Shock!

április 23.
kedd
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

Koncert tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Europe, P. Box, Wisdom - Budapest, 2004. július 5.

Az egyszer biztos, hogy több napra bezáratnám egy szaunába azt az IQ-harcost, akinek a lelkén ama végtelenül szellemes gondolat megvalósítása szárad, miszerint az idei nyár eddigi talán legmelegebb estéjén vonuljon be a PeCsa termébe a szabadtérre meghirdetett rendezvény.
időpont:
2004. július 5.
helyszín:
Budapest, Petőfi Csarnok
Neked hogy tetszett?
( 2 Szavazat )
Ha nem volt 666 fok Fahrenheit (bár lehet, a 7800 stílusosabb lenne, hehe), akkor egy sem, mindenkiről csurgott a víz, borzalmas állapotok uralkodtak a teremben, pedig nem hiszem, hogy kínos lett volna a szabadtéren az első (és összes többi) blikkre tisztességesnek tűnő nézőszám. Persze, a magyar közönség nagy része még mindig a koncert előtt váltja meg belépőjegyét és lehet, hogy az előzetes jegyeladások esetleg aggodalomra adhattak okot, de hát akkor is, a fizető közönség joggal tart igényt az emberi körülményekre…

Az mindenesetre igaz, hogy nem lehetett előre tudni, mennyien kíváncsiak 2004-ben a nagyközönség szemében a mai napig egyslágeres előadónak számító Europe-ra. Személy szerint engem a számos kedvenc nótámat tartalmazó Sweden Rocks-os setlist ismeretében cseppet sem érdekelt, hogy 500-an vagy 5000-en leszünk a koncerten, mert arra lettem figyelmes ezen a hétfőn, hogy munka közben elkalandoznak a gondolataim, remegnek a lábaim az izgalomtól és baromira mehetnékem van… Hát igen, óriási kedvenc ez a svéd alapcsapat és bár – ahogy mindenki – jómagam is a Final Countdownnal ismertem meg őket, és a mai napig kedvelem azt az albumot. Az első két (metal) lemezük erőteljes muzsikája és a Prisoners in Paradise érett hangvételű, kifinomult hard rockja tett végképp fanatikussá, amikor is – alaposan megkésve – beszereztem ezen anyagokat. Igyekszem tehát minél sznobisztikusabb tónusú, a Végső visszaszámlálás-rajongó “álmetálosokat” jól lefikázó cikket összehozni és lehetőleg úgy tenni, mintha 81-82 táján magától Joakim Larssontól (Joey Tempest) rendeltem volna meg az első demót…

Eredetileg ugye arról volt szó, hogy John Norummal ÉS a kései korszakot a csapattal hősiesen végigharcoló Kee Marcelloval alakul újjá a zenekar, ebből végülis az lett, hogy Kee sajtónyilatkozatban (amely egyébként megtalálható a még mindig csak fejlesztés alatt álló www.europetheband.com weboldalon is) mindenféle bokros teendőire hivatkozva diplomatikusan lemondta a részvételt. Volt szó itt mindenféle pénzügyi vonatkozásokról, de én azt hiszem, a két dudás és a csárda esete az, ami döntő szerepet játszott a dologban és mivel John számít “A” Europe gitárosnak, nyilvánvaló volt, hogy kinek nem zöldül a fű. Remélem, azért egyszer majd Kee is újra együtt zenél a fiúkkal, mert kivételes képességei nélkül sokkal korábban földbe állt volna a banda. John Norummal persze semmi baj, hiszen egy isten a pali a gitáron és dalszerzőnek is minimum zseniális, ahogy azt szólóalbumai is bizonyítják.

Mielőtt azonban megkezdődött volna a pár éve még utópiaszámba menő koncert, voltak remek előbandák is: a Wisdomról tényleg semmi újat nem lehet elmondani, mindenhol ott vannak és remekül nyomják a hol Edguyos, hol Maidenes, hol Priestes, netán Hammerfallos metalt. A HammerWorldös EP-jük mind külcsín, mind belbecs tekintetében nemzetközi színvonalú, simán el tudnám őket képzelni mondjuk AFM-es bandaként. A feldolgozás ezúttal az Eye of the Tiger volt, jól tolták ezt a műfajuktól kissé eltérő, egyszerű, ámde zseniális témát is. (“Jól tolták” – már én is ezt használom??? Jézus!)

A P. Boxot folyamatosan hajkurászom, de képtelen vagyok önálló koncertjükre eljutni. Amikor tavasszal a Wigwamban, ill. (azt hiszem) a Rádayban játszottak, a ködös Albionban lapozgattam a szar alterral teli Kerrang magazinokat; legutóbb pedig – baráti összejövetel miatt – a Kupolában megtartott különleges bulijukról maradtunk le sikeresen. Mivel motoros fesztiválokra nem szívesen mennék utánuk, kénytelen leszek őket meghívni a telekre játszani (van szabadtéri színpad Bánkon, srácok, igaz, ez nem egészen az a Bánk, ami Debrecenhez közel esik, de sebaj). De félretéve a viccet, olyan formában volt/van a Box ezen a nyáron, hogy csak lestünk! Igaz, volt egy kis technikai malőr (elment a gitár) a nyitó “Soha nem elég” alatt és ennek eredményeképp drum’n’bass (’n’organ) verzióban hallgattuk meg a klasszikus dalt, de így is akkora húzása volt, mint egy gőzmozdonynak! Aztán a második dalra már visszajött a hathúros és még ütősebbek lettek a régi és újabb keletű szerzemények. Még feldolgozás is fért a műsorba: a Gimme Some Lovin’-t (Spencer Davis Group) valami fos 60-as évekbeli hippi-rettenetnek gondoltam, de a Box-féle verzió hallatán sürgősen revideálnom kellett nézeteimet! Volt új nóta is (ez alapján az új album minimum zseniális lesz!), én meg, amint pénzem lesz, vágtatok és megveszem a koncertlemezt. Utána pedig, ha lehetne, egy pesti full-time bulit kérnék, ígérem, nem szervezek programot arra a napra.

És eljött az is, amire annyi évet vártunk! Ki hitte volna? John Norum két éve még a Dokken gitárosaként játszott egy gyilkos lemezen és egy felemás pesti bulin, most meg újra a Europe gitárosaként zúzta dobhártyáinkat. A már említett Sweden Rocks műsor ismeretében nem volt meglepő a Seven Doors Hotel/Wings of Tomorrow nyitás (ÁLLAT!!! – ennyit arról, milyen “nyálas” a Europe), amelyet a Superstitious követett az általam leggyengébbnek tartott Out of this Worldről. Persze mindez nézőpont kérdése, hisz’ a Superstitiouson kívül van azért egy pár szenzációs alkotás azon a lemezen is, és ezek közül pont elhangzottak legnagyobb kedvenceim is: a Ready Or Not és különösen a Sign of the Times is nagyot ütött. Ez utóbbi egy titkos skandináv metal gyöngyszem, málházós, Malmsteen-hangulatú alapmű! Ami a további programot illeti, felőlem akár otthon is hagyhatták volna a végére tartogatott Rock the Nightot meg a nagy megaslágert, hiszen volt Scream of Anger, Stormwind meg a best of-lemezekről ismert kiadatlan Yesterday’s News, amelyet tényleg kábé tizen ismertek összesen a közönségből és felbukkanását amúgy sem értettem, bár ez volt a koncert talán legjobb pillanata (meg amúgy is az egyik legjobb nóta, amit valaha írtak).

Ráadásul a Prisoners lemezről maradt le anno, nem is értem, mért vállalta be Norum… Erre a dalra, ha lehet, még nagyobb csend volt a reakció, mint a ráadásban bemutatott új, Start from the Dark című szerzeményre, pedig hát az is (már bocsánat) kib...ott zseniálisnak tűnt: egy iszonyat súlyos, lehangolt riff és egy rendkívül fogós refréndallam adta a gerincét, Norum kései szólólemezeinek és a 2002-es Dokken anyag stílusában. Ide azzal az új albummal mihamarább!!!
A zenészekről: Joey Tempest a negyvenes korosztály képviselőjeként is ugyanolyan kölyökképű, mint 15 évvel ezelőtt; hangja (bár néha kissé fátyolosnak tűnt) a régi és tényleg végtelenül szimpatikus a pali. Többször is magyarul szólt a közönséghez, gitárt ragadott (nagy pillanat volt a Carrie egyszemélyes unplugged előadása), magasba emelgette a mikrofonállványt és végig mosolygott. Talán még kissé meg is illetődött a meleg fogadtatástól, ami nem lenne meglepő, hiszen ő volt az egyetlen, aki “rockidegen” stílusban próbálkozott évekig sikertelenül, tehát nyilván kissé elvesztette a fonalat az elmúlt évtizedben. Nem úgy a “háttérhármas” (John Levén bőgős, Mic Michaeli billentyűs, Ian Haughland dobos), akik szinte végig együtt muzsikáltak, amíg nem létezett a Europe és ahol megfordultak (Glenn Hughes mögött, a Brazen Abbotban vagy a Nostradamus rockoperában stb.), ott a minőség garantált volt. Kitettek magukért itt is: Mic nemcsak a billentyűket bűvölte, de folyamatosan vokálozott; John bombabiztos alapokat adott és (ahogy Joey bekonferálta) szeretettel várta a lányokat a lakosztályába; Ian pedig különleges dobszólót vezetett elő: először ismert alapokra (You Really Got Me, Ace of Spades) ütötte rá a ráütnivalót, majd előrejött és egy szál pergővel hejjegtette meg a közönséget.

John Norumról meg tényleg mit lehet elmondani? Ez a fickó egy pár perces, akár nyúlfarknyinak is nevezhető szólóval olyat alakított, hogy sírt a gitár. Nagy példaképe, Gary Moore is csak nézett volna egy nagyot és ezt tettük mi is… Szóval, akárhogyan is, fene bánja, ha a pénz áll a nagy bandák újraegyesülésének hátterében: ilyen koncertek után egyetlen fillért nem sajnálok tőlük! Azt viszont rendkívül sajnálom, hogy a beígért interjúlehetőséget visszavonta a menedzsment, mert hiába kért eddig Szilvia, sosem akartam interjúkat csinálni, de ez kivétel lett volna…

Ahogy már említettem, a nagy slágerek a végén kerültek elő: szerencsére azonban nem kellett 10 percig énekelnünk, hogy “rock now, rock the night” és a Final Countdownt sem húzták a végtelenségig, ellenben kiderült, hogy divat ide, sláger oda, zseniális az a dal is. Mindazonáltal azt hiszem, nem vádolható azzal a magyar közönség, hogy ezt az egyetlen számot várta volna. Nyilván akadtak ilyen ingyenjegyes divatarcok is (pl. akik a szponzor tv-és rádióállomás hülye sms-játékain nyertek belépőt), esetükben két dolgot remélek: 1. hogy tetszett nekik az előadás többi része is és megmozdul bennük valami 2. ellenkező esetben kitörő kárörömmel venném tudomásul, hogy pokoli kínok között szenvedték végig az egy és háromnegyedórás “ricsajt”. A többieknek pedig: újra aktív a banda, lehet ismerkedni az életművel, könnyen lehet ugyanis, hogy az új albummal is eljönnek hozzánk. Remélem, addigra Norumot is sikerül meggyőzni, hogy legalább az I’ll Cry for You-t vagy a Girl from Lebanont hajlandó legyen eljátszani.

Közben pedig folyamatosan azon jár az agyam, hogy mi jöhet még ezután? Az utóbbi egy évben történtek alapján – óriási formában lévő Whitesnake, klasszikus Twisted Sister, Halfordos Priest, eredeti felállású Europe – csakis a Rainbow lehet a következő nagy dobás, Dio-val az élen. Hogy erre nincs esély? A többire talán volt??? (Titkon azonban, kissé talán ünneprontó módon, azt remélem, hogy a gázos frizurák és ruhaköltemények nem jönnek vissza a divatba.)

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Devin Townsend Project - Budapest, Barba Negra Music Club, 2015. március 12.

 

King 810 - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Marty Friedman - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

Destruction - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Winger - Budapest, A38, 2009. december 9.

 

Whitesnake Tribute Band - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. május 4.