Shock!

március 22.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

Joe Satriani - Budapest, 2006. július 11.

Remélem, nem minősül rossz cselekedetnek, ha az ember Vai pólóban megy Satriani koncertre. (Pl. szerintem ennél sokkal gonoszabb dolog kék-fehér szatyorral végigsétálni az Auchanon.) Tény, hogy Steve Vait mindig is jobban csipáztam a G3 két alapító tagja közül.
időpont:
2006. július 11.
helyszín:
Budapest, Petőfi Csarnok
Neked hogy tetszett?
( 1 Szavazat )
Viszont ahogy megtudtam, hogy „tanárbácsija”, az ötvenedik életévét épp betöltött Joe Satriani újra tiszteletét teszi hazánkban (mégpedig a G3 buli után napra pontosan két évvel, mint erre fel is hívta figyelmünket), nem volt kérdéses, hogy megyek. Még ha a Crystal Planet óta egyik albuma sem hagyott maradandó emléket agyam amúgy is zsugorodó gitárzene-központjában.

Bemelegítésként egy igen bölcs fejű idősebb fazon (Adrian Legg, mint megtudtam egy jól informált biztonsági őrtől) játszogatott kicsit lant-szerű hangszerén, de igazán nem figyeltem rá. Egy téli estén egy bögre tea mellett biztos hangulatos, de most zsigeri rock-riffekre és űrszondaként hasító dallamokra vágytam, és valószínűleg a kellemes zsúfoltságig megtelt nézőtér nagy része is. Azonnal egy pozitívum: Satriani bulija kint volt a szabadtéren, így sokkal élvezhetőbb volt mind hangilag, mind látványilag, mint Vai tavalyi parádéja a csarnokban. A második különbség a két művész személyiségéből is adódik: míg Vai minden pillanatban produkálta magát, addig Satch „csak” zenélt. Mégpedig a lehető legmagasabb fokon: egy félrecsúszott hang, egy bizonytalan nyújtás nem volt a kb. másfél órás koncert alatt.

A gitárzene nagymestere kezdetnek azonnal egy kék álomba repített minket (Flying in a Blue Dream), majd jött is a best of program, másodikként azonnal a The Extremist, ahol Joe a riffet játszotta, miközben a mikrofonállványhoz erősített szájharmonikán kísérte magát – huhh! Aztán természetesen sorjáztak a legnagyobb Satriani slágerek. Volt a pörgős Satch Boogie, a sejtelmes Circles, és persze a slágerlistát megjárt Always With Me, Always With You. Szörföztünk a földönkívülivel (Surfing With the Alien – mekkora már a pengetővel tappingelés a szólóban!), az estet pedig a Summer Song dallamai zárták. Átkötő szövegek alig voltak, talán csak új lemezének himnikus címadója előtt mesélt egy kicsit Joe – mégpedig arról, hogy milyen fura képeket lát, mikor elnevezi a szerzeményeket. A Super Colossalt pl. egy gigantikus méretű gitáros víziója ihlette.

Sajnos a The Mystical Potato Head Groove Thingről nem mesélt, pedig érdekelt volna a Titokzatos Krumplifej háttérsztorija. Hiányoltam viszont a Time Machine c. dalt. Sejtem, hogy nem nagy koncertfavorit, de egyszer meghallgatnám élőben, hasonlóan az All Alone lírájához. Hiába na, a Time Machine dupla lemezzel ismertem meg Szatyor Janót, és máig azoktól a daloktól borsózom leginkább.
Annak viszont örültem, hogy a kissé banális (bocs, de mindig annak érzem) Big Bad Moon most kimaradt. Nem is volt éneklős nóta, a gitáré volt a főszerep végig. Viszont megkaptuk az új lemez Crowd Chant c. „rettenetét”, ahol a közönség hívatott a gitárdallamot utánaénekelni. És érdekes módon, élőben nagy hangulatot teremtett a dolog… instrumentális gitárbulin közönségénekeltetés.

Joe zenészei (energikus dobosember, rockerhajú bőgős és szolidan megbúvó másodgitáros) is kitettek magukért, azonban őszintén bevallom, hogy soha előtte nem hallottam róluk, és hiába kamilláztam a bemutatáskor, pár perc múlva már nem tudtam felidézni egyiket nevet sem. De ez a zenekar nem is arról szólt, mint Steve Vai utazó cirkusza. Joe teljesen alárendelte magát szerzeményeinek, és maximális tisztelettel és átéléssel tolmácsolta őket – közben természetesen hozva a tipikus tátogós, néha grimaszolós arcokat a sapka és az elmaradhatatlan napszemüveg alatt. Gitárokat persze minden dal után cserélt hősünk, saját Ibanez szériájának egész színskáláját bemutatva. Ahogy elnéztem a kistermetű olasz felmenőkkel rendelkező fickót, egyáltalán nem tűnt ötven évesnek. Fáradhatatlanul tekert, riffelt, sőt, még ugrált is néha, amúgy hiphoposan. Remélem, hogy még sokszor hozza el felénk örömzenéjét, mosolyt csalva ezrek arcára. Köszi Joe.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Depeche Mode - Budapest, Puskás Ferenc Stadion, 2013. május 21.

 

Mátyás Attila Band - Budapest, A38, 2011. július 2.

 

Die Krupps - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

After All - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Winger - Budapest, A38, 2009. december 9.

 

Wendigo - Budapest, Wigwam, 2004. október 29.