Shock!

április 25.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

Koncert tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Pretty Boy Floyd, The Joystix - Tatabánya, 2019. március 19.

0409pbf1Vannak az életben olyan álmok, amik egyszerűen túl irreálisak ahhoz, hogy az ember egyáltalán megfogalmazza őket magában. Vagy ha fel is merülnek, egy szappanbuborék halk pukkanásával foszlanak szerteszét. Kevésbé líraian megközelítve a dolgot: Fogalmam nincs, hogy annak idején, az általános iskola hatodik-hetedik osztályában, miután egy hirtelen ötlettől vezérelve kisvárosom újonnan nyílt „nyugati" szuvenírboltjában ismeretlenül, kizárólag a borítója alapján megvettem a Pretty Boy Floyd immár kultikus bemutatkozó lemezét (másolt kalózkazettán, persze), elképzeltem-e olyat, hogy élőben lássam a bandát. Szerintem nem. Valószínűleg még a '80-as évek végi MTV-rock nagyobb, ismertebb neveinek koncertje is teljesen valószínűtlennek tűnt – ahogy az is, hogy egyszer majd elengednek egy ilyen eseményre.

Eleve, a Pretty Boy Floyd annyira a radar alatt mozgott akkoriban (is) – azaz se cikket, se posztert, se klipet nem láttam tőlük/velük/belőlük –, hogy szinte a létezésüket is kétségbe vontam néha. Nem tudtam róluk semmit, de a környezetemben minden arra fogékony elmét ráizzítottam a négy misztikus lá... ööö... lényből álló csapatra, akik a borítón bizony villámokat lövelltek ki a kezükből, és az ijesztő(nek szánt) intro után egy addig ismeretlen intenzitású kétlábgépes (!!!) dobtémával szabadították ránk a címadó dalt, amely szerint „a bőrbe öltözött srácok villanyáram hajtotta játékszerekkel fognak zajt csapni ma éjjel". Volt akkoriban, hogy konkrétan futottam hazafelé a suliból, hogy minél előbb hallhassam a nótát. (....és igen, tudom, mai fejjel az egész image és a szövegvilág már minimum a véresen gáz kategória. De akkoriban ez bizony menő volt. Védelmemre szolgáljon, hogy a három fekete és egy szőke felfújt hajú, cicanadrágban feszítő, kimázolt képű figura – lásd még: Mötley Crüe – még mindig sokkal keményebb és gonoszabb volt, mint ugyanez három szőke és egy sötétke felállásban – például Poison, Tigertailz, Stryper. Bocs, ezt egyszerűen le kellett írnom.)

időpont:
2019. március 19.
helyszín:
Tatabánya, Roxxy Music Café
Neked hogy tetszett?
( 7 Szavazat )

Na, akkor nézzük a tényeket! Tavaly nyáron jött a hír, hogy az immár visszavonhatatlanul a hazai hajmetál-fellegvárának számító tatabányai Roxxy szervezői egy brit kiruccanás után egyetlen fellépés erejéig idereptetik a Pretty Boy Floydot (azaz a klasszikus felállás felét egy új ritmusszekcióval). Aztán pár héttel a kitűzött dátum előtt rezignáltan olvastam, hogy a szigetországi fő koncert lemondása miatt a magyar buli is ugrott – és Így az épphogy megszületett kis álmom is elindult a soha meg nem történt bulik avokádómaggal kikövezett lejtőjén. Azonban a banda komolyan vette a dolgot, és idén tavasszal az újabb brit kör mellé bizony belefért a tatabányai kiruccanás. Így hát március 19-én este a turulszárny árnyékolta iparváros vágányai mellett a Roxxy klub felé bandukoltam, enyhén izgatottan.

A kezdés előtt a hajbandák fénykorának klipjeit nézve/hallva hangolódhattunk, majd a kiírt időben megelevenedett a színpad, és hazai előzenekarként a The Joystix adta fennállása utolsó koncertjét. Korábban nem volt szerencsém hozzájuk, és bár a szomorú apropót egyértelműen sem sikerült a háttérbe szorítaniuk, de ennek ellenére teljesen rendben volt a produkció. A trió felállás miatt nem volt nagy színpadi akció, a zenei rész viszont szerintem abszolút kompatibilis volt a főbandával: pimasz, punkos rock and roll nóták sorjáztak, köztük a klipes Don't Believe In Rock 'n' Roll Anymore, és mintha még egy Ramones-feldolgozás is elhangzott volna. Bólogatást és tapsot kaptak a srácok, a bemozdulást viszont a fő attrakcióra tartogatta a jelenlévő kábé nyolcvan-százhúsz ember.

0409pbf2

A debütalbumról ismert, elektromos kisülésekkel tarkított intro nem hazudott, utána azonnal a Pretty Boy Floyd és a Leather Boyz With Electric Toyz következett, és Tricky Lane dobos (aki a buli után gratuláló kézfogásomra szerényen jegyezte meg, hogy reméli, hogy nem vallott szégyent elődei témáival) pont azt tette, amiért odamentem: a kezdő pörgetéstől az utolsó shock/cock-rock/fuck rímig a mellkasomba pumpálta a nótát. Szerintem minden jelenlévő egyetért velem abban, hogy ez a dal a zenekar nagybetűs Himnusza, és ha csak ezt játszották volna el kábé tizenötször, már azért is megérte volna eljönni. (Különben ráadásként mindenki nagy örömére másodszor is eltolták, szóval ők is tisztában vannak a jelentőségével.)

A Leather Boyz lemez idén harminc éves, és bár tavaly Public Enemies címen kiadtak egy aránylag korrekt dalcsokrot, a koncert a debütalbum nótáiról szólt. A címadó után jött a pattogós Rock and Roll Outlaws, majd a Your Mama Won't Know és a 48 Hours kapcsolt még magasabb fokozatba, majd jött kötelező balladaként a Wild Angels. Az örökérvényű, andalító dallamok hatására szememben megcsillant egy könnycsepp a hetedikes teadélután emlékére, amikor is torkomban dobogó szívvel fel mertem kérni az osztály széplányát egy lassúra.

0409pbf3

Steve Summers énekes, aki az egyetlen alaptag volt a tavaszi európai körre érkezett felállásban, így ötven körül is hozta harminc évvel ezelőtti affektálós, nyávogós hangját, és meglepő módon többször is magas sikolyokig ragadtatta magát, amit lemezen nem igazán hallottam tőle. A tavalyi visszatérő lemezről a Feel the Heat kétlábgépes kalapálását kapták csak elő, illetve a lemezen szintén szereplő, eredetileg kiadatlan Mötley Crüe-nóta Run For Your Life hangzott még el.

Az okokat nem tudom, de Steve „sevele-senélküle" harcostársa, a gitáros Kristy Majors nem képviseltette magát Tatabányán, a helyén a Devildriver jelenlegi basszusgitárosa, Diego Ibarra pengetett, látszólag beugró jelleggel. A hórihorgas srác eleve szomorú zombinak volt sminkelve, és látszólag nagyon koncentrált arra, hogy mit, hol és hányszor játszik, közben kicsit esetlenül mímelte az egyértelműen samplerről érkező csordavokálokat. Viszont mindemellett korrekt módon igazságot szolgáltatott a gitártémáknak. Bár Steve arcából sokat nem láttunk a fekete cowboykalap, a szinte versszakonként fel- és lekerülő napszemüveg és a Jokeresre kihúzott száj mögött, de érezhetően jó kémia uralkodott a színpadon, és a közönség reakcióinak is örült – még a záródalban meglepetésként színpadon termő „vendégénekes" rajongónak is átengedte a mikrofont egy refrén erejéig.

0409pbf4

Meg kell említenem még a két régi klipes nótát: a Rock And Roll Is Gonna Set The Night On Fire és a másik lassúként (tini)szívemet facsaró I Wanna Be With You egymást követve hangzott el, le is zárva a koncert „hivatalos" részét. Utána egy spontán feldolgozás-blokk következett, miután a Last Kiss című saját dalt valahogy nem sikerült jól elkapni (vagy elégszer elpróbálni?): A gitáros látszólag szenvedett vele, így Steve lazán leintette a dolgot, és belecsaptak a Poison Talk Dirty To Me, illetve azonnal utána a Mötley Live Wire című örökbecsűibe. A srácokat láthatóan nem zavarta, hogy idegen toll(boá)kkal ékeskedve járatják csúcsra a bulit, és a közönség is vette a lapot, volt nagy együtténeklés és bemozdulás. Bő egy óra után, a színpadról lelépve pedig sokáig és jókedvűen fotózkodtak, dedikáltak és csevegtek mindenkivel – szóval, ha összességében meg is fordult a fejemben egy-egy pillanatra, hogy egy jó adag rosszindulattal lehetne a rendezvényt Steve Summers és barátai hakniestjének titulálni, igazából nem hinném, hogy bárki elégedetlenül távozott volna a helyszínről.

Persze, ha őszinte vagyok, elviseltem volna még öt-hat dalt, akár az általam kevésbé ismert, bár eleve kevésbé jól sikerült ilyen-olyan köztes lemezekről is, meg örültem volna az eredeti gitárosnak, lehetett volna a merch-pultban az első lemezből.... de nálam ez az este abszolút a félig teli pohár esete. De tényleg, mekkora esély volt erre....? A Roxxy szervezői hatalmas dicséretet érdemelnek, tartsák meg jó szokásukat, és állítsanak a deszkákra még pár hasonló elfeledett gyöngyszemet. A hely hangulata is abszolút bejött, szóval bármikor szívesen vállalkozom újra a majd' négyórás útra például egy Cinderella vagy Steelheart kedvéért.

Fotó: Kovács Emese / Roxxy Music

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Cloudscape - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Queensryche - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Anthrax - Budapest, Budapest Park, 2013. július 30.

 

Psychotic Waltz - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Sodom - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

Die Hard - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.