Shock!

november 24.
hétfő
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

Klasszikushock tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Overkill: I Hear Black

0309overkillcA '90-es évek elején jókora változás következett be a fémzenék világában. Miután 1991-ben kijött a Nirvana világot fenekestül felforgató lemeze, a Nevermind, illetve a Pearl Jam első albuma, a Ten, mindenki grunge lázban égett, és miközben egy sor régi thrash csapat kezdte meg a vegetálást, 1992 elhozta a Dirtöt is az Alice In Chainstől. Mindenkinek nyilvánvalóvá válhatott, hogy az egyre komolyabb új színtér szépen lassan átveszi a hatalmat. Mindez persze a Overkill gárdáját is érintette: bár sosem számítottak arénacsapatnak, egyértelmű volt, hogy ezzel a fordulattal számukra is kevesebb lehetőség adódik majd a közeljövőben. Ráadásul a banda számára a belső viszonyokat tekintve is igencsak mozgalmas éveket hozott az új évtized.

megjelenés:
1993. március 9.

kiadó:
Atlantic
producer: Alex Perialas & Overkill

zenészek:
Bobby „Blitz" Ellsworth  - ének
D.D. Verni - basszusgitár
Merritt Gant - gitár
Rob Cannavino - gitár
Tim Mallare - dobok

játékidő: 51:38

1. Dreaming In Columbian
2. I Hear Black
3. World Of Hurt
4. Feed My Head
5. Shades Of Grey
6. Spiritual Void
6. Ghost Dance
7. Weight Of The World
8. Ignorance And Innocence
9. Undying
10. Just Like You

Szerinted hány pont?
( 15 Szavazat )

A rajongókat leginkább persze a szőkésbarna hajú gitármester, Bobby Gustafson távozása sokkolta, aki az egyébként a banda addigi legjobb listás pozícióit hozó 1989-es The Years Of Decay után farolt le a csapattól. Az elkötelezett Overkill fanok joggal aggódtak, Gustafson ugyanis épp olyan fő dalszerzőnek számított a bandában, mint Carlo „D.D." Verni basszusgitáros vagy Bobby „Blitz" Ellsworth énekes. Blitz: „Minden változik. Mi is, a többiek is. A Horrorscope lemez anyagának írása közben derült ki, hogy Bobby már nem érzi jól magát közöttünk. Másfajta zenei közegben akart mozogni. Nem tudtuk összeegyeztetni a zenei elképzeléseinket, így hát elváltak útjaink."

Hamar megmutatkozott azonban, hogy nincs mitől tartani. Míg Gustafson jószerivel azóta sem csinált semmi különösebben emlékezeteset, sőt, mára a zenéléssel is felhagyott, az Overkill még mindig a színtér meghatározó csapata, sőt, csillaguk szép lassan magasabbra ível, mint korábban bármikor. (Mi sem bizonyítja mindezt jobban, mint hogy a tavalyi, tizenhetedik nagylemez, a The Electric Age gyakorlatilag évtizedek óta a csapat legjobb helyezésének számító 77. pozíciót érte el a Billboard kétszázas listáján.) Mindezt persze senki sem láthatta előre húsz évvel ezelőtt, az viszont biztos, hogy Bobby távozásakor merészet húzott a zenekar: rögtön két új embert újítottak csatasorba. Blitz: „Tulajdonképpen már előzőleg is felötlött bennünk, hogy két gitáros kellene a csapatba, de valahogy sosem lett semmi a dologból. Mikor Bobby kiszállt, arra gondoltunk D.D.-vel, ha már váltanunk kell, hát váltsunk nagyot, és keressünk két gitárost. Hadd legyen teljes a csapat!"

Az Overkillbe ekkor érkezett Rob Cannavino, aki Gustafson gitártechnikusaként már amúgy is az Overkill-team tagjának számított, illetve Merritt Gant, az 1991-es Horrorscope pedig könnyedén elfújta a rajongók minden kétségét Bobby távozásával kapcsolatban. A lemez tökéletesen indul a Comával, de gyakorlatilag végig hibátlan, sőt, meggyőződésem, hogy a nyitódal, a Thanx For Nothin' vagy a Blood Money összességében is a legjobb Overkill szerzemények között találhatók. A Horrorscope-ot kifejezetten jól fogadták a rajongók, így hát mindenki megnyugodhatott, a banda átalakulásának azonban még nem volt vége: 1992 májusában Sid Falck dobos is távozott. Blitz: „Sidnél is inkább zenei problémák merültek fel, semmint személyiek, bár az is igaz, hogy egyre kevesebb energiát fektetett a bandába, teljesen eltávolodott tőlünk. Nem akartuk becsapni az Overkill rajongókat azzal, hogy kifelé egységet mutatunk, belül pedig tele vagyunk feszültséggel. Mindannyiunk számára ez volt a legjobb megoldás. Sid több sikert, több pénzt akart, de ezt igazából sosem mondta el nyíltan. Egy ideig Mike Tramp bandájában játszott, de hogy azóta mit csinál, fogalmam sincs. Nem tartjuk a kapcsolatot."

0309overkill1

Bár Sid Falck közel sem volt olyan emblematikus figura az Overkillben, mint az első két lemezen doboló Rat Skates, távozása miatt ismét csak előtérbe került a kérdés: mennyire nevezhető stabilnak a csapat felállása? Tim Mallare érkezésével végül hosszú időre rendeződtek a dolgok. Blitz: „Timet legtöbben az M.O.D.-ből ismerhetik, de sok más bandában is játszott New Yorkban. Robbal is volt közös csapatuk, de minket is kisegített már az Under The Influence turnén, amikor a Testamenttel koncerteztünk. Tulajdonképpen Rob dobta fel, hogy próbáljuk ki, nekünk pedig azonnal bejött az ötlet, mert már korábban kiderült Timről, hogy egy jó fej srác. Az én szememben nagyon fontos az emberi tényező. Állati fontosnak tartom, hogy egy zenekaron belül teljes legyen a harmónia, mindenki jó viszonyban legyen mindenkivel. Hiába játszik a csapatodban a világ legjobb muzsikusa, ha nem képes kijönni a többiekkel. Hiába volt tele a Whitesnake a világ legnagyobb rockzenészeivel, ha mindnek akkora volt az arca, hogy nem is fértek be egy szobába. Ez nem a Whitesnake, itt haverokat látsz, akik nem csak a turnén szeretnek együtt lógni, hanem egyébként is." Tim Mallare érkezésével tehát ismét új felállás jött létre, amely végül két lemezt szállított le, majd elkezdődött a '90-es évek második felét végigkísérő, hosszan tartó fluktuáció a gitárosi posztokon.

1993. március 9-én kijött a csapat hatodik stúdiólemeze, az I Hear Black, amely nem csak akkoriban verte ki a biztosítékot sokaknál, de gyakorlatilag a mai napig a csapat legvitatottabb produktumának számít. Olyasféle lemez ez, mint például az 1994-es korong volt a Mötley Crüe esetében: mássága miatt sokan nem tartják a diszkográfiába valónak, többen azonban nonpluszultraként esküsznek rá. Nekem személy szerint az I Hear Black a legkedvesebb Overkill korongjaim egyike, hiszen ezzel ismertem meg a bandát. Amikor 1998-ban a csapat a From The Underground And Below album turnéján Budapestre érkezett a Nevermore és az Angel Dust társaságában, még egyáltalán nem ismertem őket. Mivel azonban akkoriban elég ínséges időket éltünk koncertfronton, illetve tizenhat évesen minden elérhető új zenére maximálisan nyitott voltam, egyértelmű volt, hogy egy ilyen eseményt nem hagyhatok ki. YouTube és letöltés híján lesétáltam az azóta már megboldogult MCD zeneáruházba, ahol az akciós Overkill korongok közül valamiért épp ezt választottam ki, majd a koncertre készülve folyamatosan hallgattam is. Az E-klubban megtartott buli pedig annak ellenére is meghatározó élményt jelentett, hogy ha emlékezetem nem csal, ez volt az egyetlen album, amiről egy fia nótát sem játszottak.

Így utólag mindez maximálisan érthető is, hiszen az I Hear Black abszolút kilóg a csapat sorlemezei közül. Míg korábban – illetve az I Hear Black után ismét – létezett egy abszolút felismerhető, sajátosan szikár Overkill hangzás, az 1993-as lemez nem csak zenében, de megszólalásban is teljesen mást hozott, mint elődei. Bár D.D. gurgulázó bőgőtémái ugyanúgy jelen voltak a dalokban, mint azelőtt, illetve a horzsoló thrasheléseket sem irtották ki teljesen, az itt hallható tizenegy dal mégis sokkal kevésbé támadó szellemű, illetve tüskés, mint a korábbiak vagy a későbbiek.

0309overkill3

A nyitó Dreaming In Columbian eleje még nem sokat sejtet a változásokból. Mallare duplázójára D.D. összekeverhetetlen basszustémái érkeznek, a két gitáros pedig remek thrash riffeket horzsol az arcunkba. Blitz azonban tőle meglehetősen szokatlan, újszerű dallamokat vezet elő, melyekről leginkább a klasszikus Black Sabbath világa juthat eszünkbe. A középrészben hallható óóó-zós rész ellenére kifejezetten súlyos dal ez, tökéletes kezdés: egyrészről kellemesen régisulis ahhoz, hogy a rajongók ne dobjanak rögtön hátast, viszont megmutatja, hogy az I Hear Blacken egy némiképp átalakult hangzásvilágú Overkill hallható. A kettes címadó már full doomster riffel indít: itt csak az nem hallja egyértelműen Tony Iommiékat, aki tök süket. Szerencsére azonban a New York-iaknak is tök jól áll ez a fajta muzsika. A dal végig súlyos középtempóban dohog, és D.D. bőgője sincs annyira előtérben, mint megszokhattuk, inkább átadja a terepet a hathúrosoknak. Blitz énekét ebben a zenei környezetben szokni kell kicsit, de izgága hangja csak extra súlyt ad a daloknak, ráadásul meglepően jó dallamokat is kiprésel magában például ebben a nótában is. A World Of Hurt ugyanezt a vonalat viszi tovább, annyi csavarral, hogy azért egy jó kis tempóváltást, valamint némi vonszolós thrasht is bedobnak benne a srácok. Érdemes megfigyelni, hogy az egyébként szélvész speed/thrash darabokat előszeretettel elreszelő banda mennyi érzéssel, alázattal muzsikál ezen a lemezen. Cannavino és Gant gitározása sokszínű, izgalmas és feelinggel teli, thrash csapatoknál az utóbbi ezen a módon kifejezett ritkaságnak számít.

A Feed My Headben Tim totál alap dolgokat dobol, de mindez illik is ehhez a nyakatekert refrénre építő témához, amely biztos vagyok benne, hogy rengeteg régi rajongónál kiverte a biztosítékot. Az igazi sokkot azonban nem is ez, hanem a soron következő Shades Of Grey jelenthette, amelynek hallgatásakor minden egyes alkalommal szinte látom magam előtt a székében üldögélő Blitzet, ahogy a gomolygó cigarettafüstben énekel. A dal szövege tökéletesen illik szomorkás hangulatához, a szólók pedig kiválóak. A Spiritual Void már csak címéből adódóan is totál Sabbath, épp csak D.D. előtérbe tolt, röfögő bőgőjével megizmosítva. A thrashez az égvilágon semmi köze. Nem úgy a Ghost Dance rövid átvezetője után berobbanó Weight Of The Worldnek, amely szélvész tempójával egyértelműen a legközelebb áll a korábbi 'Kill dolgokhoz. A kezdeti pörgés azért ebben a dalban is alábbhagy, de még mindig e tétel jelentette a legkézenfekvőbb kapaszkodót a kevésbé nyitott rajongók számára. Az Ignorance & Innocence, valamint az Undying ismét visszatér a lassabb, sabbathos világhoz, a záró Just Like You pedig egy gyorsabb darab, amely remekül zárja a lemezt (legalábbis Japánon kívül, ők ugyanis kaptak még egy dalt bónuszként Killogy címmel, ami még a Horrorscope-ról maradt le, így 100 százalékig vegytiszta thrash metalként eléggé ki is lóg a lemezről).

Bár az I Hear Black alaposan meglepett mindenkit a szuper-thrash Horrorscope után, azért korábban is voltak jelei annak, hogy Blitzék nem csak szuperszonikus sebességgel reszelve érzik jól magukat. Gondoljunk csak az olyan dalokra, mint a Skullkrusher vagy a Solitude, amelyek korábban is megmutatták már, hogy a srácoknak van egy súlyosabb, doomos oldaluk is. Blitz így nyilatkozott a stílusváltásról: „Véleményem szerint az Overkil sosem volt egy szimpla power, speed vagy thrash banda. Már a legeslegelső, saját kiadású minialbumunkon is többfajta stílust próbáltunk ötvözni. Úgy érzem, hogy a csapat stílusa a Feel The Fire óta nem változott, inkább egyfajta egyenletes, sőt dinamikus fejlődésről beszélhetünk, kisebb változtatásokkal. Az Overkill legnagyobb erőssége manapság az, hogy megtanultunk jó dalokat írni. Bennünket nem érdekelnek az épp aktuális divatirányzatok, csak az, hogy minél jobb dalokat tudjunk lemezre tenni. Az előző lemez, a Horrorscope még nem mutatott egy kiforrott, egységes zenekart, hiszen a két gitárosunk azon az albumon debütált. A nótákat is D.D. és jómagam írtuk, így inkább kettőnk projectje volt az a lemez. Az I Hear Blacket viszont már közösen hoztuk össze – öt olyan arc, akiknek határozott elképzeléseik vannak."

0309overkill2

Bár nem szól tökéletesen, az Alex Perialasszal (lásd még többek között Anthrax, S.O.D., Nuclear Assault, Testament, de a Feel The Fire-ön, a Fuck You! EP-n és az Under The Influence-en is ő dolgozott) készült I Hear Black még így is köröket ver hangzás terén a kissé tompa Horrorscope-ra. Összességében annak ellenére is jó volt a lemez fogadtatása, hogy a tengerentúlon elkelt 70 ezer példány komoly visszaesést eredményezett a 120 ezres eladást produkáló Horrorscope-hoz képest. Ahogy ekkoriban Blitz értékelte: „Nagyon biztató reakciók érkeztek a lemezre. A címadó, amely egyben az első kislemez is, az amerikai kollégiumok rádióállomásainak listavezető helyére került azonnal. Számunka az I Hear Black az eddigi legerősebb, legkeményebb Overkill lemez, ha nem is a leggyorsabb. Sokan mondják, hogy megváltozott a hangzásunk az új anyagon, de szerintem ez legfeljebb annak tudható be, hogy most már mindenki beszállt a dalszerzésbe. Rob és Merritt is hozott ötleteket, illetve a dobosunk is. Kétségtelen, hogy az új felállással újfajta ötletek is érkeztek, ez természetes is, de azt azért nem írom alá, hogy alapvető változások álltak volna be. Biztos, hogy némiképp módosult az irány, de csak tovább keményedtünk. Az I Hear Black minden kétséget kizáróan az eddigi legsúlyosabb lemezünk."

A lemez promóciójának keretében a Spiritual Voidhoz végül klip is készült, túl nagy rotációban azonban nem került adásba, mivel ekkoriban a klasszikus metal csapatok már nem kaptak túl nagy publicitást. Az I Hear Black megjelenése után a Horrorscope-ot követő rövidke turnéhoz képest jóval komolyabb kört futottak a Savatage és a Non-Fiction társaságában. A Savatage gitáros Criss Oliva 1993. októberi haláláról végül az Atlantic kiadó számára készített utolsó lemezük, az 1994-es, ismét begyorsult W.F.O. egyik dalában, az instrumentális R.I.P. (Undone)-ban emlékeztek meg.

Bármit is nyilatkozott akkoriban Blitz, az napnál is világosabb, hogy az I Hear Black igen komoly változásokat hozott a csapat hangzását és dalait tekintve is. Nem mondom, hogy ez a legjobb lemezük, sőt, még az első ötbe se nagyon férne be, de kétségtelen, hogy izgalmas, színvonalas és jó kísérlet volt, az eltelt húsz év pedig csak nemesbített rajta. Kis nyitottság elkél hozzá, de ha az megvan, kizárt, hogy ne szeresse meg az ember.

 
FacebookGoogle bookmarkMyspace bookmarkIWIWSatartlapDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huDiggUrlGuru.huBlogter.hu

Hozzászólások 

 
+1 #17 s4tch 2013-03-27 18:27
szerintem meg ez az egyik legjobb overkill lemez. dallamosabb, érettebb, mint a többi lemezük, kimondottan jól áll blitznek a higgadtabb alap, veszett jó riffelés van az egész lemezen. az ignorance & innocence-t megvédeném, a refrén és a szöveg is emlékezetes. a world of hurt meg a legjobb overkill szerzemények egyike. én imádom az egészet, kurvanagy 10-es. persze érthető, ha valakinek kevésbé jön be. olyasmi ez, mint a testamentnél a ritual, az is eléggé megosztó. örülök, hogy helyet kapott a klasszikushock-sorozatban.
Idézet
 
 
0 #16 saszi 2013-03-24 19:49
Soha nem voltam Overkill fan, de mindig szimpatikus volt ez a banda. Viszont ez az a lemezt, mikor meghallottam először éreztem, hogy ez fantasztikus. A mai napig nagyon szeretem, azóta is ha tehetem meghallgatom lemezeiket, sokszor tetszik is, de ilyen hatással egyik sem volt rám. Ez egy nagyon jó lemez, de tudom nehezebb befogadni, sok hallgatás kell hozzá, de megéri, ajánkom mindenkinek, aki nem szokványosat akar hallgatni.
Idézet
 
 
+1 #15 pumpika666 2013-03-10 23:38
years of decay horroscope és ez a lemez a 3 legjobb kill lemezek és kész :)
mostaniak is jók, de nem ugyanaz az érzés, mint 20 éve :(
Idézet
 
 
+3 #14 Equinox 2013-03-10 16:01
Kellemes lemez, szeretem, de így is a leggyengébbjeik egyike. Dreaming in Columbian, a Sabbath-tiszteletadó Spitiual Void (if your spirit's bleedin', then get some healin') meg World of Hurt (az a dallamos főtéma utcán is gyakran eszembejut, orbitális kedvenc) mindenképp kiemelkedő. De ezen van minden idők legunalmasabb Overkill tétele is, az Ignorance and Innocence. Ghost Dance is értelmetlen, Undyingban is vannak unalmas részek.

Jó lemez, de megérdemli a mellőzést. Néhány telitalálat dala azért van, nem is lenne Overkill másképp, de összességében sok jobb lemezük is van (minimum 10, de az is lehet h 15)
Idézet
 
 
0 #13 kéjsóvár bohóc 2013-03-10 13:50
Na ez az a zenekar aki számomra mindig is minőségi trash metált produkált! Ezerszer izgalmasabb zenekarnak tartom a Slayer-nél! Ők a God hates us all után megszűntek számomra! Az még zseniális album,volt! Az Overkill viszont az új albumaival is számtalan kellemes percet okozott!
Idézet
 
 
+2 #12 Venomádi 2013-03-10 12:20
Szerintem meg ez egy fasza lemez, egyáltalán nem lóg ki sehonnan. Mindenkinek meg voltak 20 éve a kötelező kísérletek, és ez még az egyik leginkább ehető.
Idézet
 
 
+1 #11 denpatrik 2013-03-10 11:50
Idézet - Draveczki-Ury Ádám:
Idézet - denpatrik:
Apropó,szivesen olvasnék egy Aerosmith Get A Grip-ról szóló cikket is.Ha nemtévedek most lesz 20 éve h,kiadták.Vagy az Anthrax State of Euphoria-ról valamit,mondjuk azzal még lehetne várni őszig:))

Get A Grip mindenképpen lesz, Euphoriáról győzd meg Kiss kollégát. ;)

Szuper:))
Idézet
 
 
+1 #10 Draveczki-Ury Ádám 2013-03-10 06:43
Idézet - denpatrik:
Apropó,szivesen olvasnék egy Aerosmith Get A Grip-ról szóló cikket is.Ha nemtévedek most lesz 20 éve h,kiadták.Vagy az Anthrax State of Euphoria-ról valamit,mondjuk azzal még lehetne várni őszig:))

Get A Grip mindenképpen lesz, Euphoriáról győzd meg Kiss kollégát. ;)
Idézet
 
 
+1 #9 denpatrik 2013-03-10 02:46
Apropó,szivesen olvasnék egy Aerosmith Get A Grip-ról szóló cikket is.Ha nemtévedek most lesz 20 éve h,kiadták.Vagy az Anthrax State of Euphoria-ról valamit,mondjuk azzal még lehetne várni őszig:))
Idézet
 
 
+1 #8 denpatrik 2013-03-10 02:41
Én őszintén szólva nem vagyok egy nagy Overill fan,de azért van pár albumuk,amit elég jónak tartok,és be kell valljam,h nemsok albumot ismerek tőlük,de ha egyszer lesz rá időm,h végighallgassam a kimaradt alumokat még lehet,h Overkill fanná válok:)Ezt az albumot épp nemrég halgattam,és hát a műfajában nálam kb. közepesnek számít,talán azért is mert,90 és 93 között még jónéhány eszmélelen nagy album jött ki,aztán onnantól kezdve egyre felejtősebb lett a thrash.Szóval az albumra visszatérve nekem az első számnál mindjárt az énektéma összetettsége tűnt fel,amiről mindjárt az Iron Maiden ugrott be,de olyan szinten,h Bob helyett simán eltudnám képzeli Bruce Dickinson-t is ennél a dalnál,de azt kell mondjam h, tetszett.A kövekező daloknál nekem a Pantera grove-ossaága ugrik be,de valóban hajaz a Black Sabbath-ra is némelyik dal,ahogy a cikkben is volt.Ezzel nem is volna gond,csak nekem túl sok a középtempós dal,és hát a dalszövegekben sem találok valami sok fogósságot,ami még nem vona akkora gond,ha pár dalban legalább a dontéma pörgősebb volna.Egyszerűen hallgatok egy ilyen középtempós dalt és tótál visszafogottnak tűnik a dobtéma,pedig számomra egyértelmű,h egy csapatósabb dobtéma sokat dobna 1-2 dalon,de így h, itt-ott becsörög a cintányér,meg van 1-2 pörgetés meg 1-2 dallamosabb szórás ez így nekem kevés,ezen a téren szerintem nemkellet volna annyira az album középtempós stílusához ragaszkodni,még úgyis simán passzolt volna a dobtéma hangzása.Aztán végre a Weight Of The World-nél felnézek,itt már egy egy egészen lendültes téma jön,végre elkezdek szolidan bólogatni,a lában is járni kezd:))ilyenből szerettem volna többet hallani.A Just Like You-nak meg egész elkapható a szövege,főleg a refrén.Összegében nem kem kb. ennyi.De,ez csak a saját véleményem minden rosszindulat nélkül.
Idézet
 
 
+2 #7 janómanó 2013-03-09 13:35
Számomra egyedül a hangzást illetőleg nehéz osztani a leírtakat. Persze kinek mi, de a Terry Date által csinált Horrorscope lemezt, ezzel a vérszegény, kattogós, már-már demós megszólalással össze sem nagyon lehet vetni.
Idézet
 
 
+1 #6 Sárvári Gábor 2013-03-09 12:35
Én a ReliXIV lemezzel ismertem meg őket, és onnan hallgattam vissza a dolgaikat. Nekem nem lóg ki ez a lemez sem. Más a stílusa, de szerintem teljes értékű Overkill lemez. Ezen is nagyon jó minőségű zenét játszanak, mondjuk én csípem ha egy Thrash banda belassultabb zenét is játszik. Valahogy jól jön ki, és legtöbbször jól is áll nekik. Szerintem ez olyan mint az Anthrax, Sound of White Noise albuma. Ők is frissítettek a hangzásukon azon a lemezen de úgy tették ezt, hogy megmaradtak egy Thrash csapatnak, és Anthrax-nak. Szerintem az Overkill is valahogy így van, elindultak egy új irányba, de megmaradtak Overkill-nek. Csak kicsit másképp, de nem rosszabb vagy jobb, csak más, de a színvonal maradt.
Idézet
 
 
+4 #5 nihilak 2013-03-09 12:28
Idézet - Zoli:
A leggyengébb over kill lemezek egyike, egyfajta black sabbath klón, tőlük gyenge, unalmas. Érdekes mert a feel the fire-on is vannak sabbathos témák, de az mégis tipikus új és eredeti over kill hangzással bír.


Két mondat, két ellentmondás! Ez már igen!
Idézet
 
 
+1 #4 Zoli 2013-03-09 11:15
A leggyengébb over kill lemezek egyike, egyfajta black sabbath klón, tőlük gyenge, unalmas. Érdekes mert a feel the fire-on is vannak sabbathos témák, de az mégis tipikus új és eredeti over kill hangzással bír.
Idézet
 
 
+2 #3 tschaby 2013-03-09 09:40
Ahogy a cikkíró is mondta, ez a lemez megjelenésekor nálam is lecsapta a biztosítékot. Azóta persze megbékéltem vele, de a legkevesebbet hallgatott Overkill lemez nálam. Anno, mikor megvettem a kazit és betettem, már gyanús volt a nyitódalban hangosan kettegő lábdob és a második dalnál már ideges voltam (nem igazán vagyok oda a "régi" Black Sabbath-ért). Az egész lemezről sokáig mindig arra emlékeztem, hogy az utána kiadott WFO nyitótémájánál mennyire mosolyogtam...
Amúgy szerintem az utolsó két 'kill album nálam fennállásuk négy legjobb lemeze közt van (a The Years... és az Under... mellett)! Asszem elő is kapom az Ironbound-ot!
Idézet
 
 
+3 #2 Chris92 2013-03-09 09:35
Ezt az anyagot is szokás jó alaposan leköpdösni, a groove megoldások miatt, és bár nekem se a kedvencem, mégis jó elővenni mert egyszerűen jók a dalok és jó őket hallgatni. Az biztos, hogy fordulópont a banda történetében és, hogy az ezen lévő dolgok később szerves részei lettek a későbbi lemezeknek.
A cikk meg szokás szerint kiváló.
Idézet
 
 
+7 #1 Schill Gábor 2013-03-09 09:19
A Years of Decay 1989-es lemez volt, az 1999 csak elírás.
Ezek a mostani jó Billboardos szereplések megtévesztőek, nem? Nem a csapatok lettek jobbak vagy a rockerek többen, inkább csak arról lehet szó, hogy hűségesebbek vagyunk lemezvásárlás terén, mint az 1-2 slágerre felizguló és azt buzgón letöltögető tömegek, akik már egyáltalán nem vesznek cd-t... Vagy nincs igazam?
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Kereső

Hozzászólások

Legfrissebb galériák

 

Alter Bridge - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

The Treatment - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Iron Maiden - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Anthrax - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Peter Gabriel - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. május 6.

 

Red Dragon Cartel - Budapest, A38, 2014. május 5.