Egy album, mely felkavar. Egy album, mely átadja összes fájdalmát. Az album, mely tengernyi érzést vált ki és nem lehet szabadulni tőle. Csak hallgatni. Belefeledkezni. Fájni. Érezni. Van aki "betépős" zenének hívja, van aki hangulatzenének. Én zenének.
|
megjelenés:
1997 |
|
kiadó:
GO! Beat / Polygram |
|
pontszám:
10 /10 Szerinted hány pont?
|
Különös - de valahogy ismerős és annyira valós - a világ, melybe elkalauzol a Portishead néhány furcsa riff, effekt és Beth hangja által. Megpiszkálja a tudatalattit. Helyenként emlékeztet a Twin Peaks hangulatára, ám ezen kevésbé érezhető a jazz. Lüktető basszus alapok, halk szintetizátor, egy kevés gitár, néha scratch és a fojtott ének, mely a lélek legmélyebb bugyraiból szól. Sercegve, pattogva, mintha valami régi bakelit lenne. A szövegek tökéletesen összefonódnak a hangokkal. Lehúz a mélybe. Nagyon.
11 zseniális dal, amit lehetetlen megunni. És jön a live album. Az lesz az igazi világfájdalom.
