Shock!

október 16.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Koncert tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

U.D.O., Cry Free, Stress - Budapest, 2006. március 5.

Szerencsére ez a tavasz kicsit nyugisabban zajlik számomra koncertileg, mint mondjuk a tavalyi, amikor ráadásul a legtöbb bulit kénytelen voltam kihagyni. Áprilistól viszont megint teljes gőzzel beindul a koncertjárás, amihez ez az U.D.O. buli alaposan meghozta a kedvemet.

időpont:
2006. március 5.
helyszín:
Budapest, A38
Neked hogy tetszett?
( 0 Szavazat )

Persze így utólag nehezen térek napirendre azon tavalyi döntésem miatt, hogy “á, nem kell megnézni a Szigeten az Acceptet, Udót láttam már saját bandájával”; de ezen már kár keseregni. Viszont a szólókoncerteknek megvan az a vonzereje, hogy nem csak nosztalgiaprogramot hall az ember, hanem az izmosság tekintetében az Accept repertoárjával igencsak vetekedő U.D.O. dalok közül is előkerül néhány személyes kedvenc. Persze az évek és a folyamatos egymásutánban érkező U.D.O. lemezek is kitermelték a “kötelező” műsort, de ebbe merüljünk bele később. Lesz még szó a műsorról, de emlékezzünk meg azokról is, akiknek feladata a bemelegítés volt ezen a tavasszal köszönőviszonyban sem álló márciusi esten.

A Stresst most láttam harmadszor és végre – leszámítva a kis technikai malőrt az elején – jól is szóltak. Ez mindenképpen jót tett a fellépésnek, mert ennek a finoman szólva nem kevés Accept hatással rendelkező zenének a brutális megszólalás adja a savát-borsát: zakatoljanak a gitárok, harapjanak a riffek, gyomrozzon a lábdob. Így is történt és a Stress félórája tényleg szórakoztatóra sikeredett. Lőrincz Tibi tényleg az ország legnagyobb Udo-rajongója lehet, de lehet, hogy adott esetben szerencse, hogy maga Udo nem szokta megnézni az előzenekarokat, könnyen lehet ugyanis, hogy jogi vita kerekedett volna belőle. Találgattuk is, hogy bizonyára azért alakult így a sorrend, hogy ne legyen túl kínos a bizonyos helyeken elég nyilvánvaló hasonlóság (Tibi pl. helyenként a smirglihangot is elővette). Hiányoztak viszont a korábban megismert hamisítatlan „lőrincztibis” beszólások (“Szétbasz a rock’n’roll!”, “Kezeket fel! Otthon verjétek a faszotokat!”), de hát amikor az ember egy nagy példakép előzenekaraként lép fel, természetes lehet a megilletődöttség.

Meg kell követnem a Cry Free legénységét, mert bokros teendőim miatt nem sikerült beszámolnom fergetegesre sikeredett január végi wigwamos bulijukról, sőt, a Live ®evolution koncertlemez recenziója is várat magára (jelen pillanatban úgy néz ki, Dr. Kiss követi majd el). Remélem azonban, hogy ha leírom, hogy ez volt az egyik legjobb koncert, amit valaha láttam tőlük, valamit sikerül kompenzálnom. Az egyik legjobb, nem kétséges, de az egyenesen 100%-osan biztos, hogy a legbrutálisabb bulijukat láttam Udo előtt a hajón. Lehet, sőt valószínű, hogy a legújabb Purple-rajongó megszületése (az egész szerkesztőség nevében is gratulálok Atkának a koncert előtti napon érkezett trónörököshöz!) váltotta ki a csapatból ezt a felszabadult, zsigeri játékot; de elképzelhető az is, hogy az alapvetően más műfajú közönség és főzenekar előtt is meg akarták mutatni, a Purple nem ám valami punnyadt hippizene (mint ahogy sok Accept/Udo rajongó azt esetleg elképzeli). Bizony nem: a Speed King-Bloodsucker-Into The Fire-Burn (jóval gyorsabban játszva, mint máskor!)-Perfect Strangers-Black Night program úthengerként hajtott át rajtunk. Bármennyire is nagy Purple-fan vagyok magam is és akármennyire is nem kell nekem a Purple zenéjének súlyosságát magyarázni, papíron egyáltalán nem tartottam jó ötletnek a Cry Free előzenekari szerepét; de ezek után akár a Slayer előtt is bátran felléphetnének.

Azt talán már korábban is leírtam, hogy az U.D.O. zenekar Live In Russia lemeze etalon, de mindenképpen igazi csemege, hiszen a több mint kétórás felvételen a legzseniálisabb U.D.O. dalok mellett kizárólag olyan Accept nóták hangzanak el, amiket addig nem nagyon lehetett élőben hallani, illetve, ha lehetett is, legfeljebb az éppen aktuális Accept turnén. Nagyon tetszett ez a kezdeményezés, érződött, hogy Udo maga is szabadulni akar a „Smoke On The Water-Breaking The Law-Paranoid”-szindróma tüneteitől. Persze utána kijött a DVD a bonusz CD-vel, amelyen azért ott figyelt a Metal Heart és a Balls To The Wall is, tehát sem Herr Dirkschneider, sem mi nem gondolhattuk, hogy Udo lemehet úgy a színpadról, hogy ezeket ne énekelje el. Nincs is ezzel semmi gond, hiszen zseniális dalokról van szó, de pl. nekem ezúttal sem ezek jelentették a koncert csúcspontjait. Nagyon bejött pl. a Mission No. X/27-7 nyitás, mert bár az aktuális U.D.O. lemezt nem sikerült eddig meghallgatni, olyan volt ez a dalkettős, mintha ezer éve ismerném őket. Persze erre rögtön rávághatják a rosszmájúak, hogy Udo ismétli magát, és ebben azért van is némi igazság, de hát miért is játszana mást, mint amiért megszerettük? Udótól húzós középtempókra; gyors, de nem helloweenesen speedes, hanem precíz feszes alapokra, húsos riffekre épülő himnikus refréneket és verzéket, valamint különleges hangulatú lírai tételeket (a Blind Eyes is csúcspont volt a javából, ez a dal abszolút odahelyezhető az ezen az estén sajnos hanyagolt Winter Nights mellé) akarok hallani ezredszer is. Amúgy meg mégis milyen zenéhez illene ez a hang, ha nem az efféle klasszikus, Priest-alapú szigorú heavy metalhoz? Talán az évenkénti lemezkiadás ütemén lehetne lassítani, de tulajdonképpen sem a 2004-es Thunderballra nem tudok semmi rosszat mondani (innen származik amúgy a már említett Blind Eyes és komolyat ütött a címadó tétel is a koncerten) és az itt hallott új dalok is jók voltak. Sőt, a 2002-es Man And Machine egyenesen az egyik legjobb U.D.O. lemez – tehát akkor miről is beszélünk?

Setlist:

Intro
Mission No. X
24/7
Independence Day
The Bullet And The Bomb
Mean Streets
Heart Of Gold
Blind Eyes
Cry Soldier Cry
Guitar Solo
Princess Of The Dawn
Thunderball
Drum Solo
They Want War
Animal House
Man And Machine
Mad For Crazy
---
Holy
Metal Heart
Balls To The Wall
---
Burning

Az előzenekarokhoz hasonlóan (és a 2004-es PeCsa bulival ellentétben) nagyon jól szólt a banda, láthatóan élvezték a koncertet (pedig a turné utolsó bulija volt, tehát már kellően fáradt lehetett a társaság) és azért az is fontos, hogy a mai U.D.O. felállás nagyon együtt van. Igaz ugyan, hogy Igor Gianola és Stefan Kaufmann együttvéve sem olyan jó gitárosok, mint a klasszikus Accept húrnyűvő Wolf Hoffmann vagy az U.D.O. eredeti bárdistája, a civil életbe visszatért Matthias Dieth (Igor inkább afféle “jómunkásember”, míg Kauffmann ugye dobos volt eredetileg), de ettől függetlenül úgy érzem, Udo nem választott rosszul mostani gitáros-szekciója összeállításánál: lemezen királyok, élőben pedig csupán a túlzott szólózást kellene lecsökkenteni. Úgy értem, nem lenne feltétlenül szükséges, hogy Igornak önálló blokkja legyen, mert bár (ha már az előbb klasszikusokat idéztünk) nem egy „lófaszjóska” a srác, mégis, önálló szólója nemigen köti le az embert. Főleg, ha a szóló vége abba torkollik, hogy bejön Kaufmann és együtt pengetik gagyin a Princess Of The Dawn egyik jellegzetes dallamát. Ezután persze éppen a Princess következett, micsoda meglepetés! Én mondjuk, lehet, hogy sznob vagyok, de ennek a dalnak eredeti, stúdiós verzióját kedvelem a legjobban, tehát a csúcspontok közé nem sorolom ezt a slágert.

Ellenben a már említett nóták mellett nagyon tetszett az Indipendence Day, a zseniális Animal House, ugyanarról a lemezről (a legjobb U.D.O. anyag kétségkívül a 87-es debüt!) a They Want War, valamint a Man And Machine album címadója. Kicsit mondjuk fájlalom, hogy bizonyos lemezekről rendre ugyanazok a dalok kerülnek elő, de hát soklemezes bandáknál ez mindig gondot jelent. Mindenesetre egy Live From Russia programos koncertre akár most azonnal befizetnék! Egyszóval, király buli volt, de a tavaly nyári Accept koncert kihagyásának butaságát nem feledtette, sőt afelett érzett bánatomat felerősítette. Még szerencse, hogy az U.D.O. lemezeken azért befigyelhető a hamisítatlan Accept-feeling és tetten érhető volt a legvégső ráadás Burningben is – kár, hogy a „rock and roll desire”-t kihagyták a refrénből.

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Slipknot - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Nickelback - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2013. november 8.

 

Depeche Mode - Budapest, Puskás Ferenc Stadion, 2013. május 21.

 

Psychotic Waltz - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Dark Tranquillity - Budapest, Dürer Kert, 2010. október 14.

 

Wendigo - Budapest, Rocktogon, 2007. április 29.