Shock!

július 20.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

Koncert tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Judas Priest, Whitesnake, Thin Lizzy - Prága, Bécs, 2011. június 28-29.

Judas PriestHabár jó ideje köztudott, hogy a Judas Priest és a Whitesnake is Budapestre készül, mégis meglepően sok magyarral akadtunk össze mindkét bulin (csak a prágai szálláshelyen két másik hazai, a koncertre érkezett társulatba botlottunk). Úgy látszik, sokan vagyunk, akiknek megért ennyi utazást ez a két (illetve Bécs vonatkozásában három) legenda – az emberben azért csak ott motoszkál, vajon meddig lesz még lehetőségünk megnézni őket, még akkor is, ha a Priest esetében már most tudni lehet, hogy a belengetett búcsú nem éppen úgy búcsú, ahogyan azt errefelé értelmezni szokás...

A logika ugyan azt diktálná, hogy – a Thin Lizzyvel kiegészült összeállítás miatt – csak a bécsi buliról írjak, mégis megemlékeznék mindkét koncertről, több okból is. Jómagam ugyanazon a turnén kétszer még egyik csapatot sem láttam, ráadásul most egymást követő napokra és két nem túl távoli fővárosra jött ki a lépés, szóval vétek lett volna kihagyni a duplázást.

időpont:
2011. június 28-29.
helyszín:
Prága, O2 Arena
Bécs, Stadthalle
Neked hogy tetszett?
( 9 Szavazat )

Szembesültünk is jó nagy különbségekkel, rögtön például a nézőszám tekintetében. Míg Prágában az O2 gyakorlatilag megtelt – ami alsó hangon is jelent vagy 15 ezer embert –, addig Thin Lizzy ide vagy oda, másnap a Stadthalléban úgy 6-7 ezren lehettünk, tehát még az elfüggönyözés ellenére sem telt meg a rendelkezésre álló placc. A hangulat szerencsére mindkét helyen rendben volt: bár Prágában azért nagyobb volt az ováció, de alapvetően most a jócskán halvérűbb sógorokra sem lehetett panasz (leszámítva a rendkívül primitív sördobálást). A hangzás a Thin Lizzynél teljesen korrekt volt: bár Bécsben ők nyitottak, de kapásból arányos és tiszta soundot kaptak. A Whitesnake is itt szólt jobban, míg a Judas Priest esetében Prága vitte el a pálmát: ugyan Bécsben is megröffentek rendesen, de Prágában olyan brutális hangerővel, ám mégis kristálytisztán dördült meg a nyitó Rapid Fire, ami talán csak a 2009-es, Hegyalja fesztiválos Machine Head buli megszólalásához volt fogható. Az pedig nem volt akármi. Míg a Lizzy és a Whitesnake egy-egy mutatós molinó alatt játszott, addig a Priest színpadképe felvonultatott cserélődő háttérvásznakat, pirót, görögtüzet, láng- és füstoszlopokat, sőt még némi szolid vetítést is. Érdemes rákeresni a neten pár koncertfotóra, tényleg nagyon ütős volt a látványvilág.

A Bécsben az estet nyitó Thin Lizzy körülbelül 40 percben egy korrekt best of műsort tolt el, gyakorlatilag csak kötelező slágerekkel: Are You Ready, Boys Are Back In Town, Whiskey In The Jar, Cowboy Song, Waiting For An Alibi, és így tovább – szigorúan a pre-Sykes korszakra koncentrálva, akárcsak a februári, szintén bécsi headliner koncerten. A Vivian Campbell helyére érkezett Richard Fortus gitáros (Guns N' Roses) fazonra akár a Stones-os Ronnie Wood unokaöccse is lehetne – amúgy meg végig pörgött-forgott, pózolt, sziporkázott az arc, messze élénkebb színpadi jelenléttel bír elődjénél (hiperaktivitásával kissé ki is lógott a higgadtabb bandatársak közül, bár a játékát ez szerencsére nem befolyásolta). Az év eleji bulihoz képest a frontember Ricky Warwick most jóval összeszedettebbnek, kisimultabbnak tűnt, és a műsort is korrektül vezényelte végig, szemmel láthatóan élvezte a helyzetet és a közönség szeretetét. Kíváncsi leszek, mit hoznak majd össze a visszatérő albumra – a kihívás és az elvárás méltán óriási, mint ahogy nyilván az ebből fakadóan rájuk nehezedő teher is. Jövő ilyenkorra már feltehetőleg okosabbak leszünk.

A mindkét helyszínen 75 percnyi szettel kiálló Whitesnake fellépései között elég tetemes kontraszt mutatkozott, köszönhetően jó részben Covi mester prágai formán kívüliségének. Habár a kötelező pózok-csücsörítések-kézmozdulatok megvoltak itt is, de ezzel együtt a cseheknél valahogy indiszponáltabbnak, fáradtabbnak tűnt, mint másnap Bécsben, a Whitesnakehangjáról már nem is beszélve. Az amúgy minden szempontból kiváló zenekar mögötte persze elvitte a bulit, főleg, hogy mind az öten énekeltek is, úgyhogy amikor – sokszor – David csak mismásolt, a többiek jóvoltából azért valamelyest megmentődött a helyzet. Valószínűleg csak fáradtság lehetett a dolog hátterében, mert másnap Bécsben mintha kicserélték volna a Mestert, szinte száz százalékosan hozta a témákat (igen, még a Still Of The Nightot is!), és szemlátomást hangulatilag is jobb passzban volt. Ha ezt a formát hozza magával jövő héten a PeCsába, akkor nagyon tuti lesz a koncert... A zenekar különben totál rendben van, a dobos Brian Tichy konkrétan egy vadállat (vigyori vadállat), még a szólóját is igazi élvezettel figyeltem, pedig ebben azért nálam Ian Paice és Neal Peart a fő értékmérők. A Reb Beach – Doug Aldrich gitárpárbaj ennyire már nem volt érdekfeszítő, a nótákban azonban mindketten nagyon feelingesen tolták, ez kétségtelen. A halál lelkesen szaladgáló Michael Devin bőgős szintén jókat játszott, és háttérvokálban talán ő tette hozzá a legtöbbet a produkcióhoz. A setlistet elnézegetve persze lehetne sorolni, mi minden maradt ki (és lehetne panaszt tenni a Slide It In „megcsonkítása" miatt), de 75 percbe sajnos most csak ennyi fért bele. No, de majd Budapesten...

A búcsú(?)turnéját néhány hete megkezdett Judas Priest szemmel láthatólag mindent megtett azért, hogy életre szóló élményt adjon ezzel a körúttal a rajongóknak: minden eddiginél monumentálisabb színpadkép, brutál sound, minimum egy dal erejéig a Halford-éra összes albumának megidézése – mindez a náluk szokásos körülbelül 100 perces műsoridővel ellentétben 2 óra 10 percben levezényelve. Mi ez, ha nem rajongóbarát megközelítés? Mondjuk van is miért feszülniük, hiszen a legendás Tipton/Downing gitárduó egyik felének enyhén szólva obskurus távozását követően a K.K. helyére érkezett Richie Faulknerrel kiálló bandának nagyon meggyőzőt kell estéről estére alakítani, hogy elnémítsák a kétkedő, szkeptikus hangokat. És hogy ez sikerült-e?Judas Priest

Az ugyebár a British Steel eredeti számsorrendes újrakiadása óta nyilvánvaló, hogy egy Rapid Fire – Metal Gods duós indítással kapásból nyakizmokat lehet megszakasztani. Ez élőben hatványozottan működött: ahogy az intróként a Painkiller abumról bejátszott Battle Hymn lecsengésével megdörrent a banda, ahogy lehullott a színpad elé kifeszített Epitaph feliratú fekete lepel, és ahogy a deszkákon ott döngölt az öt arc a birminghami iparvidéket és a füstöt-lángot okádó gyárkéményeket formázó háttérvászon előtt, azzal gyakorlatilag ölni lehetett volna. A legtöbb tekintet persze az új fiúra, Richie Faulknerre szegeződött, aki a színpad bal oldalán, legelöl döngetett nagy vehemenciával. Fazonra valóban nagyon a fiatal K.K.-t idézi a srác, azonban a habitusa mégis más: a legendás elődhöz képest jóval mosolygósabb, közvetlenebb, a közönséggel kommunikatívabb figura, és ráadásul tényleg nagyon jó játékos, szó nem érheti a ház elejét. Mind a korai dalok jórészt Downing által játszott elvontabb, jammelősebb szólóit, mind a technikás, villantós témákat nagyon érezte, és a Tiptonnal közös megmozdulásai is teljesen rendben voltak. Ráadásul tényleg mintha új élet költözött volna a csapatba: még a máskor elég zárkózott Glenn és Ian Hill is többször összevigyorogtak, Halford pedig ahogy tudta, lelkesítette a srácot, többször összepacsizott vele – sőt, Richie még egy egész komoly önálló szólórészt is kapott a You've Got Another Thing Comin' nótába ágyazva, ami korábban nem volt szokásban a Priestnél. Látszik, hogy a csapat nagyon hisz benne, ő pedig mindent latba vet, hogy ezt a bizalmat megszolgálja. Ugyanakkor ez az igyekezet nem tűnik görcsösnek, lazán és mosolygósan játszik az arc, és mindezt – ezen a két bulin legalábbis – a közönség is jól fogadta. Habár K.K. nagy tisztelője vagyok, mégis azt mondom, Faulkner megérdemli ezt a pozíciót, illik a zenekarba. Ha már így kellett történnie, ahogy történt, teljesen korrekt megfejtés.

Setlist:

Whitesnake
01. Best Years
02. Give Me All Your Love
03. Love Ain't No Stranger
04. Is This Love
05. Steal Your Heart Away
06. Forevermore
07. Love Will Set You Free
08. Slide It In / Fool For Your Lovin'
09. Here I Go Again
10. Still Of The Night

Judas Priest
01. Rapid Fire
02. Metal Gods
03. Heading Out To The Highway
04. Judas Rising
05. Starbreaker
06. Victim Of Changes
07. Never Satisfied
08. Diamonds & Rust
09. Prophecy
10. Night Crawler
11. Turbo Lover
12. Beyond The Realms Of Death
13. The Sentinel
14. Blood Red Skies
15. The Green Manalishi (With The Two-Pronged Crown)
16. Breaking The Law
17. Painkiller
18. Electric Eye
19. Hell Bent For Leather
20. You've Got Another Thing Comin'
21. Living After Midnight

A Priest koncertek egyik fő sarkalatos pontja általában Rob mester és az ő pillanatnyi formája. Nos, Prágában az öreg olyat alakított, amilyet tőle még sosem láttam életem eddigi hat halfordos Priest buliján. Félelmetes energiával nyomta végig a műsort, még a Painkiller és a Blood Red Skies (libabőr a köbön!) velőtrázó magasai is hasítva jöttek elő belőle, a közepes fekvésekben tarolt, és a lírai pillanatokat (Diamonds And Rust, Beyond The Realms Of Death) is gyönyörűen hozta. A buli előrehaladtával jól ismert komótos sétálgatása is egyre gyorsabbra váltott (néha szinte már szaladgált), vezényelt, headbangelt, hergelte a közönséget, sőt, a vége felé már őrült dervisként pörgött a saját tengelye körül, majd mindezt betetőzve még egy klasszikus dizsis szeletelést is bemutatott a dobemelvény lépcsőjén állva. Állat volt! Komolyan, ilyen fittnek, energikusnak, jókedvűnek még soha nem láttam Rob bácsit. Valószínűleg cseppet túl is pöröghette magát, mert másnap Bécsben sajnos kissé fáradtabb formát mutatott, sőt, a The Sentinel nóta után már a hangja sem volt az igazi, aminek – legnagyobb sajnálatomra – főleg a Blood Red Skies látta kárát. Elénekelte persze ezt is, de a magas fekvésű témákat jócskán lejjebb transzponálta, így az előző napi libabőrök is elmaradtak. A Painkillerre azért még összekapta magát valahogy, de innentől kezdve aztán már nagyon sokat bízott a közönségre. Mindezek miatt külön örülök annak, hogy láthattam a prágai koncertet, és az ottani, lényegében hibátlan teljesítményt is.

A programot illetően az igazi érdekességeket a setlist első kétharmada nyújtotta: Blood Red Skies, Starbreaker, Never Satisfied – remélni sem mertem, hogy ezeket élőben valaha is hallani fogom. De a Rapid Fire és a Night Crawler is igen jól estek, Judas Priesttudtommal Európában ezek sem voltak műsoron a Ripper-korszak óta. Ja, a Diamonds And Rust pedig átesett egy jó kis „megbolondításon": a lírai, akusztikus verzióban kezdték a nótát (Halford itt mindkétszer könnyfakasztóan énekelt), amiből a szólórész után zseniálisan váltottak át a Sin After Sin lemezes pörgős, zakatolós változatba. A műsor utolsó harmada már szokás szerint a közönségkedvencekről szólt, újdonságértéke ezeknek számomra nem volt, de tény, hogy ezek a dalok mindig, minden szituációban működnek, nyilván nem véletlenül.

Egy zseniális prágai Priest, egy kiváló bécsi Whitesnake, ráadásként a sógoroknál egy feelinges Thin Lizzy blokk – két napra nem rossz mérleg, azt hiszem. Jöhet a PeCsa és a Sziget! (És egyszer a Lizzyt is hozza el már valaki hozzánk...)

Fotó: Michaela Kuch

 

Hozzászólások 

 
#2 TattooedAngel 2011-07-09 19:46
Én Belgrádban láttam ezt az összeállítást. A Whitesnake is rendben volt, bár nem az én világom. A Priest viszont hatalmasat ütött, K.K. nekem egyáltalán nem hiányzott a színpadról és Halford is tökéletesen énekelt mindent! A hangzásra sem lehetett panasz, ahogy a közönségre sem. Az már csak hab a tortán, hogy a normál állójegy összesen 7500Ft-ba került...
Idézet
 
 
#1 Tigrisszív 2011-07-09 08:19
Fúbakker!
Én is ott voltam mindkét bulin. Két ilyen csodás estét! Vhhháááá, még most is kiráz a hideg, ha rá gondolok! Minden szervezési, időbeli és egyéb fáradtságot, költséget megért!
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Depeche Mode - Budapest, Puskás Ferenc Stadion, 2013. május 21.

 

Slayer - Tokaj, Hegyalja Fesztivál, 2011. július 15.

 

Roger Waters - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 22.

 

Helloween - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Wendigo - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.

 

Wendigo - Budapest, A38, 2005. április 29.