Talán nem is létezhet jobb név a Diabolus In Musicánál abban az esetben, ha az ember Ørdøgnek nevezi el a zenekarát, és abból hoz létre egy mellékcsapást – még ha tízből tizenegy ember kapásból a Slayerre is asszociál a név hallatán. Az alapvetően egyszeri alkalomra, mégpedig egy könyvbemutatóra (!) összeállt Diabolus ugyanis az Ørdøg kétötödét – Vörös András énekest és Nagy-Miklós Péter (becsületes nevén WackorMiki) gitárost – jelenti, akiket Korpos Lajos gitáros és Bokodi Bálint (lásd még Lost Continent) egészít ki, ez utóbbi ráadásul nem csak énekkel, hanem hegedűjátékkal is. A cél pedig a hangos Ørdøg dalainak újracsomagolása volt, egy csendesebb, akusztikus változatban, amiből kinőtt ez az EP is.
Kezdem rögtön a meglepetéssel: a négy dalból pont az tetszik a legjobban, ami nem is az anyabanda szerzeménye, hanem egy IHM-feldolgozás (nyilván Isten Háta Mögött, nem pedig Irigy Hónaljmirigy), a Tavaszi nemződüh. Ez valahogy az eredetinél is jobban kiemeli a dal intimebb hangulatát, Palikáék tuti valami ilyesmire gondolhattak, amikor megírták a csapat egyik legismertebb számát.
Aztán az ördöngös szerzemények közül a legeltaláltabbnak az Óriás leszelt tartom, ez konkrétan jobban is tetszik, mint a Sötétanyag lemezbe kicsit beleszürkülő eredeti. A legelsőként megismerhetővé tett Portador De Luz (Fényhozó spanyolul) latinos hangulata is ötletes, pláne a hegedűszólam, csak elsőre fura volt benne Bokodi hangját hallani. A Kitalálhatnád viszont szerintem az egész Ürdüng-életmű egyik leggyengébb darabja, és sajnos ebben az átiratban is elég középszerű maradt.
Viszont az EP megjelenésében igazán meglepőre sikeredett: a mindösszesen háromszáz példányban megjelentetett – ebből az első száz kézzel számozott – anyag borítója pontösszehúzós, színezős foglalkoztatófüzet lett, amihez még egy ceruza is jár, segítendő a sikeres színezést. Így aztán nem mondom, hogy kihagyhatatlan ez a csendes Ørdøg-eljövetel, de hogy minden összetevőjében igazán egyedi és különleges lett, az vitathatatlan.
