Shock!

A svéd bandára annak idején, 2000 körül a dán Intromental Management figyelt fel s vette őket pártfogásába. Ez a zenekar második piacra dobott anyaga. Működésük során (természetesen és törvényszerűen) változott a felállás, mostanság a billentyűsük új. Tudni érdemes - nem tehetek róla, de élvezettel böngészem az infók "szerény" és "elfogulatlan" közléseit -, hogy a bandában játszik A Világ Egyik Legjobb Gitárosa.

Mivel jobb fej emberek mind tudják, ki a világ második legjobb gitárosa, az első pedig feltételezhetően mégse Stefan Berg, legjobb esetben is marad a harmadik helyezés... Rajta kívül illik még térdre omolnunk az egyszerűen csak "powerhouse"-ként emlegetett, Apollo nevű dalnok előtt is. A neo-klasszikus heavy album producere ugyanaz a Mike Wead maradt, aki előzőleg is melózott velük és ismert névnek számít a szakmában.

Ami a gitárvirgákat illeti, bőven hallhatunk belőlük az albumon. A tempósan közlekedő Design for Life, vagy a későbbi Divina Comedia, illetve Upon the World tetszetős nóták. Ez az Apollo fickó lehet épp humanoidnak álcázott erőmű, de van a hangjában egyfajta fátyolosság, amitől nálam mégse fog isteni rangra emelkedni.

Számomra nincs sok izgalmas ezekben a nótákban. A Dream On, vagy a Can You Feel-féle lassan hömpölyöző, robusztus lassúságokban még kevés se. Az albumot záró In Death pedig kifejezetten gyászos és hullaszagú... Egy percig sem vitatom Berg nagyszerűségét, csak engem a villámujjú művészek attrakciói általában nem hoznak izgalomba. Nem csípem a gitárhősökre épített cuccokat, de a Meduza szerencsére nem viszi vészesen túlzásba a húrközpontúságot, ezáltal a mjuzik kevésbé vájt fülűek számára is bőséggel élvezhető.