Shock!

augusztus 09.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Klasszikushock tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Borknagar: Quintessence

borknagar_1Az ezredforduló környékére nagyjából letisztult, hogy kik lesznek a Nagy Norvég Black Metal Hype igazi nyertesei. Meglepetésre olyan csontvázak is megmozdultak még a szekrényben, mint az abszolút vesztesként elkönyvelt (The True) Mayhem, de az igazán nagy dolgok olyan zenekarokkal estek meg, mint például a Satyricon, az Emperor, a Covenant/The Kovenant vagy a Dimmu Borgir. A (zömmel norvég) lapok varázsütésre elkezdték komolyan venni és az egyetemes zenei örökség részévé tenni ezeket a bandákat, amelyek ekkorra meglehetősen komoly közönségbázist is kialakítottak a maguk számára. Akadt azonban egy mindig minden kategóriából kissé kilógó csapat, amelyet az istenek is a legnagyobbak közé valónak teremtettek, ennek ellenére valódi potenciáljának máig csak töredékét tudta eredményre váltani. A húsz éve megjelent Quintessence kapcsán is mi más lehetne a téma, mint a Borknagar tündöklése és „bukása".

megjelenés:
2000. április 17.

kiadó:
Century Media

producer: Borknagar

zenészek:
ICS Vortex - ének, basszusgitár
Øystein G. Brun - gitár
Jens F. Ryland - gitár
Lars A. Nedland - billentyűk
Asgeir Mickelson - dobok

játékidő: 43:28

1. Rivalry Of Phantoms
2. The Presence Is Ominous
3. Ruins Of The Future
4. Colossus
5. Inner Landscape
6. Invincible
7. Icon Dreams
8. Genesis Torn
9. Embers
10. Revolt

Szerinted hány pont?
( 15 Szavazat )

A millenniumi évbe egy, az Emperorral, a Witcheryvel és a Peccatummal (...) közös amerikai turné vezette át Øystein G. Brun gitáros csapatát, és valahol ennek környékére datálható az is, amikortól a Borknagar nem engedhette meg többé magának az amatőr hozzáállást. Mert ugyan a black metal a mai napig határozottan támaszkodik az erdőmélyi remeték által kreált, csak azért is széllel szemben pisáló imidzsre (plusz ne tagadjuk, jól is áll ez ennek a stílusnak), a jóval magasabbra rakott lécet megugrani csakis profi tagsággal, kiszámítható jövőképpel volt lehetséges. A Century Media egy adott szintre szépen felépítette Brunéket, de ahogy pár évvel korábban az Emperor esetében, itt is egyértelműen érezni lehetett a levegőben, hogy ez a társulat jóval többre hivatott annál, minthogy alkalmilag összerántott szuper muzsikusok örömtanyája legyen. A Borknagar pedig a maga részéről meg is tett mindent a továbblépésért a negyedik nagylemezére való rákészülés során.

A The Archaic Course felvételei után ugyan eltűnt a képről a komplett ritmusszekció, az első két lemezt feléneklő Kristoffer „Garm" Rygg által beajánlott Simen „ICS Vortex" Hestnæs ellenben magabiztosan elfoglalta a helyét a fronton, bátran hozott már zenéket és szövegeket is a Brun által korábban egyszemélyben uralt műhely számára. Rá tehát nyugodtan lehetett építkezni, ahogy Jens F. Ryland gitáros is bizonyított eddigre a hangszeres teljesítményével és csapatösszetartó szerepében egyaránt. A basszusgitárt jobb híján Vortex vette a nyakába, az üres dobszékre pedig – cseppet sem kézenfekvő módon – az over-the-top progmetálban utazó Spiral Architect ütősét, Asgeir Mickelsont ültették le. Utóbbit egy bizonyos Lars „Lazare" Nedland hozta le az egyik próbára, aki szintén ekkor lépett fel a Borknagar porondjára, és akinek a döntnökök kezdettől fogva Brunhöz és Vortexhez hasonló alapemberi szerepet szántak. Egyértelmű cél lett ugyanis a billentyűs poszt megerősítése a bandán belül, nem csupán az Enslavedet örök prioritásként kezelő Ivar Bjørnson távozása miatt, de a hangszer szerepének újradefiniálása okán is.

Lazare ekkoriban a legelvontabb avantgárdban dagonyázó Solefald révén lehetett „ismerős" pár embernek, továbbá elévülhetetlen érdemeket szerzett dobosként (!) a Carpathian Forest felejthetetlen debütáló albumának életre pofozásában is. A Borknagarba azonban nem ezeket, sokkal inkább a '70-es és '80-as évek hard rockjának imádatát hozta, jellegzetes hammondos hangszínei a mai napig a banda védjegyének számítanak egy olyan közegben, amelyet a zenekar tulajdonképpen magának talált ki és épített fel. Ez az építkezés már a The Archaic Course idején elkezdődött, de a Quintessence meghallgatását követően vált világossá mindenki számára, hogy milyen léptékben is zajlik. Ehhez pedig mindenki hozzátette a magáét, a kész dalok feldobolására szerződtetett Mickelson például ha kellett, szöveget írt, újratervezte a banda logóját, továbbá fotósként és grafikusként működött közre abban, hogy a készülő album küllemében is az új időket idézze. És ami a legszebb az egészben, hogy mindez erőltetés nélkül, mondhatni természetes módon forrta ki magát a háttérben, egy pontosan megrajzolt vízióhoz igazítva.

borknagar_2

Ez kétségtelenül ragyogó kiindulási helyzet volt a továbbra is fő dalszerzőnek számító Brunnek, ugyanakkor csupán szükséges, de nem elégséges feltétel ahhoz, hogy az elődökhöz méltóan lehengerlő dalcsokor legyen a manőverek kimenete. Három osztatlan underground megbecsülésben fürösztött album után ugyan nem sokakban volt kérdés azt illetően, hogy lehet-e tartani az elképesztően magas színvonalat, ez azonban már egy más brigád volt, amely még inkább bizonyítani vágyott, mint „elődei". Ennek jegyében elhagyták a Century Media házi stúdióját, és az agresszívebb, súlyosabb muzsikákban nagyobb rutinnal bíró, ekkoriban már hallatlanul népszerű Abyssben, vagyis Peter Tägtgren mellett horgonyoztak le. A Borknagar azonban nem producert, pusztán egy jó hangmérnököt keresett a kész dalaihoz, és eképpen ennél jobb helyre nem is nagyon vetődhettek volna. A Quintessence-szel hasonló lépésre szánták el magukat, mint amit a debüt és a The Olden Domain között már megtettek, így amiatt sem volt már bennük különösebb aggodalom, hogy lesznek-e új támogatóik, akik a megújult irány okán esetlegesen elvesztett rajongók helyére állnak.

Holmi drámáról persze szó sem volt, a kaput bestiális erővel berúgó Rivalry Of Phantoms hozza a megszokott borknagaros fordulatokat, elsőre is feltűnik azonban a hangzás áramvonalasítása, illetve a direktebb megközelítés. Brun játéka azonban itt és később is eltéveszthetetlen, miközben Vortex és Lazare az egekbe emelik ezt a szimpla Borknagar-standardként induló nótát. A maga zordságában is kiművelt hatást keltő The Archaic Course után meglepő lehetett, hogy a frontember előszeretettel vált vissza a károgásra, gyakran ráadásul több szólamban, a dallamos énekkel párhuzamosan. A brigád lemezeit kezdetektől fogva jellemző szerkezet azután itt is visszaköszön, és a viking vértől hajtott száguldással kevert úriemberes középtempó átadja a helyét pár percre a billentyűs hangulatfestésnek, majd az akusztikus merengésnek. A Quintessence a magát elsőre megszerettető albumok közé tartozik, és ebbéli funkcióját csak megerősíti, hogy az előző lemez Ad Noctumja után Vortex ismét egy emblematikus dallal kínálta meg társait, a Mickelson remek dalszövegével óriássá lett Colossus valódi csúcspont nem csupán itt, de a komplett diszkográfiában is.

Pedig még csak ezután következnek – Lazare nagy pillanatát, az Inner Landscape-et követően – azok a dalok, amelyek ténylegesen átemelték a Borknagart a 21. századba. Bár látszólag „csak" újabb Brun-témák sorakoznak a „B oldalon", fókuszban a The Olden Domainen már tökélyre fejlesztett epikus vonallal, meggyőződésem, hogy itt teljesedett ki a zenekarvezető szándéka a banda megszólalását illetően. Emberünk a death metalban erős Molestedből (amelynek alapító tagja volt) annak idején éppen azért távozott, hogy olyan, senki máséhoz nem hasonlítható muzsikát játszhasson, amelyben a filmzenék hatása vagy az akusztikus hangszerek jelenléte is éppolyan markáns, mint a tőrőlmetszett black metal témák által közvetített hangulat. Ha valakit igazán érdekel a téma, nagyszerű analógiát fedezhet fel itt az Emperor, illetve személyesen Ihsahn hasonló törekvéseivel, egyben azt is láthatja, hogy az adott szándék mennyire eltérő végeredményt is produkálhat két „szomszédvár" esetében. Akárhogy is, a Icon Dreams, a Genesis Torn vagy a Revolt hallatán meg kell adja magát mindenki, akit a prog/black-színtér beszippantott, ezek egy perfekt zenekar perfekt dalai.

borknagar_3

Itt következhetne az a rész, hogy a tökéletessé lett madár végül az egekbe emelkedett... ám ez esetben már a szárnyra kapás pillanatában gondok adódtak. A nyári fesztiválfellépések lehettek volna a dicsőséges út kezdeti állomásai, amelyek között ott találtuk az első Summer Rocks fesztivál „norvég napját" is, ahol Vortexék az Immortal társaságában hódíthatták meg a Petőfi Csarnok színpadát. Én is ott álltam a színpad előtt, naná, hogy ott voltam, életem első koncertjén a társbandák által megtépázott idegrendszerem a nap fénypontjaként készült a Borknagar fellépésére. A mából visszatekintve persze már tudom, hogy mennyire bődületesen eltúlzottak voltak az akkori várakozásaim, hiszen a Quintessence hangzását nyomaiban sem lehetett reprodukálni a PeCsa falai között, másrészt pedig lássuk be, ez a csapat nem a színpadokra született, ott igazából soha nem érezték magukat otthonosan. Volt azonban egy ennél sokkal lényegesebb probléma a háttérben, amiről csupán a bennfentesek tudhattak akkoriban, de napvilágra kerülése nem váratott már sokáig magára – pedig túlzás nélkül átírta a Borknagar jövőjét.

Vortex a Spiritual Black Dimensions albumon kezdett el flörtölni a Dimmu Borgirral, majd a turnékra is elkísérte Shagrathékat, ekkor még azonban egyöntetű meggyőződés volt a táboron belül a tekintetben, hogy számára a Borknagar jelenti az egyértelmű prioritást. 2000 nyarán viszont az énekes váratlanul nagyon komoly dilemmával találta szemben magát, hiszen a Puritanical Euphoric Misanthropia lemezre ráforduló, népszerűségben lényegesen magasabb szintet képviselő Dimmu hadrendbe kívánta állítani őt is, a stúdiózás időpontja azonban már lekötött Borknagar-koncertekkel ütközött – a zenekarvezető Brun pedig nem akart megalkudni. Történhetett volna talán másképpen is, de az is meglehet, hogy nevesebb csapat végül amúgy is elszipkázta volna az elképesztő hangi adottságokkal rendelkező énekest, a dolognak gyors válás lett a vége, és a Quintessence ekképpen nem egy új korszak nyitánya, hanem a Vortex-éra lezárásának mementója lett. Egy hatalmas kanyar következett ezután a Borknagar életében Vintersorggal, hogy aztán a mába érkezve újfent egy zenekarban találjuk a Brun/Vortex/Lazare triót... és mi ez, ha nem happy end?!

Végszóként talán állhatna itt valami egészen más, mint hogy saját magamat plagizálom, de amit a Depeche Mode Violator lemeze kapcsán annak idején leírtam, itt is helytállónak érzem: én magam is számos albumukat kedvelem összességében lényegesen jobban ennél, ugyanakkor ez a lemez nem csupán minden addiginál komolyabb áttörést hozott a csapatnak, de megtestesítette a teljességgel különböző zenei irányokból közelítő sokaság számára a tökéletes alkotást is. Ennél kevesebbre ma sem tudnám értékelni az itt hallottakat.

 

Hozzászólások 

 
#8 Carrast 2020-04-20 21:13
igen király album - igen király kritika!
Idézet
 
 
#7 Draveczki-Ury Ádám 2020-04-19 05:47
Idézet - Equinox:
Fields of the Nephilim - Elizium lesz idén?

Kellene, igyekszünk.
Idézet
 
 
#6 pumpika666 2020-04-18 23:20
alap 10-es lemez! nincs itt hiba!
Idézet
 
 
#5 Vikernes Krisztián 2020-04-18 17:36
Idézet - Nornagest:
Egy érdekesség: a Borknagar olyannyira a black metal színtér részeként indult, hogy a debüt idején a Gorgoroth két tagja is játszott a bandában, Grim (dob) és Infernus (basszus).

köszi az infót!
Idézet
 
 
#4 Nornagest 2020-04-18 15:41
Egy érdekesség: a Borknagar olyannyira a black metal színtér részeként indult, hogy a debüt idején a Gorgoroth két tagja is játszott a bandában, Grim (dob) és Infernus (basszus).
Idézet
 
 
#3 dögmarabu 2020-04-18 13:55
Ez a legjobb lemezük, meg az Olden domain.Nem volt rossz az a Pecsas koncertjuk. Csak a hangzassal sokat szarakodtak, ha jol emlekszek.
Idézet
 
 
#2 Equinox 2020-04-18 13:27
Fields of the Nephilim - Elizium lesz idén?
Idézet
 
 
#1 Equinox 2020-04-18 13:16
Na meghallgatom, ha már ilyen szépeket írsz róluk. Koncerten láttam őket Vintersoggal (akinek a szólócsapatát nagyon szeretem). Nedlandot is láttam a Solefalddal, de nekem ez a banda teljesen kimaradt, 1-1 számot hallottam csak (innen pl Colossus és Revolt)
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Orphaned Land - Budapest, Club 202, 2013. október 4.

 

Uriah Heep - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. szeptember 21.

 

Die Krupps - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

A Life Divided - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.

 

Amorphis - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.

 

Winger - Budapest, A38, 2009. december 9.