Shock!

A Prong feltámadása az évtized elején komoly csalódást okozott számomra, hiszen két olyan albumot is leszállított a veterán New York-i hardcore/crossover/thrash/indusztriál alapbrigád, amely finoman szólva sem volt méltó a névhez. Azok után kábé semmit sem vártam már Tommy Victoréktól, aztán hirtelen megérkezett a két évvel ezelőtti Carved Into Stone, amelynek fényében ma sem tudom mire vélni a Scorpio Rising és a Power Of The Damager formátlanságát. A banda kábé úgy vette fel a fonalat a legutóbbi lemezzel, ahogy azt kell: ha a '90-es évek második felében nem oszlanak fel, megszólalása, hangulata és értékei alapján a Carved Into Stone simán lehetett volna az eredeti hattyúdal Rude Awakening közvetlen utódja is.

A jó széria szerencsére a Ruining Livesszal is folytatódik: Tommy legutóbb nagyon ráérzett valamire, amit most sem engedett el, és leszállítottak egy újabb roppant ütős, önmagát hallgattató anyagot. Pár hét után is úgy látom, hogy felülütni nem sikerült a Carved Into Stone-t ezzel az új produkcióval, kevesebb az olyan dal, amely odaférkőzik az életmű legnagyobb pillanatai mögé, de panaszra senkinek sem lehet oka: ez egy vérbeli Prong album, benne mindennel, amitől ez a banda olyan nagy kultkedvenc és inspiráló erő tudott lenni a '90-es évek első felében. Ma már nyilván ők sem forradalmasítanak semmit, a jól ismert saját stílus keretei között viszont roppant magabiztosan mozognak, aminek egy igen szórakoztató, erőteljes és szimpatikus lemez az eredménye.

Összhatásában kissé melodikusabbnak is nevezhetjük a Ruining Livest a Carved Into Stone-nál. Mindez természetesen csak a Prong mércéjével értendő, hiszen Tommy mindjárt a nyitó Turnoverben védjegyszerű, megvadult vízibivalyként öklelő riffeket hajít a hallgató arcába, a banda new wave-es hatásait kidomborító, melodikus refrén azonban egyfajta iránytű a folytatásra nézve is. Az persze sosem volt titok, hogy a banda rengeteg Killing Joke-ot meg hasonlót hallgatott – többek között éppen ezek a hatások tették őket annyira különlegessé, pikáns megszólalásúvá jó húsz-huszonöt évvel ezelőtt –, most viszont jobban kidomborul ez az oldaluk, mint legutóbb, és talán a bandához képest tényleg megadallamos Remove, Separate Self képviseli a legnyilvánvalóbban. Hozzáteszem, marha hatásosan is egyben. A dallamosság egyébként a hagyományosabb, zúzósabb nótákban sem tűnik el, a sűrű riffelésű címadó refrénjére például már az első hallgatás után sem nehéz visszaemlékezni, de a hangulatában egyértelműen a Cleansingre ütő Absence Of Light kórusára is felkapod a fejedet, mert Tommy ide is melodikusabb megoldásokat álmodott meg, mint amire az ember számítana. Viszont ez is működik, méghozzá maradéktalanul, a záró Limitations And Validationsről nem is beszélve. Sőt, Victor még a tempóját, ritmusozását tekintve ultrathrashnek tekinthető, csuklógyilkos The Book Of Change-ben sem csípőből oldotta meg az éneket meg a vokálokat, hanem bizony agyalt rajtuk. És ezt muszáj is díjazni, mert egyébként meg ugye köztudottan nem egy hangszálakrobatáról beszélünk.

A csapatban a Carved Into Stone-hoz képest ismét új ritmusszekció üzemel Jason Christopher basszer és Art Cruz dobos személyében, de mivel a név mindig is elsősorban Tommyt jelentette, ez nem okozott különösebb fennakadásokat. Márpedig Tommy a Ruining Lives alapján igencsak jó formában van mostanság. Nem ez a Prong legjobb albuma, még csak azt sem hiszem, hogy túl sok új rajongót szereznének vele így 2014-ben, de a maroknyi tábor garantáltan elégedetten hallgatja majd ezt a tizenegy dalt. Én a magam részéről abszolút elégedett vagyok, egyedül azt sajnálom, hogy az Overkill-lel közös őszi Európa-turné elkerül bennünket.