Shock!

november 22.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Koncert tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Dark Tranquillity, Sinergy, Griffin - Budapest, 2002. november 29.

2002. november 29-e emlékezetes nap lesz a kemény zenének is a súlyosabb ágát kedvelő rockerállatok emlékezetében. Igazi metal fővárossá vált Budapest ezen a napon, ugyanis olyan dolog történt, ami azelőtt nem nagyon: két világszerte is széles körben elismert zenekar lépett pályára, egymástól teljesen eltérő helyszíneken, egymás ellenében. Nevezetesen a Deicide és a Dark Tranquillity.

időpont:
2002. november 29.
helyszín:
Budapest, Wigwam
Neked hogy tetszett?
( 0 Szavazat )

Hogy Magyarországon divatzene-e a svéd dallamos death metal, arról is képet adott e két koncert látogatottsága. Szerintem bejött a papírforma: nálunk az amerikai vonal megy nagyon, az Istengyilkos ráadásul egy alapbanda, szóval míg a Deicide-on állítólag full house volt, addig a Wigwamban lazán lehetett álldogálni, lélegezgetni és nem folyt a falakról a verejték, úgy 400-an lehettünk. Amikor mi a szálláselfoglalás után, jegy hiányában megérkeztünk, egyáltalán nem kellett attól tartanunk, hogy nem férünk be.

Viszonylag könnyedén bejutottunk, mire letettük cuccosainkat a ruhatárba már a Griffin küzdött a színpadon egy jó húsz perce. Halvány dunsztom nem volt róla, hogy kik lehetnek ezek a srácok. Szilvivel is nagy kérdőjeleket írogattunk előzőleg emilben, hogy vajon kik lehetnek. Aztán már az első blikk megadta a választ: valami svéd, de mindenképp északi, power metal alakulat. Néhol egészen thrashig vaduló témákkal, olyan modern svéd (göteborgias) riffeléssel, de végül is túlnyomó többségben középtempós, olykor progresszív hatásokkal felszerelt alakulat. Zenéjük konkrét ismerete és a hangzás tisztaságának hiányában nem bírtam kihámozni olyan nagyon átütő dolgokat belőlük. Kliséket tudok csak mondani: igazi farmeres pólós alakulat, igazán ízes gitárjátékkal és karcos énekhanggal. Már éppen letettem róluk, amikor egy ismerős rész köszönt fel: Ozzy Crazy Train nótáját vették elő feldolgozásnak. Itt lemérhető volt, hogy a gitáros istenül leszedte Randy Rhoads szólóit, és bizony az énekes sem énekel félre. Erre láthatón kissé jobban bemozdult az a szerény számú érdeklődő (akik eleddig csak a pultot vették célba).

Aztán amint elkezdődött a Sinergy átszerelése, előretódultak az őket szerető rajongók. Egyből látható volt, hogy azért vannak olyanok, akiknek nagyon bejön a zenéjük és akik nem hiába választották ezt a koncertet. Főleg Children Of Bodom pólós arcokat lehetett látni mindenfelé, ugye nem véletlenül, hiszen a Sinergy gitárosa, Kimberly Goss párja, a “tavigyilkosok” agya. Én is vártam a nagy durranást - bár a lemezeiket nem ismerem -, de ez nem következett be. Lehetett volna lesni Alexi gityózását, ha mindenek előtt hallani kellett volna a szólókat, lehetett volna együtténekelni a duci, de seggig érő hajú Kimberly-vel a szövegeket (ha ismerném őket), ha hallhattuk volna az éneket. Nagyon haloványul szóltak, ráadásul belefulladtak a középtempó gyilkos mocsarába. Talán az utolsó Suicide On my Side lógott valamennyire kifelé az átlagból. Ez édeskevés volt ahhoz, hogy maguk mellé állítsanak.

Mondjuk nem is ők voltak az est fénypontjai a rajongók döntő többségének. Mert jöttek a göteborgi atyaistenek, a svéd halálfém dallamos érájának progresszívabb képviselői és taroltak. A sorrendre nem emlékszem, de annyi biztos, hogy a The Sun Fired Blanks-szel nyitott a Dark Tranquillity a Projectorról, ahol ugyan a hangzás még nem volt toppon, de az energikus előadásmód már magával rántott a keménymagba. Egyszerűen nem lehetett csak ott álldogálni! Niklas Sundin art-főnök haja már nő nagyon, szinte már vállig ér (nem tudom mi van a svéd levegőben, talán cseppfolyósítottak benne pár hektoliter Mr. Hairt, de ezeknek az ádáz északiaknak hatalmas tempóban bír nőni a hajuk), használta is rendesen, akárcsak a másik, bőgősből lett gitáros Martin Henriksson. Ja és amit Anders Jivarp összedobolt az sem volt masni. A frontember Mikael Stanne meg egyszerűen lenyűgöző! Sokan kifogásolják a mozgását, de szerintem nagyon jó neki ez a varázslós, gonoszkodó meghajlás, meg a hülye sámántánc. Állandó vigyorgásával közvetlen és szeretetteljes hangulatot árasztott. Az egyik legjobb frontember, akit láttam, pedig ezek között olyanok szerepelnek mint Ozzy, Phil Anselmo, vagy Bruce Dickinson.

Aztán ezerrel jöttek az új lemez dalai: volt The Treason Wall zseniálisan, lendületesen, Single Part Of Two, White Noise/Black Silence, Damage Done, Format C: For Cortex, Monochromatic Stains. Ezek közé becsepegtettek egy-két lágyabbat a Havenről: pl. The Wonders At Your Feet, Haven és az est egyik csúcspontját jelentő ThereIn megaszámot Projectorról. Itt megcsodálhattuk Stanne érzelemdús, dallamos vokalizálást. De ami az abszolút orgazmus volt számomra, az a Mind’s I lemez olyan alapklasszikusai, mint pl. a Scythe, Rage And Roses (amelyben ugyan az este egyetlen DT negatívumaként lehagyták a sodró zárást, ááá pedig ott riffeltük, mint állat!) illetve a koncert végén igazi svéd thrash/death parádéként a Hedon, majd zárásként az állatcsorda új lemeznyitó a Final Resistance taposott rajtunk végig. Ahogy a Hedon közepén megálltak és Stanne lecsendesítette a tömeget egy tisztelettudó ördögjel mutogatásra, az tanítanivaló. Mint ahogy az is, ahogy lereagálta mikor valaki beordította, hogy: “Let’s play a very old song” hogy “Skydancer”. Egy jót röhögött, hogy “azért nem ilyen régi” és utána úgy helybenhagytak minket a Punish My Heavennel a The Gallery-ről, hogy apró darabokra estünk szét! Utána nagyon jó érzés volt átbarangolni a Lethe-mezőn (Ááááááárghhhhhh!!! Letheeeeeee!!!!!), ki az életből (“from the life that I hate”) és átadni magunkat a “sötét nyugalmasság” további elementáris sodrásának.
Az Ex Nihilo sampleres bejátszásra távoztak, de Stanne még utoljára bevetette magát a tömegbe, azt hiszem megérdemelten hempergőzött meg a sikerben… Én már alig várom a következő DT bulit a közelben! Ott leszek!!!

Vitatkoztunk utána, hogy az In Flames előtti Pecsa buli volt jobb vagy ez. Én ezt pártolom, mivel a hely is szimpatikusabb és közvetlenebb volt, meg ugye a főzenekari státusz nagyobb szabadságot jelentett nekik, így egy igazi megabulit nyomtak. Nem tudom hogy a Deicide milyen lehetett a NemArtban, de biztos, hogy itt az őszinte érzelmek (“Can you tell me of the inside?”- No, you have to feel this man!!!) a tetőfokon dolgoztak ezen a pénteki éjjelen, és ehhez nem is kellet több ember… csak igazi fanatikusok.
Így utólag több, mint jó döntésnek értékelem, hogy őket választottam. És szerintem sokan vannak így…

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Anna Murphy - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Within Temptation - Budapest, PeCsa Music Hall, 2014. március 14.

 

Depeche Mode - Budapest, Puskás Ferenc Stadion, 2013. május 21.

 

Jeff Loomis - Budapest, Dürer Kert, 2012. november 11.

 

ZZ Top - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2009. október 15.

 

Winger - Budapest, A38, 2009. december 9.