Shock!

október 19.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

Koncert tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Fezen Fesztivál 2011 - Székesfehérvár, 2011. augusztus 4-6.

A 15. születésnapjához érkezett, évről-évre nagyobb léptékűvé hízó fesztivál körül ezúttal egyszerre változott meg több dolog is. Egyrészt ismét új helyszínre került a buli, másrészt az egyik korábbi fő szponzor, a Borsodi Sörgyár helyére a Soproni lépett be, harmadszor pedig – és talán ez a legfontosabb változás – az eddig „az utolsó nyári fesztivál" szlogennel reklámozott rendezvény a megszokott szeptember eleji időpontról egy hónappal előbbre csusszant, mindössze néhány nappal a Sziget elé. Ez persze egyből felvetette a kérdést, hogy mi lesz így nézőszámmal, nem a Szigetre spórol-e inkább mindenki, de végül úgy tűnik, bejött a szervezők számítása, mert mindhárom napon összejött minimum a korábbi években megszokott létszám.

időpont:
2011. augusztus 4-6.
helyszín:
Székesfehérvár, MÁV Pálya
Neked hogy tetszett?
( 10 Szavazat )

Pedig az első nap nyögvenyelősen indult: felhős, esős reggelre ébredtünk, és ez aztán úgy is maradt a délután kettőre meghirdetett kapunyitásig – ami meg nemes egyszerűséggel elmaradt, illetve kábé fél négyre tolódott. Mint később kiderült, az elektronika ázott el és adta meg magát, meghiúsítva az időben történő beléptetést. Így nagyjából egy időre esett a beengedés megkezdése az első koncerttel, amit jelesül a Kalapács zenekar prezentált. A buli kezdetekor ezért lényegében többen voltak fent a színpadon, mint a nézőtéren – szerencsére Józsiék igyekeztek poénra venni a dolgot, de azért látszott rajtuk, hogy bizony kínosan érinti őket a szituáció. Kb. fél óra alatt azért már megtelt annyira a Nagyszínpad előtti placc, hogy engedjen a hangulati fagyás, sőt az eső is elállt lassacskán, úgyhogy a végére megmentődött a becsület. Kalácsék különben egy tőlük nagyjából megszokott fesztiválos műsorral készültek, Pokolgép, Omen és Kalapács klasszikusokkal egyaránt, közepesnek induló, de aztán letisztuló hangzással, ám különösebb meglepetések nélkül. A korai időpont és a nappali fényviszonyok nyilván nem nekik kedveztek, de eléggé statikusan is nyomták, ami egy kisebb terű klubbulin kevéssé lett volna zavaró. (Persze az igen szórványosan telt nézőtér előtti feszülést sem lehetett elvárni tőlük.) Remélem, legközelebb szerencsésebben jön ki nekik a lépés.

A fél hatkor precízen elkezdett Ossian bulira már kellő lélekszámú sokadalom jött össze a Nagyszínpad elé, az általános hangulat is felszállóágba került, a zenekar pedig jó formában, lelkesen adagolta az életműből jó érzékkel összerakott, korántsem csak a nyilvánvaló közönségkedvencekre fókuszáló programját. Látványos színpadképpel érkeztek Paksi Endréék, rendesen meg is röffent a cucc, ők pedig a kezdeti, szintén eléggé statikus előadásmód után fokozatosan  elengedték magukat, és teljesen korrekt koncertet adtak. Jókedvű, letisztult hangulatú, optimista csapat képét mutatja a mostani Ossian – az évtizedek során voltak ugyan kríziseik, mélypontjaik, és kaptak hideget-meleget bőven, de úgy tűnik, túl vannak már azon, hogy ezzel foglalkozzanak. Egész egyszerűen végzik a dolgukat, zenélnek, koncerteznek a saját receptjük és tempójuk mentén, ahogy mindig is tették mindezt. Ha újabb 25 év már nincs is előttük, még jó ideig fontos szereplői lesznek a hazai színtérnek, az nyilvánvaló.

A régisulis magyar fémzenében való megmártózás után egy éles fordulattal a MediaMarkt sátor és a Cadaveres modern metal performansza felé vettem az irányt, ahol szintén egy igen jó bulinak lehettem tanúja. Ugyan a csapat most ritmusügyileg a pőrébb felállásában (azaz Szabó Máté perkás nélkül) játszott, de a szettjük így is várakozásomon felüli mértékben ütött. Az új énekessel, Bölcsföldi Zolival ez volt az első alkalom, hogy elcsíptem a bandát, és igazából itt győztek meg arról, hogy jó döntés volt éppen őt választani Gabó Ádám helyére. Lemezen ugyan nekem továbbra is valahogy túlzottan csiszolt és lekerekített a stílusa (vagy csak szoknom kell még az új hangot?), de élőben jóval karcosabb volt a dolog, és hát szó mi szó, piszokul ültek a dallamai, ráadásul frontemberként is klasszul teljesített. A bandán nagyon látszott az összeszokottság és a koncertrutin, és szerencsére most jól is szóltak, úgyhogy a durvább, sűrűbb, tempósabb részeknél sem vesztek el a részletek. A hazai modern metal mezőny egyik legstabilabb, legmegbízhatóbb pontja a Cada, és úgy tűnik, ebbéli pozíciójuk továbbra is megingathatatlan.

Körmiék produkciója után gyorsan visszaslisszantam a Nagyszínpadhoz, hogy belelessek a Fehérváron konstans visszatérő vendégnek számító Lord műsorába is. Ugyan csak a programjuk utolsó negyedét-harmadát csíptem csak el, de ennyiből azt szűrtem le, hogy továbbra sem erőltetik meg magukat, ami a setlist variálását illeti. Jól szóltak persze ők is, meg elég rutinos rókák ahhoz, hogy tudják, hogyan kell levezényelni egy fesztiválbulit, de igazából semmi olyat nem láttam-hallottam, amit már régebben többször is meg ne kaptam volna tőlük. Kellene náluk egy nagyobb vérfrissítés, ritkábban játszott dalok, spontánabb felkonfok, ilyesmik.

A várakozásomon felül jól sikerült Dream Theater koncertről Gábor kolléga mindent megírt – ehhez már csak annyit tennék hozzá, hogy Mike Manginit én is tökéletes választásnak érzem Mike Portnoy helyére, soha rosszabbul elsülő doboscserét. Kíváncsian várom a friss albumot!

A pénteket a magam részéről a Subscribe műsorába való epizódszerű belekukkantás után a MediaMarkt sátorban kezdtem, a nemrégiben megújult felállású Pokolgép koncertjével. A banda számára emberi szempontból jól sikerült csere volt már az énekes Tóth Attila integrálása is, most pedig Z. Kiss Zalán gitárossal és Veress Maci dobossal tovább folytatódott a fiatalítás. Szemmel láthatólag feszül a zenekarban a bizonyítási vágy, feszes és hangulatos koncertet adtak nagyon jókedvűen, számomra meglepően sok nem nyilvánvaló dallal, amiknek külön örültem. Tudom, sokak gyomrát megfeküdte az utóbbi időszak sok személyi változása a csapaton belül, ami végül is érthető, hiszen kb. másfél év alatt a személyi állomány 60 százaléka cserélődött le. Ez valóban komoly dolog, ugyanakkor a végeredményt megtapasztalva ezen a bulin, azt kell mondjam, jó irányba tart a szekér. Most már tényleg jöhetne az új lemez.

A néhai Bahnhof helyén felállt új Fezen Klub csarnokában a nap legsúlyosabb pofonjait a Stereochrist osztotta ki. Felfödi Peti énekessel most láttam őket először – ő frontemberként ugyan visszafogottabb, mint Makó Dávid volt a kettes album környékén, viszont hangilag hozta, amit kellett, a dallamosabb témák pedig jobban is állnak neki, mint a Haw néven ígéretes csapatot felállított Dávidnak. A beugró bőgőssel fellépő brigád mindhárom albumról játszott nótákat (mekkora volt már a Shallowman!), plusz volt Hole In The Sky a Black Sabbath-tól, meg egy menetrendszerű Bury Me In Smoke a Downtól. A majdnem fájdalomküszöbig feltolt hangerő ugyan összemosta a részleteket, de a zenekar nyers, zsigeri ereje így is átjött.

Hangosítási problémák – igaz, ellenkező előjellel – sajnos az Ignite nagyszínpados produkcióját is beárnyékolták. Eleve halkan szóltak, ráadásul a gitárokat szinte teljesen sikerült eldugni, jószerével csak tompa búgás hallatszott a hathúrosok helyett. Állhattunk akárhová, a helyzet nem javult. Nagy kár, hogy így alakult, mert a banda amúgy pörgött-forgott ezerrel, Téglás Zoli pedig a lelkét is kiénekelte a nótákban. A valóban fontos kérdéseket feszegető dalszövegeket szokásos módon elgondolkodtatónak szánt, bár érzésem szerint kissé naiv átkötőszövegekkel is aláhúzta – de legalább helyén van az értékrendje, amit őszintén fel is vállal mindenki előtt. Ez feltétlenül tiszteletre méltó dolog. Lendületes, dallamos, metalos elemekkel is megszórt punk-hardcore nótáikat a karcsú hangzás ellenére elég jól levette azért a publikum (nyilván az A csitári hegyek alatt...-ra volt a legnagyobb ováció) – legközelebb jó lenne, ha mondjuk turnéban jönnének el, és a Fezen Klub színpadán, igazán ütős hangosítás mellett játszanának.

Ignite-ék után a hazai tribute bandák egyik legnépszerűbbikét lőttem be megtekintésre – az ABCD végre jól szólt, ahogy kell, a Klub agyig megtelt csarnokában, tomboló tömeg előtt. Szokás szerint frenetikus sikert arattak – ha cinikus akarnék lenni, persze mondhatnám, hogy könnyű mások által jól megírt nótákkal babérokat aratni, de mivel tudom, milyen nagy meló a zenészeknek ilyen profin nemcsak hogy betanulni, de szó szerint magukévá tenni ezeket az örökérvényű nótákat, inkább megemelem a nem létező kalapom a teljesítményük előtt. Tény, hogy az AC/DC klasszikusok mindig, minden körülmény közepette ütnek, de a banda tényleg tökélyre fejlesztette a dolgot, olyannyira, hogy ennél hitelesebben tényleg csak Angusék játszhatnák el ezeket a boogie himnuszokat. Arra mondjuk mindezek mellett is kíváncsi lennék, milyen saját dalokat írna ez a formáció, ha egyszer elszánnák magukat ilyesmire.

Számomra a MediaMarkt sátras Dalriada koncert jelentette a második este utolsó állomását. Az AFM kiadós szerződéssel a nemzetközi porondra kilépett soproni folk metal alakulattól ez volt az eddigi legjobb koncert, amit láttam – igaz, túl sokszor még nem futottunk egymásba. A kissé tompa és kaotikus hangzás sajnos őket sem segítette, viszont a közönség lelkes fogadtatása szemlátomást feledtette velük ezeket a gondokat. Színpadi rutin dolgában még nem állnak a legjobban, kicsit oldani kéne a jelenlegi statikus előadásmódot, bár az is tény, hogy a sátor kicsi színpadán elég nehéz lehetett kényelmesen megosztozni mind a hat muzsikusnak. Nem száz százalékig az én zeném, amit játszanak, de jó volt látni azt a lelkesedést, amit a közönségtől kaptak, és csak szurkolni tudok nekik a továbbiakat illetően.

Szombaton este fél hétkor a követhetetlenül sokadik megtestesülésében leledző P. Mobil vette birtokba a Nagyszínpadot. Csak a műsoruk első kb. 30 percét láttam, de ennyiből eléggé enerváltnak tűnt a zenekar. Eleve mintha az eredetinél lassabb tempóban is játszottak volna, és még a szokásos önmagukhoz képest sem mondhatni, hogy akciódús produkciót nyújtottak. Baranyi Laci hangja különben teljesen jó megfejtésnek tűnik továbbra is (már a Mobileum albumon nagyon rendben volt a srác), és az is jó, hogy újra van Hammond a Mobilban. De valahogy mintha mégsem lett volna kellő spiritusz bennük ezen az estén, legalábbis a koncertjük első részét látva ez volt a benyomásom. A bőgős Tarnai Dániel henteskötényét meg aztán végképp nem tudtam hová tenni...

Hét órakor kötelességtudóan ügettem át a Fezen Klubba, ahol a Watch My Dying hajtott végre egy kis zúzós agyzsibbasztást. Annak ellenére, hogy Eszenyi Imi bőgős betegség miatt nem volt velük (csak a cipőjét hozták magukkal), nagyon ütős programot toltak. Az előző napi Stereochristhoz hasonlóan ugyan itt is kissé túllőtték a hangerőt, de ettől eltekintve nem volt mibe belekötni. Nagyjából öt éve már, hogy utoljára láttam őket koncerten (sőt, a Fényérzékeny album után el is vesztettem náluk a fonalat – ezt sürgősen pótolni fogom), de még így Imi nélkül is nagyon komoly volt a produkciójuk. Eltelt évek ide vagy oda, nem úgy tűnik, hogy különösebben fogna rajtuk az idő, pedig pörögnek, koncerteznek szorgosan. Az egyik legeredetibb hangzású magyar extrém metal banda ők, kíváncsi lennék, angol szövegekkel mire vihetnék külhonban.

Az utóbbi napok egyik vezető híre volt az epikus-szimfonikus eurometal zászlóshajójának számító Rhapsody Of Fire osztódással való szaporodása. Ebben a felállásában tehát gyakorlatilag az utolsó alkalmat csíphették el a jelenlévők, amikor még együtt volt látható a banda kreatív magjának számító Luca Turilli-Alex Staropoli tengely. Már a júliusi vizovicei Masters Of Rock fesztiválon meglepetten tapasztaltam, hogy a korai évek meglehetősen harmatos produkciói után mennyivel erősebb lett a zenekar élő teljesítménye, ez a koncert azonban még a cseh bulijukra is köröket vert. Közel hibátlan bő másfél órát vezényeltek le ugyanis Fabioék, kiváló hangzással, látványos színpadképpel, magabiztos fellépéssel, és – szerencsére – a korai évekhez képest jóval visszafogottabb színpadi öltözékekkel. A szimfonikus témák és bombaszt-kórusok jó része persze gépről ment (máshogy ez nem is lett volna megoldható), azonban ettől eltekintve nagyon korrektül egyben volt a mutatvány, mind az énekes, mind a hangszeres teljesítményeket illetően (le a kalappal az Alex Holzwarth-Patrice Guers ritmusszekció előtt!). Elnézve őket a színpadon az ember cseppet sem gondolta volna, hogy utolsó koncertjeik egyikének vagyunk tanúi – ebben az összeállításban legalábbis. Ezek után erősen kíváncsi vagyok mind a Staropoli-, mind a Turilli-féle formációk jövőjét illetően...

Este tizenegytől a MediaMarkt sátorban az olaszokkal kompatibilis zenei világú brit Dragonforce taposta tövig a gázpedált. Valami miatt azt hittem, hogy csak egy szűk réteg kíváncsi itthon rájuk (hazai pályán köztudottan jól megy a szekerük), azonban a jócskán megtelt sátorban meglepően sokan ismerték szemlátomást betéve a banda nótáit. Herman Liék gyakorta hívják magukat extrém dallamos metal csapatnak, és ebben van is igazság: az extremitás náluk nem durvaságot jelent, hanem azt az eszement, sokszor blastbeates tempókig elmerészkedő, hihetetlenül gyors ritmusalapot, amire aztán felpakolják villantós gitár- és billentyűszólókkal teli, ultradallamos témáikat. Egyszerű farmeres-pólós, mosolygós kiállásukat látva az ember nem is sejtené, milyen szürreális élmény élőben látni-hallani őket. Egyfelől van persze egy kis cirkuszi íze is a dolognak (erre tudatosan még rá is játszanak érzésem szerint), viszont ha az ember otthon is rászán néhány órát az albumaikra, akkor az igazi muzsika is kikristályosodik a veszett tekerések, az őrült tempók és a tipikusan eurometalos, magas fekvésű énektémák mögül. A srácok különben – kis színpad ide vagy oda – amennyit bírtak, szaladgáltak, vetődtek, pörögtek-forogtak, és vigyorogtak végig, mint a tejbetök. Az új énekes arccal, Mark Hudsonnal készülő új albumról is kaptunk ízelítőt, méghozzá egy tempójában meglepően visszafogott nóta képében. Jó koncert volt, határozottan kellemes meglepetést okoztak vele, amit szerencsére még a gyengélkedő megszólalás sem tudott elrontani.

A fesztivált a magam részéről – már jócskán a vasárnap hajnalba átnyúlva – a Mangod Inc. performanszával zártam. Első lemezes és új számokkal, valamint két Depeche Mode feldolgozással (a Policy Of Truth nagyon nagyot szólt, viszont a Personal Jesus mellette már feleslegesnek tűnt) készültek Persóék. A Fezen Klubban látott bulik közül ők szóltak a legjobban (az AB/CD-vel fej-fej mellett), amiben persze nyilván muzsikájuk szellősebb, kevésbé sűrű mivolta is szerepet játszott. A CDT-s, de akár a korai Mangod Inc.-es időkhöz képest Persó énekhangja nagyon sokat fejlődött, sokkal magabiztosabban hozza magát, mint pár évvel ezelőtt. Nem tudom, a koncertrutin hozta-e magával ezt, vagy tanárhoz is jár(t), de az biztos, hogy komoly előrelépés történt e téren. Már a debütkorong esetében is volt olyan érzésem, ami az új dalok hallatán még inkább megerősödött bennem, hogy van egyfajta olyan egyszerre rockos, picit darkos, picit popos húzása a nótáiknak, ami mondjuk a The Cult korai dolgait, vagy éppen – hogy hazabeszéljek – Mátyás Attila bizonyos zenéit idézi. Mindehhez azonban olyasfajta súly is járul helyenként, ami pl. a The Burning Red/Supercharger-korszakos Machine Headet jellemzi. Jóféle mix ez így együtt. Szívesen venném lassan a kezembe a következő hanghordozót – ideje volna, lévén hogy a Near Life Experience már négy éves anyag.

Dióhéjban ennyi volt tehát számomra az idei Fezen. Összességében kegyes időjárás, jó koncertek, kellő számú közönség, baráti kaja- és italárak jellemezték a fesztivált, ráadásul az új helyszín is beválni látszott. (Előzetes félelmeimmel ellentétben pl. sikerült a nem túl nagy alapterületet okosan, hatékonyan kihasználni.) Részemről jövőre is kötelező lesz a megjelenés.

Fotó: Pápai Barna (Fezen.hu)

 

Hozzászólások 

 
#2 Bathory Gabor 2011-08-19 19:42
"Közel hibátlan bő másfél órát vezényeltek le ugyanis Fabioék..."

Nem volt az több, mint 70 perc sajnos. Még ha jó is...
Idézet
 
 
+1 #1 zoli 2011-08-18 18:30
"A bőgős Tarnai Dániel henteskötényét meg aztán végképp nem tudtam hová tenni..."

Kutyából szalonna!
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

The Winery Dogs - Budapest, Barba Negra Music Club, 2016. február 17.

 

Alter Bridge - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Sodom - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

Stuck Mojo - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 2.

 

Beardfish - Budapest, A38, 2010. október 24.

 

Wendigo - Gödöllő, Trafó, 2004. március 26.