Shock!

november 01.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

Klasszikushock tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Black Sabbath: Sabotage

0622blacksabbath1Súly, gyűlölet, harag: a Black Sabbath hatodik nagylemeze, az 1975-ös Sabotage szó szerint egy szörnyeteg, amelynek csak óvatosan szabad nekiállni. Az apokalipszis negyvennégy perces himnusza ez, a külső és belső világvége cinikusan nyers ábrázolása. Ez a lemez nem a zene öröméről szól, nem találni benne semmi fennköltet vagy dicsőségeset: a Sabotage nem más, mint háromnegyed órányi arcul köpése mindannak, ami hamis és hazug. Zabolázatlan dühkitörés, vagyis pontosan az, amiről a metal mindig is szólt.

A '70-es évek első fele valóságos diadalmenet volt a Black Sabbath számára: 1975-re öt olyan lemezt tudtak a hátuk mögött, amelyekkel nemcsak saját hírnevüket sikerült megalapozni és bebetonozni, de minimum egy tucatnyi új stílusirányzat számára is előkészítették a terepet. A birminghami munkásvilágból érkező négy fiatal számára a siker szinte a semmiből jött, s a világ látszólag egyik pillanatról a másikra fordult velük egy nagyot, felfedve előttük csillogó, aranyszínű arcát. A féktelen bulizások korszaka volt ez, a klasszikus rocksztárkodás nonpluszultrája. De a népszerűséggel járó hirtelen jólétnek árnyoldalai is vannak, s ezt a zenekar hamarosan a saját bőrén tapasztalhatta meg. Ozzy: „A '70-es évek közepére minden megváltozott a Black Sabbath háza táján. A kezdeti időkben örökké együtt mulattunk: ha megérkeztünk egy új helyre koncertezni, akkor mint egy kis galeri, bejártuk a várost, kipróbáltuk a kocsmákat és a klubokat, berúgtunk és csajoztunk. De ahogy telt az idő, egyre kevesebbet találkoztunk. Annyi időt voltunk együtt, hogy egyszerűen elegünk lett a többiek társaságából. És akkor is csak zsörtölődtünk, ha nem töltöttünk együtt egy percet sem, így idővel oda jutottunk, hogy már nem is beszéltünk egymással."

megjelenés:
1975. július 28.
kiadó:
Vertigo / Warner
producer: Black Sabbath & Mike Butcher

zenészek:
Ozzy Osbourne - ének
Tony Iommi - gitár, billentyűk
Geezer Butler - basszusgitár, billentyűk
Bill Ward - dobok

játékidő: 43:44

1. Hole In The Sky
2. Don't Start (Too Late)
3. Symptom Of The Universe
4. Megalomania
5. The Thrill Of It All
6. Supertzar
7. Am I Going Insane (Radio)
8. The Writ

Szerinted hány pont?
( 38 Szavazat )

A személyes problémák mellett azonban egyéb kellemetlenségek is bekopogtattak a Sabbath ajtaján. Kijózanító élmény lehet minden alkotóművész számára, amikor rádöbben a valóságra, hogy ő maga csupán bohóc, mutatványos a porondon, akit elölről a közönség, hátulról pedig az ügynökök és menedzserek próbálnak megerőszakolni. Az első esetben a végeredmény rendszerint a siker, majd a kiégettség, a másodikban pedig a fájdalmas megalázottság. A Sabbath évekig élvezte a közönség rajongását, ám nem vették észre, hogy a hátuk mögött a jogászokból és ügynököből álló kifinomult gépezet nem értük, hanem éppenséggel ellenük dolgozik. Geezer Butler így emlékszik vissza a felismerésre: „A Sabbath Bloody Sabbath készítése alatt jöttünk rá, hogy az ügynökségünk és a lemezkiadónk együttes erővel, módszeresen nyúl le minket. Annyira komoly volt a helyzet, hogy amikor épp nem a stúdióban vagy a színpadon voltunk, valamelyik ügyvéd irodájában ücsörögtünk, hogy megpróbáljunk megszabadulni a sok mocskosságtól."

Kemény pofon volt ez a négy húszas éveik közepén járó zenész számára. A frusztráció és a harag végül mélyen rányomta pecsétjét a soron következő Sabbath anyagra: már a lemez címével is arra utalt a csapat, hogy ügynökségük milyen alantas módon próbálta szabotálni a zenészek munkáját és életét. A Sabotage felvételei sem mentek zökkenőmentesen, hiszen a zenekar éjjel dolgozott a lemezen, nappal pedig a bíróságra járkált. Az új lemez megszületésének legfőbb oka éppen ezért igen prózai volt: valamiből fizetni kellett az ügyvédeket. Ugyanakkor nem szabad elfelejteni azt sem, hogy a Sabbath muzsikosokból állt, akik a zenén kívül máshoz nem is értettek. Ahhoz viszont nagyon is.

0622blacksabbath2A Sabotage felvételeihez a csapat bevonult az angliai Morgan Studiosba, ahol egyes információk szerint hat, mások szerint tizenkét hónapig dolgoztak a dalokon és magukon a felvételeken. A Sabbath Bloody Sabbath sikere után elvileg adott volt az irányvonal, ám az akkoriban történtek hatására végül egészen más úton indultak el. Tony Iommi: „Folytathattuk volna ott, ahol a Sabbath Bloody Sabbath-tal abbahagytuk, vagyis lehettünk volna még technikásabbak, használhattunk volna még több nagyzenekari betétet, de nem volt sok kedvünk mindehhez. Egymásra néztünk, és azonnal tudtuk, hogy egy igazi rocklemezt akarunk csinálni – a Sabbath Bloody Sabbath pedig nem ilyen volt." A jogi hercehurca azonban egyáltalán nem hozta közelebb egymáshoz a tagokat, s a régi bajtársiasság már csak nyomokban létezett közöttük. Az album legfőbb zenei agytrösztje Iommi volt, aki nem vette túl jó néven, hogy társai gyakorlatilag magára hagyták a stúdióban: „Egyedül kellett megkevernem a lemezt, ami nagyon nehéz volt. A többiek mindig hazasiettek, ott sem voltak. Nem volt könnyű, de nem hagyhattam abba, csinálni kellett. Persze, az igazsághoz hozzátartozik, hogy akkoriban eléggé el voltunk látva drogokkal – kokain, pia meg mindenféle más..." A lemezt meghallgatva elmondható: a düh és a drog pokoli elegy.

A nyitó Hole In The Sky klasszikus Iommi riffel indít, ami egyszerre fenyegető és ragadós. Ozzy úgy énekel, mintha ő maga lenne az a lyuk az égen, amely dühödten szív magába mindent, hogy aztán félig megemésztve visszaöklendezze a maradékot. A rövid átvezető Don't Start (Too Late) után bereccsen a Symptom Of The Universe, amely mára szintén Sabbath-slágerré érett. Iommi gonoszan dohogó riffelése alá Bill Ward feszes iramot diktál, a Geezer Butler basszusával megvastagított hangzás pedig ontja magából a gyilkos indulatokat. A pusztítás ódája ez, ahogy azt a Black Sabbath-on kívül más nem igen tudja előadni.

Az album legsötétebb tétele talán egyben a zenekar történetének legnyomasztóbb darabja is. A Megalomania a maga kilenc és fél percével még ma sem könnyű szerzemény, hát még milyen nehéz falatnak tűnhetett 1975-ben! Ebben a doom-gyöngyszemben benne van mindaz, amiről a későbbi sötét zenék is szólnak: az emberek utálata, világvége-hangulat, izoláció és ellenszenv mindennel és mindenkivel szemben. Ozzy itt is maga a megtestesült gyűlölet, Iommi pedig emlékezetesebbnél emlékezetesebb témákat vonultat fel. Mindehhez remek terepet nyújt a szerzemény hossza és szerkezete: a közepe táján a depresszív hangulatú részt egy tempósabb váltja fel, amely úgy fortyog, mint egy vulkán belseje. A Thrill Of It All talán némileg képes fellazítani az albumot uraló mérhetetlen borút, bár ezt a dalt is belengi valamiféle ironikus keserűség, mintha a zenekar önmagát nevetné ki naivságáért.

0622blacksabbath4A lemez legérdekesebb tételére, a Supertzarra Ozzy így emlékszik vissza: „Emlékszem a napra, amikor felvettük: besétáltam a Morgan stúdióba, és ott volt egy negyvenfős kórus, egy 86 éves hárfással. Olyan zajt csináltak, mintha Isten vezényelné le a világvége zenéjét. Meg sem kíséreltem rávokálozni." Ezt a furcsa, Sabbath-mércével mérve kísérletező darabot egy olyan követi, amely már egyenes visszautalás az előző lemezre. Az Am I Going Insane (Radio) szintetizátorral megdobott, felszabadultabb dal, persze csak Sabbath mércével mérve. A radio szó a címben sokáig engem is zavarba ejtett, mert bár slágeres dalról van szó, mégsem fért a fejembe, hogyan írhatott a Sabbath direkt a rádiókra valamit. Mint aztán kiderült, a radio ez esetben vicces utalás akar lenni az elmebetegségre, vagyis a dal témájára. A záró The Writ szövegét Ozzy írta, ami ritkaságnak számít, lévén a zenekar fő dalszövegírója mindig is Butler volt. Itt Ozzy kiadta minden dühét, amit korábbi menedzserük, Patrick Meehan iránt táplált, de társai sem fogták vissza magukat. Ward olyan erővel püföli a bőröket, mintha a pergő helyén valamelyik lemezcéges nagykutya feje volna, Iommi pedig Butlerrel tökéletes ellenpontja Ozzynak, sőt, még egy akusztikus betétet is volt képük beépíteni a dalba, csak hogy megmutassák: azért nekik is van humorérzékük.

A lemez nyomasztóan sötét hangulatának dacára igen pozitív fogadtatásban részesült, ekkorra azonban valami eltörött a csapat háza táján. Ahogy Ozzy fogalmazott: „Nem voltunk már többé egyszerű birminghami kölykök, akik csak bulizni akarnak egy jót – keményen melóztunk, méghozzá azért, hogy kifizethessük az ügyvédeinket." Jóllehet, a klasszikus felállás a Sabotage után még két nagylemezt élt meg, a kezdeti időkre jellemző lelazult zsenialitás helyét azonban addigra az illúzióvesztés szülte görcsösség vette át, ami végül a rockzene egyik legnagyszerűbb formációjának a szétszakadásához vezetett.

 
FacebookGoogle bookmarkMyspace bookmarkIWIWSatartlapDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huDiggUrlGuru.huBlogter.hu

Hozzászólások 

 
+4 #11 Equinox 2013-06-23 10:47
Egyszer láttam remasterelve az első 6 Sabbath lemezt egy botlban. 4-re volt pénzem, tehát ez meg a Vol 4 maradt ki első körben (BS, Paranoid, Master és SBS egyértelmű volt). Másik héten jött az ösztöndíj, és megvettem ezeket is.

Jó lemez, de ritkábban hallgatom mint az első 5-öt. A Symptom szerintem is a thrash metal alapját szolgáltatta, de a furcsább számok nem mind annyira erősek. A Supertzar dallamai zseniáklisak egyébként, Megalomania is egy bivalyerős refrén, Hole meg egy klasszikus RIFF. Az A oldal sokkal erősebb
Idézet
 
 
+3 #10 Trollmagnet 2013-06-23 07:32
Ja még annyit, hogy az Am i going insane eredetileg egy Ozzy szólólemezre készült volna (sokan mondogatják, hogy ez a szám előrevetíti Ozzy későbbi stílusát), kissé poposabb is a kelleténél
Idézet
 
 
+4 #9 Trollmagnet 2013-06-23 07:29
Nekem ez a lemez sokkal jobban tetszik, mint az sbs, zseniális ez az album a symptom konkrétan lerakta a trash metal alapjait szerintem :)
Tudom sokak szerint ez az album tele van töltelékszámokk l, de szerintem ez az utolsó igazi sabbath lemez, amit egyben is jó meghallgatni mindig
Idézet
 
 
+4 #8 Gábor 2013-06-22 15:42
Talán ezt kedvelem legkevésbé a 70-es évekbeli lemezeik közül. Valahogy se Ozzy éneke, se a hangzás nem jön be. Sőt a dalok se a Symptom és a Supertzar kivételével. Ha a kemény vonal, akkor az első 3 lemez a nyerő nálam, ha a progresszívebb, akkor a Bloody-Technical duó...
Idézet
 
 
+8 #7 pumpika666 2013-06-22 13:37
nagyon eklektikus lemez, tele jó nótákkal, a supertzar-t imádom, tisztára mint valami filmzene :)
Idézet
 
 
+7 #6 Abdul 2013-06-22 11:09
nameg az am i going insane gitárszólója pl. ennyi egy gitárszóló, semmi hoki, kis effektezés-maszatolás, majd lezárásnak meg egy csodaszép tiszta dallam. az ilyen finomságokban is nagy iommi.
Idézet
 
 
+10 #5 Abdul 2013-06-22 10:56
brutális lemez, ezt a zsigeri gonoszságot kb. a slayer tudta megfejelni tíz évvel később. sabbathnál általában iommi setétséges riffjeit emelik ki mindig, itt viszont a zseniális dallamok meg a hangulat is viszi a lemezt.
Idézet
 
 
+7 #4 Tuonela 2013-06-22 10:09
Én úgy 15 évesen, amikor az első négy lemez után végre meghallottam ezt a lemezt (akkoriban még hónapokig gyűjtöttem rá, hogy egy-egy újabb kazettát meg tudjak venni, így hát a Sabbath diszkográfia elég lassan gyűlt össze...), már akkor imádtam. Magával ragadott az a beteg hangulat, ami ebből a lemezből árad, és tényleg hatalmas dalok vannak rajta. Nekem egyébként az első 8 Sabbath lemez mindegyike klasszikus, és az első 7 között sorrendet sem tudnék felállítani. Valamiért mindegyik a legjobb, nem tudnék kedvencet választani. Mindenesetre erről a lemezről a The Writ is egy elképesztően alulértékelt dal, szerintem a legnagyobb klasszikusok között a helye.
Idézet
 
 
+5 #3 GTJV82 2013-06-22 09:51
Szerintem (ahogy ezt már a Sabbath Bloody Sabbath írásnál is kifejtettem) az első 4 dal klasszikus Sabbath, a második 4, azaz az akkoi "B" oldal viszont nagyon kísérletezős, így inkább az egészséges arányok borultak fel a klasszikus Sabbath elemek és a kísérletezés között.
Szeretem, de nálam ez már nem klasszikus, nem éri el az első 4-5 szintjét. Ritkán veszem elő.
A Megalomania Ozzy egy visszaemlékezés e szerint gyak. egy drog(os)himnusz ... :)
Idézet
 
 
+9 #2 BSND 2013-06-22 09:01
A Megalomania szerintem a csapat egyik legalulértékelt ebb dala. Emlékszem, hogy amikor még nem voltam annyira beleborulva a csapatba ezt a számot már akkor is nagyon imádtam.
Idézet
 
 
+8 #1 Chris92 2013-06-22 08:18
Megosztó egy lemez, hisz itt tűnnek fel azok a kísérletezős jellegek, amikbe sokak szerint az ezt követő két lemezen jól bele is borultak (szerintem meg nem, de ezt majd kifejtem az azokról készült cikkeknél). Jómagam ezt a lemezt is nagyon szeretem, de az előző ötnél jóval ritkábban is veszem elő. Tényleg nem mindennapi hangulata van, amire kell egy kis idő, hogy ráhangolódjak de ha ez sikerült maximálisan átjönnek ezek a nagyszabású, sötét himnuszok. .
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Legfrissebb galériák

 

Iron Maiden - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Anthrax - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Peter Gabriel - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. május 6.

 

Red Dragon Cartel - Budapest, A38, 2014. május 5.

 

Anneke Van Giersbergen - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Anna Murphy - Budapest, Club 202, 2014. április 4.