Shock!

március 02.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Prog Camp 1. nap: egy tucat kérdés

Június 22-23-24-én újra a magyar underground agyasabb csapataitól lesz hangos a szigetvári kemping. Háromrészes interjúsorozatunk felütéseként most az első nap zenekarait, valamint az immár hatodik évébe lépő fesztivál szervezőjét, Szkróbó Szabolcsot (aki egyben a Perfect Symmetry basszusgitárosa is), illetve a rendezvény hangadóját és porondmesterét, Friskó „Fidó" Pétert faggattam ki.

pc_1

ZENG

Kik vagytok, és mit kell tudni a ZENG zenekarról?

Két éve kezdtünk el közösen zenélni, az Elzárt Világ és Barions tagjaiból alakultunk. Tatabányai zenekarként eddig helyben koncerteztünk, első felvételeinket pedig épp mostanában készítjük. Körülbelül, mikor az Elzárt Világ tagjaiként rájöttek, hogy a gitáros elvesztése után is zenélnének tovább, akkor kérdeztük meg Balázst, hogy akarna-e közösen zenélni... És akart. Leginkább hobbiként, kikapcsolódást szolgáló, örömöt szerző tevékenységként kezeljük a zenélést. Az elvárásunk az, hogy jól érezzük magunkat, és ha a muzsika, amit alkotunk, esetleg másnak is tetszik, az kifejezetten boldoggá tesz minket. A tagok zenei ízlése sok ponton hasonló, ami segít a közös munkában. Elmondható, hogy egyikünk se rajong a sramliért, meg a mulatós zenéket sem szeretjük, ami azonnal két közös pont! Balázs révén a bonyolultabb ritmusképletek is elkezdtek megjelenni a zenében. Márknak (ének) köszönhető a folyamatos lelki fájdalom az énektémákban. A dobos (Feccó) a legjobban képzett zenész, a basszusgitáros (Kornél) meg nem tudja tartani az ütemet (de legalább nem annyira feltűnő.)

zeng_1

Mivel készültök a fesztivál nyitónapjára?

Balázs: Sokszínű, progos, de emészthető anyagot viszünk, reméljük, hogy méltó felvezetése lehetünk az idei Prog Campnek.

Márk: Azzal készülünk, hogy minél kevesebb hibával játsszuk el a nótáinkat, vagyis legalább ne legyen észrevehető.

Milyen kínzásnak vetnétek alá azokat, akik nem érkeznek időben (azaz este 7-kor) csütörtökön?

Aki késik a koncertünkről, annak azzal az elviselhetetlen kínnal kell élnie, hogy lemaradt a Zeng buliról. Ennél durvábbat nem tudunk mondani. Vagyis de! Az a nagy helyzet, hogy elég béna humorunk van, és aki nem fog időben megérkezni, azt rossz poénokkal zaklatjuk majd a fesztivál hátralevő részében!

FIREBEARD

Kiket és milyen muzsikát rejt ez a stoner-rock vagy viking metál irányba mutató név? Mikor és milyen tervekkel alakult a banda?

Bien János (ének): A Firebeard 2021-ben alakult Pécsett. Kusinka Tamással (gitár) akkoriban többször összesodort bennünket a sors, és mivel régóta jó kapcsolatban voltunk előző zenekaraink révén, felmerült, hogy megpróbálhatnánk együtt játszani. Tominak Dara Róbert basszusgitárossal volt néhány instrumentális házi demója, amiket meghallgatva azonnal dallamok jutottak eszembe, és szövegötleteim is születtek. Ezeket megmutattam a srácoknak, akik nagyon lelkesen reagáltak, így azt hiszem, azt a pillanatot lehet a banda igazi kezdetének tekinteni. Alkímiai módszerrel született meg a csapat zenei koncepciója, mert elmondható, hogy igazi ötvözete lett azoknak a zenéknek, amiket hármunk közös nevezőjének tartunk. Kijelenthetjük, hogy a Firebeard egy klasszikus értelemben vett heavy rock banda sok '70-es és '80-as évekből származó ízzel, általam pedig elsősorban a rock'n'roll-alapú zenék hatása és előadásmódja található meg a csapat olvasztótégelyében. Szerintem egy kevés stoner és doom is benne van a vegyületben, talán kicsit ennek a hatása érvényesült a névválasztásban is. Tomi – aki a Perfect Symmetry alapító tagja is egyben – elkerülhetetlenül hozzáteszi a progos fűszerezést is a dalainkhoz. Valentai Attila dobos szintén a Perfect Symmetryből szállt be hozzánk nemrég, ami egy igazi égi áldást jelentett a csapat életében, de mindketten továbbra is hűek maradnak anyazenekarukhoz. Kusinka Marci gitáron játszik a csapatban. Ő Tomi fia, így elmondhatjuk, hogy több generációt átfogó banda vagyunk. Marci ifjonc lelkesedése, alázata és korát meghazudtoló zenei tudása sokat hozzátesz a Firebeard megszólalásához, azon kívül a személyisége is remekül illeszkedik közénk. Nálunk mindig nagyon jó a hangulat a próbákon!

firebeard_1

Mit hallhatunk majd tőletek?

János: Elsősorban saját szerzeményekre helyezzük a hangsúlyt, amiket angol nyelven írtunk. Az elhangzó dalok közül néhányat nemrégiben rögzítettünk Fidó barátunk pécsi stúdiójában és nagyon lelkesek vagyunk az eredményt illetően. A remek hangulatú felvételi metódus után jelenleg a dalok keverése zajlik, aztán persze szeretnénk megmutatni belőle néhányat a közönségnek is. A koncerten hallható lesz néhány feldolgozás is, amik között a '80-as évek Los Angeles-i metálhimnuszai mellett egy kedvenc dirty rock dal saját értelmezése is szerepelni fog. Az eredeti előadók neveit direkt nem árulom el, legyen meglepetés! Az biztos, hogy lendületes és intenzív műsorra számítsatok. Reméljük, hogy ezeknek a daloknak a hangulata átragad majd a Prog Camp fesztivál közönségére is, és az este emlékezetes marad mindannyiunk számára. Már nagyon várjuk!

Tamás és Marci, milyen az apa-fia felállásban történő muzsikálás?

Tamás: Nagyon felemelő érzés a fiammal együtt zenélni, és látni azt, ahogy felcseperedett és egyre tapasztaltabb zenésszé vált az elmúlt években. Saját magamat látom benne, picit az én álmaim is megvalósulni látszanak őáltala. Ebben támogatom, segíteni fogom mindig!

Marci: Amióta elkezdtem gitározni, azóta folyamatosan tervben volt, hogy apával közösen zenéljünk valamilyen formában, és ez végre megvalósult az elmúlt másfél évben. Alapvetően nagyon jól megértjük egymást, a zenei ízlésünk is eléggé hasonló, nyitottak vagyunk egymás gondolataira. Viszont a gitáros szócsatákat nem tudjuk elkerülni, mivel mind a ketten egy kicsit makacs emberek vagyunk, de szerencsére nem szedjük le egymás fejét, és sosincs harag vagy feszültség utána. Ami mindezekről eszembe jut, az egy szó: Boldogság. Nagyon hálás és boldog vagyok, hogy együtt zenélünk apával és remélem, hogy még sok dalon, sok közös projektben tudunk együtt dolgozni.

ps_1

PERFECT SYMMETRY

Hány nagyobb szakaszra osztjátok a zenekar majd' harminc évét, és mik voltak ezeknek a legfontosabb állomásai?

Szkróbó Szabolcs: Ezen még nem gondolkodtunk. Ha szakaszokat keresünk, talán induljunk el az énekesek mentén. Az első a demós időszak, amikor is Kusinka Tamás – a zenekar mindenkori gitárosa és egyben alapítója – énekelte fel a dalokat. Ezután Friskó „Fidó" Péter vette át a frontember szerepét. Vele készült el a Morning demó, azután a The Human Machine (2001) lemez, majd a 2009-es Szabad akarat című anyaggal búcsúzott el tőlünk. A helyét Sudár Anita vette át egy rövid időre, de nem maradt meg ez a felállásunk. Kovács Attila érkezett a zenekarba új énekesnek, akivel elkészítettük a Változom EP-t (2012), utána a Tökéletes szándék lemezt (2012) és a Kezdet EP-t (2016). Attila távozása után pedig a jelenlegi felállásunk következik. Énekesi poszton Kálmán Kata csatlakozott a zenekarhoz, így újra tudtunk dalokat lerakni az asztalra. A mostani receptünk az, hogy két-három új dalonként sikerüljön megjelennünk. Itt tartunk most. De lehetne a dolgot a doboscserék alapján is szakaszolni.

Min dolgoztok mostanában?

Jelentős időt szántunk egy akusztikusabb program összepróbálására, de vannak demó ötletek a következő három dalra is. És közben néhányan 5-10 kiló leadásán is dolgozunk. (mosolyog)

Várható valami meglepő múltidézés vagy premier a csütörtöki este főbandájaként?

Készültünk régebbi dalokkal. Ez egy akusztikus blokkban lesz tálalva, amibe becsempésztünk egy új szerzeményt is. A dalok listája legyen meglepetés. Mi is izgulunk!

Szabi, hatodik éve szervezed a fesztivált, dacolva a vírussal, az underground stílusok iránt mutatott mérsékelt érdeklődéssel, a nyári bulitúltengéssel.... Mi adja a lelkesedést ehhez az egészhez?

Ahogy egy kedves barátom mondta: 40 fölött az ember elkényelmesedik. Én is pont így vagyok, ezért sokszor érzem úgy magam, hogy megfáradtam. Kezdjük onnan, hogy hat éve úgy csöppentem bele, hogy szervezzünk egy olyan fesztivált, ahol a hozzánk (Perfect Symmetry) hasonló zenekarok lehetőséghez jutnak és egy korrekt színpadon olyan hangosítást kaphatnak, amit megérdemelnek. És nem utolsó sorban, hogy összehozzunk egy olyan közösséget, akik úgy várják minden évben a Prog Campet, mint gyerekkoromban a jó úttörő a balatoni tábort. Belecsöppentem, majd úgy maradtam. Nagyon örülök, hogy Piros László és a Szigetvári Kemping nyitott volt és befogadta, és le is bonyolítja a Prog Campet, nagyon nagy köszönet érte! Nélküle már az első két év után, még Abaligeten véget ért volna ez az értékes rendezvény. Az elmúlt öt év vitte a hírünket, ahogy mondod, még a vírusos időszak ellenére is életben tudtuk tartani a fesztivált. Az itt fellépő zenekarok egytől egyig csodás csapatok, legszívesebben mindenkit minden évben meghívnánk, de ez azt jelentené, hogy negyven-ötven koncertnek kellene lemennie három nap alatt. Mivel egy színpaddal működünk, így kényelmesen ennek a negyede tud fellépni. Mindig nehéz dönteni, hogy mi legyen pontosan a következő évben, de dönteni kell. A lelkesedés változó. Nekem egész évben projekt a Prog Camp, megy a szervezés, e-mailezés, videóvágás, reklám-szerkesztés satöbbi. Mindig nagyon korrektre szeretném kihozni a végeredményt, ez a koncepció. Amikor elérkezik az a három nap, ott vagyunk, és látom azt a sok pozitív energiát, ami felszabadul, érzem, hogy itt valami olyan történik, ami túlmutat az átlagos hétköznapokon. Na, ez tudja a lelkesedést adni nekem.

pc_2

Fidó, stabil alappillére vagy a Prog Campnek a technikai háttér biztosítása és a hangosítás terén. Van valami műhelytitok, vagy újítás, amivel az idei évre készülsz?

Friskó Péter: Mivel évek óta a Szigetvári Kemping ad helyet a Prog Campnek, és a helyszín rendelkezik saját hanggal, fénnyel, színpaddal, ledfallal, én „csak" a kiegészítő, illetve saját munkámat könnyebbé tevő dolgokat viszem: dobdobogó, dob- és gitárcuccok, keverő, füstgépek, stb. Idén végre lesz HDMI kapcsolat a színpadtól a keverőálláshoz is, nem kell a vizuálokat átmásolni, tutujgatni.

Melyek a legemlékezetesebb pillanataitok az eddigi öt évből?

Fidó: Hát, amikor egyik évben a sürgősségin végeztem, az emlékezetes volt. (mosolyog) No meg persze a Fodi becenevet se felejtsük el – kellett mondanom, ugye? Valentai „Wallenstein/Valcsi" Attilával (Symmetry/Firebeard-dobos) is van közös, emlékezetes pillanatunk, amikor egy dobos füleséhez szerettem volna kihúzni egy miksikábelt, és kábé egyetlen idegszálam maradt, Valcsi meg azon cimbalmozott: mindenbe is beleakadt a kanóc, ő meg jót kacagott. Akkor részemről elhangzott egy mondat, amit nem szeretnék most megismételni.... De (utólag) már csak nevetünk rajta. (TE nevetsz rajta - V.A.)

Szabolcs: Fú, én az ilyen kérdésekre nem tudok válaszolni, hogy legemlékezetesebb pillanatok, meg hogy mi a kedvenc zenekarom...

Esetleg amikor a Solidity tagjai az ötödik Prog Campre egy tortával készültek és a színpadon átadták?

Szabolcs: Igen, ez a pillanat eszembe jutott, de az kicsit önfényezés lenne, az meg nem megy. Szerénység, alázat. (mosolyog)

Infók, jegyek, miegymás itt.

 

Hozzászólások 

 
#1 Equinox 2023-06-16 20:50
Szuper kezdeményezés ez a dolog :)
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Queensryche - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Mátyás Attila Band - Budapest, A38, 2011. július 2.

 

A Life Divided - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.

 

Die Hard - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

Helloween - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Stuck Mojo - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 2.