Meglehetősen ellentmondásos érzéseim vannak. Kezdjük a rossz hírrel: amikor Bakónál először hallottam a lemezt, tetszett, egészen addig, amíg ki nem derült, hogy ez nem demó. Mert - sajnos - úgy szól. Ennyit a negatívumokról.
|
megjelenés:
1999 |
|
kiadó:
szerzői kiadás |
|
pontszám:
7 /10 Szerinted hány pont?
|
Mert a zene, a zene viszont remek, klasszikus értelemben vett riffközpontú album ez, méghozzá a súlyosabb, a fajsúlyosabb fajtából, leginkább a Metallicát idézve (de még a "fekete album" idejéből). Semmi virtuóz csillogás, viszont fogós témák, érdekes hangsúlyok, kiállások, tördeltség, agyas és mégis nyers, ahogy kell. Aminek még kifejezetten örülök, az a középtempó egészséges húzása, amivel a csapat, kifordulva a hangárból végiggördül a betonon. Rég hallottam már ilyet, tud a középtempó is kurvára húzni, csak érteni kell hozzá.
Szóval ez egy erős - nekem a már említett Metallicát - eszembe juttató zenekar, igyekszem majd becserkészni őket koncerten is... Bocs, de a végére még némi kritika, a szövegek-szerintem nem túl jók és ez a torok sem elég ehhez az egyébként dögösre sikeredett lemezhez. Ja, tavaly jött ki, két gitár, basszus, dob, 6 szám, bő félóra.
