Shock!

június 27.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Wall Of Sleep: No Quarter Given

wallofsleep_cBő négy évet kellett várnunk a doom metal hazai zászlóshajója, a Wall Of Sleep ötödik sorlemezes eljövetelére, ráadásul – kis túlzással – a 2010-es When Mountains Roar megjelenése és az azt követő néhány koncert lefutása után tényleg semmi infó nem érkezett a házuk tájáról. Oké, el kell fogadnunk, hogy a WOS többé-kevésbé hobbicsapat, emiatt egész pályafutásuk a „slow but not dead" jelige égisze alatt zajlik. De ha rajtam állt volna, biztosan nem tűnök el szürke szamárként a ködben egy olyan erős és fontos lemez után, mint amilyen a Mountains volt. Hiszen akkor új fejezet nyílott az egykoron minden idők egyik legjobb hazai csapatából, a Moodból kinőtt zenekar életében: Holdampf Gábor énekmondó úgy döntött, annyi küzdelmes év után istenhozzádot int legkitartóbb harcostársának, Füleki Sándornak, hogy onnantól a Magma Rise soraiban emelje magasra a doom zászlaját. Sanyi pedig tizenkilencre lapot kérve úgy döntött, hogy egy teljesen más jellegű, sokkal inkább rockos torkot igazol le a bandába Cselényi Csaba személyében (ex-Stardrive).

megjelenés:
2014
kiadó:
Nail Records
pontszám:
7 /10

Szerinted hány pont?
( 41 Szavazat )

Ráadásul emellett a zene is megváltozott, nem drasztikusan ugyan, ám félő volt, hogy egy, a változásokat annyira élből elutasító tábor, mint a doomstereké, mit fog szólni mindehhez. Kétesélyes volt hát a dolog, de az igazság az, hogy amennyire visszaemlékszem, egyöntetűen hozsannázó kritikák lapogatták a srácok hátát, és a hébe-hóba lezavart koncerteken is kellő lelkesedéssel fogadták az új fiút és a friss szerzeményeket. Pusztán az örök elégedetlenek agyaltak azon, hogy tényleg szép és jó az új irány, és ennyi rockosodást meg dallamosodást vígan elbír a WOS búbánatos metalja, csak éppen kérdés, hogy megállnak-e itt, vagy öles léptekkel indulnak új utakon újfelé. Én is köztük voltam, attól tartva, hogy a Füleki & Co. egyre kevésbé fog hozzám szólni. És végül csak megjött a No Quarter Given, én pedig sokkal kevésbé tudom szeretni, mint amennyire akarom. És amennyire megpróbáltam.

Pedig olyan jól indult a dolog! Mind az elsőként elérhetővé tett címadó, mind az azt követő Burst Into Flames hallatán messzire hajítottam az agyam. Hát milyen őserővel riffelget már a Füleki/Kemencei duó, milyen fasza dolog már, hogy a doom hagyományok a gyorsabb tempó ellenére is megmaradnak, és mennyire kompakt az egész, Csaba énekével és a telt alapokkal! Aztán most, jóval több hallgatással később is ott tartok, hogy még mindig ez a két dal tetszik toronymagasan a legjobban, hozzácsapva még a Behind This Wallnak a markáns Hammond-használat ellenére is régi-WOS emlékeket felidéző hangulatát (Holdampf-árnyék lebeg a vizek felett), meg a The Last Decade szikár, mégis családias érzéseket keltő gitártémáit, Szolcsányi Szabi agyas dobjátékát és az egész műsor kellően fogós dallamait. Oké, a Reborn In The Daylight már-már balladisztikusan indító, aztán sokkal inkább epikussá váló, jócskán a Dio-féle Sabbathot árasztó fülledt levegője is elég bejövős, és jobb napjaimon a Twelfth-Night Fight gőzgépként dohogó gitárjai és mélyen tán kissé southern hangulata is megtalál magának, de a többi dallal (ami akárhogy is nézem, mégiscsak a lemez harmada) számomra valahogy nem stimmel valami.

És nem, nem az a fő gondom, hogy ezek doomot már csak nyomokban tartalmaznak, mert ez szinte az egész lemezre igaz lenne, hanem hogy nem áll össze a kép. A Hey Annie egy újfent Hammonddal megtámogatott, DIO-ba oltott hard rock vegyület akar lenni, míg a záró Dusk Of Madness egy fájóan szép hangulatú pokoli keringő, de mindkettőben sokkal inkább csak tudom, hogy mit akarok hallani, mint hogy tényleg azt hallanám. És ennek sajnos nagyrészt az az oka, hogy Csabával helyenként már olyan - túlzás nélkül - klasszikus hard rock-dallamokat próbálnak elénekeltetni, amihez az ő hangja egyszerűen nem elég erős. Pedig Csabi a saját korlátai között vitán felül képes ennél többre, bizonyította ezt már a Stardrive-ban és az előző WOS-lemezen is, itt viszont helyenként mégsem az igazi. És akkor így, nagy őszinteségi rohamomban nem hallgathatom el azt sem, hogy az utolsó előttiként érkező Moon Street Lady egyszerűen nem üti meg az elvárható szintet. Egy belassított rock and rollnak, vagy ki tudja minek szánt dal ez, ami a legkevésbé sem Sanyiék terepe, és szerintem nem is áll jól nekik, a refrén pedig háttérvokállal, tokkal-vonóval együtt is már-már kínosan gyenge.

Jó keserű szájízű lett a vége, pedig az igazság az, hogy a lemez kétharmada még ezzel együtt is tetszik, a gitárjátékot továbbra is tanítani valónak tartom, és azt sem bánom, hogy ennyire előtérbe került a Dio-fémjelezte Sabbath-éra (szeretjük mi azt is). A harmadik hallgatás tájékán már megbarátkoztam a bőséges Hammond-adaggal is. Ha néha előveszem a jövőben a No Quarter Givent, maximum pár dalt ugratok olykor, na bumm. Nem történt semmi különös, csak a kedvenc hazai doom bandámat már nem Wall of Sleepnek hívják.

 

Hozzászólások 

 
+1 #9 Santoro 2016-09-28 15:25
Idézet - Béla:
Nem rossz lemez ez, sőt...nekem nem a Sabbath hanem a Trouble ugrik be sokszor.



Pontosan!
Idézet
 
 
+3 #8 asdasd 2014-10-04 22:23
Idézet - James Smith:
Idézet - nausea:
A legnagyobb baj ezzel a lemezzel ugyanaz, mint a korábbiakkal is: NINCS BOOKLET!


Van booklet csak nem az újsághoz mellékelt kiadásban. :)


nem volt meg a hm.hu interjú, mi?
Idézet
 
 
+4 #7 undergrinder 2014-10-04 16:28
Szerintem a Sun Faced Apostles a LEMEZ, de az újak is jók :)
Idézet
 
 
+7 #6 James Smith 2014-10-02 16:43
Idézet - nausea:
A legnagyobb baj ezzel a lemezzel ugyanaz, mint a korábbiakkal is: NINCS BOOKLET!


Van booklet csak nem az újsághoz mellékelt kiadásban. :)
Idézet
 
 
+11 #5 Béla 2014-10-01 17:53
Nem rossz lemez ez, sőt...nekem nem a Sabbath hanem a Trouble ugrik be sokszor.
Idézet
 
 
+3 #4 grandmagus 2014-10-01 15:09
Jó a lemez,de...
Nekem úgy látszik most már mindörökre a Hell Followed marad
A Wall Of Sleep lemez..
Idézet
 
 
+11 #3 nausea 2014-10-01 14:29
A legnagyobb baj ezzel a lemezzel ugyanaz, mint a korábbiakkal is: NINCS BOOKLET!
Idézet
 
 
+7 #2 neal and jack and me 2014-10-01 11:33
iszonyat gyönyörűen szól a lemez. példaértékű.
Idézet
 
 
+12 #1 robidog 2014-10-01 08:54
Legtöbbször egyet szoktam érteni Andor úr kritikáival, de most nagyon nem csípte el a lemez lényegét nekem pont az említett dalok tetszenek jobban. Másrészről pedig simán odatehető nagyon sok külföldi zenekar mellé felveszik a versenyt szerintem sikerrel. Ahogy mondani szokták világszínvonal!
Bárcsak eljutnának kölykök idáig és nem csak a tank depi road stb. érdekelné őket, sokkal érdekesebb az sokkal minőségibb sokkal faszább bandák vannak a föld alatt sokan már évtizedek óta!
Egyébként ki mondta hogy ez még mindig doom?
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Deep Purple - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. február 17.

 

Lillian Axe - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

 

Helstar - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

 

Pain of Salvation - Budapest, A38, 2010. október 24.

 

Whitesnake Tribute Band - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. május 4.

 

Wendigo - Budapest, Kultiplex, 2006. október 14.