Shock!

Holnaptól... címmel tavaly ősszel jelent meg a ZBB bemutatkozó lemeze, ami így önmagában talán nem mond sokat mindenkinek, pedig a dallamos hard rock/AOR vonalon mozgó zenekar vezetője a többek között a Korálból vagy Tunyogi Péter mellől ismert Fischer László gitáros, énekese pedig Kiss Zoltán, aki többek között az Iron Maidnemben, az Age Of Nemesisben vagy az EGO Projectben bizonyította az utóbbi években, hogy Magyarországon párját ritkító adottságokkal rendelkezik. A rajtuk kívül még Nagy Zsolt billentyűst, Krecsmarik Gábor dobost és Tolmacsov György basszusgitárost rejtő formáció már második albumán dolgozik, és közben rendszeresen koncerteznek is. A ZBB történetéről és a banda körüli aktualitásokról Fischer Lászlóval beszélgettünk.

Hogyan alakult ki a zenekar mostani felállása?

Tunyó halála után, Kékesi Bajnok Lacival megfogalmazódott bennünk, hogy valamiképpen tovább kellene vinnünk az örökséget, méghozzá új dalokkal is. Donászy Tibi lett a dobos, akivel még a Korál előtt, a Beatricében zenéltem együtt, billentyűsként Nagy Zsolt érkezett, énekesként pedig Kiss Zoli. Így jött létre a Zöld a Bibor Band, amivel eredetileg főleg a régebbi nótákat nyomtuk, tehát P.Mobilt, TRB-t, Korált, de idővel elkezdtek születni a sajátok is. A dolog jól ment, aztán végül úgy alakult, hogy Tibi, majd Bajnok is távozott. Az ok annyi volt, hogy nem lehetett tovább összeegyeztetni az ügyeinket a Mobilmánia dolgaival, az pedig nem működik, hogy folyamatosan alászerveznek a koncerteknek... Ezután érkezett a zenekarba Krecsmarik Gábor dobos és Tolmacsov György basszusgitáros, akikkel zeneileg mindenképpen magasabb szintre léptünk. Egyrészt kaptunk egy újfajta lendületet, másrészt Gabi és Gyuri Dream Theatert is játszanak máshol, ami ugye igencsak felkészült muzsika. Az érkezésükkel új típusú precizitás jött a csapatba, és eleve a stílusuk is más, mint az elődeiké volt. Maga a zene is sokat változott. A dalokat alapvetően Zsolttal ketten írtuk az albumra, ezért is olyan hangsúlyosak a billentyűk. A második anyagra készülődve persze reméljük, hogy a többiek is bekapcsolódnak majd a folyamatba.

Ne vedd rossz néven, amit mondok, de a te ötvenen felüli generációd itthon általában nem feltétlenül ezzel a hangzásvilággal alkot, mint ami a lemezen is hallható. Sokkal modernebb a megszólalásotok, mint ami megszokott ezen a bizonyos klasszikus, Deep Purple-ihlette magyar hard rock vonalon.

Elárulok egy titkot: februárban már hatvan is elmúltam! (nevet) Egyébként amit mondasz, igaz, szerintem is más stílust képviselünk. Persze nálam is meghatározó volt annak idején a Purple, amihez a Shadowstól jutottam el, belém ivódott a zenéjük, de aztán később nagyon megszerettem a westcoast/AOR irányzatot is: a Totót, a Journeyt, a Foreignert, a Bostont, a Kansast... És ma is folyamatosan keresem az új zenéket a neten.

Mi tetszett különösen az utóbbi időkben?

Elsősorban az igényes hangszerelésű, mai megszólalású, de dallamos rockzenéket szeretem, amikben mondjuk a Purple is benne van, de mégis az új felé mutatnak, és jók a gitárosok, mindenki felkészült a zenészek közül. Mik is tetszettek az utóbbi időben? Alfonzetti, Jorn, Bad Habit, Bangalore Choir, Chris Ousey, Cloudscape, Fatal Force... Sorolhatnám hosszasan, a lényeg, hogy tényleg nehéz tartani a lépést a megjelenésekkel, de azért igyekszem. Persze az is igaz, hogy tíz újból mondjuk csak egy-két album igazán jó, de hihetetlenül sok értékes zene létezik, amikről a többség még csak nem is hallott. A múltkor például Gidónak mutattam az Alfonzettit. Állatira tetszett neki, de előtte még csak a nevükkel sem találkozott soha.

A gitárjátékod is korszerűbb a korosztályodba tartozó hazai gitárosok nagyrészénél. Kik a kedvenceid?

Nem nagyon tudok neveket kiemelni... Steve Lukather mindenképp örök kedvencem, nagyon szeretem úgy használni a tremolókart, olyan frazírokat csinálni vele, mint ő, és amiatt is nagyra tartom, hogy sosem szólózza szét a lemezeit, hiába tehetné meg. Az új lemeze, a Transition is sokat szól nálam mostanában. A fiatalok közül pedig Magnus Karlsson jut most így hirtelen eszembe, aki szintén nagyon jó zeneszerző. Hatalmasakat teker persze ő is, de jó dalokba ágyazza a virtuóz megoldásokat.

Ha már így a zenéről beszélünk, Kiss Zolit alapvetően egy súlyosabb zenei világból ismeri a közönség. Mennyire igényel ez másfajta megközelítést a dalszerzés során, már ha igényel?

Zoli az ország egyik legjobb rockénekese, aki baromira érzi ezt a műfajt is, nem csak a keményebbeket. Néha persze jobban „rányomja", meg ilyenek, de ezeket csiszolni szoktuk, és a vokálok is sokat módosítanak az összképen. De az új albumra már gyűlnek az ötletek, és már most látszik, hogy keményebb lesz az elsőnél. És persze nagyon jó lesz, mert nem adunk ki úgy semmit a kezeink közül, hogy esetleg töltelékek is vannak rajta.

Ehhez kapcsolódva: ez az első album elég régóta kész van már, de végül tavaly év végén jött ki. Miért csúszott ennyit a megjelenés?

Különböző okokból ment a huzavona, de tény, hogy a közönség már minden dalt régóta ismer az albumról, így fontos volt, hogy valamit végre haza tudjanak vinni a bulikról kézzel fogható formában is. Eredetileg saját magunk akartuk kihozni az anyagot, de aztán a kiadó megkeresett, szóval végre megjelenhetett a lemez.

Üzleti szempontból volt értelme a dolognak?

Nézd, mindenki tudja, hogy manapság baromi nehéz vagy úgyszólván lehetetlen CD-t eladni. Azok az idők már nagyon messze vannak, amikor a Korállal százezer bakelitünk fogyott, de én úgy gondolom, ha van CD-d, az a mai világban is érték. Üzletileg tehát nem biztos, hogy van értelme az ilyesminek, de aki szereti a zenekart, az kézbe vehet egy lemezt, megnézheti a borítót, és így tovább. Jelenleg valamivel ötszáz példány fölött jár az album, tehát önmagukban nagyon nevetséges számokról beszélünk, de komolyabb tévés jelenlét vagy reklámozás nélkül ma ez a realitás. A rockzene abszolút perifériára szorult a médiában, és tudod, hogy megy ez: aki rockzenész, az rockzenész. Nem tudok és nem is akarok mást játszani.

A netes lehetőségek nem váltják ki valamennyire az egyéb médiafelületeket?

Megvallom neked őszintén, a nettől többet vártam. Amikor elkezdtük a bandát még Bajnokkal és Tibivel, baromi lendületesen indultunk: az első koncertre több mint 450 néző jött le az Alcatrazba, a lépcsőn állt a tömeg. Reméltem, hogy innentől felfelé vezet az út, de végül nem így lett: a következő koncerten már „csak" 350-en voltak, és utána folyamatosan csökkent tovább a létszám. Úgy voltam vele, hogy ha kétszáz ember megmarad, akkor nem gáz, de végül már csak olyan 50-60-70 ember járt le fix közönségként. Szerintem a rocktábor nem az a réteg, ami megengedheti magának az efféle helyeken a fogyasztást, a belépőt... Ez van. Kicsit elkeserítő, hogy nálunk sokkal silányabb zenészeknek is jobban fut a szekere, de tudod, hogy megy ez: nekem olyan ez, mint a levegő, nem tudom abbahagyni. Amikor nem játszottam aktív bandában, akkor is mindig iszonyatosan hiányzott a színpad.

Rendszeresen játszol a Korál Forever Banddel és az „igazi" Korállal is...

Igen, idén is lesznek koncertek mindkét formációval. A Korál persze nem kétforintos zenekar, egyrészt ezért is kevesebbet mozog, másrészt a többiek más elfoglaltságai miatt is. Viszont a közönség részéről van igény a Korál szerzemények élő, színpadi megjelenítésére, így igyekszünk havi rendszerességgel élőben játszani a klasszikus és a koncerteken ritkán, vagy sosem játszott Korál dalokat.

Új lemezt esetleg nem tervez a Korál?

Nem lenne rossz, de nem érzékelek ilyen irányú törekvéseket. Ezen a téren Fecónak kell kimondania a döntő szót, és nem hiszem, hogy megvalósulna a dolog. Nekem itt van a ZBB, itt maradéktalanul kiélhetem az alkotás iránti vágyamat, illetve azt, hogy új zenét is játsszak a régi mellett.

Mi minden idők legjobb három lemeze?

Óriási kedvencem a Deep Purple Mk. III felállása, így a Burn és a Stormbringer mindenképpen. Aztán legyen valamelyik Toto, gyakorlatilag akármelyik. A fiatalabbak közül pedig óriási kedvencem a Cloudscape, tőlük valami.

Mi az élet értelme?

Mindenkinek más. Nekem talán az, hogy „profi" módon töltsek el minden percet, mintha minden pillanat az utolsó lenne. Ha pedig zenéről van szó, szintén a profizmus a kulcsszó.