Shock!

július 09.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Klasszikushock tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Rush: A Farewell To Kings

0921rush01Kanada elsőszámú kulturális exportterméke ma egyértelműen a Geddy Lee, Alex Lifeson és Neil Peart alkotta trió, azaz a Rush. Bár az ország rajtuk kívül is kitermelt néhány kiváló és meghatározó produkciót, egyikük tudta olyan időn át őrizni a szupersztár státuszt, amelyet a csapat jelenleg is betölt. Természetesen nem mindig volt ez így esetükben sem, az idő azonban őket igazolta. A Rush 2013 augusztusában töltötte be negyvenötödik életévét, amelynek apropóján most személyes kedvencemet, az ötödik sorlemez A Farewell To Kingset idézem meg néhány sor erejéig.

Ahogy az a legendák esetében már csak lenni szokott, a Rush pályafutása sem indult zökkenőmentesen. Az 1968 augusztusában alapított csapat első lemeze hosszú hercehurca után csak 1974-ben látott napvilágot, azonban Kanadán kívül sehol sem kavartak vele különösebb port, és otthonukban is csak lagymatag érdeklődést sikerült generálniuk. A dobok mögött már Neil Peartöt felvonultató, kettes Fly By Night sem robbant még csak közepeset sem, hiába vert köröket elődjére, így amikor a Caress Of Steel még ehhez képest is gyenge eladásokat produkált, a Mercury kiadó közölte, hogy hallani sem akar többet konceptlemezről, sem húszperces eposzokról. Hőseink hozzáállásáról legyen elég csak annyi, hogy erre válaszul szállították le a 2112 lemezt, azt a nem csak a Rush életműben, de nagyjából az egész rock-színtéren etalonként emlegetett albumot, amelynek felét a húszperces, koncepciózus címadó eposz tette ki. A kitartás, az elvhűség, meg persze a kiváló hangszeres tudás és dalszerzői véna végül elnyerte jutalmát, és a 2112-vel a Rush végre szintet léphetett, egyúttal pedig a Mercury száját is befogták, miután megmutatták, hogy az ő dolgaikba bizony felesleges beledumálni.

megjelenés:
1977. szeptember 1.

kiadó:
Mercury
producer: Rush & Terry Brown

zenészek:
Geddy Lee - ének, basszusgitár
Alex Lifeson - gitár
Neil Peart - dobok

játékidő: 37:13

1. A Farewell To Kings
2. Xanadu
3. Closer To The Heart
4. Cinderella Man
5. Madrigal
6. Cygnus X-1 Book I: The Voyage

Szerinted hány pont?
( 28 Szavazat )

Bár a 2112 óriási sikert aratott, a csapat első amerikai aranylemeze mégsem ez lett, hanem a soron következő A Farewell To Kings, amely már megjelenése után két héttel elérte ezen státuszt, beelőzve a 2112-et, amely csak 1977 novemberében, két hónappal a folytatás megjelenése után avanzsált arannyá. A Farewell persze nem csak ezért foglal el kiemelt helyet a diszkográfiában. Míg a Fly By Nightot, a Caress Of Steel-t és a 2112-et másfél év leforgása alatt kirázták a kisujjukból, addig az ötödik korong megjelenéséig is pont ugyanennyire volt szükség, ami nem csak a Rush, de a korszellem tekintetében is kifejezetten soknak számított, főleg ha tekintetbe vesszük , hogy a csapat a nagy áttörés után várakoztatta meg ennyire rajongóit. Hogy az érdeklődők addig se maradjanak betevő nélkül, 1976 szeptemberében azért kijött az első élő Rush anyag is, az All the World's A Stage, amely az amerikai lista negyvenedik helyéig jutott, azaz a 2112 live verziója ugyanúgy feltüzelte az embereket, mint a stúdiólemez. (A koncertfelvételen a Discovery és az Oracle: The Dream nem szerepel, a Rush ugyanis 1996-ig egyetlen alkalommal sem adta elő egyben a teljes 2112-t.)

Persze érthető, hogy a sikeres negyedik korong után nem akartak egy átlagos dalcsokorral előrukkolni, és a Farewell végül tökéletes folytatásnak bizonyult. Amellett, hogy egyértelműen illeszkedett a sorba, mégis a csapat stílusának egyfajta továbbvitelét, elmélyítését jelentette. Alex Lifeson: „A Farewell volt az első lemez, amit az Egyesült Királyságban vettünk fel. Nagyon érdekes volt, hiszen az összes kedvencünk – a Zeppelin, a Cream, a The Who – is innen jött. 1977 nagyon jó év volt a zenekar életében. Érezni lehetett a változás szelét, hiszen érkezett a punk generáció, akik minket unalmas öreg farkaknak gondoltak minket. Ettől függetlenül a banda szekere egyre jobban futott, és a 2112 nem csak sikert, de szabadságot is hozott nekünk. A Farewell-lel aztán ugyanebbe az irányba léptünk előre még egyet. Akkoriban évi kétszázötven koncertet adtunk a lemezfelvételek mellett, de fiatalok voltunk, és bennünk volt a lendület."

0921rush04

A lemez felvételei a walesi Rockfield stúdióban folytak le Pat Moran hangmérnök, valamint Terry Brown producer irányítása alatt, és a trió természetesen teljesen felkészülten érkezett. Lifeson: „Leginkább a birkák maradtak meg a lemez felvételéből. Egész nap és egész éjjel dolgoztunk, amikor pedig aludni mentünk volna, mindenhol birkák bégettek, és nem hagytak minket pihenni. A Xanadu volt az első dal, amit rögzítettünk, és Pat Moran teljesen lehidalt, amikor ezt a tizenegy perces nótát egyben felnyomtuk. Teljesen összepróbáltuk korábban, sőt, élőben is játszottuk, szóval nem okozott gondot."

Elődjével ellentétben az ötödik anyagot nem leghosszabb témájáról keresztelték el, hiszen az A Farewell To Kings címadója még a hat percet sem éri el. Ennek ellenére tökéletes példája annak, hogy a Rush egyértelműen továbblépett. A dalt Lifeson klasszikus hatású akusztikus témázgatása vezeti fel, amelynek hangulatát Geddy Lee billentyűzése és a háttérben finoman megbúvó madárcsicsergés fokozza, mindez pedig tökéletesen illik a szöveg témaköréhez. Az egyértelműen komor gondolatokkal ellentétben zeneileg nem nevezhető kifejezetten sötétnek: Lifeson témái és az énekdallamok fogósak, de Peart jazzes futamai, valamint a gitárszóló alatt hallható pulzáló bőgő alaposan megkavarja a dalt. A nóta végén pedig Geddy felteszi azt a kérdést („Can't we find the minds to lead us, closer to the heart?"), amire tizenegy perccel később ő maga adja majd meg a választ.

A lemez szövegvilága egyébként elég szerteágazó: míg a nyitány történelmi témát dolgoz fel, addig a Cygnus X-1 első része a fantázia világába viszi el a hallgatót, míg a Cinderella Mant egy film ihlette. Utóbbi érdekessége, hogy szövegét egyedül Geddy írta, ami Neil Peart csatlakozása óta gyakorlatilag sosem fordult elő. Egyebekben a dal egy 1936-os, Oscar-díjas filmből, a Mr. Deed Goes To Townból merített. A nálunk Váratlan örökség címen ismert, kifejezetten könnyed alkotásért a rendező Robert Capra Oscart kapott, főszereplőként pedig a kor két nagy sztárja, Gary Cooper és Jean Arthur látható benne. Zeneileg természetesen kifejezetten izgalmas ez a szám is: a bridge pattogó, ritmusokra tökéletesen ráilleszett énektémái éles ellentétben állnak a szupermelodikus refrénnel, gitárszólóját hallva pedig egyértelmű, hogy a Spock's Beard stílusára is óriási hatással voltak.

0921rush03

A már említett, monumentális Xanadu szintén madárcsicsergéssel (brit földön rögzített lemezhez brit madárcsicsergés dukál – a szárnyasokat is a Rockfield stúdió közelében vették fel) indul, azonban sokkal furcsábban, mint a címadó. A szélhárfa folyamatos csilingelése mellett Neil Peart is minden fellelhető dolgot megüt benne, majd kicsivel később a sejtelmes hangokra érkező szélzúgással úgy kezdődik a dal, ahogy egy igazi progresszív opusznak kell. Lifeson és Geddy Lee abszolút egyéni, de maximálisan összecsengő, egymást kihangsúlyozó témái remekül passzolnak egymáshoz, a végeredmény pedig az egyik legkiválóbb szerzemény, amely valaha is született a trió műhelyében. Maga a zenekar esszenciája, nem hiába követelik a rajongók még ma is. Alex: „A srácok ugyanúgy hallani akarják a régi dalokat, mint az újakat. A Xanadu például állandó kérés tárgya. Egyetlen korszakról sem feledkezhetünk meg, és egyáltalán nem bánjuk, hogy a régi számaink is ennyire népszerűek. Így legalább lehetőségünk van kijönni a billentyűk mögül, és zúzni egyet." Csakúgy, mint a címadó, ez is történelmi ihletésű darab, a Xanadu (vagy más néven Shangdu) ugyanis a mongol-kínai uralkodó, Kubiláj császár, Dzsingisz kán unokájának nyári fővárosa volt. A dal végén némi távol-keleti zenei hatás is érzékelhető, bár látatlanban így is sokkal inkább gondolnám valamiféle jövőbeni sztori aláfestésének.

A Closer To The Heart indításának hangulata annak ellenére is a címadót idézi, hogy madárcsicsergés ebben nincs, Neil Peart ellenben ezúttal sem hagyta ki a lehetőséget, hogy mindenféle eszközt felhasználjon a megfelelő hangulat elérése érdekében. Rush mércével mérve kifejezetten egyszerű és slágeres lett a végeredmény, nem véletlen, hogy a Cinderella Man mellett ez is lehetőséget kapott kislemezként. A Madrigal a trió történetének egyik legrövidebb darabja, egy szomorkás tétel, amely gyakorlatilag szerelmes balladának is beillik. Geddy hangsúlyos, búgó bőgőzése mellett ismét csak a szintetizátor kap benne hangsúlyos szerepet, a Cygnus X-1 Book I: The Voyage aztán zárásként már nem csak zenéjében űreposz. A sok kluttyogás miatt akár egy klasszikus sci-fi filmzenéje is lehetne, hiszen első pár percét hallgatva szinte látjuk magunk előtt a mélyűrben lassan vánszorgó Nostromo űrhajó képét, fedélzetén Ellen Ripleyvel. A háttérből fokozatosan előbúvó bőgősoundtól a riffeken át egészen a space-es hangulatokig rengeteg összetevőt merített innen egy másik kanadai kult csapat, a Voivod is, de ha a nyolcadik perctől elszabaduló káoszt is figyelembe vesszük, akkor a napnál is világosabb, hogy Rush nélkül bizony Awayék muzsikája is egész másként festene. Ha létezett volna akkoriban ilyesmi, az utolsó pár percre simán rásütném a káosz-thrash billogot, annyira zabolátlan, gyors és energikus zúzdát vezetnek itt le. Szintén meghatározó, örökbecsű darab ez a Rush életműben, amelynek második része egy évvel később a szintén kiváló Hemispherest indította.

0921rush02

A Rush tehát a 2112-vel megkezdett úton haladt tovább a Farewell-lel, és a jól megérdemelt siker innentől kezdve egyetlen esetben sem kerülte el őket. Persze meg is dolgoztak érte, hiszen életművüknek – és az olyan lemezeknek, mint a 2112, ez, a Hemispheres, a Moving Pictures vagy a Roll The Bones – hatása a mai napig óriási. Zenéjükkel nem csak igen széles rajongótábort tudtak kialakítani, de számtalan csapatra gyakoroltak és gyakorolnak azóta is komoly hatással. A komplett progresszív rock és metal színtér mellett egy rakás egyéb csapat hivatkozik rájuk elsődleges hatásként Kanadában és világszerte (talán Jeff Waters az egyetlen zeneértő honfitársuk, aki valamilyen érthetetlen oknál fogva nem csípi a zenéjüket...), így egyértelmű, hogy Rush nélkül a mai metal színtér is gyökeresen más lenne. Ez bizony ugyanaz a liga, ahol a Sabbath, a Deep Purple és a Zeppelin is focizik.

 

Hozzászólások 

 
+2 #11 Equinox 2013-09-23 07:46
Nagyon jó írás. nekem ez a sok csicsergés soha nem tűnt fel, de meghallgatom majd ilyen csicsergésre figyelő füllel is :D

Az az őskori rendező amúgy Frank Capra! Zseniális filmeket láttam tőle, mai mércével is maximálisan szórakoztató, semmi korszellem nem kell hozzá (Arsenic and Old Lace valamint It's a Wonderful Life - a legszebb karácsonyi sztori, amit valaha láttam)

LE: tényleg csicsereg, kiment a fejemből a tegnap, de azért beugrott hallgatáskor.
Idézet
 
 
+4 #10 pumpika666 2013-09-21 22:05
Idézet - DanielJackson:
A Caress of Steellel ismertem meg őket valamikor nagyon régen, és aztán sorban a többit, míg Rushfan nem lettem. Mindegyik nagylemezüket szeretem, a Farewellt is, rossz kedv ellen pl. töléletes az album.
Érdekes a Voivodos összehasonlítás , ez nekem még sosem jutott így az eszembe. Köszi a cikket!


a voivodnál max 1 hasonló dolgot tudnék megemlíteni: ők is írtak "egész estés" eposzt: the jack luminous címmel, számomra ez az ő 2112-jük :)
Idézet
 
 
+3 #9 JamesSmith 2013-09-21 20:28
Idézet - Gábor:
[quote name="JamesSmith"]Csodálkozol pumpika666 amikor a lakosság elég nagy része az Ossianon,Tankcs apdán és a Kárpátián kívül nem ismer mást? :D

A lakosság nagy része az Ossiant, Tankcsapdát, Kárpátiát se ismeri...


Akkor a Road-ot ismerik helyette. Oly mindegy. :D
Idézet
 
 
+4 #8 DanielJackson 2013-09-21 19:00
A Caress of Steellel ismertem meg őket valamikor nagyon régen, és aztán sorban a többit, míg Rushfan nem lettem. Mindegyik nagylemezüket szeretem, a Farewellt is, rossz kedv ellen pl. töléletes az album.
Érdekes a Voivodos összehasonlítás , ez nekem még sosem jutott így az eszembe. Köszi a cikket!
Idézet
 
 
+7 #7 Gábor 2013-09-21 17:32
[quote name="JamesSmith"]Csodálkozol pumpika666 amikor a lakosság elég nagy része az Ossianon,Tankcs apdán és a Kárpátián kívül nem ismer mást? :D

A lakosság nagy része az Ossiant, Tankcsapdát, Kárpátiát se ismeri...
Idézet
 
 
+5 #6 pumpika666 2013-09-21 15:38
Idézet - JamesSmith:
Csodálkozol pumpika666 amikor a lakosság elég nagy része az Ossianon,Tankcs apdán és a Kárpátián kívül nem ismer mást? :D


anno én is géppel kezdtem 87ben, de már akkor is érdekeltek más bandák is, miközben a az első 4-5 gép lemezt imádom, mellettük megismertem több tucat olyan zenekart, akik olyan zenei világot kínálnak, amit a gépossiandickom en-t hallgatva sosem ismertem volna meg

rush-ba nekem a belépő a hear'n aid kazi volt(1 koncertfelvétel ük volt rajta: distant early warning), amit 89 karácsonyán kaptam, már ott nagyon kilógtak az általam addig ismert bandák világából, érdemes volt meghallgatni őket, az utazás pedig azóta is tart, reméljük még sokáig :)
Idézet
 
 
+3 #5 JamesSmith 2013-09-21 15:12
Már tűkön ülve várom a cikkeket! :D
Idézet
 
 
+6 #4 Draveczki-Ury Ádám 2013-09-21 15:07
Idézet - JamesSmith:
Remélem fogtok még írni legendás Rush albumokról. :)

Igen, lesz most a következő időszakban több is. De legyen meglepetés, hogy melyikek, oké? ;)
Idézet
 
 
+12 #3 JamesSmith 2013-09-21 15:00
Csodálkozol pumpika666 amikor a lakosság elég nagy része az Ossianon,Tankcs apdán és a Kárpátián kívül nem ismer mást? :D


Egyébként a Rusht a világ egyik legjobb zenekarának tartom. Remélem fogtok még írni legendás Rush albumokról. :)
Idézet
 
 
+4 #2 pumpika666 2013-09-21 13:46
számomra teljesen hihetetlen és szomorú dolog, hogy nálunk egy pecsa félház sem biztos, hogy összejönne rájuk :(
Idézet
 
 
+7 #1 Chris92 2013-09-21 10:19
Végre egy Rush klasszikusról való írás a Shock-on! Amúgy pedig remek írás, zseniális lemez.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Anneke Van Giersbergen - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Slayer - Tokaj, Hegyalja Fesztivál, 2011. július 15.

 

K3 - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

Muse - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 15.

 

Wendigo - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 11.

 

Wendigo - Budapest, Pesti Est Café, 2004. május 15.