Shock!

Egyenesen Floridából érkezett a Noctiferia cd-je, ráadásul nagy meglepetésemre egy szlovén (!) death metal zenekar cd-jét rejtette a boríték. Kicsi a világ. Leültem, meghallgattam, majd néztem ki a fejemből jól. Miért? Egyszerű. Tetszik a zene és pont.

Alapvetően a Morbid Angel mélyre hangolt világából indultak ki a srácok, amihez hozzáraktak egy kis technikás őrületet, csupán azért, hogy a hangszereseknek legyen mit gyakorolniuk, meghallgattak néhány érdekesebb black metal zenekart, mint Emperor vagy Satyricon, ezekből ellesték azokat a fogásokat, amivel izgalmasabbá lehet tenni egy ilyen fajta zenét, anélkül, hogy lopással vádolhatnánk őket. Mindebből olyan izgalmas, de brutalitását végig megőrző elegyet alkottak, amit mostanában kevés zenekarnál érzek, legalábbis ebben a stílusban. Basszus, még a gitárszólókra is odafigyeltek! Nevezetesen Igor Nardin az, aki megtanult gördülékeny, megjegyezhető szólókat írni. Lehet, furcsa a párosítás, de Marty Friedman írt hasonló dallamvilágú szólókat annak idején, mint amilyeneket Igor csempészett bele a zenébe.

A szintitémák ízléssel simulnak a többi hangszer mellé, ha kell hátulról jövő monumentalitást adnak, vagy ha kell, csak egy-két hangot szórnak el, de azt ott és úgy, ahogy a nagykönyvben meg van írva - már ha lenne nagykönyv arról, hogyan írjunk death metal zenét, ami nem átlagos. Jó, a szövegek olyanok, amilyenek, de legalább nem belezősek és nem buták.

Gyors témák, középtempós témák, minden van, ami kell vagy amire vágyhat a fül, a hangzás kellően mormogós, de még nem massza. A pergőket néha kicsit előrébb lehetett volna tolni. Hála az égnek, a hörgés nincs túlságosan előre keverve, hanem része az egésznek. Sajnos ezt sok lemezen eltolják, kiemelik a hörgést, pedig inkább bele kellene simítani a zenébe.

Most tartok az ötödik számnál, ami a God Debris címet viseli, és máris annyi minden történt a zenében, ami más zenekaroknál kb. tíz év alatt sem. És mégsem érzem töménynek, mert bele lehet kapaszkodni egy-egy fogós részbe szerencsére. Hallhatóan ügyeltek arra, hogy a lendület megmaradjon végig. Most egy kicsit el is dőlök, felhangosítom a hi-fit és hagyom, hogy elsodorjon a zene...

... visszajöttem. Csak nagyon halkan jegyzem meg, hogy a Death zenekar munkásságát is érzem náluk olyan formában, hogy szeretnek okos dolgokat játszani, szeretnek villantani, nem magamutogatóan, szerényen. Nem annyira technikásak, mint a Death, de azért megmutatják olykor, hogy a próbaterembe nem csak sörözni jártak... De ezt már észrevettem az elején.

54 perces a cd. Azt alá kell írnom, hogy annak, aki nem szokta a "sűrű" zenéket, annak lehet, hogy kicsit tényleg tömény lesz így egyvégtében mind a kilenc dal - meg nem éppen verőfényes nyári délelőttre való, inkább borongósabb estékre -, viszont minőségi produktumot tett le az asztalra ez a csapat. Amúgy 2001 január-március volt a lemezfelvétel időpontja, felteszem, azóta csak fejlődtek.

Megadom nekik a kilenc pontot, majd egy év múlva kiderül, hogy jogos volt-e a bizalmam. Remélem nem tévedek. Ezt tényleg érdemes beszerezni.