Shock!

december 12.
kedd
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

Koncert tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Helloween - Pozsony, 2017. november 26.

Slash és Axl Rose összeborulásánál tényleg nehéz nagyobb szenzációt elképzelni a rockzenében (meggyőződésem, hogy még egy Led Zeppelin-reunion sem verne ilyen irdatlan hullámokat), emellett ráadásul talán az ő példájuk is benne volt valahol, hogy egy rakat egyéb olyan esemény is történt mostanában, amire hosszú éveken, sőt évtizedeken át hiába vártak a rajongók. Vagy csak a csillagok együttállása volt kivételesen szerencsés, ki tudja? Az viszont biztos, hogy mostanában Ritchie Blackmore is hajlandó bekapcsolni néha a torzítót, és a Pumpkins United néven folyó, sokáig elképzelhetetlennek tűnő Helloween-békülés is olyan esemény, amibe jó pár cserzett, öreg rockerszív belefacsarodott világszerte.

1206helloween3

időpont:
2017. november 26.
helyszín:
Pozsony, Aegon Arena
Neked hogy tetszett?
( 23 Szavazat )

Annyi év ellenségeskedés, odamondogatás, majd később csak szimpla ignorálássá szelídült feszkó után idén tehát végre megtört a jég a heavy metalból évtizedekre kiábrándult Michael Kiske és a tökfejek meglehetősen nehéz ember hírében álló főnöke, Michael Weikath között, így pedig végre elhárult az utolsó akadály is a rajongók által oly hőn áhított, klasszikus felállású Helloween elől. Persze akadtak ennek előjelei korábban is, hiszen Kai Hansen és csapata, a Gamma Ray már 2007-ben is turnézott együtt a Helloweennel, Kiske pedig Tobias Sammett engesztelhetetlen nyüstölésének engedve szép lassan visszalopakodott a heavy metal színtérre. Innentől kezdve pedig már tényleg csak idő kérdése volt, mikor sikerül végre Weikivel is egy asztalhoz ültetni. A kettejük közötti távolság ugyan láthatóan még most sem szűnt meg, viszont legalább arra képesek már, hogy félretegyék a személyes sérelmeket, és beleálljanak egy olyan szituációba, amelyből szinte borítékolható volt, hogy csakis győztesen kerülhetnek ki.

Ugyan az első lépések Kiske betegsége miatt nem sikerültek fényesen (értem az okokat, de az első koncerten választott playbackelős megoldás akkor is menthetetlenül gáz), de a későbbi felvételek és a játszott műsor alapján hamar sikerült feledtetni a kínos pillanatokat, a Pumpkins United pedig végérvényesen azzá válhatott, ami: a Helloween történetének némileg nosztalgikus, de mindenképpen méltó örömünnepévé, amellyel kapcsolatosan számomra az egyedüli fájó pont, hogy a csapatban bő egy évtizeden keresztül kifejezetten meghatározó szerepet betöltő Roland Grapow és Uli Kusch teljesen kimaradtak belőle.

1206helloween1

A koncert előtt nem értettem, hogy a Helloween miért nem a jól bevált, a Pokolgép által is alkalmazott megoldást alkalmazta ezen a turnén (azaz először a jelenlegi, majd a klasszikus felállás játszik), de utólag azt mondom, ezerszer jobb volt így, hogy a programot gyakorlatilag három gitárral játszották végig, Kiske és Andi Deris pedig a műsor jelentős részét duettezve vezette le. Már maga az különleges élmény, hogy Kai Hansen játssza például az If I Could Fly-t, Kiskét meg hallani a Why-ban vagy a Forever And One-ban, a színpadon uralkodó fesztelen hangulat alapján pedig tényleg simán elhittem, hogy a dolog elsődlegesen nem a pénzről szól, hanem mindenkinek hatalmas móka. Talán csak pont az egy szem Weikit leszámítva, a Mucsi Zoltánná aszalódott figura ugyanis valahogy a megszokottnál is savanyúbbnak tűnt, és míg a többiekre végig jellemző volt a mindenki-mindenkivel örömködik hozzáállás, ő kicsit visszább húzódva, rutinból tolta le a programot.

1206helloween2

A Kiske / Deris páros viszont fenomenális volt, és egyértelműen lejött, hogy kifejezetten komálják egymást, azaz egó-problémáknak szerencsére nyoma sincs kettejük között. A magam részéről egyértelműen a Deris-érát kedvelem jobban, de tény, hogy élőben Andi produkciója sokszor kétesélyes. Most azonban teljesítménye méltó volt a remeklő Kiskéhez, aki tényleg fantasztikusan énekelt. A How Many Tears végén kitartott magasaktól például leesett az állam: eleve nem semmi rendesen elénekelni egy ilyen dalt, de ha mindez még egy közel három órás program utolsó negyedében történik, az tényleg tiszteletet parancsoló. És ugyan Kai Hansen sosem volt a két fickóhoz mérhető kaliber, mostanra meg már pláne nem az, egy ilyen múltidéző Helloween-buli nyilvánvalóan nem mehet le anélkül, hogy el ne süvöltsön néhány Walls Of Jericho-klasszikust. Hanseni viszonylatban egyébként rendben volt ez a rész is, a rettenetesen hülye frizurával nyomuló, vigyori fickót meg egyébként is csak szeretni lehet. Így annak ellenére is jól szórakoztam az előadásán, hogy vokális szempontból tényleg komoly visszaesést jelentett, amikor ő került a mikrofon elé.

1206helloween7

Mivel a műsort három énekes osztotta fel egymás között, különösebb pihenőre nem lett volna szükség, ennek ellenére azonban volt egy kissé fölösleges gitárszóló Kaitól, illetve egy rövid megemlékezés a csapat 1995-ben elhunyt dobosáról, Ingo Schwichtenbergről, amely egyfajta dobpárbajjá kerekedett végül: a kivetítőn látszó Ingo játéka felvételről érkezett, Dani Löble pedig élőben felelgetett erre mértani pontossággal, ami nem kevés gyakorlásba kerülhetett. Viszont megérte beletenni az energiát, mert ezek a nosztalgikus percek a koncert tán leginkább felemelő pillanatai voltak. A háromórás játékidőt alulról súroló programban összesen huszonöt dal hangzott el, és ugyan akadtak nagy hiányzók (Mission Motherland, The Time Of The Oath, Mr. Ego), így is minden igényt kielégített a szett. Egyfajta bónuszként pedig a számok között Seth és Doc főszereplésével rövid kisfilmeket is levetítettek, amelyekben a banda kabala tökfejei mindig más zenekari tagot formáltak meg. A magam részéről ezeket simán elhagytam volna, de tény, hogy a Helloween imázsába a kezdeti időktől belefér némi bugyutaság, így tulajdonképpen ezek a kis intermezzók sem hatottak idegenül.

Mikor aztán a csaknem tökéletes programot záró I Want Out alatt beeresztettek egy rakás tökfej-lufit is a közönségbe, már valószínűleg nem volt egy lélek sem a dugig tömött hokistadionban, akinek ne ért volna fülig a vigyora. Ezt ebben a formában ugyanis tényleg mindenkinek látnia kell, aki valaha akár csak egy kicsit is szerette a Helloweent. Az pedig mindenképpen biztató az itthoni rajongók számára is, hogy a Testament-koncerten Cselőtei Lacitól elhangzottak szerint hozzánk csupán időpont-egyeztetési problémák miatt nem jöttek idén. A 2018-as naptárban viszont van még hely bőven. (UPDATE: A Pumpkins United-felállású Helloween július 25-én a FEZEN-en koncertezik.)

1206helloween6

Fotó: Imrich Pluhar, IPphoto

 

Hozzászólások 

 
+1 #7 Tigrisszív 2017-12-07 20:59
Előtte nap Prágában Kiske elég gyengén teljesített, sokszor elfogyott a szufla a magas/kitartott részeknél. Azt fel is vették, lesz belőle blu-ray/dvd-cd, azokra biztos kijavítják stúdióban a hibákat.
Idézet
 
 
+3 #6 Anomander 2017-12-07 12:39
Nagyon jó kis koncert volt, korábban álmomban sem gondoltam volna hogy Kiske-t láthatom még a színpadon Keeper korszakbeli dalokat énekelni. Én anno még a Walls of Jericho-val kezdtem (tetszett a kazetta borítója), szóval Kai részének is eléggé tudtam örülni.
Jó hangulat volt, bírom Kiske humorát, tetszik, hogy nem metál harcos szerepkörben tetszeleg, nem is állna jól neki.
A beengedés kicsit macerás volt, de bejutottunk végül is, és utána már remek volt az egész.
Az már csak hab a tortán, hogy a Fezenen megint megnézhetjük őket:)
Idézet
 
 
0 #5 Ivan norbert 2017-12-06 16:40
Nem hokistadion,han em teniszcentrum.
Idézet
 
 
+1 #4 Mc_Fly 2017-12-06 15:47
Idézet - bluevoodoo:
Idézet - Mc_Fly:
Minden felsorolt pozitívum mellett én azért két dolgot még megemlítenék:
Hangzás: voltam már ebben az arénában Billy Idol-on, az is visszhangosan szolt, hiszen ezek az épületek nem erre valók. Ezen az estén nekem többször volt olyan élményem az általam nem ismert számoknál, hogy ez mi??? A basszusgitárt még a szólója alatt sem tudtam értelmezni, ahogy a gitárszólók zöbbségét sem, ahol a másik kettő gitáros nem tudott háttérbe vonulni. Gyakorlatilag élvezhezetlen volt számomra zeneileg, csakis az "agymagnó" és a szimpatikus arcok vitték el a bulit. Így nekem sok is volt nagyon a három óra.


Én a kiemelt állóhelyet elválasztó kordonnál álltam, majdnem középen a színpaddal szemben, és ott az elejét leszámítva végig élvezhető volt nagyjából a hangzás, bár csúcsnak nem nevezném. Általában amúgy ez a bajom a sportcsarnokos koncertekkel, amit írsz te is, hogy alapvetően nem koncertekre szabják az akusztikát.


Jaja, láttam, hogy jól szórakoztatok:D Én beteg is voltam, ha nem egy haveromat hagytam volna cserben vele, ki is hagytam volna az egészet, főleg, ha tudom, hogy jövőre nálunk is fellépnek. Egy közös ismerősünk (Miki) viszont annyira istenítette korábban az élő produkciójukat, hogy adtam nekik egy esélyt. Mivel ő nagy kritikus, és akkor még legendás újjáalakulásról szó sem volt, nagyon sokat vártam ettől az estétől, amit nem kaptam meg. Ennél szarabb hangosítást nagyon rég hallottam, pedig ahogy számolgattam, kétszáznál több koncertjegy pihen a fiókban itthon. Hogy ez a zenekar, a hangosítók és/vagy a helyszín hibája, vagy az én kiégésemé/öregedésemé, az jövő nyáron kiderül:D Lehet, hogy csak kifogtam egy olyan helyet, ami az ún. "sweet spot" szöges ellentéte, majd mászkálok legközelebb. Annak viszont örülök, hogy a saját kabátomban mehettem haza, mert a ruhatáros káoszprofesszor ok munkája is megér egy említést. A Sportaréna "bőven elég lesz az álló szektor sokezer emberére két ruhatáros!"-hozzáállását sikerült átvenni és tökélyre fejleszteni a rudak között mászkálós, sörcsapolással interferáló megoldással. Mondjuk legalább pénzt nem kértek érte, úgyhogy legalább valami előnye is volt:D
Idézet
 
 
+1 #3 bluevoodoo 2017-12-06 11:24
Idézet - Mc_Fly:
Minden felsorolt pozitívum mellett én azért két dolgot még megemlítenék:
Hangzás: voltam már ebben az arénában Billy Idol-on, az is visszhangosan szolt, hiszen ezek az épületek nem erre valók. Ezen az estén nekem többször volt olyan élményem az általam nem ismert számoknál, hogy ez mi??? A basszusgitárt még a szólója alatt sem tudtam értelmezni, ahogy a gitárszólók zöbbségét sem, ahol a másik kettő gitáros nem tudott háttérbe vonulni. Gyakorlatilag élvezhezetlen volt számomra zeneileg, csakis az "agymagnó" és a szimpatikus arcok vitték el a bulit. Így nekem sok is volt nagyon a három óra.


Én a kiemelt állóhelyet elválasztó kordonnál álltam, majdnem középen a színpaddal szemben, és ott az elejét leszámítva végig élvezhető volt nagyjából a hangzás, bár csúcsnak nem nevezném. Általában amúgy ez a bajom a sportcsarnokos koncertekkel, amit írsz te is, hogy alapvetően nem koncertekre szabják az akusztikát.
Idézet
 
 
+1 #2 Mc_Fly 2017-12-06 11:12
Minden felsorolt pozitívum mellett én azért két dolgot még megemlítenék:
Hangzás: voltam már ebben az arénában Billy Idol-on, az is visszhangosan szolt, hiszen ezek az épületek nem erre valók. Ezen az estén nekem többször volt olyan élményem az általam nem ismert számoknál, hogy ez mi??? A basszusgitárt még a szólója alatt sem tudtam értelmezni, ahogy a gitárszólók zöbbségét sem, ahol a másik kettő gitáros nem tudott háttérbe vonulni. Gyakorlatilag élvezhezetlen volt számomra zeneileg, csakis az "agymagnó" és a szimpatikus arcok vitték el a bulit. Így nekem sok is volt nagyon a három óra.
Idézet
 
 
+15 #1 Sanctus 2017-12-06 05:28
Hihetetlen élmény volt őket együtt látni. Mai napig fel tudom idézni azt az érzést, amikor 10-11 éves koromban puszta kíváncsiságból elcsórtam bátyám Time of the Oath lemezét, és már az első számnál leesett az állam. Az a tipikus dolog, amit minden metált szerető ember el szokott mondani az első élményről: fogalmam sincs mi ez, de nagyon izgalmas. Villám tempóban pótoltam be utána a korai lemezeket, és bár mindig jobban fogom szeretni a Deris-féle korszakot, sajnáltam, hogy az eredeti felállást esélyem se volt látni. Így legalább, még ha Ingo nélkül is, de sikerült pótolni. Ez a pár végtelenül rusnya germán szó szerint változtatta meg az életemet, és bár ma már egyáltalán nem a heavy/power/speed vonalhoz húz a szívem, egy Helloween lemezre nem tudok nemet mondani.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Alter Bridge - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2013. július 9.

 

Riverside - Budapest, A38, 2013. május 23.

 

Whitesnake - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. július 13.

 

Die Krupps - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

Wendigo - Budapest, Kultiplex, 2006. október 14.