Shock!

november 17.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

Koncert tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

The Show: A Tribute To ABBA - Budapest, 2019. március 26.

Pár évvel ezelőtt nagy port kavartak Paul Stanley és Gene Simmons azon kijelentései, melyekben azt pedzegették, hogy a jövőben akár nélkülük is működhet majd a KISS gépezete, lévén nem azt tartják elsődleges jelentőségűnek, hogy kik személyesítik meg a karaktereket, hanem a minőség és a show volumenének szinten tartását. Persze volt nagy felzúdulás, és magam is úgy gondoltam, hogy egy ilyen húzással a saját tribute bandájukat csinálnák meg, egy tegnapelőtti koncertélmény hatására azonban elbizonytalanodtam. Lehet, hogy Paulnak és Gene-nek igaza van? Lehetséges, hogy amikor egy zenekar munkássága túlnő az azt létrehozó személyek jelentőségén és az örökérvényű katalógus kvázi önálló életre kel, akkor tényleg mindegy, kik találhatóak a hangszerek mögött és csak az számít, hogy a legmagasabb szintű, legautentikusabb koncertélményt kapják a nézők?

0328abba3

időpont:
2019. március 26.
helyszín:
Budapest, Papp László Budapest Sportaréna
Neked hogy tetszett?
( 11 Szavazat )
Nyilvánvalóan a Sportarénában lezajlott ABBA-show más cipőben jár, hiszen a produkció csupán emlékzenekar státuszban működik immár húsz éve, azt viszont meg kell jegyezni, hogy a Camilla Dahlin és Katja Nord énekesnők által létrehozott projekt az ABBA agytröszt-párosa, Björn Ulvaeus és Benny Andersson jóváhagyásával fut, és ha ez nem lenne elég, az eredeti ABBA-turnézenekar számos tagja – Roger Palm, Ulf Andersson, Janne Schaffer, Lasse Wellander és Finn Sjöberg – rendszeresen közreműködik a műsorban. Ennyi lényegi információból már valószínűleg lejön mindenki számára, hogy itt valami nagyon komoly formátumú koncertattrakcióról lehet szó, ami azért is releváns és jelentőségteljes, mert az eredeti ABBÁ-t legalább két, de ha az utóbbi évtizedben születetteket is ideszámolom, akkor inkább három generációnak nem volt esélye színpadon látni.

Ami minket illet, megátalkodott ABBA-fanatikusokként elég volt egyszer belenéznünk a YouTube-on a londoni National Symphony Orchestra muzsikusaival kiegészített svéd-dán vegyesválogatott Waterloo zenekar produkciójába ahhoz, hogy gondolkodás nélkül beruházzunk a kisebb vagyonba kerülő koncertjegy-csomagra nagycsaládunk számára. És milyen jól tettük, hogy így tettünk, mert amit láttunk-hallottunk, az többszörösen megérte az összes befektetett forintot. Ugyanis őrületes profizmus áradt a régmúlt idők tévés revüműsorait idéző színpadról. Három óriási kivetítővel dolgoztak, a jobb oldali emelvényen kapott helyet a kísérőcsapat, velük szemben a vonósok, fúvósok és vokalisták alkotta szimfónikusok, míg a középső fehér lépcsősor lábánál helyezkedett el a négyes, akik nemcsak öltözködés szintjén hozták fullosan a '79-es ABBA-látványt, de fejre is Agnetha, Frida, Björn és Benny kiköpött másainak bizonyultak. Mintha odafenn északon Ulvaeusék klónozással kitenyésztettek maguknak egy hasonmás ABBÁ-t. Teljes volt a retro-feeling, ami természetesen semmit nem ért volna, ha zeneileg nem világklasszis teljesítményt nyújtanak. A zenész-szakmában kábé mindenki tudja, hogy ABBÁ-t igazán jól játszani még profi szinten is embert próbáló feladat, annyira aprólékosan cizellált hangszerelésű még a legnyilvánvalóbbnak tűnő slágertéma is. Ezek az északi népek azonban valószínűleg az anyatejjel szívták magukba a zseniális svéd kvartett munkásságát, mással nem magyarázható, hogy ennyire zavarbaejtően tökéletesen képesek megidézni a szellemüket. Minden egyes hangsúly, lecsengés, nüansz a helyén volt, és még az elcsépeltség csapdájába sem léptek bele. Ugyebár az ilyen típusú produkciók esetében általában valós veszély, hogy a koncertprogramban kizárólag a slágerekre helyezik a hangsúlyt és nem sokat adnak azoknak, akik igazán mélyre ástak az adott zenekar munkásságában. Nos, itt erről szó sem volt, arról pedig végképp nem, hogy vásári bóvlival akartak volna megetetni.

0328abba1

Persze ők is két hatalmas sikerdallal, a Waterlooval és a Mamma Miával nyitottak, de utóbbiban akkorát dörrentek a két gitáros riffjei a viharvert Gibson SG-n és az aranyban csillogó EVH Wolfgangen, hogy már akkor tudtam, itt nem lesz semmi probléma. A két felvonás közül az elsőben inkább a korai érából válogattak, rögtön a Mamma Mia után érkezett az I Do I Do I Do I Do I Do és a Fernando, majd egy egyveleg olyan örökzöldekkel teli blokk, mint a My Last Summer, a Honey Honey, az S.O.S. és a Slipping Through My Fingers. Camilla és Katja első átöltözése alatt minden musicales rocktémák előfutárát, az instrumentális Intermezzo No. 1-t tolták az eredeti szaxofonos Ulf Andersson vezetésével, ami perfekt módon vezette fel a kísérteties fényekkel alaposan megtámogatott I'm a Marionette drámai perceit. Nem tudnám megmondani, a jelenlévő 6-8 ezer főből hányan vágták ezt a témát (amit melegen ajánlok minden Savatage/TSO-fanboy és -girl figyelmébe), vagy mondjuk a svédül énekelt Ring Ringet (a zseniális wah pedálos riffel felvértezett That's Me-ről nem is beszélve), de mire eljött a Money Money Money és a Chiquitita, már kezdett felengedni az addig sült halként üldögélő publikum. Az első felvonást záró When I Kissed The Teacher alatt a felszólításnak engedelmeskedve már félbolondként ugrált a küzdőtér jelentős hányada, pedig ez sem tartozik az unalomig játszott dalok közé, bár a tavaly bemutatott Mamma Mia 2-ben biztos sokan hallották...

0328abba2Húsz perc szünetet irányoztak elő a két rész között, amit alapvetően soknak tartottam, de amikor még fél óra múltán sem történt semmi, kissé kezdtem elveszíteni a türelmemet. Végül harmincnégy percnyi pauzát követően jöttek vissza, és isteni szerencséjük, hogy még az elsőnél is brutálisabb szettet toltak: eleve a Voulez-Vous diszkós funkrockjával indítottak, majd érkezett a hasonszőrű The Name Of The Game és a progresszív rockos Eagle, amibe hatalmas hangszeres vargabetűket, többek között egy jó három-négy percesre nyújtott, régisulis gitárszólót ékeltek. A Magnus keresztnevű csávó olyan dolgokat kanyarított a Gibson SG-n, hogy becsukott szemmel még Tony Iommit is oda lehetett volna képzelni a balta mögé. Ezután tömény slágerparádéba csapott át a móka, Take A Chance On Me, Super Trouper, I Have A Dream, Winner Takes It All, One Man One Woman volt a penzum. Az ezt követő medleyben viszont megint olyan dalok hangzottak el, melyek jóindulattal sem nevezhetőek nyilvánvalónak: a The Visitorral kezdték, amiben a két vokalista lány kapott főszerepet, majd átfolytak a Lay All Your Love On Me-be, amit viszont instrumentálisan játszottak, akárcsak az élőben sosem hallott és emiatt is katartikus When All Is Said And Done-t. A vége felé népünnepéllyé változott a buli, és ennek megfelelően alaposan felpörgették a tempót, a csajoknak pedig becsületükre váljék, hogy bírták szuflával és hibátlanul lehozták a Gimme, Gimme, Gimme-t, a Knowing Me Knowing You-t, az imádnivaló funkos jammelésekkel tarkított Summer Night Cityt és az elmaradhatatlan Dancing Queent, de a titkos favorit Hole In Your Soul és a Does Your Mother Know rock & rolljai is lemezminőségben szólaltak meg.

A bőven két óra fölé kúszó nettó játékidőt ennél jobban nem hiszem, hogy ki lehetett volna használni, még akkor sem, ha legalább annyi zseniális dal maradt ki, mint amennyi elhangzott, de ez az ABBA-repertoár ismeretében nem meglepő. Felsőfokú volt minden, az egész stáb hihetetlen alázatról tett tenúbizonyságot az énekesektől a rockzenészeken át a szimfonikusokig, akik extra részletgazdagságot adtak az összképhez. Ha legközelebb jönnek, akkor újra megnézzük őket, és az is biztos, hogy ezek után nyitottabban állok majd hozzá bizonyos tribute-produkciókhoz.

 

Hozzászólások 

 
#1 Sírbuckalakó Troll 2019-03-30 12:28
Egész biztos nem április elsején akartátok ezt kitenni? :)))
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Perfect Symmetry - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Volbeat - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. június 18.

 

Marty Friedman - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

Heathen - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Apocalyptica - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.

 

Paul Gilbert - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 29.