Shock!

október 09.
szerda
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

L.A. Guns: The Missing Peace

laguns_cJohn és Paul, Mick és Keith, Robert és Jimmy, Steven és Joe, Axl és Slash – a rockzene nagy párosairól aligha kell különösebb fejtegetésbe kezdenem, mindenki tisztában van vele, hogy az efféle se-veled-se-nélküled dinamika mennyit tehet hozzá egy zenekar legendáriumához. Mindez persze az említetteknél jóval kisebb léptékben is működik, és aligha vitázik velem bárki is, ha azt mondom: Phil Lewis és Tracii Guns kettőse épp annyira meghatározó volt az L.A. Guns története során, mint a fentiek a maguk bandáiban. Lehet tehát csűrni-csavarni a témát ide-oda, találgatni, hogy miért, miért éppen most, és eddig miért nem, főleg, hogy itt a másik, Tracii nevét is hordozó bandával ellentétben nem várhatók dollárcsilliárdok a reuniontől. De ez mellékes. Szerintem ember nincs a földön, aki szereti az L.A. Gunst, mégsem örül annak, hogy a két főember ismét együtt dolgozik. Jó, talán egy mégis – Steve Riley a neve –, de ő azért bizonyára más szempontok alapján mérlegel, mint az egyszeri zenehallgató...

Phil és Tracii utoljára 2002-ben, a Waking The Dead lemezen zenélt együtt, és azóta mindössze két hagyományos L.A. Guns-soralbum jelent meg, noha a banda folyamatosan működött, néha párhuzamosan több kiadásban is. És ugyan a The Missing Peace-szel végre helyére került a két leglényegesebb fogaskerék, a lemezt alaposan áthallgatva azért azt kell mondanom: a minden rajongót jó érzéssel eltöltő tudatot leszámítva senki se számítson csodára. Már csak azért sem, mert ezt a szerelvényt eleve nem kellett visszarakni a vágányra. A Tracii nélkül, Stacey Blades gitárossal készített Tales From The Strip, illetve Hollywood Forever is korrekt albumok voltak, és a Phil helyett Paul Blackkel megerősített másik L.A. Guns is élvezetes haknit nyomott tíz éve a Wigwamban. Ugyanígy korrekt ez az album is, de klasszikus értékűnek azért semmiképpen sem titulálnám.

megjelenés:
2017
kiadó:
Frontiers
pontszám:
7,5 /10

Szerinted hány pont?
( 25 Szavazat )

Kimondottan harapósan és meggyőzően indul a The Missing Peace az It's All The Same To Me, a Purple-idézetes Speed és az A Drop Of Bleach hármasával. Már itt is hallatszik, hogy Phil és Tracii elsősorban az első két album nyersebb megközelítését tekinthette irányadónak a dalszerzés során, és hangulatilag maradéktalanul vissza is repítik az embert abba az időszakba. Különösen szép, hogy mindezt teljesen görcsmentesen teszik: ha ez a két arc együtt játszik, annak egyszerűen ilyen lesz a megszólalása, és kész. Vagyis ha szereted az L.A. Gunst, garantáltan kellemes, otthonos érzés kerít majd hatalmába ezektől a nótáktól, de később is akadnak még ilyen eltalált pillanatok a lemezen, így például a Don't Bring A Knife To A Gunfight és a The Devil Made Me Do It. Egyikről sem állítanám, hogy a Sex Action, a Rip And Tear vagy az I Wanna Be Your Man ligájában játszanak, de az a bizonyos érzés bennük van, és egy ilyen korú bandánál szerintem alapvetően ennyi a lényeg.

A Shane Fitzgibbon dobossal, Johnny Martin basszerrel és Michael Grant gitárossal megerősített duó persze nem '87-es vagy '89-es tempóban szögeli végig a lemezt, írtak kevésbé direktre vett darabokat is. Ezek közül a bluesosabb, lazább, a '70-es évek hangulataival játszó Kill It Or Die, illetve a címadó és a Gave It All Away záró kettőse tetszik igazán. Főleg, hogy a dupla fináléban a Hollywood Vampires monumentálisabb, intellektuálisabb ízei is visszaköszönnek, bár az akkori mágiát azért összességében nem teremtették újjá. Viszont akadnak töltelékek is. A töredezettebb Sticky Fingers például feltűnő visszaesést hoz negyedikként az ütős kezdés után, mint ahogy a fénykorban a Baby Gotta Fever is inkább csak egy kislemez B-oldalon fért volna el. A Christine balladája maga a megtestesült jellegtelenség, és a The Flood's The Fault Of The Raint is csak Tracii kellemes szólója viszi a léc fölé, ráadásul ebben az illőnél jóval közelebb kerültek a House Of The Rising Sunhoz is, miközben az efféle unalomig csócsált örökzöldektől inkább menekülni kellene, mint a tűztől. Viszont itt jön be a képbe a fentebb emlegetett rajongói én: ezekben is Phil védjegyszerű dallamai csavarodnak egymásba Tracii jellegzetes – és ma is óriási – gitárjátékával, szóval azért egyiket sem szoktam léptetni.

A két főemberével újjáéledt L.A. Guns tehát nem kínál újabb Cocked & Loadedot, semmiképpen sem alapmű a The Missing Peace, de ezzel együtt is jó, hogy elkészült, és jó, hogy ebben a formában készült el. Még jobb, hogy Tatabányán élőben is megnézhetjük Traciit és Philt, nagyon várom is a koncertet. Objektíven nézve talán egy hetes lenne a reális az albumra, de nehezemre esne ennyivel elintézni őket, szóval a személyes emlékek hatására – meg persze az egymásra találás feletti örömömben – egy féllel még megtoldom a pontszámot.

 

Hozzászólások 

 
+7 #2 Psidude 2017-10-23 18:39
Én meg ponttal többet adnak rá, van néhány kevésbé erős dal, de számomra az első kettővel is ez volt a helyzet, és ez szerintem is azokra hajaz.
Nekem mondjuk pont a Sticky Fingers az egyik kedvenc dalom az albumról. Tracy az egyik interjújában mondta hogy néhány dalt egy füstbe fulladt Quiet Riot albumra írt, és Randy Rhoads stílusában írta őket ami szerintem hallatszik is (Sticky Fingers, Speed és az akusztikus dolgok az utolsó 2 dalban)
Ami a legjobban tetszik az hogy nem egy "egy kaptafára" írt Frontiers hard rock album lett, És sikerült újra idézni a korai LA Guns ízt.
Idézet
 
 
+10 #1 nikfisz 2017-10-23 15:35
Szerintem a legjobb albumuk a Hollywood vampires volt.Csak rossz időben jelent meg.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Peter Gabriel - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. május 6.

 

Queensryche - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Slayer - Tokaj, Hegyalja Fesztivál, 2011. július 15.

 

Dark Tranquillity - Budapest, Dürer Kert, 2010. október 14.

 

Muse - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 15.

 

Watch My Dying - Budapest, Kultiplex, 2007. július 11.