Shock!

augusztus 22.
szerda
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

Klasszikushock tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

The Beatles: Sgt. Pepper's Lonely Hearts Club Band / Magical Mystery Tour

0801beatles1A The Beatles, 1967-ben megjelent lemezéről körülbelül akkora feladat bármit is írni, mint amilyen mondjuk megmászni a Mount Everestet, de szerencsére jó ideje tudjuk már, hogy utóbbi attrakció sem tartozik a lehetetlen küldetések közé. Így aztán valami ellenállhatatlan kényszer következtében úgy gondoltam, hogy mégis folytatom a már korábban elkezdett The Beatles-sztorit, ugyanis komoly lelkifurdalást éreznék, ha a földkerekség legnagyobb könnyűzenei történésének egy fontos momentuma csak úgy kimaradna a Klasszikushock rovatból. Az ötvenéves jubileum ugyan tavaly lett volna igazán aktuális, azonban úgy gondolom, hogy ennek valójában nincs is olyan nagy jelentősége, hiszen a lényeg, hogy ez az album és a rajta található örökzöld dalok bármikor megérdemelnek néhány jó szót.

Sgt. Pepper's Lonely Hearts Club Band

megjelenés:
1967. május 26.

kiadó:
Parlophone

producer: George Martin

zenészek:
John Lennon - ének, gitár
Paul McCartney - ének, basszusgitár, gitár
George Harrison - gitár
Ringo Starr - dobok

játékidő: 39:52

1. Sgt. Pepper's Lonely Hearts Club Band
2. With A Little Help From My Friends
3. Lucy In The Sky With Diamonds
4. Getting Better
5. Fixing A Hole
6. She's Leaving Home
7. Being For The Benefit Of Mr. Kite!
8. Within You Without You
9. When I'm Sixty-Four
10. Lovely Rita
11. Good Morning Good Morning
12. Sgt. Pepper's Lonely Hearts Club Band (Reprise)
13. A Day In The Life

Szerinted hány pont?
( 53 Szavazat )

A legtöbb zenekar karrierjében létezik egy bizonyos pont, ahol már érezhető, hogy a zenei tartalom nem mindig születik ezer százalékosan szívből, és az eladhatóság, illetve a szélesebb körű ismertség érdekében egyre inkább felfedezhetők a felhígulás és a megfelelni akarás jelei. Ilyenkor szoktuk ugye egyebek közt az olyan kliséket pufogtatni, hogy a demók még jók és őszinték voltak. Nos, a The Beatles esetében nyugodt szívvel megfordíthatjuk ezt a folyamatot, ugyanis náluk pont fordítva történt minden. Populáris múltjuk példa nélküli módon bontakozott ki önkifejező, trendeket elutasító hiteles művészetté, amelyet a több mint fél évszázados Bors őrmesterrel végérvényesen be is bizonyítottak a világnak.

A laikus és a Beatles-rajongó is egyaránt gondolhatta úgy, hogy az 1966-os Revolvert követően már képtelenség tovább fejlődni zeneileg egy olyan zenekarnak, akik már egy esztendővel ezelőtt is mindent forradalmasítottak, amit csak el lehet képzelni. Aztán a csoda mégis bekövetkezett: az ismét George Martin által felügyelt Sgt. Pepper's Lonely Hearts Club Band szinte minden tekintetben felülmúlta elődjét! Beszélhetünk technikai újításokról, hangszerelési ötletekről, zeneszerzői fejlődésről, forradalmi felvételi és gyártási technológiákról, üzleti háttérmunkákról, Lennonék a friss produkciójukkal is vagy ezer fényévvel mindenki előtt jártak, és ahogyan egy évvel azelőtt, most is meghódították az egész világot. Ez volt az az év, amikor még – a drogok ellenére is – nagyon egyben volt a csapat, és a későbbi széthúzás jeleinek még a nyomát sem lehetett érzékelni, bár azért egyre jobban kikristályosodni látszott a két fő dalszerző komponálási stílusa, ami a most tárgyalandó lemez szerzeményeiben egyértelműen tetten is érhető.

0801beatles3

A borító – Úgy gondolom, hogy kevés szuggesztívebb és apró részleteiben kimunkált lemezborító létezik a könnyűzenében a Bors őrmesternél, amelyet még Grammy-díjjal is jutalmaztak. Robert Fraser és Paul McCartney közös agyszüleményét Peter Blake tervezte és valósította meg úgy, hogy a bűvkörébe esett hanglemezvásárló, percekig elidőzzön a pult mellett a színpompás látványtól. A Bors őrmester zenekarának jelmezébe öltözött csapat körül a példaképek (írók, filmszínészek, zeneszerzők, guruk) kartonból kivágott alakjai találhatók, valamint a Madame Tussaud's panoptikumából kölcsönkapott gombafejű viaszfigurák is helyet kaptak a Beatlemania érából, csakhogy tisztában legyünk vele: a pár évvel ezelőtti állapot már ekkor is történelemnek számított. Emellett ez volt az első olyan szétnyitható borító (eredetileg dupla albumnak készült), amelyen feltüntették a dalszövegeket is, illetve teleszórták egy rakat kétértelmű utalással, hogy az összeesküvés-elméletek rajongói egy percig se unatkozzanak. Ekkoriban kezdett el ugyanis terjedni a pletyka Paul állítólagos halálhírével kapcsolatban is, ezért már a borító hátulján háttal álló basszusgitáros képe is gyanút kelthetett egyesekben. Nemkülönben a belső fotón látható jelvény, amely McCartney bal karján látható és elmosódott kezdőbetűiből nem volt nehéz félreolvasni az üzenetet: „Officially Pronounced Dead", azaz hivatalosan halottnak nyilvánítva. Persze eredetileg a jelvényt egy rajongótól kapták ajándékba, aki az Ontario tartomány rendőrségétől (O.P.P.) jutott hozzá.

Sgt. Pepper's Lonely Hearts Club Band – Bors őrmester zenekarának hangolásával, majd az akkori zenei trendek arcul köpésével indul a lemez, hiszen a hangszerelés gyakorlatilag olyan típusú hard rock bandákra jellemző, amilyeneket csak Jimi Hendrix és a Led Zeppelin felbukkanása óta ismert meg a nagyvilág. Egyedül talán csak a The Who, a The Doors, a Cream és a The Rolling Stones merészkedett hasonló vizekre az akkori ismertebb bandák közül, azonban még náluk sem szólt ennyire kereken és tisztán az elektromos gitár, mint ahogyan itt Paul és George kezében. Maga a zakatoló riff is újszerűnek hatott 1967-ben, amikor még a Deep Purple, vagy a Black Sabbath is csak embrionális formában létezett. Ez a fajta hagyományosabb rockzenekarokra jellemző hangszerelés pedig mindig is nagyon jól állt a csapatnak és talán még George Martin sem gondolta egy pár évvel ezelőtt, hogy egy dob-gitár-basszus felállásból egyszer egy ilyen tökéletes megszólalást fog megteremteni. A fúvósszekció és persze azok a tipikus Beatles-vokálok is csak emelik a nóta nívóját, az pedig szinte mindent elmond erről a dalról, hogy a már említett Jimi Hendrix például a lemez megjelenése után három nappal megtanulta, és saját műsorára tűzte. A nóta felvételei után McCartney javaslatát is elfogadták: legyen a teljes album felfűzve egy összefüggő szálra, ami a képzeletbeli Bors őrmester zenekarához kapcsolódik, s ezek után így akár még a köztudatba elsőként került konceptalbumok úttörőjeként is tekinthetünk erre a korongra.

0801beatles5

With A Little Help From My Friends – Paul és John már eredetileg is Ringónak szánta ezt az előző címadóból szünet nélkül folytatódó, pofonegyszerű kis dalocskát, ami eleinte Bad Finger Boogie munkacímen. John sérült, bekötözött mutatóujja miatt kénytelen volt „önmegtartóztatóan" zongorázni, így adta magát a sajátos cím is, amiből még egy kortárs zenekar (Badfinger) is merített inspirációt a névválasztáshoz. Magától értedődő tartalmának és populáris hangszerelésének köszönhetően a mai napig is nagy népszerűségnek örvendő szerzemény egy évvel később Joe Cockernek is meghozta az átütő sikert, aki nem csupán saját képére formálta a dalt, de még bemutatkozó lemezének is ezt a címet választotta. Már ebből is látszott, mekkora hatással voltak a kortárs muzsikusokra is a fiúk... Cocker nagy sikerű, bluesosabb, füstösebb verziója talán még jobb is, mint a kissé kommersz eredeti, azonban ezek a kitűnő melódiák még Ringo semmilyen énekével is abszolút vállalhatóak. A dobos egyébként ragaszkodott az eredeti dalszöveg megváltoztatásához, ami valahogy így szólt: „Mit gondolnál rólam, ha hamisan énekelnék? Talán megdobálnál érett paradicsommal?" Utóbbi sort természetesen ki is cserélték, legfőképpen Harrison egykori elszólásából tanulva („Imádom a gumimacikat"), ami miatt az őrjöngő rajongók egy időben gumicukrokkal dobálóztak a zenekar élő fellépésein.

Lucy In The Sky With Diamonds – Lennon híres dalával aztán egy csapásra le is zárulnak a könnyen befogadható dallamocskák, és némileg az előző Revolver pszichedelikus hangulatához visszakacsintva folytatódik a műsor. Ez volt az a felháborodást keltő drogos nóta ugye, amit akkoriban mind a zenekar, mind George Martin hevesen tagadott, pedig a cím kezdőbetűi egyértelműen az LSD-re utaltak. A BBC le is tiltotta, hiába volt meg rá utólag a magyarázat: Lennon kisfia, Julian, hazaérkezvén az iskolából egy saját maga által készített rajzot mutatott apjának, amelyen osztálytársa, Lucy szerepelt az égben gyémántokkal. Ez – és talán némi rásegítő szer – inspirálta Lennont a meglehetősen szürreális dalszöveg megírására, amelyet a verzékben hallható, abszolút e szavakhoz illő, fátyolos melódia kísér végig, hogy aztán berobbanjon az egész album egyik leghatalmasabb refrénje a dalcím sorozatos ismételgetésével. Véleményem szerint a mesteri, egymásba feltűnés nélkül átkúszó, egyedi hangulatváltakozások, illetve a csemballó hangszínre buherált Lowrey orgonával játszott kivételes hangulatú intró (és annak folyamatossága) teszi annyira szerethetővé ezt a nótát, ami szintén John óriási tehetségét bizonyítja. A dalt övező misztikum felfedésére pedig egészen 2004-ig kellett várni, amikor is Paul elárulta egy interjúban, hogy valójában az összeesküvés-elméletek mindkét verziója igaz (Julian rajza és a drogok is), valamint hozzátette, hogy Lennonra ekkoriban még Lewis Carroll Alice Csodaországban című, hasonlóan pszichotikus témájú könyve is nagy hatással volt. Ennek következtében a dal felvétele is egy hasonló álomszerű hangulatban zajlott. John eredeti kézirata egyébként 60 millió forint (!) értékben kelt el egy 2011-es aukción. Azt pedig már csak félve jegyzem meg, hogy bizony még a Dream Theater Octavarium című dalában is felbukkannak – egy másik Beatles- és egy Genesis-dallal egyetemben – a Lucy felejthetetlen sorai, azonban ez tényleg csak egy egészen apró és jelentéktelen pillanat a nóta világra gyakorolt hatásából.

0801beatles7

Getting Better – E dal tökéletesen tükrözi Paul és John ellentétes személyiségét, hiszen a pozitív zenei mondanivaló legfőképpen a basszusgitáros műve, viszont a dalszövegben hallható, támogató mondatokra adott cinikus válaszok sokkal inkább Lennonhoz kapcsolódnak, aki roppant személyesen reagálta le egykor a Paul által elénekelt saját elkeseredett szavait („I used to be cruel to my woman / I beat her and kept her apart from the things that she loved"): „Ez az én szövegem, ahol leírtam, hogy melyek voltak azok a dolgok, amikre nagyon nem voltam büszke a múltban. Régen sokat kegyetlenkedtem a barátnőmmel és általában minden nővel. Képtelen voltam emberien kifejezni magam, és ekkor inkább ütöttem. Harcoltam a férfiakkal, és ütöttem a nőket. Látod, ezért támogatom most már a békét, mert igazából a legerőszakosabb emberek azok, akik el tudnak jutni oda, hogy tiszta szívből támogassák a szeretetet és a békét, amiben magam is őszintén hiszek. Erőszakos ember vagyok, aki megtanulta, hogyan ne legyen durva és tolakodó, és aki ma már csak sajnálatot érez saját kegyetlenségei miatt, de még mindig sok évnek el kell telnie ahhoz, hogy szembe tudjak nézni a fiatalkori önmagammal."

A felvételek idején, a „szerek" hatása alatt lévő Lennon nem is érezte jól magát, így Martin fel is kísérte őt az Abbey Road stúdió tetejére levegőzni, majd ott is hagyta a tető szélén. A sztori persze érdekesen alakult tovább, mert miután a producer visszatért a stúdióba a többiekhez és közölte velük a helyzetet, Paul és George egy szempillantás alatt ki is ejtették hangszerüket a kezükből, és lábukat nyakukba véve rohantak fel barátjukhoz megakadályozni annak legújabb „repülését". A nóta zenei érdekessége egyébként – az amúgy is pofás dallamok mellett – a talán még soha korábban nem tapasztalt dinamika, amelyet számtalan kísérlettel értek el (ne feledjük: 1967-et írtunk ekkor). George Martin például kalapáccsal ütötte az elektro-mechanikus zongora húrjait az erőteljes hangkitartás végett, de Paul utólagosan felvett, lendületes basszusozásával, valamint Harrison indiai tamburájának mélyről fakadó hangjaival is csak tovább növelték ezt a hatást.

0801beatles6

Fixing A Hole – A szigetország esős, ködös hangulatai szinte kézzel kitapinthatóak ebben a kissé melankolikus szerzeményben, amely szinte teljes egészében Paul műve, és állítása szerint akkor pattant ki a fejéből, amikor skóciai farmjának lyukas tetejét foltozta. A szövegben persze ennél sokkal több mögöttes tartalom rejlik, melyeket leginkább azon elvakult rajongóihoz címzett a szerző, akik éjt nappallá téve lógtak az otthona körül, és általában azon zsörtölődtek, hogy miért nem engedte be őket a házába. McCartney: „Voltak olyan extrém ötletekkel felfegyverzett rajongóink, akiknek egyszerűen nem mondhattunk nemet. Egyszer odajött hozzám egy fickó, aki egyenesen azt állította, hogy ő Jézus Krisztus. Őt azért még én sem hajthattam csak úgy el, ezért mondtam is neki, hogy oké, figyelj, én most egy meghallgatásra megyek... ha megígéred, hogy csendben leszel, és nem fogsz szólni egy árva kukkot sem, akkor elkísérhetsz. Így hát utánam jött, leült a sarokba és miután szótlanul végignézte a próbát, köszönés nélkül távozott. Azóta sem láttam soha." A nótát kivételesen nem az Abbey Road stúdióban vették fel, aminek köszönhetően Paul még a kelleténél is többet foglalkozhatott az éneksávokkal, melyet Harrison nem is viselt valami jól: „Szinte az egész napom arról szólt, hogy ücsörgök és csak azt figyelem, ahogyan Paul már ezredszer ismételgeti azt, hogy Fixing a Hole, Fixing a Hole..."

She's Leaving Home – A She's Leaving Home hallatán bizonyára már mindenkinél leesik a tantusz, hogy a Bors őrmester nagyrészt Paul McCartney agyszüleménye, s nemcsak azért, mert túlnyomó részt az ő dalai szerepelnek a lemezen, hanem mert az egyre több stílus ötvözése és keveredés, mind-mind az ő – és persze George Martin – muzikalitásához köthető. Bár e dalt is közösen komponálták Lennonal, szimfonikus hangszerelése miatt nem valószínű, hogy utóbbi neve jut először az ember eszébe, sőt, a zenekar eddigi összes szerzeménye felett páváskodó Martin sem volt jelen a felvételeknél, amit Paul egy akkoriban szintén híres producerrel, Mike Leanderrel közösen varázsolt össze. Mikor Martin ezt megtudta, jól be is rágott Paulra, de a nóta annyira megtetszett neki, hogy a klasszikus zenészek feletti karmester szerepet még így is magára vállalta. A vonósokkal és klasszikus hangszerekkel kiszínezett végeredmény pedig minden egyes pillanata önmagáért beszél. Nem kétséges, hogy az egy évvel ezelőtti Revolveren hallható Eleanor Rigby mintájára alkotott kompozíció, úgy zeneileg, mint szövegileg is az album egyik leggyönyörűbb ékköve. Igazi mestermunka a javából, melyet már az akkori zenekritikusok is Franz Schubert örökzöldjeivel említettek egy lapon, s amelynek felvételén első alkalommal szerepelt egy hölgy is Beatles-lemezen (Sheila Bromberg), aki történetesen a hárfát szólaltatta meg. Ringót és Harrisont totálisan száműzték, de McCartney-nak és Lennonnak is csupán a vokáljai hallhatóak ebben a nótában, melynek tartalmát természetesen szintén valós életesemények inspirálták, ami egy akkori tizenhét éves lány (bizonyos Melanie Coe) eltűnéséhez kapcsolható. A többek között Ritchie Blackmore akkori feleségénél is bujkáló Coe-t tíz napig kereste a rendőrség, aki végül állapotosan – a későbbiekben abortusszal kezelten – érkezett haza, azonban egy négy évvel ezelőtti esemény további nyalánkságokat is szolgáltatott a konteók szerelmeseinek, ugyanis egy 1963-ban megtartott televíziós táncverseny zsűritagjaként éppen McCartney volt az, aki kiválasztotta a lányt nyertesnek.

0801beatles10

Being For The Benefit Of Mr. Kite – Ha még nem lett volna eléggé színpompás a különböző zenei stílusok közötti ugrálás, akkor a lemez első oldalát záró, még az eddigieknél is furább vízekre evező Lennon-szerzemény talán még a legzárkózottabb zenehallgatónak is meglepetéseket fog okozni. A dal egyenesen egy cirkusz forgatagába repít minket, melyet a szerző egy antikshopban vásárolt cirkuszi poszter hatására komponált, s hogy az itt hallható atmoszférát elérje, nem csak a plakáton szereplő összes résztvevő nevét sűrítette bele a dalszövegbe, hanem szinte parancsba adta ki Martinéknak a zenei „aláfestésre" vonatkozó elvárásait: „Még a földön elszórt fűrészpor illatát is érezni akarom.". A producer és a többi résztvevő (még Ringo is játszott harmónikán) pedig mindent meg is tett annak érdekében, hogy elérje a karneváli hangulatot. Mindent bevetettek, a hangeffektektől kezdve a tucatnyi orgonahangszínig, amelyek közül az egyik mesterszalagjait fecnikre vagdosva adták oda Geoff Emerick hangmérnöknek, hogy miután feldobta a darabjait a levegőbe, ragassza össze őket véletlenszerűen. A kakofón végkifejletet pedig mindenki hallhatja a nem utolsó sorban Paul egyik kedvenc basszustémáját is felmutató kompozícióban. A BBC természetesen ezt a nótát is betiltotta a szövegben szereplő Henry the Horse szókapcsolat miatt, ami akár még a heroinra vonatkozó szleng is lehetne, azonban ez már tényleg csak a szőrszálhasogatás tipikus példája volt. A kevésbé cinikus, intuitívabb hallgató sokkal inkább a technikai újításokra és a hangszerelési trükkökre kapta fel a fejét – Lennon összetéveszthetetlen melódiái mellett –, de nincs szükség túl nagy képzelőerőre ahhoz sem, hogy a dalban hallható pszichedelikus hangulat miatt csak úgy megjelenjen lelki szemeink előtt egy pörgő-forgó bohóc, gyilkos mosollyal az arcán.

Within You Without You – George Harrisonnak mindössze egyetlen szerzeményt engedélyeztek a lemezen, ami valahol érthető is, hiszen a két legtermékenyebb dalszerző ezúttal jócskán felülmúlta még önmagát is. A hindu zenékbe ekkora már fülig beleszerelmesedett George pedig hozta is a formáját egy akkoriban igencsak megdöbbentő kompozícióval, amelyben ráadásul rajta kívül senki más nem szerepelt a zenekarból. Az egzotikus keleti hangszereket kivétel nélkül indiai zenészek szólaltatják meg a szerző, az asszisztens és a vonósokat kezelő helyi muzsikusok támogatásával. Hagyományos „nyugati" hangszereknek nyoma sincs a felvételen, ellenben szitár, tabla, tambura és a viszonylag fiatal indiai húros hangszer, a dilruba annál többet hallható ebben a keleti filozófiára és spiritualitásra alapozott kompozícióban, aminek eredeti verziója a harminc perces játékidőt ostromolta. Talán nem is létezik a Beatles életművében még egy olyan tétel, amellyel olyan mértékben eltávolodtak a beatzenétől, mint ahogyan az a Within You Without You-ban tapasztalható. Nem hanyagolható el az a tény sem, hogy tulajdonképpen ez volt Harrison első olyan jellegű dala – a Revolveren hallható hasonló tartalmú Love You To-t követően –, ahol szinte teljes mértékben feltárta a keleti vallás iránt táplált bensőséges érzéseit, illetve mentora, Ravi Shankar szitárművész mellett begyűjtött meditációs tapasztalait, amelyek életre szóló küldetést jelentettek számára. Hite a Védákban és a reinkarnációban végül saját, elkerülhetetlen halálos betegségének feldolgozását is megkönnyítette 2001-ben (hamvait hindu hagyományok szerint a Gangesz és a Yamuna folyókba szórták).

0801beatles4

When I'm Sixty-Four – A fő dalszerző ismét Paul McCartney, aki ezt a dalt eredetileg még 16 éves korában írta elsősorban abból a célból, hogy a korai élő fellépéseik közötti technikai szüneteket legyen mivel kitölteni. A pattogós, butácska dallamvezetésben mondjuk valóban nincs is több ennél, azonban George Martin javaslatára mégis megpróbálták újraértelmezni az amúgy pofás kis melódiákat, és a szövegekbe is beleszőtték Paul apjának hatvannegyedik szülinapját. A '20-as évek big bandjeit és a korabeli bárzenéket idéző végeredményen pedig valószínűleg mindenki meglepődött, bár Lennon egy évtized elteltével sem tudott túlságosan lelkesedni érte: „Soha életemben eszembe nem jutna, hogy ilyen jellegű dalt írjak". A fúvós hangszereket kezelő klarinét-trió harmóniái és ízléses díszítései nagyban befolyásolják a pofon egyszerű kis dallamokat és egyben meg is teremtik azt az ünnepélyes atmoszférát, amiről a nóta valójában szól: milyen lesz az életünk, amikor már 64 évesek leszünk? Ahhoz, hogy Paul énekhangja gyermekibbnek tűnjön, az eredeti hangnemtől eltérően az egész nótát egy fél hanggal mélyebbre hangolt hangszereken játszották el, majd ezután a végleges verziót egy fél hanggal ismét feljebb transzponálták. A kísérletezéseknek persze meg is lett az eredménye, hiszen a szerző éneke valóban olyan érzetet nyújt, mintha még mindig egy tizenhat éves tinédzsert hallanánk, aki a távoli jövőről álmodozik. A sztori végkimeneteléhez persze az is hozzátartozik, hogy McCartney 64 éves korában a dalban feltett egykori kérdéseire („Will you still need me, will you still feed me, when I'm sixty-four?") meg is kapta akkori feleségétől a kiábrándító választ, mivel abban az időben éppen a válását intézte.

Lovely Rita – A főszereplő ismét Paul, a pozitív kicsengésű szerzemény pedig talán a lemez egyik legkönnyebben befogadható momentuma, amelynek melódiái amúgy valóban ellenállhatatlanok, így én magam is a személyes kedvenceim között tartom számon. A dalt belső források szerint is egy Meta Davies nevű, forgalomirányító rendőrnő inspirálta, aki egy parkolójeggyel „ajándékozta" meg McCartney-t az Abbey Road stúdió előtt. A szerző persze a megbotránkozás helyett inkább dalba foglalta a váratlan jelenetet, és nem fogta vissza a hirtelen feltámadt érzéseit sem a szemrevaló hölgyeménnyel kapcsolatban. Egy későbbi interjúban – miután megkérdezték tőle, miért változtatta meg a rendőrnő nevét –, csak annyit válaszolt: „Csak mert nekem olyan ritásnak tűnt." A lendületesebb, hagyományosabb hangszerelésű dalt egyébként dramaturgiailag is tökéletesen időzítették az előzményekben hallható változatos stíluskavalkád után, ami némileg fel is rázza a lemez hangulatát. Szokatlan hangeffektektől persze ez a tétel sem mentes, hiszen az egyik versszakot követő, skótdudára emlékeztető hangzásokat, Lennonék egy papírba csomagolt fésűvel adták ki, melyet fúvós hangszerként használtak, de Martin tréfás honky-tonk zongora játéka is kiemelkedő a középrészben.

0801beatles11

Good Morning Good Morning – Az anyag vége felé végre előkerülnek a pörgősebb, velősebb és kevésbé túlbonyolított darabok is, melyek közül Lennon szerzeménye is magasan kiemelkedik. A mély regiszterekben előadott és fúvósokkal színesített dal az akkori viszonyokhoz képest szintén erős dinamikával rendelkezik, s persze John kiirthatatlan harmóniái is meglepően jól érvényesülnek ezeken a vaskosabb alapokon. A címadó és a Getting Better mellett talán itt sikerült a legrockosabbra varázsolni a végeredményt, amelyet még a számtalan hangeffekt és háziállat zaj sem tudott különösebben befolyásolni. Utóbbiak Lennon kívánságai voltak, amelyeket még ráadásul „felfalási sorrendben" is szólaltattak meg, s jól tele is szórták velük a szerzeményt. Különösen a végére sikerült olyan hangulatot elérni, mintha egy farmon vagy egy állatkertben lenne a hallgató, ámde a dal egyediségét mégis inkább bonyolult – laikusok számára persze semmitmondó – ritmikája adja, amilyet talán még soha nem lehetett korábban hallani tőlük. (Döbbenet, hogy két-három évre visszamenőleg minden egyes nótánál meg kell említeni valami újdonságot.) Nekem szintén nagy kedvencem az anyagról, bár be kell vallanom, hogy szinte mindig nehezemre esik megfeledkezni arról a tényről, hogy ezt a nótát valójában egy tévében látott kukoricapehely reklám inspirálta, illetve, hogy szerzője nemes egyszerűséggel hulladéknak nevezte.

Sgt. Pepper's Lonely Hearts Club Band (Reprise) – Az előző dalból „ottmaradt" csirke-kotkodácsolás vezeti fel a Bors Őrmester címadó szerzeményének felgyorsított ismétlődését, aminek ötlete teljes egészében a zenekar road menedzserének, Neil Aspinallnak köszönhető. A gyorsabb tempó, a Paul által kezelt Hammond orgona, valamint John és George előrébb tolt ritmusgitárjai valamivel szerethetőbbé is teszik így a dalt, és persze búcsúmomentumként tökéletesen felvezeti az album végére tartogatott csodát is.

0801beatles12

A Day In The Life – A szeles brit időjárásnak ezúttal sikerült összefújnia a korszak géniuszait az Abbey Road stúdióba, ugyanis A Day InTthe Life-hoz hasonló mesterművek nem születnek meg csak úgy. A gazdagon hangszerelt, sajátos hangvételű dal 1967-ben szabályosan forradalmasította a hagyományos értelemben vett könnyűzenét, amelyet a zenekar esetében innentől fogva nyugodtan nevezhetünk akár progresszív rocknak is. Már csak a Paul által leszervezett, negyven tagú szimfonikus zenekar jelenléte is fejvakargatásra adott okot – ami eredetileg kilencven tagú lett volna, csak hát a kor technikai lehetőségeinek is voltak korlátai –, illetve az ilyen mértékű megalománia is szokatlan volt a csapat életében. A szuggesztív végeredmény persze minden rosszindulatú kritikát zárójelbe kényszerített, hiszen Lennonék monumentális tételében egyszerűen képtelenség volt bármiféle fogást találni. A dal nagyrészt John szerzeménye, aki eredetileg újságcikkekből rakta össze az elsőre meglehetősen homályosnak tűnő, kétértelmű utalásokkal telerakott dalszöveget, amelyben természetesen benne volt a korszak pszichedeliája és a szerző LSD-utazásos élményei is. Illetve még McCartney akkoriban megrendezett halálát is belegondolták az összeesküvés-elméletek kiagyalói („he blew his mind out in a car").

Lennon neurotikus-révedezős dallamai még így ebben a formában is magával ragadóak, egészen a drogokat népszerűsítő „I'd love to turn you on..." sorig, ami után a dal még a katarzis élményig is eljut, amelyet a nagyzenekar természetesen a végletekig fel is fokoz. Aztán a koronát persze megint csak Paul helyezi fel erre a nótára, a teljesen váratlanul kibontakozó középrészben, ami eredetileg egy egészen más jellegű dalkezdeményezés volt, és a szerző egy átlagos reggeli rutinját hivatott megzenésíteni. Véleményem szerint ez a fordulatos kis közjáték nem csak a lemez egyik csúcspontja, de a Beatles-életmű egyik leghihetetlenebb zenei megnyilvánulása is, függetlenül attól, hogy csak pár másodperc az egész. Tökéletesen időzített hangulatváltás és ritmika, amire tényleg csak a legnagyobb zeneszerzők képesek. A dalt övező sztorikról persze még órákig lehetne mesélni: kezdve attól, ahogyan például George Martint a teljes szimfonikus zenekar őrültnek nyilvánította, miután előhozakodott a terveivel. Vagy a kakofón végkifejlet utáni utolsó akkordról, ami a mai napig a zenetörténelem leghíresebb „final chordja" néven ismert, és amelyet egyszerre négy billentyűs hangszerből sajtoltak ki. A negyven másodperces lecsengés miatt a felvételi szintet itt például annyira feltolták, hogy aki figyelmes, még a stúdióban szétszóródott papírok susogását, illetve a nyikorgó székek zaját is felfedezheti a felvételen (a 15 kilohertzes zajjal ellentétben, ami még az utolsó akkord után is „hallható" – de persze csak a kutyák és a macskák számára). Ezek után el lehet képzelni, hogy mennyi eb vonított fel annak idején, amikor a sokmillió példányszámban elkelt bakelit LP-k befejeződtek.

0801beatles11

Az, hogy milliókkal kell dobálózni, már szinte természetes, ugyanis addig a Sgt. Pepper′s... kelt el a legnagyobb példányszámban a Beatles életművéből, s ami manapság is bőven 30 millió feletti eladott példányszámmal dicsekedhet világszerte. És ha már milliók: ebben talán A Day In the Life kézirata viszi a prímet, amelyet egy amerikai illető vásárolt fel – átszámítva – 300 millió (!) forintért. A lemez népszerűsége pedig a mai napig sem csökken, hiszen a jelenlegi statisztikából is kiderül, hogy a világon legtöbbet eladott lemezek közül még mindig a tizenharmadik helyre sorolják. Csak Angliában pedig a zenekarok hivatalos sorlemezei közül is töretlenül az első helyen szerepel, s így nem csoda, hogy a dalok újszerűsége, a felvételi eljárások és a forradalmi zenei változtatások mellett a zenekar magnum opuszának is kikiáltották már.

0801beatles2A srácok óriási termékenysége azonban még e döbbenetes adatok mellett sem ismert határokat, hiszen még ugyanebben az évben szintén kihoztak egy középlemezt Magical Mystery Tour néven, amelyre néhány friss szerzemény mellett a kislemezes dalok is felkerültek (ez utóbbi csak Amerikában jelent meg ebben a formában). Mondanom sem kell, hogy ezek minősége is csúcskategóriás remekmű, amelyeknek kivesézése is külön Klasszikushock-cikket érdemelne, így csak röviden emlékezek meg róluk.

Már a nem mindennapi, rozmár- és ilyen-olyan állatjelmezekben integető csapat is a szürrealizmusra és a pszichedeliára jellemző képi világot testesíti meg az álomszerű borítón, ami természetesen az anyagon hallható muzsikára is tökéletesen illik. A hippikorszak kezdetére jellemző marihuánás és LSD-hatások talán még nem is bontakoztak ki jobban, mint ahogyan a zenekar ekkori korszakában, hiszen az itt hallható szerzemények között már olyanok is akadnak, amelyek egyértelműen a későbbi generációk droghimnuszaivá váltak. Pedig valójában ez „csak" egy filmzene album, ugyanis a Sgt. Pepper′s felvételeit követően Paulnak jött egy olyan ötlete, hogy ő filmet akar forgatni egy sehova sem tartó, hippi- és szabad felfogású buszos utazásról. A minimális költségvetésű, profi szakembereket egyaránt mellőző alkotást persze aligha lehet Oscar-díjat érdemlő mesterműnek nevezni, sokkal inkább egy spontán, láthatólag hozzá nem értő fanatikusok által összeollózott valaminek, ami nyílván óriási bukta is lett, miután a BBC műsorra tűzte annak idején.

Magical Mystery Tour

megjelenés:
1967. november 27.

kiadó:
Parlophone

producer: George Martin

zenészek:
John Lennon - ének, gitár
Paul McCartney - ének, basszusgitár, gitár
George Harrison - gitár
Ringo Starr - dobok

játékidő: 36:35

1. Magical Mystery Tour
2. Fool On The Hill
3. Flying
4. Blue Jay Way
5. Your Mother Should Know
6. I Am The Walrus
7. Hello, Goodbye
8. Strawberry Fields Forever
9. Penny Lane
10. Baby, You're A Rich Man
11. All You Need Is Love

Szerinted hány pont?
( 24 Szavazat )

Nem úgy a film zenei anyaga, ami ugye most már történelem, és ahogy az már lenni szokott, még az elvileg felülmúlhatatlan előzmények után sem vallottak vele szégyent. McCartney roppant meggyőző, zsigeri és vidám címadó dala, a Magical Mystery Tour már az első pillanatoktól kezdve is hallgattatja magát, amihez persze a Lennon által elkövetett ütős refrén is nagyban hozzásegít. Az acid tripre ösztönző, egyértelmű dalszövegbe pedig felesleges bármit is utólag belemagyarázni, ahogyan a soron következő, transzcendentális The Fool On The Hillbe sem, ami amellett, hogy a lemez egyik legbölcsebb szerzeménye, még zenei szempontokból is csupa-csupa varázslat. Szinte hihetetlen ahogyan a dúr és moll akkordok váltakoznak benne, s már csak ez miatt is legyilkolva érzem magam minden egyes hallgatásnál, de a rejtelmes, hipnotikus hangulat is rendre elvarázsol, ami nem is lehet csoda, hiszen a dal keletkezését olyan megmagyarázhatatlan jelenségek inspirálták, melyek a mai napig misztikába burkolóznak: a „hivatalos verzió" szerint – az ekkor drogoktól mentes, kitisztult fejű – McCartney-nak és barátjának Primrose Hill-i kutyasétáltatása közben jelent meg egy misztikus személy a semmiből, aki a fizika törvényeit meghazudtolva, pár perc alatt ugyanúgy el is tűnt, ahogyan megjelent. Paul barátja szerint mindez isteni jelenés volt, ami nagyban ösztönözte e remek dal megszületését.

Az instru Flying és a szintén hipnotikusan sötét, ezernyi stúdiótrükköt alkalmazó, tipikus, távol-keleti dallamokra alapozott Harrison-szerzemény, a Blue Jay Way szinte csak átkötő szerepet játszik az 1920-as évekbe visszarepítő Your Mother Should Know előtt, ami megint csak Paul elképesztően sokszínű dallamformálási képességéről árulkodik. A régi recept szerint felépített melódiák nem véletlenül váltak népszerűvé minden egyes anyák napján, de a filmben, szmokingban megjelenő csapat is tartogatott egy apró meglepetést, ugyanis Paul – a többiekkel ellentétben – fekete szegfűt viselt, ami ugyancsak tovább fokozta a „McCartney halott" pletykát és későbbi összeesküvés-elméletet.

0801beatles9

Ahogyan a következő, számtalan kérdőjellel teleszórt, pszichedelikus Lennon-szerzemény, az I Am The Walrus is, ahol a rozmár szerepében tündöklő basszusgitáros eleve halottnak van elkönyvelve, hiszen a rozmár John kedvenc könyvében (Alice Csodaországban) a halál szimbóluma. A kakofón, drogok hatása alatt született, szürrealista tételt pedig direkt olyan jellegű szójátékokkal és úgy komponálta meg szerzője, hogy a Beatles-dalok elemzői soha ne jöjjenek rá az üzenetére, ami nagyjából mindent el is árul Lennon elképesztő lazaságáról. Pedig hát az embert próbáló, kétértelmű, néhol pornográf és megfejthetetlen dalszövegben többek között még Shakespeare-idézetek is helyet kaptak a Lear királyból. A későbbi progrock-generáció hősei pedig (Neal Morse, Mike Portnoy, Paul Gilbert, Kasim Sulton), akik nem mellesleg óriási Beatles-fanok, e dalszövegből hozták életre a Yellow Matter Custard elnevezésű feldolgozás-zenekarukat is, ahol kizárólag Beatles-dalokkal nyomulnak... nem is akárhogyan. Nem túlzás mesterműnek tekinteni ezt a minden szempontból izgalmas és egyedi módon megszólaló dalt sem, s gondolatban talán még a zenekar pszichedelikus korszakának csúcspontjára is nyugodtan odabiggyeszthetjük.

A lemez B-oldala Paul egyik legjelentéktelenebb és legértelmetlenebb dalával folytatódik, a Hello Goodbye-jal, amelynél Lennon egy pillanatra sem titkolta ellenérzéseit, hiszen az I Am The Walrus helyett ez került a tervezett kislemez A-oldalára. Valahol magam is egyet tudok érteni Lennonnal, bár az is tény, hogy McCartney populáris, örökzöld dallamait is lehetetlen kitörölni a hallójáratokból. Nem véletlen, hogy rekordidő alatt közönségkedvenc lett, és fel is kúszott az akkori toplista első helyére. Persze Johnnak egy picit sincs oka irigykedni szerencsésebb kollégájára, ha olyan dalokat képes összekalapálni, mint amilyen a következő, gyerekkori élményekből született, lebegős-álomszerű Strawberry Fields Forever, ami simán a szerző, a csapat és az egész Beatles-biznisz egyik leginkább földrengető erejű kinyilatkoztatása. Érdekesség, hogy ebben a dalban hallható először a mellotron (jelenleg a Nine Inch Nails-es Trent Reznor birtokolja), ami a későbbi pszichedelikus és progresszív rock zenekarok gyakran alkalmazott hangszere lett, illetve ez volt az első pop dal, ami a lekeverődés után újra visszahangosodik. A dal végére odabiggyesztett, sokak által tévesen értelmezett „I buried Paul" (Eltemettem Pault) szókapcsolat is valójában „Cranberry Sauce" (Áfonyaszósz), ami szintén John fekete humorát és a „McCartney halott" konteót erősíti meg. A kísérletezős hangszerelés (morzekód John monogramjával stb.), az egyedi atmoszféra, de mindenekelőtt a Lennon akkori önmagát szinte teljes valójában megszemélyesítő melódiák és dalszövegek, önmagukért beszélnek. Nem csoda, hogy a nóta feldolgozásainak mennyisége még a mai napig is követhetetlen. Hatása pedig még a híres Lost sorozat egyik szereplőjének (Charlie Pace) a karján is megmutatkozik, aki a dalszöveg egy részletét („Living is easy with eyes closed") varratta fel magára.

0801beatles13

Persze Paul nem lenne McCartney, ha egy ilyen szerzeményre nem strófolt volna rá, így rögtön meg is kapjuk a választ a szintén gyerekkori és helyi liverpooli élményekhez kötött Penny Lane képében. A város egyik utcájáról elnevezett nóta megint csak tele van különlegességgel: a fúvósok gyakori alkalmazása (Bach-hatású piccolo trombita szóló, többek között) és a kitörölhetetlen dallamok ugyancsak McCartney zsenijét támasztják alá. A dal hatására a Liverpoolban található utcanév táblákat egy időben rendszeresen el is lopkodták a rajongók, ezért a vezetőség végül úgy döntött, hogy a ház falára festi fel a nevet. A két utóbbi szerzemény nagyszerűségét pedig még az is bizonyítja, hogy a producerek képtelenek voltak dönteni afelett, hogy melyik élvezzen priorítást, ezért az addig ismert szabályokat – immár második alkalommal – felrúgva, dupla A-oldalas kislemezen jelentették meg őket. A hagyományosabb, The Rolling Stones-tagokat is felvonultató (Mick Jagger vokálban, Brian Jones oboán) Baby, You're A Rich Mant pedig az a békehimnusz követi, amelyet a világ már gyakorlatilag fél évszázada mantráz az első műholdas közvetítés óta, amelyet az All You Need Is Love-val indítottak útjára, s amit közel 400 millióan tekintettek meg abban a pillanatban. Különösen sok hozzáfűznivalót nem is tudnék említeni róla, talán csak annyit, hogy népszerűsége a mai napig is töretlen, és hogy nagyszerű nótától fosztja meg magát az, aki az előítéletei miatt nem hajlandó megismerkedni vele.

A Paul haláláról felröppent – és életben tartott – hoax persze jelentősen megnövelte a lemezeladásokat is, ez azonban semmit nem von le a srácok örökségének értékéből, sőt inkább egyre kíváncsibbá teszi a hallgatót. S ha másért nem is, már csak ezekért a misztikummal teleszórt történetek miatt is öröm kutakodni a Beatles-életműben, ami nemcsak az örökzöld és újító muzsikáról szól, hanem egy szimbólumokkal is jócskán meghintett életútról, amiből csakis tanulni és fejlődni lehet minden tekintetben. Nagyon jó lenne, ha még többen megismernék a csapat páratlan zenei örökségét, mert véleményem szerint még mindig rendkívül kevés ember van tisztában a „valódi" Beatles fogalmával itt Magyarországon, ahol kialakult egy „eltorzított" kép a banda korai, populáris korszakáról. Holott tőlünk nyugatabbra például már szinte nulla százalékban mérhető a fanyalgók száma...

0801beatles14

A Sgt. Pepper′s Lonely Hearts Club Banddel kapcsolatban pedig egyáltalán nem tartom erősnek a világszerte hangoztatott Világ Legjobb Lemeze jelzőt – holott nekem például közel sem ez a kedvencem tőlük –, és persze az sem meglepő, amikor a zenekar főművéről beszélnek, ha bárhol szóba és/vagy feldolgozásra kerül. S ha már feldolgozás: a követhetetlen produkciók között, egyet mindenképpen ajánlok például a Shock! gitárorientált zenéibe beleszerelmesedett olvasóinak. Ez pedig az Andy Timmons Band tolmácsolásában megjelent Plays Sgt. Peppers című album, ahol ezeket a zseniális nótákat tökéletesen áttranszponálták egy maibb, modernebb hangzásképbe, amit a rockzenét szerető generáció is talán könnyebben megemészt. Végszónak ezek után pedig nem is lenne ide alkalmasabb felidézni egy keleti bölcs gondolatát (Harrison emlékére), amiben nem csak a Beatleshez kapcsolódó előítelek, hanem úgy általában a zenehallgatásnál kialakult rossz szokások is egy szempillantás alatt hullanak a porba: „A zene örök, sosem vész el... csak te vesztetted el meghallásának képességét."

 

Hozzászólások 

 
#10 BruceStark 2018-08-03 17:04
Idézet - dzsud:
Idézet - Valentin Szilvia:
Idézet - BruceStark:
Az első Beatles album amit anno végighallgattam . Ma már a Revolver a kedvencem tőlük, de szerintem benne van a három legjobbjukban.

Úgy érzem, hogy ez a megfelelő hely a kérdésemnek, lesz majd valamikor Bends vagy OK Computer klasszikushock? Ezek még olyan Radiohead lemezek, amik valamennyire beleillenek az oldal profiljába, főleg a Bends.


A Radioheadre senki nem kattant rá a stábból, szóval ne számíts cikkre róluk.


pedig az OK Computerre valóban érdemes lenne rákattanni, hibátlan lemez.


Így igaz, a rockzene történetének egyik legkiemelkedőbb teljesítménye, és hogy ne legyek teljesen off, mindenképpen meg kell említenem hogy a zseniális Paranoid Android a szintén zseniális Happiness Is a Warm Gunból származik. Remélem Ferenc majd a fehér albumról is hasonlóan remek megemlékezést ír.
Idézet
 
 
+1 #9 dzsud 2018-08-02 22:27
Idézet - Valentin Szilvia:
Idézet - BruceStark:
Az első Beatles album amit anno végighallgattam . Ma már a Revolver a kedvencem tőlük, de szerintem benne van a három legjobbjukban.

Úgy érzem, hogy ez a megfelelő hely a kérdésemnek, lesz majd valamikor Bends vagy OK Computer klasszikushock? Ezek még olyan Radiohead lemezek, amik valamennyire beleillenek az oldal profiljába, főleg a Bends.


A Radioheadre senki nem kattant rá a stábból, szóval ne számíts cikkre róluk.


pedig az OK Computerre valóban érdemes lenne rákattanni, hibátlan lemez.
Idézet
 
 
+1 #8 KUF 2018-08-02 17:54
Egy kis konteós olvasnivaló, ha valakit érdekelne:

Paul haláláról, valamint a mai napig tartó helyettesítésér ől egy hasonmás által:
http://konteo.blogrepublik.eu/2011/02/05/a-beatles-konteo/

Lennon halálának okairól, körülményeiről:
http://konteo.blogrepublik.eu/2011/02/05/john-lennon-halala/
Idézet
 
 
+1 #7 Draveczki-Ury Ádám 2018-08-02 14:05
Idézet - SGàbor:
Gratulàlok a kritikához. Nagyon jó erröl a korszakból olvasni. Nekem is a Beatles és a Stones voltak az elsö kedvenceim. Jó lenne további pre-hard rock/metal lemezekröl is olvasni. Van esetleg készülöben Stones, Hendrix, Cream,Who íràs?

Készülőben éppen nincs, de mind régi adósságunk, előbb-utóbb biztosan lesznek.
Idézet
 
 
+1 #6 SGàbor 2018-08-02 13:59
Gratulàlok a kritikához. Nagyon jó erröl a korszakból olvasni. Nekem is a Beatles és a Stones voltak az elsö kedvenceim. Jó lenne további pre-hard rock/metal lemezekröl is olvasni. Van esetleg készülöben Stones, Hendrix, Cream,Who íràs?
Idézet
 
 
+1 #5 BruceStark 2018-08-01 23:25
Idézet - Valentin Szilvia:
Idézet - BruceStark:
Az első Beatles album amit anno végighallgattam . Ma már a Revolver a kedvencem tőlük, de szerintem benne van a három legjobbjukban.

Úgy érzem, hogy ez a megfelelő hely a kérdésemnek, lesz majd valamikor Bends vagy OK Computer klasszikushock? Ezek még olyan Radiohead lemezek, amik valamennyire beleillenek az oldal profiljába, főleg a Bends.


A Radioheadre senki nem kattant rá a stábból, szóval ne számíts cikkre róluk.


Picit szomorú vagyok, de köszönöm a gyors választ!
Idézet
 
 
+1 #4 Valentin Szilvia 2018-08-01 23:20
Idézet - BruceStark:
Az első Beatles album amit anno végighallgattam . Ma már a Revolver a kedvencem tőlük, de szerintem benne van a három legjobbjukban.

Úgy érzem, hogy ez a megfelelő hely a kérdésemnek, lesz majd valamikor Bends vagy OK Computer klasszikushock? Ezek még olyan Radiohead lemezek, amik valamennyire beleillenek az oldal profiljába, főleg a Bends.


A Radioheadre senki nem kattant rá a stábból, szóval ne számíts cikkre róluk.
Idézet
 
 
#3 BruceStark 2018-08-01 23:12
Az első Beatles album amit anno végighallgattam . Ma már a Revolver a kedvencem tőlük, de szerintem benne van a három legjobbjukban.

Úgy érzem, hogy ez a megfelelő hely a kérdésemnek, lesz majd valamikor Bends vagy OK Computer klasszikushock? Ezek még olyan Radiohead lemezek, amik valamennyire beleillenek az oldal profiljába, főleg a Bends.
Idézet
 
 
+1 #2 dzsud 2018-08-01 21:41
Részemről a Sgt. Pepper az egyetlen Beatles-lemez, amit valóban ronggyá tudtam hallgatni, a többit inkább csak letudtam, mert kötelező (jó, túlzás). Ez a lemez az a Beatlesnek, mint az Exile on Main St. a Stonesnak. Korszakot meghatározó zsenialitás. Emlékszem, a With a Little Help From My Friends rántott be először, hihetetlen, hogy már '67-ben ilyen számokat írtak.
Idézet
 
 
+1 #1 CarryOn 2018-08-01 18:07
Remek cikk!Ha hazaérek,jól fel is teszem a cd-t,már úgyis régen hallgattam meg.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Royal Hunt - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Sting - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 30.

 

Jerry Lee Lewis - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2010. október 31.

 

Pain of Salvation - Budapest, A38, 2010. október 24.

 

30 Seconds To Mars - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 13.

 

Wendigo - Gödöllő, Trafó, 2004. március 26.