Shock!

augusztus 19.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

Koncert tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Joe Satriani, PETA - Budapest, 2018. július 23.

joe_satriani_k2018_01Lemezmegjelenés körüli turnéval érkezett hozzánk Joe Satriani – már megint, akár a legutóbbi alkalommal –, noha a szünet három év volt a legutóbbi és idei album között – és így a koncertek között is. Legutóbb egy intimebb hangulatú, ülős eseményen láthattuk Satrianit a Budapest Kongresszusi Központban, most pedig a Barba Negra Track színpadán játszott egy klassz hétfői nyárestén. A What Happens Next című idei albuma kimondottan jól sikerült, legalábbis nekem az előzőnél rokonszenvesebb, szabadtéren meg úgysem láttam még, kíváncsi voltam, hogy hangulatban ez mit tesz hozzá a várhatóan tökéletes minőségű zenéhez.

A 2015-ös koncerten egy nálunk akkor még teljesen ismeretlen előadó, Dan Patlansky zenélt, aki azonnal meggyőzött, ráadásul azóta kétszer járt nálunk az A38-on, mindkét alkalommal szenzációs hangulatú koncerttel. Most egy hazai gitáros kapott lehetőséget, hogy ne csak kis klubokban mutassa meg a szólóbandáját, hanem nagyobb színpadon – bár Lukács Peta egyéb zenekarai miatt már hozzászokhatott a méretesebb színpadokhoz, de szólóban azért mégiscsak más, hiszen most itt ő a főhős. Petát amúgy először 1996-ban láttam, a Ki Mit Tud? egyik adásában, fehér ingben és a kék gitárjával olyat gitározott, hogy leesett az állam, miképp képes ilyesmire ez a kölyök. Küldtem is akkor neki egy kazettát, hogy másolja át a dalt, annyira tetszett, de abból nem lett végül semmi.

időpont:
2018. július 23.
helyszín:
Budapest, Barba Negra Track
Neked hogy tetszett?
( 9 Szavazat )

Mára már a zenekarai mellett két remek önálló lemezt maga mögött tudhat (War & Peace, Homo Imperfectus), Satriani előtt meg úgy szűk harmincöt-negyven percet kapott bemutatkozni a PETA formáció, amit tiszteséggel meg is tettek. Sajnos a hangzás nem állt az ő oldalukon, konkrétan elöl csak a basszusgitárt lehetett hallani, erősen túlvezérelve, rezgett minden, a gitárból, szintetizátorból meg semmit nem érzékeltünk. Kár, mert Peta dalai jók. Talán ezért lehetett, hogy az egyébként nem rutintalan zenészek is téblábolósra vették olykor a figurát. A fotózás után a keverő környékén figyeltem tovább a koncertet, ott már javult a helyzet hangzásilag, legalábbis a gitárból is hallottam végre valamit, de így azért számomra kicsit felemás volt a helyzet. Mindenesetre az utolsó két szám így is bőven elnyerte a szimpátiámat, főleg, hogy Peta zenéje tényleg változatos, és nem kizárólag arról szólnak, hogy a technikai tudását villantsa meg, hanem a dalokra helyezi a hangsúlyt az emlékezetes szólók mellett, ami kimondottan pozitív és követendő hozzáállás.

lukacspeta_k2018_01

A What Happens Next lemezt talán azért szeretem jobban, mert zsigeribb, mint Joe Satriani előző néhány albuma, és ez vélhetően a két közreműködő vendégnek is köszönhető, hiszen Glenn Hughes és Chad Smith játszik basszusgitáron és dobon. Papíron ez a hármas nem tud tévedni, de ezek szerint nem csak papíron. Abba már bele sem megyek, hogy milyen zseniális lenne a triót élőben látni, de hát kihúzom a kezem a biliből, elégedjünk meg most a szokásos turnépartnerekkel. Nem is bántam, hogy értelmszerűen sok új dal került a programba – az meg más kérdés, hogy ugyan megvannak a kihagyhatatlan számok, de vélhetően sokkal izgalmasabb a zenészek számára is az új szerzeményeket előadni, mint százötvenezredszerre a Summer Songot. Így a lemez két első dalával nyitottak, az Energy és a Catbot indítása, főleg utóbbi basszus-alapra építkező funkyja (ne feledjük: Glenn Hughes!) megadta az alaphangulatot. Aztán jött egy régi ismerős, a Satch Boogie, és utána újra a friss lemezről a Cherry Blossoms, a háttérben japán cseresznyefavirágzást vetítettek.

joe_satriani_k2018_02

Régi ismerőssel folytatták, a Flying In A Blue Dream képében, amit a mai napig képtelen vagyok megunni, de érzésem szerint, meg ahogy láttam, ezzel nem vagyok egyedül. Utána ismét friss dal, a Thunder High On The Mountain került terítékre, ami az egyik kedvencem az ősrockosabb megközelítésével. A pörgősebb, vidáman energikus Ceremony a Crystal Planetről hozta a szokásos Satch-formát, a következő 2015-ös középtempós, zsurló-jellegű , lidérces ízeket felvonultató Cataclysmic-kel együtt. A kihagyhatatlan Ice 9 után a Cool #9 és a Headrush következett, ami bár új, hangulatában a régi időket idézi, és ha már ennyi új dal elhangzott, ismét rá kellett jönnöm, hogy Satriani hiába 62 éves (bár húsz éve konzerválta magát valahogy), még mindig izgalmas alkotásokat tud letenni az asztalra, kiégésnek nyomát sem találni nála. Bár az is tény, hogy a hatvanas rockzenészek másod- (vagy sokad)virágzásukat élik az utóbbi pár évben, meglepően erős lemezeket dobnak piacra – amit utána megturnéztathatnak.

joe_satriani_k2018_03

Pihenésképp egy kissé parasztvakítós dobszóló után a lazulósabb What Happens Next címadó jött, meg mindjárt utána a Super Funky Badass, ami kimagaslóan a kedvencemmé vált ezen az estén (a lemez miatt megint azt kell mondanom, hogy Glenn Hughes isten), izzott a levegő a színpadon a zenészek között, zseniális volt, amit összegitározott Satriani és partnere, Mike Keneally. Itt aztán tényleg a könnyeinket morzsolgathattuk a szemünk sarkából. Mindamellett ebben a dalban hallható egy olyan rövid, de egyben elképesztően érzelemdús gitártéma, amitől masszív libabőr és gyomor összeugrás egyszerre jelentkezett nálam (hálistennek valaki meg is örökítette a koncerten ezt a dalt, a végén akkora örömzenélés van, hogy még utólag nézve is libabőr).

joe_satriani_k2018_04

A koncert vége felé, „levezetésképp" már csak az Always With Me, Always With You maradt, meg a Summer Song, és ugyan ezek örökzöldek, de érzésem szerint az Always kicsit leültette a perzselő hangulatot. Ráadásnak a szokásos közönségénekeltetés után a tényleg elmaradhatatlan Surfing With The Alien maradt, aztán búcsúzkodás, és mindenki boldogan távozott. Örvendetes, hogy Joe Satriani nem a nosztalgiára épít – pedig megtehetné –, és bátran bevállalja a lemezmegjelenést követő turnékon, hogy jórészt a friss szerzeményeket játssza. Én egy cseppet sem bánom ezt, láthatóan a közönség sem szomorkodott, volt ováció, taps, gitártémára éneklés, és Satrianiban láthatóan van még kraft szellemileg és fizikailag is, hogy sokáig járja még a világot.

joe_satriani_k2018_05m

 

Hozzászólások 

 
#1 LiliMiciPanniSáris 2018-07-27 15:52
Agent Smith
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Riverside - Budapest, A38, 2013. május 23.

 

Depeche Mode - Budapest, Puskás Ferenc Stadion, 2013. május 21.

 

Portnoy, Sheehan, MacAlpine, Sherinian - Budapest, PeCsa Music Hall, 2012. október 19.

 

Slayer - Tokaj, Hegyalja Fesztivál, 2011. július 15.

 

Heathen - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Within Temptation - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 8.