Shock!

április 20.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Trónfotelt és barokkos székeket kapott ajándékba Sopronban a Slayer

0704oa4Múltkori hegyaljás találkozásuk után ismét különleges ajándékot készített a Slayer számára egy magyar rajongó. A tiszavasvári illetőségű Obsitos Attila (aki egyébként jó ismerősünk, és rendszeres Shock!-olvasó) ezúttal speciálisan dizájnolt székeket, illetve egy trónfotelt ajándékozott a zenekarnak – akik természetesen nagyon meglepődtek.

A mai napig a Slayer próbatermében áll az a zenekari tematikájú, egyedi ülőgarnitúra, amelyet 2013-ban, a tokaji Hegyalja Fesztiválon adott Obsitos Attila a zenekarnak – többek között ez is kiderült a csapat és fanatikus rajongójuk újabb, hétvégi soproni találkozóján. A kárpitosként dolgozó Attila a '80-as évek közepe óta fanatikus Slayer-rajongó, és természetesen amint kiderült, hogy Tom Arayáék fellépnek a VOLT-on, egyből elkezdett gondolkodni rajta, ezúttal mit készítsen kedvenceinek. „Ott motoszkált bennem, hogy milyen jó lenne megint meglepni őket olyan használati tárgyakkal, az arculatukhoz szorosan kapcsolódó bútordarabokkal, aminek örülnek", mondja Attila. „Így jött a barokk stílusú székek és a hozzá tartozó trónfotel ötlete. Az arculatot hosszú hónapok alatt találtam ki, és a minták mellett arra is tekintettel kellett lennem, hogy el is tudják vinni őket. Ehhez egy asztalos barátom segítségét is igénybe vettem, aki segített bizonyos technikai munkafeltételek megteremtésében. Így készült el végül a három szék, illetve zenekarvezetőként Kerry Kingnek a különleges trónfotel."

0704oa2

A VOLT szervezői a kezdetektől fogva segítették Attilát, de egészen a Slayer fellépése előtti délutánig kétesélyesnek tűnt, hogy át tudja-e adni az ajándékokat, mivel a zenekar menedzsmentje – alighanem a fokozott biztonsági intézkedések miatt – eleinte nem nagyon reagált a megkeresésekre. Végül azonban sikerült találkozni a teljes csapattal, akik természetesen emlékeztek Attilára a korábbi találkozás idejéről, de még így is megdöbbentek a bútorok láttán. 0704oa3„Nagyon örültem, hogy megismertek. Gary Holt például elmesélte, hogy a mai napig őrzi azokat a világháborús relikviákat, amiket vittem neki, de azt is elmondták, hogy a három évvel ezelőtt készült kanapéfotelt is a próbatermükben tartják. Sok zenekar próbál ott rajtuk kívül, mindenki imádja, és többször is el akarták kérni tőlük, de nem adják", mondja Attila. „Azt mondták, ezek a bútorok is odakerülnek majd. Kerry Kingnek annyira tetszett a trónfotel, hogy háromszor is visszajött megnézegetni meg lefényképezni, aztán végül a telefonján is beállította háttérképnek, a felesége meg egyből kirakta az Instagramra az egyik fotót."

A szállítással persze még így is akadtak gondok. „A turnémenedzsertől kezdve a technikai személyzetükig tényleg mindenki odajött gratulálni, majd a végén megjelent az emberük, aki a kamionok bepakolását intézi, és közölte: nem tudják elvinni a bútorokat. King meg Araya erre összenéztek, majd közölték vele: olyan nincs, oldja meg. Szerencsére készültem csomagolóanyaggal, így ezzel nem volt gond, a fesztivál szervezőinek viszont szombat délután kellett farostlemezeket meg egyéb anyagokat keríteniük, amikből össze tudtak rakni egy kis polcot a kamionban a tároláshoz", mondja Attila.

A Slayer ezúttal – szintén a szigorú biztonsági előírások miatt – nem tudta lehetővé tenni, hogy Attila a színpad valamelyik részéről nézze végig a koncertet, de azért természetesen ő sem távozott üres kézzel. „Csak annyit kértem, hogy hadd fotózkodjam le a teljes csapattal, illetve külön-külön minden zenekari taggal. Emellett pedig megkérdezték a méretemet, majd minden cuccukból kaptam egyet-egyet, amit csak hoztak magukkal. A legjobban viszont akkor is annak örültem, hogy ismerősként köszöntöttek, ott lehettem velük, és még Paul Bostaphfal is sikerült elbeszélgetnem, pedig ő például nem annyira bratyizós."

0704oa1

 

Hozzászólások 

 
+7 #9 LaRoque 2016-07-05 18:44
Nem mellesleg volt 1 asztal is...
Idézet
 
 
+11 #8 BahnScorper 2016-07-05 17:19
Nem jutok szóhoz... csak egyhez: ez kurvajó!

(A Slayer annyira nem áll közel a szívemhez, de az igényes bútorok igen... márpedig ezek azok! Újabb példa arra, hogy az igaz rajongás minden egészséges emberből a legjobbat hozhatja ki!)
Idézet
 
 
+10 #7 gonda 2016-07-05 08:04
Állati! Szerintem is a király üljön a trónszékbe.
Idézet
 
 
+24 #6 Shellshock 2016-07-04 20:20
Azt hiszem rá nyugodtan lehet mondani:aranyke zű fanatikus
Elképesztő darabok!Gratula .
Idézet
 
 
+27 #5 homme 2016-07-04 16:07
zseniális, igazi szent őrült!
Idézet
 
 
+29 #4 zombee 2016-07-04 15:35
Inkább az ilyen rajongóknak vigyék hírét hazánkból, mint a gitárlopásoknak . Gratulálok Attilának, szép, igényes munka!

Az azért meglepett, hogy a Slayer-nek másokkal van közös próbaterme.
Idézet
 
 
+28 #3 FJL 2016-07-04 15:02
Nagyon szép lett ismét! Gratula és drukkolunk neked Attila!!!
Idézet
 
 
+27 #2 Maradonnna 2016-07-04 13:49
Le a kalappal Mester!
Idézet
 
 
+31 #1 heyho 2016-07-04 13:16
Bostaph meg Holt szakálla... :D
Hihetetlen menő lett mind, igazán szép munka! :)
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Eric Martin - Budapest, PeCsa Music Café, 2013. március 9.

 

Lillian Axe - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

 

Destruction - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

A Life Divided - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.

 

Paul Gilbert - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 29.

 

Solar Scream - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.