Shock!

Könnyű dolgom van, mivel aránylag egyszerű és egyértelmű támpontot nyújthatok a degesz pénztárcával tétlenkedő fémbarátoknak: a Persuader nagyjából olyasmi, mint a Blind Kardigán, amikor épp nem agyamentkednek, viszont erejük teljében, teljes elánnal nyomulnak.

Elmondható, hogy ebben az 1997 óta működő bandában rikoltoz/süvítöz az a pasas, akihez képest Hansi Kürsch tónusa mézbe mártott selyem-bársony kellemnek hat. Viccet mellőzve: percenként torzul el a fejem, mert NEKEM fáj ez a kíméletlen hangszáltépés! A teljes erővel reszelő, kivérző torkú dalnok mellett a nótákban egymás hegyén-hátán zengő, áradó, fortissimo vokálok is folyvást egy sötétebb, agresszívebb arculatú Blind Guardiant juttatnak eszembe. Ja, azt már csak margón kívül említem, hogy eme ifjak is négyesben űzik...

A Persuader keményen, dühösen tapos és zakatol, a nóták egymás után görgetik a súlyos, kifejezetten himnikus dallamokat. A Godfather kb. annyi mázsát nyom, amennyit szegény Brando élete utolsó éveiben. Aki pedig tudni akarja, miként hallik egy mesterien eltalált melódia ebben a műfajban, annak szívből ajánlom a Sanity Soiled vagy a Turn to Dust tételt próbahallgatásra.

Amit a huszonnégy éves Jens Carlsson művel a rojtosra kilúgozott torkával, az neki kész öngyilkosság, nekem csupán migrénnel kecsegtető este. Hogy ez a mjuzik mennyire eredeti, arról lehet ölre menő vitákat folytatni, de arról, hogy nekem a fentebb leírtakkal együtt - vagy azok ellenére - is tetszik, arról nem. Aki azon lovagol, hogy valami mennyire másolat, vagy "ízesített", az nyugodtan fanyaloghat - én felülemelkedem ezen a ponton, mert számomra nem ez az elsődleges, hanem az önálló, kész munka színvonala. Így gond nélkül élvezem ezt a zenét. Ami azt illeti, jobban bejön, mint a legutóbbi B. Guardian korong...

Ezt a kvartettet feltehetően nem Középfölde ihlette, ám ettől még bátran bepróbálkozhat velük mindenki, aki csípi a Kürsch-hangulatú zöngemények világát. Az illúzió csaknem tökéletes!