Shock!

július 21.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

Koncert tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Opeth, Burst, Moon Of Soul - Budapest, 2005. december 18.

Szerencsére a koncert előtti interjú miatt megúsztam a PeCsa előtti fagyoskodó sorban állást, így volt lehetőségem még kényelmesen végigböngészni a merchandise-részleget. A tavalyelőtti Opeth logós tangákat most otthon hagyták, helyette volt zászló, felvarró és matrica, de inkább egy papírízű sonkásszendvicset vállaltam be a büfé kínálatából, no meg kicsit leskelődtem a színpad oldalánál, mivel volt ott egy szép Flying V gitár.
időpont:
2005. december 18.
helyszín:
Budapest, Petőfi Csarnok
Neked hogy tetszett?
( 2 Szavazat )

A kisvárdai Moon of Soul kb. fél nyolc után kezdett, a Titokszülő lemez Rám köszönt c. nyitó dalával. Bár az elmúlt 2 évben semmi életjel nem ért el hozzám a bandától, látszólag megvannak és működnek, és tényleg jó választásnak bizonyultak erre az estére, még ha egyik utánuk következő csapattal sem rokonítható muzsikájuk. Zúzós témáikat a gitárszintetizátor használata révén sok lebegős rész szőtte át, néha a Cynic, néha pedig az Eclipse vagy akár a Gire hangulataihoz hasonlót kreálva. A legmaradandóbb az utolsónak eljátszott Hang-Alkony-Menedék c. szerzemény volt, talán azért, mert addigra már tényleg ráhangolódtam a zenére.

Amit viszont nem tudok elhallgatni a Csernyánszky testvérek csapatával kapcsolatban: a szövegekbe lehetetlen belekapaszkodni. Számukra biztos nagy jelentőséggel bírnak a tudattágító-meditatív módon elsüvöltött sorok, viszont én még a dalok ismeretében sem tudom nagy meggyőződéssel azt üvölteni, hogy “lebegés-fény-szálként utaztam vele”.
Mindenesetre várom, hogy mivel rukkolnak elő legközelebb a srácok, rövid programjuk Burstalapján is átjöhetett a fogékony rétegeknek, hogy a honi metal-világ igen érdekes színfoltja a Moon of Soul. El tudtam volna hallgatni még őket egy kicsit, akár a Burst helyett is.

Nem mintha olyan nagy baj lett volna a svéd metalcore-os fazonokkal, csak a koncert előtt három hónapig azon drukkoltam, hogy hozzánk is az Extol jöjjön az Opeth előtt. És hiába hasonló a Burst világa, nagyon nem volt kedvem hozzájuk. Olyan “rosszfiúk a Szívtipró gimiből”-fazonok ők is, egy zseniális dobossal, az ötletesen zúzós témákra üvöltő énekes mellett a gitáros csóka itt is angyalhangon énekelt, de max. ennyi maradt meg. Mindenesetre beszereztem Origo c. EP-jüket. Bocs a Bursttől, meg mindenkitől, aki szerint többet érdemelnek.

Rövid átszerelés után jött Szántóföld Mihály és népi zenekara, és újra megmutatták, hogy az Opeth zenei világa bizony nem ügyes stúdióproduktum, hanem élőben is veszedelmes energiákat szabadítanak fel. A Ghost of Perdition pár halk kezdőakkordja után a csapat Akerfeldt hörgésével együtt robbant be, és az új lemez kezdőnótája feltartóztathatatlanul hömpölygött az arcunkba. Kristálytisztán kivehető volt minden kis nüansz, a dal elején lévő igencsak Porcupine Tree-t idéző tiszta ének is átjött a zúzás mellett – szívesen megnéztem volna, hogy a keverős mit tett ennek ügyében. Eleve lebilincselő látvány, ahogy a gitáros-énekes-frontember hangszíneit váltogatva még a gitártémák oroszlánrészét is magabiztosan hozza – Opethbár aki látta már őket élőben, annak ez most már nem volt akkora meglepetés. Mikael jobbján Peter Lindgren aránylag visszafogottan pengette a másik gyönyörű PRS gitárt (a hangszerparkot megszemlélve talán nem csak nekem képződtek kis nyálbuborékok szájam szegletében). Per Wiberg szintis, aki nélkül már nehéz lenne elképzelni a csapatot, igen látványos színpadi elemként lóbálta sörényét, és szerencsére még a régi daloknál is megtalálta az a kis szegletet, ahol éreztethette a billentyűk jelenlétét. Mendez bőgős pedig, bár eltörpül a péklapátnyi Fender “alatt”, szintén keményen odarakta futamait.

Sajnos Martin Lopez egészségügyi problémáiból kifolyólag még mindig nem tud a csapattal tartani a koncertkörutakon, így most is a Szigeten már látott langaléta szőke dobos nyomult az Opeth soraiban. A dobszerkó a szintiállvány mellett állt, erődítményként tornyosulva a három húros fölé. A szintén Martin nevű arc játékára nem lehetett panasz, nem csak cséplőgépként zúzni tud kiválóan, hanem a finom díszítéseket is érzéssel hozta, néha pontosan úgy, ahogy azok a lemezeken szerepelnek. Konklúzió: pl. a Katatoniával ellentétben az Opeth igencsak jól mutat a színpadon.

Kedves gesztus volt, hogy az első dal után Mikael elmagyarázta a gyalázatosan rövid Sziget-program miértjét, és hosszú koncertet ígérve vágtak bele az életművük minden korszakából Opethmerítő buli velejébe. A srác konferáláskor annyira anti-frontember, hogy az már tragikomikus. A buli lendületét abszolút megtöri, ahogy bő lére eresztve – mellesleg tökéletes angolsággal – fanyar somolygással, motyogva elmeséli a legjelentéktelenebb dolgokat, illetve a nagyobb baromságokat. A buli során párszor szambáztatni akarta a bőgőst, kielemezte, hogy miért jó, ha az ember egy hosszú turné során gond nélkül tud üríteni, majd elmesélte, hogy ők egy pozitív death metal banda, akik nagyon jók hozzánk. A koncert végén kívánságműsort rendezett, és Peterrel elnyomták az első sorok által bekiabált dalok jellegzetes részeit – már ha eszükbe jutott a téma. A ráadás előtti negyedórás Led Zeppelin-totó pedig John Bonham rövid életének egy igen sikamlós történetében csúcsosodott ki – a főszereplő egy groupie és egy vörös tengeri sügér voltak.

Na, de ami a legfontosabb: az elhangzott dalok. Cseppet meglepő módon az első lemezig visszanyúlt a program, ami kb. ez volt: Ghost of Perdition (Ghost Reveries), When (My Arms, Your Hearse), White Cluster (Still Life), Closure (Damnation), Bleak (Blackwater Park), Baying of the Hounds (Ghost Reveries), Under the Weeping Moon (Orchid), The Grand Conjuration (Ghost Reveries), A Fair Judgement (Deliverance), és ráadásul a Deliverance címadója.
Tény, hogy a hosszas konferálások helyett belefért volna még kb. két dal a Damnation lemezről, de ne legyünk telhetetlenek. Ha az Opeth ezentúl minden évben kétszer ellátogat hozzánk, semmi panaszra nem lesz okunk.

Fotó: Valentin Szilvia

További fotók:
Burst
Opeth

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Slayer - Tokaj, Hegyalja Fesztivál, 2011. július 15.

 

Magma Rise - Budapest, Club 202, 2011. május 11.

 

Destruction - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

After All - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Orphaned Land - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.

 

ZZ Top - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2009. október 15.