Shock!

június 04.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Koncert tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

House Of Lords, Mike Stone - Prága, 2007. március 2.

A tavaly októberi Winger koncert után megint egy olyan élmény, amely alapvetően változtatta (vagy inkább szilárdította) meg a 80-as/90-es évek fordulóján népszerű amerikai hard rock csapatokhoz való hozzáállásomat.
időpont:
2007. március 2.
helyszín:
Prága, Retro Music Hall
Neked hogy tetszett?
( 1 Szavazat )
A paraméterek is kísértetiesen hasonlóak: nyúlfarknyi turné Európában; meglepő módon osztrák állomások nélkül; kisszámú, de annál lelkesebb és fanatikusabb érdeklődővel és egy bivalyerős visszatérő lemez, a 2004-es albumot tekintsük inkább igényfelmérő kísérletnek, mely bár kiválóan sikerült, kissé eltért a klasszikus House Of Lords-soundtól). Gyilkos formában, ereje teljében lévő, felszabadultan és görcsmentesen zenélő zenekar; családias hangulatú bulik. Nagyon szeretem a három klasszikus House Of Lords lemezt és sikerült megbarátkoznom a Power And The Myth zenei világával is, de a World Upside Down anyag hallatán még így is dobtam egy hátast (utólag nem is értem, miért „csak” 9-est adtam rá). Nem volt tehát kérdéses, hogy utazunk, amikor kiderült, hogy elérhető közelségben játszanak, pont egy pénteki napon, ráadásul Prágában, a sörök és a knédli városában. Ennek megfelelően bizony toltuk is délután a Becherovkát, a söröket és a jó kis tradicionális cseh étkeket, a március eleji zord prágai klíma ugyanis nem kimondottan kedvezett az előzetesen betervezett városnéző sétának (ezt majd egy másik alkalommal mindenképp pótolni kell). 

A Retro Music Hall egy kisméretű, de kellemes klub a város szívében, nem volt nehéz rátalálni, bár meg kell mondjam, köcsögségnek találtam, hogy a kabát ujjába dugott pulóverért külön kellett ruhatárdíjat fizetni (remélem, ezzel nem adok ötletet a hazai klubok vezetőinek). Nem repestem az örömtől, amikor megtudtam, hogy a német Mike Stone (eredeti neve talán Michael Stern? – tanakodtunk) és zenekara személyében előzenekar is lesz, főleg, hogy cimborám már kétszer is látta őket Jeff Scott Soto előtt és nem sok jóval kecsegtetett. Mi tagadás, tényleg bűnrossz volt a produkció, kár is sok szót vesztegetni rá. Csak azt nem értem, egy ilyen kutyaütő hogyan tudta magát ilyen kaliberű turnékra beszervezni…House Of Lords

Hiába fáradtunk le kellő mértékben, a Sahara intrójának hallatán minden kellemetlenséget azonnal elfelejtettünk. Hiába tudtuk, hogy a mai House Of Lords tulajdonképpen nem „legitim”, hiszen James Christian énekes mellett senki nincs a régi gárdából és az ex-ritmusszekció, Chuck Wright és Ken Mary szerint nem teljesen korrekt módon szerezte meg a nevet James, a produkcióba nem lehetett belekötni. Még Chuck és Ken is elismerték a World Upside Down lemez és Jimi Bell gitáros érdemeit, ezt a nézetet pedig csak osztani, sőt, fokozni tudom.
Amikor először hallgattam az albumot, még nem tudtam, hogy Jimi nem csupán egy tehetséges ismeretlen, hanem az a zenész, aki anno nagy eséllyel pályázott egy egész jó kis állásra, amelyet végül Zakk Wylde kapott meg, akivel amúgy a mai napig a legjobb barátok. A később tanítással, session munkákkal (eredetileg tőle származik pl. a Sabbath Dehumanizer lemezén található Master Of Insanity nóta vagy pl. az ő tanítványa volt a Shadow’s Fall bárdistája) foglalkozó muzsikus nevét talán sose ismerjük meg, ha Christian nem szervezi be gitárosnak a bandába, és ezért mindannyian csak hálásak lehetünk az énekesnek. House Of LordsAmit ugyanis a faszi élőben nyújtott, az nemcsak a World Upside Down albumon hallottakat, de a korai House Of Lords nóták témáit, szólóit is lekörözi, pedig azért ott sem volt semmi a gitármunka. Komolyan mondom, Jimi miatt már megérte utazni! Zseni a faszi, ez nem lehet kétséges, egész konkrétan minden nóta szólójánál teljesen kész voltam (nem is beszélve saját külön kis műsorszámáról)! Mindezt pedig bal kézzel és azzal a tipikus lazasággal vezeti elő, amelyet csak kiegyensúlyozott amerikai rockzenészeknél lehet látni.

Ugyanez érvényes a ritmusszekcióra is: Chris McCarvill basszer (Soto turnébandájában szerepelt két éve) és BJ Zampa alapozása tanítanivaló lezserséggel döngölt bele mindenkit a földbe, tudásukat pedig nem csak a fantasztikus dalok előadása révén mutathatták, de önálló szólólehetőséghez is jutottak mindketten a buli folyamán. Mindemellett pedig olyan vokálokat nyomott a három hangszeres, hogy az állunk leesett. Billentyűst nem szerződtetett James a turnéra – nem tudom, azért-e, mert Gregg Giuffria helyett nem akar mást, vagy mert a brutális gitársound mellett nem is volt szükség a szintire, mindenesetre tényleg nem hiányzott a hangszer. House Of LordsAláfestésnek jó volt a sampler is, ráadásul az egyetlen gitár tényleg tökéletesen betöltötte a teret, az újabb keletű, súlyosabb megszólalású nótákban (These Are The Times, I’m Free, Rock Bottom, S.O.S. In America) meg pláne.

Maga Christian kissé egy rockvonalon mozgó Aradszky Lászlóra emlékeztetett külsőleg, de a hangjára nem lehetett panasz: mindent kiénekelt. Ma már minden bizonnyal ő sem izgatja magát azon, hogy a hajmetal fénykora végleg a múlté, nem adja alább a színvonalat csak azért, mert jóval kevesebben kíváncsiak a bandára, hiszen nagyon jól tudja, hogy az a kevés ember legalább igazi rajongó, akiknek mindig jó játszani. Elvégre nem kenyérre kell a turné bevétele… Sajnos ezúttal nem áll módomban beszúrni a teljes setlistet, viszont szívesen kiemelek néhány csúcspontot, amelyeket nehezen feledek: a már említett, szenzációs nyitószámnak bizonyuló Sahara (kb. a nóta közepénél tudatosult, hogy „bazze HOL koncerten vagyok!”); Can’t Find My Way Home (ebben Christian is gitárt ragadott, miután a lelkesen roadoló Mike Stone végre be tudta dugni az ehhez szükséges elektroakusztikus hangszert). House Of LordsA World Upside Down egyik óriási balladája, a Your Eyes (a zsebkendőnyi helyen is stadionban érezhettük magunkat); Love Don’t Lie (sok lesz már a lassú nótából, de hát ha egyszer annyira zseniálisak…); Talkin’ Bout Love (az ilyen „legvégén váratlanul, de mégis nyilvánvalóan begyorsuló” számokat amúgy is imádom); Slip Of The Tongue és persze a már említett újabb keletű szerzemények.

Sajnos a 2004-es albumot hanyagolták, jutott viszont idő és energia a World Upside Down japán bónusznótájára, amelynek a címét sajnos nem sikerült megjegyeznem (Van Halen-szerű gyors, kemény nóta, vétek – szemétség? – volt megfosztani tőle az európai zenehallgatókat), viszont királyul zárták vele a koncertet. És, gondolom, azt mondanom sem kell, hogy mire a ruhatárhoz értünk, az egész zenekar kint volt már és teljes gőzzel dedikáltak – megint csak Winger-déja vu érzésem támadt. A baráti árú CD-k láttán nemkülönben, a szintén olcsónak mondható (10 eurós) T-shirt-ök miatt pedig csak azért nem, mert Kipéknél nem volt annakidején egy fia póló sem. Végtelenül szimpatikus és elképesztően profi zenekart ismerhettünk tehát meg a HOL 2007-es felállásában, ráadásul messze nem a nosztalgiáról szólt az este. Ha jól emlékszem, pont az első megvásárolt Metal Hammeremben szerepelt az 1992-es House Of Lords lemez, a Demons Down ismertetője – sem akkor, sem évekkel később, már rutinosabb zenefanatikusként sem gondoltam volna, hogy ezt a bandát valaha is láthatom élőben. 15 évvel később, két nappal a koncert után pedig az jut eszembe: ilyen élmények miatt érdemes kitartani a rockzene mellett. És ez az, ami a hőskor nagy zenekarait a mai napig is mozgatja.

Fotó: Schurina Szabolcs

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

The Treatment - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Orphaned Land - Budapest, Club 202, 2013. október 4.

 

Jeff Loomis - Budapest, Dürer Kert, 2012. november 11.

 

Thaurorod - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Beardfish - Budapest, A38, 2010. október 24.

 

Wendigo - Budapest, Süss Fel Nap, 2004. november 23.