Shock!

május 27.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Nincs idő meghalni

bond_1James Bondról mint jelenségről és a modern kultúra kitörölhetetlen részéről csak elfogultan lehet nyilatkozni, így meg sem próbálom elhitetni, hogy képes vagyok egy-egy újabb film megjelenését olyan hideg fejjel konstatálni, mint amilyen a 007-es által legszívesebben szürcsölt, jégkockákkal teli, szigorúan felrázott és nem kevert vodka-martini hőfoka. Persze az elegáns brit ügynök iránti rajongásból adódó szubjektivitás nem zárja ki az esetleges markáns kritika megfogalmazását sem. Miért is zárná, amikor nem csupán a franchise történetében bekövetkező legapróbb változások, hanem a nyilvánvalóan clickbaitre utazó bulvárlapok által megszellőztetett képtelenségek is késhegyig menő vitákat képesek generálni a Bond-univerzumban immár kereken hatvan éve?

Amikor Daniel Craig 2005-ben átvette a stafétát Pierce Brosnantől, a háborgás tárgya leginkább az volt, hogy egy ilyen durva arcvonású, külvárosi kocsmai verekedőket mintázó, zömök testfelépítésű alak nem lehet Bond, maximum KGB-ügynök. Hol itt az elegancia, a sárm, a finom iróniával átszőtt humor, azaz a valódi 007-es esszencia?! Volt ebben igazság, miként abban is, hogy a készítők az eredeti Bond-koncepciót szem elől tévesztve egy franchise-on belüli mini-franchise megteremtésével elkezdtek versenyre kelni a Bourne-filmekkel és a Mission: Impossible-sorozattal.

gyártó:
Metro-Goldwyn-Mayer / Eon Productions, 2021
forgalmazza:
Fórum Hungary
No Time To Die / Nincs idő meghalni
magyarországi bemutató: 2021. szeptember 30.

rendezte:
Cary Joji Fukunaga

forgatókönyv: Neal Purvis, Robert Wade, Cary Joji Fukunaga, Phoebe Waller-Bridge
zene: Hans Zimmer
operatőr: Linus Sandgren
vágó: Elliot Graham, Tom Cross
főszereplők: Daniel Craig (James Bond), Rami Malek (Lyutsifer Safin), Léa Seydoux (Dr. Madeleine Swann), Lashana Lynch (Nomi), Ben Whishaw (Q), Naomie Harris (Eve Moneypenny), Ralph Fiennes (M)

játékidő: 163 perc
 
Neked hogy tetszett?
( 20 Szavazat )

Nem kis kockázatot rejtett magában az ingoványos terep, hiszen a múltban az alkotói stáb soha nem jött ki jól abból, amikor a 007-est trendcsinálóból trendkövetővé degradálták (például Moonraker, Licence To Kill), Craig mindazonáltal felettébb hatásos belépőt produkált a Casino Royale-lal, nyers stílus ide, darabos mozgás oda. Ehhez persze szükség volt a Bond-veterán Martin Campbell biztos kezű rendezésére, aki a Goldeneye után másodszor is képes volt újraértelmezni a karaktert. Aztán a sorsdöntő harmadik filmjével (Skyfall) Craig éppúgy megcsinálta a maga definitív mesterművét, mint Connery a Goldfingerrel és Moore A kém, aki szeretett engemmel a maga idejében, és akkor már senki nem foglalkozott a külsejével. Persze azt sem szabad elfelejteni, hogy a páros számú filmjei valamiért nem működtek: a zavaros koncepciójú A kvantum csendje a sorozat leggyengébb darabjai közé tartozik, míg a 2015-ös Spectre – A Fantom visszatér a jó momentumok ellenére is belefulladt az átlag akciófilmek sematikusságába.

Craig ötödik nekifutásának a páratlan számok törvénye szerint jól kellett sikerülni, ám a jubileumi, huszonötödik Bond-mozi nem született szerencsés csillagzat alatt, ez idejekorán látszott: a forgatókönyvvel már 2016-ban elkezdtek foglalkozni, aminek befejezését megakasztotta a rendezőnek is kiszemelt Danny Boyle kreatív differenciák miatti dobbantása a produkcióból. Mire a Barbara Broccoli-Michael G. Wilson producerpáros leakasztotta a fogasról utódját, Cary Joji Fukunagát, aki a számos Bond-történetet jegyző duóval, Neil Purvissel és Robert Wade-del végül befejezte a sztorit, már 2019-et mutatott a naptár, a forgatást követően pedig egyből kopogtatott az ajtón a Covid. A Nincs idő meghalni a nagy blockbusterek közül elsőként esett áldozatul a járványnak, és végül pont két évvel az utolsó tekercs film felhasználása után, tavaly ősszel került a mozikba. Hogy megérte-e ennyit költeni és várni rá, ki-ki döntse el maga, mindenesetre tény, hogy az elkészítésére szánt majd' 300 millió dolláros büdzsé minden centje látszik a végeredményen. A svéd Linus Sandgren által szemet gyönyörködtető módon és sajátos perspektívákból is fényképezett film jamaicai, feröeri, norvégiai, illetve az olaszországi Matera óvárosában forgatott jeleneteiről messziről ordít, hogy rengeteg pénzt öltek bele, de ezt már hatvan évvel ezelőtt is előszeretettel hangsúlyozták a készítők, szóval a rongyrázást tekintve nincs változás.

bond_4

A mű felépítésében viszont jócskán elszakadtak a bevált formuláktól, a Nincs idő meghalni kétségtelenül minden idők legbátrabb és legkevésbé tipikus Bond-mozija – annak minden előnyével és hátrányával együtt. A történet fő motívuma ugyanis Bond érzelmi élete, ami merőben szokatlan a sorozat történetében. Én magam legalábbis sosem gondoltam volna, hogy egyszer azt fogom látni, ahogy a 007-es almát hámoz a kislányának a reggelizőasztal mellett... Amikor a producerek először próbálkoztak az ügynök érző emberi lényként való ábrázolásával az Őfelsége titkosszolgálatában című filmben, akkorát buktak, mint Rottenbiller, így ötven év elteltével viszont lehetett remélni, hogy változott már valamennyit a világ és a nézők elfogadják Bondot akkor is, ha pár percre kilép az érzéketlen szexista gyilkológép szerepéből. Érdekes, hogy az 1969-es klasszikussal való többszörös párhuzamra még a zenével is rátettek egy lapáttal, az első Bond-filmjében részt vevő Hans Zimmer szándékosan átvett John Barry akkori témáiból párat, mintegy fejet hajtva a legendás előd munkássága előtt.

A nagyrabecsülés egyébként szintén erős vezérfonal a produkció tekintetében, a film egészén átívelve árad a tisztelet a Bond-életmű minden irányába az apró utalásokkal és kikacsintásokkal. Nem csupán a We Have All The Time In The World című Louis Armstrong-dal melódiái szólnak itt-ott, hanem maga a mondat is elhangzik a 007-es szájából, míg a temetői jelenet a Szigorúan bizalmas irányába mutat. A kelekótya Paloma jellemábrázolása egyenesen Mary Goodnightot (Az aranypisztolyos férfi) idézi, és ugye a korábbi Aston Martin modellek, a DB5 és a V8 Vantage csatasorba állítása sem tölti el rossz érzéssel az embert. A már említett atipikusságot ugyancsak erősíti a főcím előtti jelenet, ami sosem látott hosszúságú és jellegében még a skandináv krimik képi világából is átvesz egy keveset, de szintén ide sorolandó Daniel Craig játéka, aki eddigi legjobb alakítását nyújtja Bondként: végre megtanult mosolyogni, sztoikus nyugalommal, magát sem kímélve ironizál, ami végtelenül emberivé és szimpatikussá teszi az általa megformált 007-es karaktert.

bond_3

A női 007-es (Lashana Lynch) figurája viszont nekem kissé ellenszenvesre sikeredett, de a korszellem nyilván ezt diktálta: kellett egy nagyon erős, maszkulin nő, aki versengésre készteti Bondot. Mindenesetre kettejük összjátékában ott a sistergő elektromosság, ami legalább annyira pikáns gellert ad a filmnek, mint ahogy Q szexualitásának irányultságát sugallják, ami akár LMBTQ-állásfoglalásnak is tekinthető. Hogy ilyesmire szükség van-e egy Bond-filmben, arról biztosan megoszlanak a vélemények, mindenesetre tény, hogy a sorozat összes eddigi darabja reagált a maga módján a nyugati társadalmakban végbemenő változásokra. A további fő karakterek közül a Blofeldet alakító Christoph Waltz pár perces cameója fájdalmasan jelentéktelen, amivel nagy lehetőséget hagytak ki a készítők. Elpazaroltak egy óriási színészt és egy remek lehetőséget, hogy ismét nagyformátumú ellenfele legyen a 007-esnek. Az Oscar-díjas Rami Malek (Bohém rapszódia) által életre keltett Safin ugyanis minden, csak nem domináns. Karaktere nincs rendesen kidolgozva, indítékai és céljai egyaránt homályosak, ami a cselekményre is rányomja a bélyegét, de ez a hiba jellemző a Craig-filmek többségére. Safin szinte mellékszereplő, miközben Bonddal kellene egyenrangúnak lennie. Ezt mindenképp Fukunaga számlájára írom, ahogy arra a logikai bukfencre is nehezen tudna magyarázatot adni, hogy a film elején még a gyerek Madeleine (Léa Seydoux) kerül szembe a felnőtt Safinnal, húsz évvel később pedig gyakorlatilag egyidősek. Mintha a rendező csak azzal törődött volna, hogy a lehető legdrámaibb Bondot mutassa be és a magasztos cél érdekében azt sem bánta, ha ezért cserébe fel kell áldoznia más, hasonlóan lényegi szempontokat. Tény, hogy az eddigi legjobb 007-es jellemábrázolást hozta össze, de túl nagy árat fizettet a nézővel, mivel nem tudja elkerülni a túlzott patetikusságot és a terjengős megfogalmazást, amivel az arányok is elcsúsznak.

Utóbbi a másik nagy öngól, a 163 perces játékidő létjogosultsága tényleg semmivel nem igazolható. Főleg annak ismeretében nem, hogy a film átlag akciófilmes befejezése kiteszi a teljes hossz egyharmadát, sokat rontva az addigi magas színvonalon. Itt jegyezném meg, hogy az akciójelenetekben az eddigieknél jóval több a CGI-animáció, ami szintén nem túl üdvözítő, a végjáték pedig még akkor is abszurd és elfuserált, ha tudjuk, hogy Daniel Craig búcsúztatása miatt lépték meg. Nem lövöm le a poént, hátha akadnak még olyanok, akik nem látták, mindamellett a készítők már biztosan törik a fejüket, hogy innen hogyan hozzák vissza Bondot.

A Nincs idő meghalni azonban még ezekkel együtt is jobban sikerült, mint a Spectre, a Casino Royale és pláne a Skyfall koherenciáját azonban nem tudta megismételni. Az első két órát viszont bármikor szívesen megnézem majd, ha kijön DVD-n.

bond_2

A James Bond-filmek betétdalainak történetéről szóló összeállításunk itt olvasható.

 

Hozzászólások 

 
#1 ma 2022-02-28 20:27
Szerintem, ha valaki el tud fogadni egy olyan James Bondot, akinek a lelkivilága olyan mint Rossnak a Jóbarátokból, akkor biztosan bejön neki ez a film.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Anthrax - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Nickelback - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2013. november 8.

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2012. július 11.

 

Rise Against - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Slayer - Tokaj, Hegyalja Fesztivál, 2011. július 15.

 

Jerry Lee Lewis - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2010. október 31.