Bár mindössze három éve és pár hónapja történik a Dolog, és csak idén már volt szerencsém két alkalommal is a színpadon látni a Thy Catafalque-ot, az ősz végére egyre erősebb lett bennem a hiányérzet Kátai Tamásék ügyében. Ott volt a Magyar Zene Háza februárban, aztán a turnényitó bécsi koncert , mégis úgy voltam vele, hogy egyrészt ezek már nagyon r...

Nemrégiben, az Accept és Phil Campbell koncertje kapcsán hazajáró lelkekről írtam , és tulajdonképpen azt a bevezetőt akár át is lehetne másolni ide. A The Dead Daisies ugyanis szűk egy évvel legutóbbi koncertje után ismét Budapesten játszott, meg sem tudom mondani, immáron hányadszorra. És bár koncertjeik olyan drasztikusan azért sosem különböznek egy...

Negyven év és egy páratlan karrier zárul le elvileg ezzel a turnéval. A Sepultura annak idején a harmadik világ – vagy ha jobban tetszik, „a globális dél" – első fecskéjeként tört fel a metálvilág csúcsára, és az alapvető változások, hullámvölgyek ellenére is abszolút emelt fővel futhatják le ezt a finálét. Erőteljes kérdés persze, mi lesz utána, d...

Hosszú nap után értem az MVM Dome-ba, hogy megnézzem a Sleep Tokent, napjaink egyik legizgalmasabb és egyben legfurcsább vadhajtását. Alapvetően a zordabb, progosabb, régimódi zenék híve vagyok, de néha be tud találni valami egészen más is. A fiamat például inkább Cannibal Corpse-ra viszem, de megfogott a Sleep Token egy olyan dala, amiről ordít a ...

Korai tinédzseréveim elején kifejezetten odavoltam a Dookie-ért meg a Smash ért, aztán mire szűk egy évtizeddel később, úgy igazán felnőtt ezen a vonalon a Sum 41 is, már egészen másféle zenéket hallgattam. Mivel azonban Deryck Whibley-ék sikert sikerre halmoztak az elmúlt, csaknem három évtized nagyobbik részében, úton-útfélen belefutottam a dalaikb...

Mi lehet jobb egy időjárásilag már igazán csúnyába forduló, ködös, szürke, fagyos novemberi napon, mint egy jó kis vasárnap esti, lazulós Myles Kennedy-koncert? Persze akadt más is aznapra, máshol , ilyen napokon nagyrészt szívügy szerint mozgunk, az örökifjú Kennedy úr az én reszortom, sokéves Alter Bridge- és Slash feat. Myles Kennedy-rajongásom ál...

Két hazajáró lélek vette birtokba vasárnap este a Barba Negra vörös színpadát, hiszen Phil Campbell és gyermekei szűk másfél év alatt harmadszor játszottak már nálunk, Accept meg megszámolni sem tudom, hányszor volt eddig Magyarországon, legutóbb például mindössze néhány hónapja, a Rockmaratonon . Ami jó, az viszont jó, így hiába láttam én is mindkét...

Csepel válasza a Pink Floydra, szegény ember David Gilmourja... nem kell messzire menni a magyarosan magasröptű, lecsapásra ingerlő irónialabdákért. Ebből is csak az látszik amúgy, hogy milyen piszkosul nehéz dolga van a Brit Floydnak annak ellenére, hogy egy már kitalált, sikerrel kipróbált koncepciót melegítenek fel, ezúttal éppen a The Division B...

„Hans Zimmernek klónoznia kellene magát” – sóhajtott fel sokezer ember, amikor először-másodszor-sokadszor volt lehetősége megnézni tényleg páratlan előadásait, amelyből szerencsére Budapestre is eljutott jó néhány. Nos, mintha csak Aladdin csodalámpáját dörzsölgette volna ez a tömeg, Hans Zimmer megduplázódott, olyannyira, hogy most már egyszerre ...

Ha már a Vintage Metal fesztnél „kismagyarkeepittrueztam″, ez a buli még annál is true-bb és kisebb, sőt, a lehető legkisebb volt, tekintve, hogy meglepetésemre az S8 amúgy teljesen korrekt „nagy″színpada helyett az általam még sosem látott kisterembe szervezték valamiért. Kicsit olyan a hely, mintha a klubon belül lenne egy Narnia-átjáró, ami igazáb...

Négy hatalmas X jelzi a turnéhoz kapcsolódó marketinganyagokon, hogy a Dream Theater fennállásának jövőre esedékes, negyvenedik évfordulóját ünnepli ezzel a körúttal. Elvileg, teszem is hozzá gyorsan, az egész középpontjában ugyanis tudjuk, ki áll: a tékozló fiú, a legkisebb királyfi, a közönségkedvenc dobos, Mike Portnoy, aki tizenhárom év után té...

Amellett, hogy mindenképpen meg akartam nézni ezt a három bandát együtt, nekem a rendezvény elnevezése is kimondottan tetszett, valahogy az elcsépelt retro szót kissé ide nem illőnek éreztem, pedig ez az este a jó értelemben vett retrózásról szólt. A social médiás bejelentkező posztban azzal szellemeskedtem, hogy „kis magyar Keep It True", és végül...

Minden túlzás nélkül az ősz egyik legnagyobb érdeklődéssel kísért metálzenei rendezvénye volt itthon az In Flames és az Arch Enemy társult headliner bulija, ahová csemegeként még a Soilwork is becsatlakozott. Anders Fridénéket pár éve nem lehetett elcsípni itthon, így nyilván fokozott érdeklődéssel várta őket minden rajongó, de az Arch Enemy is kom...