Shock!

február 18.
kedd
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Klasszikushock tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Tiamat: Wildhoney

1106tiamat01Fokozatosan halványuló teljesítménye ellenére a Johan Edlund által egy személyben igazgatott svéd Tiamatot ma is a gothic színtér kortárs klasszikusai közé soroljuk, természetesen nem minden előzmény és érdem nélkül. Valahol az 1992-es Clouds lemezzel kezdődött, majd a fél évtizeddel később kihozott A Deeper Kind Of Slumberrel érte el zenitjét az a folyamat, ami ezt a stockholmi brigádot a halhatatlanságba segítette, és teszi őket megkerülhetetlenné ma is, a stílussal mélyebben ismerkedők számára. A két említett album között érkezett azonban az a kiadvány, amely vitathatatlanul a legtöbb örökérvényű slágert és osztatlan elismerést hozta a zenekarnak. A Wildhoneyról, huszadik születésnapját nemrég ünnepelt klasszikusunkról beszélünk.

megjelenés:
1994. október 26.
kiadó:
Century Media
producer: Waldemar Sorychta

zenészek:
Johan Edlund - ének, gitár
Johnny Hagel - basszusgitár
Lars Sköld - dobok
Magnus Sahlgren - gitár
Waldemar Sorychta - billentyűk

játékidő: 42:08

1. Wildhoney
2. Whatever That Hurts
3. The Ar
4. 25th Floor
5. Gaia
6. Visionaire
7. Kaleidoscope
8. Do You Dream Of Me?
9. Planets
10. A Pocket Size Sun

Szerinted hány pont?
( 52 Szavazat )

Az album közvetlen elődje, a Clouds 1992 szeptemberében jelent meg, és elmondható, hogy már világra jöttekor sem szerzett túl sok örömöt alkotóinak. Bármennyire illik manapság elismerni az értékeit (bőven van is alapja a visszamenőleges rehabilitálásnak), de tény, hogy a régivonalas tábort kompletten ledermesztő anyagból közel sem sikerült kihozni azt a potenciált, ami benne rejlett. A kudarcért az új zenei irányvonalat kitűző Edlund vállalta is a felelősséget, ahogy azonban ilyen esetekben legtöbbször történni szokott, végül mégiscsak a zenésztársak zömének kellett új állás után néznie. A szétzilált „csapatból" egyedül Johnny Hagel basszusgitáros maradhatott a helyén, akivel kettesben kezdte el a főnök összeállítani azt az alapanyagot, amiből végül a Wildhoney szürreális koncepciója kifejlődött és teljes egésszé állt össze.

„With every tear a dream..."

A Clouds új korszakot hirdetett meg a svédek pályafutásában, egy sötét romantikával és dallamorientált megközelítéssel fellazított opciót kínált a death metalból kivezető úton – e szándékából Edlund itt sem volt hajlandó engedni. A Tiamat persze már a The Astral Sleep idején sem játszott vegytiszta death metalt, ebből a Wildhoneyra egy vállalható kompromisszumokra is kész, agresszivitásától megszabadított, szélesebb körben is könnyen befogadható és értelmezhető stílusra váltottak át: az efféle zenét játszó bandákat ma nagyjából a gothic metal címkéjű dobozban találjuk meg. A doomba hajló és a progresszívnek titulált elemek – bár jelen voltak – nem határozták meg az itt követett ösvényt, felemlegetésük inkább csak tévútra vezetné a kíváncsi hallgatót. A vadmézes album ma is – akkoriban pedig pláne – stílusok felett áll. Ha pedig valaki popzenének titulálná az albumot, Edlund vélhetően azon sem sértődik majd meg...

1106tiamat02„When suffering unknown attacks the painless..."

Az, hogy a zászlót továbbvivő Edlund/Hagel milyen összetételű stúdiós csapatot verbuvál maga mellé a lemez felvételének idejére, majdhogynem mellékes is lehetne, de persze mégsem az. A dobos Lars Sköld session zenészként csatlakozott itt a társulathoz, ma már azonban a frontember mellett a Tiamat meghatározó arcai között emlegetjük, hiszen két évtized elteltével ma is változatlanul a tagságban találjuk. Nemcsak jelenléte, de elképesztő húzású, szikár játéka is mindenkor meghatározó a zenekar hangzásában, közvetlen elődjéhez, Niklas Ekstrandhoz képest lényegesen masszívabb, ugyanakkor groove-osabb alapot tol a megváltozott tónusú muzsika alá. A szólógitáros poszton felbukkant Magnus Sahlgren neve pedig jó néhány zseniális Lake Of Tears albumról (A Crimson Cosmos, Forever Autumn) lehet ismerős, ahol szintén alapvetően határozta meg a dalok végső megszólalását a zseniális kezű és stúdiós tapasztalatokkal is vastagon bíró, programozó matematikus professzor. A keverő mögött a LoT Alan Wildere itt is bizonnyal számos ponton faragott az eredeti elképzeléseken, a producer/billentyűs Waldemar Sorychta társaságában.

„I stole the colour of night to get out of your sight..."

Azt a kérdést, hogy konkrétan miben hozott mást a Wildhoney közvetlen elődjéhez képest, egyszerűen megválaszolhatjuk: mindenben, de legkevésbé talán a megközelítés tekintetében. Ahogy az A Deeper Kind Of Slumberen már mindenki számára világossá vált, Edlund új pályát szánt a Tiamatnak, és ennek a törekvésnek a következő körben már az elmaradhatatlannak hitt társ, Johnny Hagel is áldozatául esett. A címnél találóbban nem is foglalható össze az album lényege: ez itt az elmélkedés ideje, a cseppfolyóssá lett világmindenség jelen állapotáról. Ellentmondás lehet, de a Wildhoney még a klasszikus értelemben vett zenekari kooperáció terméke: egyértelmű, hogy Hagel dalai (The Ar, Gaia) és Sorychta billentyűs hangulatfestései nélkül aligha beszélnénk húsz év után is erről a lemezről. Sőt, akad itt dal az ekkoriban a hivatalos tagságból éppen eltávolított, de később még hosszú időre visszatért Thomas Petersson gitáros tollából is (Visionaire), és Sorychta is beszállt a dalszerzésbe (a félakusztikus Do You Dream Of Me?-t nagy részben ő hozta). Az albumnak pedig annak ellenére is határozott hangulati íve van, hogy a sok bába között a témák koherenciája nem a legtökéletesebb.

„Do you dream of me?"

1106tiamat03A korábbi munkáival kapcsolatban rendszerint erősen szkeptikus Edlund mai fejjel úgy emlékszik vissza húsz évvel ezelőtti önmagára, mint hogy „fiatal voltam, és azt akartam, hogy a bandám úgy szóljon, mint a Pink Floyd". Utóbbi persze durva leegyszerűsítése a Tiamat zenei irányában ekkoriban eszközölt változtatásoknak, de a szándékot nagyjából le lehet követni általa. Az énekdallamok is igyekeztek idomulni az új megközelítéshez, a Clouds által kinyitott tereket Edlund itt csaknem teljes egészében bejárja: az alkalmankénti üvöltéseket rengeteg fülbe tapadó minimál-melódiával ellenpontozza, és a billentyűs hangszerek eszköztárából is nagy bátorsággal merít. A skatulyákból való kiszabadulás igényére, vagyis a zenei szabadság ilyen mértékű kiélésére az akkori mezőnyből bizony nem sok példát találunk, talán csak a Samael (a szintén tabudöntögetésben jeleskedő Ceremony Of Opposites albumán) és a Rotting Christ neve hozható fel a kortárs death/black színtérről. Más kérdés, hogy a Paradise Lost úttörő tevékenysége nélkül beszélhetnénk-e ilyen téren bármiről is...

„I am the Visionaire, follow me, if you dare..."

A pszichedelikus jelző mögé talányosan elbújtatott szövegi koncepciót a természet, a drogok és a sátánizmus hármas egységéből alkotta meg a frontember, de ahogy a zenében, a dalszövegekben is kerülve a túlzottan direkt elemeket. Letisztult, költői igényességgel megfogalmazott gondolatokkal, egyértelmű áthallásokkal, képzettársításokkal (halld: „Honey tea, psilocybe larvae / Honeymoon, silver spoon / Psilocybe tea") operáló versei Edlundot a szövegírók között is a felső ligába emelték, aki e téren azóta is minden lehetséges alkalommal tündököl. Nem tudom, és nem is akarom tagadni, hogy a mai napig olyannyira tökéletes zárásnak érzem a Do You Dream Of Me? és az instrumentális Planets álomszerű lecsengését (Sahlgren újabb zseniális közbeszúrásaival), hogy utána az A Pocket Size Sun kissé banális líráját legtöbbször meg sem hallgatom. A külcsín tekintetében a Kristian „Necrolord" Whalin által jegyzett, atipikus borítókép és a belső oldalakon elrejtett festmények külsőre is megadják a lemeznek a szürrealitás érzetét, amit aztán a belbecs is tökéletesen támaszt alá.

Mondhatjuk, hogy a Wildhoney a Tiamat egy átmeneti korszakának lenyomata, akárcsak a Covenant Nexus Polarisának vagy a már felemlegetett Samael Passage-ének esetében, de azokhoz hasonlóan itt is elmondható, hogy az adott zenekar máig legsikeresebb korszakának mementóivá váltak. Ha engem kérdeztek, én azt mondom: a Wildhoneynál tökéletesebb gothic rock/metal album talán nem is lesz már soha...

 

Hozzászólások 

 
+2 #15 Ata 2014-11-27 06:21
Idézet - janomano:
Mar csak 599 darab maradt: :)

Te jó szagú úristen! Köszönöm! Tökéletesen indult a napom: :-)
Idézet
 
 
+2 #14 janomano 2014-11-27 04:13
Mar csak 599 darab maradt: :)
Idézet
 
 
+1 #13 janomano 2014-11-27 04:11
Idézet - Ata:
Fele királyságomat egy vinyl újra kiadásért.


https://www.cmdistro.de/Item/Tiamat_-_Wildhoney_-20th_Anniversary_LP_Edition-_-Gatefold_black_LP-/2147
Idézet
 
 
+4 #12 kéjsóvár bohóc 2014-11-10 09:26
Óriási album! Mestermű! Ezen album mellett még My Dying Bride-The Angel Of A Dark River, The Light At The End Of A World és a Moonspell felülmúlhatatla n, gigantikus mesterműve a The Irreligious viszi a prímet!
Idézet
 
 
+4 #11 Ata 2014-11-08 11:19
Fele királyságomat egy vinyl újra kiadásért.
Idézet
 
 
+4 #10 P.R. 2014-11-08 10:34
Idézet - pumpika666:
...the angel and the dark river(remélem jövőre "ő" is előkerül, igazi mestermű!))


Igen , én is szeretném !!!!!
Idézet
 
 
+3 #9 pumpika666 2014-11-07 20:12
mikor nem tudok elaludni, 3 lemez képes "álomba ringatni", a wildhoney, a deeper kind of slumber és a the angel and the dark river(remélem jövőre "ő" is előkerül, igazi mestermű!))
ez nem negatív, hanem a létező legpozitívabb kritika a 3 lemezről amik rengeteget képesek nyújtani az embernek
főleg a wildhoney egyes tételei képesek arra, hogy azoknak is bejöjjenek, akik aztán végképp csak egy ordibálós, agresszív, zeneitlen valaminek tartják a rock/metal zenéket
sajna kevés dalt nyom tak róla a rockparton, pedig az egész lemezt elviseltem volna, edlund meg úgy nézett ki mint egy nyomoronc egy r.e.m. tribute bandából, de kurva rövid buli v olt, meg lehetett volna kicsit több régi nóta is még a clouds-ról és a deeper-ről is, de egye fene, jó buli volt
Idézet
 
 
+4 #8 asdasd 2014-11-06 18:40
Ez és a Deeper a Tiamat teteje, csodálatos lemezek. Az Astralt és a Cloudsot is szeretem, de azok csak szárnyprobálgat ások voltak. Aztán a Deeper után Edlund mintha felébredt volna az álomból és soha nem tudott volna visszaaludni. Eltűnt a varázs sajnos. De ez a két album a lényeg, a többi csak a bónusz.
Idézet
 
 
+6 #7 P.R. 2014-11-06 17:34
Hatalmas kedvenc !
A Clouds is nagyon jó volt , de ott valami még hiányzott ami miatt nem lett tökéletes az összkép. Az In A Dream , Clouds , The Sleeping Beauty . Undressed , dalok kimagaslóak voltak. De valahogy mégsem állt össze egy egésszé. Meg talán a dobtémák lehetettek volna izgalmasabbak is.

A Wildhoney viszont elvarázsolt első hallgatásra! Az egész lemez egységes és nagyon jó a felépítése.Csak kicsit rövidnek tartom, Ennek ellenére tényleg örök klasszikus !
Idézet
 
 
+5 #6 Bronson999 2014-11-06 17:09
Az egyik örök favoritom, hatalmas atmoszférával... az egész lemez úgy jó ahogy van, én nem hagytam volna le róla egyet sem, igazi egyben hallgatós anyag nálam. Egy Tiamat lemez sem fogott meg különösebben, ez viszont egy igazi mestermunka.
Idézet
 
 
+3 #5 Khold 2014-11-06 16:24
A Tiamat utolsó zseniális lemeze, a többi... szódával vagy elmegy, vagy nem.

A Vadméz még mindig a legédesebb :)
Idézet
 
 
+7 #4 Blaze 2014-11-06 15:15
Mekkora album ez, úristen! Mai napig imádom, akkora hangulata van. Nem tudom miért, de nekem olyan tavaszi zene, csak tavasszal szoktam hallgatni. Más lemezeket meg csak ősszel/télen. A Pocket Size Sunt én is kihagytam sokáig, de később valahogy megszerettem, van egy hangulata annak is, bár tény hogy már egy teljesen másik dimenzióban van mint a többi dal. Ez és a Deeper lemezek a Tiamat csúcsalkotásai, én is nehezen tudom eldönteni hogy melyik a jobb, a hangulatomtól is függ, nálam egy hangyabokányiva l azért a Deeper nyer.
Nagyon köszi a cikket, nem gondoltam volna hogy erről a lemezről is szó lesz.
Idézet
 
 
+22 #3 nausea 2014-11-06 12:45
Pedig a Pocket Size Sun az általános zenetörténet legzseniálisabb szerzeménye arról, miért kell szakértővel átnézetni az erdőben szedett gombát.
Idézet
 
 
-2 #2 cápaidomár 2014-11-06 12:22
Nahát, erre most nem számítottam.
Anno próbáltam megkedvelni ezt a lemezt, de valahogy sosem sikerült. Ettől még persze az értékeit eszem ágában sincs nem elismerni. A szövegek viszont (már amennyit sikerült felfogni) baromi izgalmasak.
A borító is remek, tényleg az. A színek frankón harmonizálnak a zenével, ám ami Edlund "énekét" illeti, hát... azt inkább hagyjuk.

A cikkhez pedig gratulálnék, jó volt olvasni!

A Pink Floydos vonatkozások miatt próbáltam magamra erőltetni igazából. Akkoriban a progresszív-alter-pszichedelikus dolgok nagyon mentek nálam, így ezt a lemezt én sem kerülhettem ki. Akkoriban bármit hajlandó voltam ezért megvásárolni. Kezdő voltam még na. :-)

Nálam a Deeper Kind... jobban működött, de ma már az sem.
Idézet
 
 
+2 #1 Imiface 2014-11-06 10:27
Imádom ezt a lemezt. Sosem tudom eldönteni, hogy ezt szeretem jobban, vagy a Deeper Kind albumot. http://zenezenezene.blog.hu/2009/05/20/tiamat_a_deeper_kind_of_slumber

És én sem szoktam meghallgatni a Pocket size Sun-t, az annyira kilóg.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

The Winery Dogs - Budapest, Barba Negra Music Club, 2016. február 17.

 

King 810 - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Anthrax - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Within Temptation - Budapest, PeCsa Music Hall, 2014. március 14.

 

Nickelback - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2013. november 8.

 

30 Seconds To Mars - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 13.