Shock!

március 28.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Koncert tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Nightwish, Sonata Arctica - Budapest, 2004. október 26.

Bár írhatnám címként az “élménybeszámoló”-t! Ám ha az ember – köszönhetően a teremből csaknem kicsorgó áradatnak, no meg nem túl daliás termetének – az előadásból jobbára pusztán színes fényeket, valamint némi pirotechnikát lát, hát az aligha nevezhető ÉLMÉNYnek. De lássuk a tényeket. Fél nyolc körül már egészen humanoid módon be lehetett jutni az épületbe, köszönhetően a kétirányú kapunyitásnak. A környékbéli bokrokból időközben sanda tekintetű üzérek kapkodtak a gyanútlan rajongók után, hamis jegyeket próbálván rájuk tukmálni. Egy pillanatig azt hittem, tévedésből valami britniszpírz koncerten járok. Aztán később még többször támadt ilyen képzetem, a közönség egy (oda nem illő) részének látványától és viselkedésétől egyszerűen felfordult a gyomrom.

időpont:
2004. október 26.
helyszín:
Budapest, Petőfi Csarnok
Neked hogy tetszett?
( 0 Szavazat )

A lelkes Sonata Arctica pontban nyolckor toppant a deszkákra és nyolc ötvenötig le sem jöttek onnét. Alig csendültek fel az első arktikus nóta hangjai, amikor a VALÓBAN tévedésből odacsődült dizsicicák, valamint jól fésült, 20-30 évvel idősebb lovagjaik berzenkedve kitakarodtak a teremből – jobb esetben. Mert rosszabban még egy ideig ott fintorogtak és erőlködve próbálták felfogni, hová is kerültek… A hangzást talán a “kielégítő” jelzővel tudnám illetni – ez egyébként a koncert egészéről elmondható. A Sonata legnagyobb sikereit még mindig az első album “slágerei” jelentik, de a közönség boldogan fogadta és jutalmazta a legújabb nótákat is. A gitárokat hol lehetett hallani, hol meg nem – vélhetően, a változatosság kedvéért… Szegény Kakko fiú olykor kifejezetten jónak tűnt, máskor azonban keményen küzdött az énekkel. Időnként én is vele izzadtam, hátha úgy könnyebben préseli ki a gigájából a magasakat…

Miután bő félórán keresztül Therion muzsikát hallgattunk (soha rosszabbat!), fél tízkor végre megjelent az este öt fénypontja, a Nightwish. A hiperventillációs, szuperkompjúterizált-digitalizált-kütyüzött hangmérnöki felszerelésnek “köszönhetően” a nyitó Dark Chest of Wonders olyan fos sounddal indított, hogy még! Hatalmas durrancsokat robbantgattak a szemfüles pirósok, hátha ettől mindenki elfeledi, amit hall – vagy inkább nem hall. Aztán egy idő után a zajból előlépett némi gitárjáték, kezdtek helyükre rázódni a dolgok. Mi több, az este néhány igazán szép pillanatot is tartogatott számunkra. Rögvest kiemelném a sorban második Planet Hell darabot, amely immár kitűnően szólt, ezáltal hatásosan tarolt. Itt került előtérbe első ízben Marco, aki nem csupán új színt hozott a banda megszólalásába, zenei világába, de “másodénekesi” tevékenységével kis mértékben ugyan, de könnyít a Tarja vállát nyomó terhen. A Deep Silent Complete alatt aztán minden a feje tetejére pördült. Egy ponton a gityók teljesen kihaltak a képből, a nóta vége pedig valahol a Fekete-erdőben bolyongva ért véget. Mindenki azt püfölt, húzott-vont, danolt, amit épp gondolt. Érdekes volt, az már tuti.

Jól sikerült és nagy tetszést aratott a Phantom of the Opera, a pirókkal alátámogatott híres duett pompás hangulatot teremtett. Békés perceket hozott a Sleeping Sun, az este első balladája, melyet Tarja álmodozó-szépen énekelt végig. Mivel utána pár percre levonult a színpadról, a fiúk vállalták magukra a nagyérdemű szórakoztatását. Elhúzták nekünk a Symphony of Destruction alapvetően kemény, de azért “marcosított” változatát. A Bless the Child szerintem nem igazán süti élőben, a The Kinslayer, illetve a pirókkal felékesített Wishmaster azonban annál inkább. A Dead Boy’s Poem olyan nóta, amelyet minden ’Wish rajongó százszor hallott már, de szívesen meghallgat százegyedszer is. Az újabb szeleket képviselő Slaying the Dreamer után a programot a csapból is zubogó Nemo zárta.

Meglepetés volt számomra az első ráadásként elnyomott Ghost Love Score, ami a maga hosszan elnyúló, monumentális és szimfonikus módján is nagyszerűen sikerült. Végül pedig előkerült Tuomas kovbojkalapja és a banda rágyújtott a dinamitra: az I Wish I had an Angel harapós riffjei még utoljára felrázták a tömegeket. Legalábbis számomra ez volt a buli utolsó nótája, ugyanis tizenegy után pár perccel kaptatnom kellett, hogy elérjem a villamost és az utolsó metrót. Hja, kérem, ha valakinek nincs négykerekű járgánya vagy nagyobb vagyona taxira, sajna ilyen tettekre kényszerül. Ha még mást is játszottak, arról sajna lemaradtam. A koncert bizonyára elnyerte azok tetszését, akik láttak is belőle valamit. Én nem voltam ilyen szerencsés. Az pedig, amit hallottam, kissé vegyes lenyomatot hagyott bennem, de végső soron kellemes este volt.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Devin Townsend Project - Budapest, Barba Negra Music Club, 2015. március 12.

 

Eric Martin - Budapest, PeCsa Music Café, 2013. március 9.

 

Accept - Budapest, Club 202, 2011. február 2.

 

Helloween - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Within Temptation - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 8.

 

Watch My Dying - Budapest, Kultiplex, 2005. november 12.