Shock!

január 24.
hétfő
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Koncert tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Progfeszt 2001 - Pécs, 2001. december 7.

Nem is tudom, mi a titka annak, hogy a honi ún. progresszív zenekarok találkozói mindig olyan nagyszerűen sikerülnek, holott az egy stílusra kihegyezett fesztiválok könnyen átmehetnek ám egysíkúba! Noha állandóan vannak átfedések a fellépőgárdában, a visszajáró csapatok is rendre tudnak újat mutatni és a friss felfedezettek is szolgálnak meglepetésekkel. És mennyi jó fazon, mennyi közvetlen, barátságos arc akad a pécsi és környékbeli rajongók között, nem beszélve a progfesztek törzslátogatóiról!

időpont:
2001. december 7.
helyszín:
Pécs, Ifjúsági Ház
Neked hogy tetszett?
( 0 Szavazat )

A Behinia nevével a koncert előtt már találkoztam, zenéjükkel azonban csak most szembesültem. Mire megérkeztem, a Mikulásnak illetve Krampusznak öltözött társaság már letudta a Caught In A Webet a Dreamtől és javában gyűrt egy saját, ugyancsak D.T.-jellegű témahegyet. Valamennyi hangszeres igen okos dolgokat játszott, főleg a gitáros és a bőgős ujjai cikáztak, mint pók a falon (utóbbi esetében inkább PÓKA EGON), ám a dalokat szerencsére nem rendelték alá a villantós instrumentalizmusnak. Az éneket szintén rendben találtam, a másik Álomszínház-feldolgozásban, a Voices nótában is oké volt. Egyedül a hangzás nem állt még össze, egy tisztább és arányosabb megszólalással végképp főhajtásra késztettek volna. Viszont így is legalább olyan ígéretes bulit nyomtak, mint tavaly ugyanitt a hasonlóan Dream-indíttatású, de mértéktartóbb Da Capo (rájuk még visszatérek...), a mókás jelmezek sem fordították visszájára a produkciót.

A Moon Of Soul alatt végre sikerült helyrerakni a soundot és agyszaggató módon folytatódott a zenei fejtágítás: Cynic, Death (nyugodj békében, Chuck!!!), Nevermore hatású zúzós, riffközpontú muzsika csapott arcul, valóban a meglepetés erejével. A fenti három etalon mellett sorolhatnék még további prog. power/thrash/death kiválóságokat, pusztán a betájolás céljával, de nem látom szükségét, mert konkrét hasonlóság nuku, a Lélekhold abszolút önálló pályán mozog. Vokalistájuk az extrém énekhang mellett a tiszta dallamoktól sem idegenkedik, utóbbiakat lehetne még erősíteni, amúgy nincs különösebb kifogásolnivaló. Dalcímeik, szövegeik sem mindennapiak, fölöttébb kíváncsi lettem ezek után az albumukra!..

A Daybreak az After All egykori gitárosának új csapata és a zene is hasonlónak tűnt így elsőre, csak nem volt olyan futurisztikus. Inkább rockosan nyers, gitárközpontú dolgokban gondolkodnak a srácok és ennek alátámasztására eldöngöltek egy Cult nótát is! Nem éppen szokványos választás, de egyrészt ettől lett igazán rokonszenves, másrészt nagyon pengén játszották, az énekes hangja itt is kitűnően érvényesült. A saját számokban még leheletnyi Faith No More-t, Alice In Chainst éreztem olykor - de ezzel, azt hiszem, vége is a hasonlítgatásoknak, nehezen tudnám most a Daybreaket bármi mással rokonítani és ez mindenképpen jó! Ha emlékszünk, a "progresszív" jelző lényege pont az újszerű, jövőbe mutató alkotásmód...

Ilyen téren a Da Capo is határozottan jól áll ma már, az egy éve látott fellépésükhöz képest óriási a fejlődés! Zenélni, dalokat írni akkor is tudtak, mostanra pedig színpadi attrakcióként is remekül összekovácsolódott a banda, öröm volt rájuk nézni. Hát még a 2000-es progfeszten is kimagasló Esti Kornélt, a mélységes tisztelettel elővezetett Iron Maiden-féle Wasted Years-t és a két vadiúj Da Capo nótát hallani! A friss eresztés nem akármilyen jövőt vetít előre: ezek a számok - túl azon, hogy bőven tartják a szentgotthárdiaktól megszokott szintet - egyre jobban elszakadnak a Dream Theater vonaltól. 2002-ben minden bizonnyal jön a kettes album, amelyen várhatóan élesebben körvonalazódik majd a zenekar önálló arculata, én legalábbis nagyon hiszek benne.

Akárcsak abban, hogy az Eclipse-nek nem a Soft Orange marad az első és egyben utolsó lemeze (1997 - hű, de régen volt már!). Szilvinél volt szerencsém hallani a kiadókeresés céljával rögzített promóanyagukat, amely valami egészen döbbenetesen súlyos!!! Nem fogták vissza magukat, az új számaik ugyancsak komoly erőpróbát jelentenek, legfeljebb érettebbek, csiszoltabbak lettek. A Voivod vagy a Tool nevét említhetném összehasonlítási alapként, de amit ez a társaság művel, sokkal elvontabb, földöntúlibb náluk is, élőben meg pláne kemény dió! Elismerem, hogy szükséges bizonyos affinitás az Eclipse művészetének megértéséhez, befogadásához, mert ez nem az a fajta zene, amelyik csak úgy közel engedi magához az embert. Ha viszont veszed a fáradságot, hogy rátalálj a hullámhosszára, a végén elválaszthatatlan társad lesz. A hangsúlyt a hangszeres játékra helyezték a zenészek, amivel már eleve lenyűgöztek, azonkívül a többségüknek még mindig elképesztő "hajberendezése" van és ezt azért jobban is ki lehetett volna használni esetleg. De talán ezt is csak az sugallta nekem, hogy a vérbeli zúzós metal bulikhoz szoktam már, amúgy zseniális koncert volt!

Stonehenge-éket az egy héttel korábbi pesti bulijuk után most Pécsett is lefigyeltem és valamennyi eddig látott fellépésüket többszörösen felülmúlták ezzel a duplázással. Konkrét színpadi kiállás, profi hangszeres teljesítmény (figyelemre méltó vokálmunka!) és király dalok, röviden ez a történet lényege. A frontember BZ lendülete és a többiek relatív visszafogottsága okozta kettősség továbbra is a Stonehenge bulik kísérőjelensége, de nem zavaró. Ők is játszottak Maident, mégpedig a Flesh Of The Blade-nek egy meghökkentő ütemezésekkel teli újragondolását. Ezt leszámítva azonban csak az Angelo Salutante albumról szemezgettek. Most nem jött össze olyan létszámú és lelkes közönségük, mint a fővárosban, ám a hangulatot ez nem fagyasztotta le. Mi több, a ráadásra már a rajongótábor hangja is megjött, nem kellett BZ-nek kétszer mondania, hogy "Wendigo fly..." (avagy "When Digo Flies", magyarul "Amikor az olasz repül" - Darab cimborám levédett poénja, hehe)

A Perfect Symmetry is jelen volt az említett pesti klubbulin, csak előbandaként. Itt viszont a szervezőnek és egyben hazai pályán játszó csapatnak kijáró főzenekari pozícióban léphettek színre. Talán mondanom se kell, ehhez méltóan szerepeltek, ismét körénk varázsolva azt a meghitt, baráti légkört, amely kizárólag az ő koncertjeiket jellemzi. Ilyenkor tényleg olyan érzés fog el, mintha egy régi jó ismerős az életről, a mindennapi emberi dolgokról beszélne, üres szólamoktól és negatív felhangoktól mentesen. A nyitó Shame (igen, a Pink Cream 69-től!!!) egy helyen még döccent, de a továbbiakban nem akadt semmi hiba! Terítékre került a The Human Machine lemez színe-java: Reaching High, Whistle Of Lain, Sacred, Morning, New Deal... Aztán elhangzott a kettes Shock! válogatásról ismert Serinette és két újabb szerzemény is, a Still I, illetve a Triumphant And Empty. Utóbbi három téma alapján súlyosabbnak, mélyebbnek és persze változatlanul lélekkel telinek ígérkezik a következő Perfect Symmetry album! Befejezésül pedig a Fates Warning We Only Say Goodbye nótája ment le. Szóval nagyszerű folytatása volt ez Kusinka Tamásék általam látott eddigi bulijainak; remélem, a fenti kis ismertető önmagáért beszél, mert nem akartam önismétlő szóvirágokba bocsátkozni!..

Ezután már elégedetten tértem volna haza, de következett még a Noise Field, a múltkori produkció után letisztultabb, emészthetőbb zenével és új tagként egy énekeslánnyal a mikrofonnál. Vegyesen toltak Cranberriest és hasonló karakterű, csak könnyedebbnek tűnő saját számokat is. Nekem kb. ennyi maradt meg az egészből, valahogy most sem találtam a valóban kiemelkedő dalokat és mi tagadás, ilyen mennyiségű zenei "információ" után a memóriám is majdnem betelt már...

Azért a végére nagy nehezen sikerült összeszednem az utolsó csepp energiámat, mert egyszerűen muszáj volt: az erdélyi Psycho Symphony eleve ritkán látott vendég Magyarországon és amekkorát zenéltek nekünk, bűn lett volna kihagyni őket. Hajmeresztő, mennyire ismeretlenek, jóllehet időtlen idők óta nyomulnak már. Igaz, mindez betudható a környék adta enyhén szólva korlátozott lehetőségeknek is. Hogy mást ne mondjak, első és eddigi egyetlen nagylemezük '97-es évjáratú. Az általuk képviselt Watchtower, Mekong Delta, Atheist hatású hiperkomplex muzsika ellenben abszolút időtálló! Az énekdallamok jellege miatt a Psychotic Waltz meg a Spiral Architect neve is bevillant és ennél jobb ajánlólevél már aligha kell a stílus szerelmeseinek. Ráadásul a csapat egyáltalán nem az imént elsoroltak epigonja, csakis a virtuóz hangszerkezelésnek, a dalszerzési módszereknek szól a párhuzam. Nem kevéssel éjfél után jártunk, a Psycho Symphony hangversenye (de szó szerint ám!) mégis ébren tartott mindenkit, aki még bírta a gyűrődést. Különben is, aludni igazán ráértem utána a vonaton.

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Peter Gabriel - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. május 6.

 

Eric Martin - Budapest, PeCsa Music Café, 2013. március 9.

 

Jeff Loomis - Budapest, Dürer Kert, 2012. november 11.

 

Slayer - Tokaj, Hegyalja Fesztivál, 2011. július 15.

 

Beardfish - Budapest, A38, 2010. október 24.

 

Wendigo - Budapest, Kultiplex, 2007. január 12.