Shock!

június 18.
kedd
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

Závodi Gábor: „Nem voltunk azok a hagyományos rockfazonok”

0413zg1Évtizedes távlatokban is inaktív formációk, a hazai zenei életben folyamatosan jelen lévő, veterán alkotók, illetve fiatalabb előadók is fellépnek április 23-án, a budapesti Barba Negrában, ahol Závodi Gábor ötvenedik születésnapját ünneplik meg egy különleges, a zenélés mellett sztorimeséléssel és különböző meglepetésekkel egybekötött koncerten. A hard rock/metal színtéren leginkább a mai napig a Mex révén ismert zeneszerző/billentyűs/hangmérnökkel e speciális esemény alkalmából beszélgettünk pályafutásáról, természetesen különös hangsúllyal a Shock! szempontjából releváns produkciókon.

Rengeteg vendég vesz részt a születésnapi koncerteden, ráadásul rengeteg különböző zenei vonalon mozgó vendég a pályád rengeteg korszakából. Milyen vezérfonalra lehet felfűzni zeneileg egy efféle bulit?

Harminc éve mozgok ebben a szakmában, és tényleg számtalan különböző emberrel dolgoztam együtt ez alatt. Nagy szerencsém, hogy 99,9 százalékukkal a mai napig jó barátságban vagyok, így gyakorlatilag mindenki, akinek jeleztem, hogy lesz ez a rendezvény, kivétel nélkül, azonnal visszajelzett, hogy szívesen jönne. Ami a vezérfonalat illeti, mondhatnám, hogy én vagyok az összekötő kapocs, de igazság szerint zeneileg nem akarok közös nevező lenni ezen a koncerten még úgy sem, hogy az én születésnapom adja hozzá az apropót. A pályámat eleve azért jellemzi eklektikusság, mert én magam is nagyon sokféle zenét szeretek játszani, hallgatni, és emiatt aztán nem is cél, hogy statikusabb, hagyományosabb bulit csináljunk. Van egy igen illusztris névsor, és mindenkivel kiválasztjuk, miket játszunk. Ezek között egyébként nagyon rég nem aktív zenekarok is vannak, hiszen fellép majd a koncerten a Viki És A Flört, amely annak idején az első komoly csapatom volt, az Azok A Fiúk, akik mellett producerként szereztem az első tapasztalataimat, az Elon, az MHV vagy a Mex. És persze ott lesz többek között az a három előadó is, akiknek a zenekara tulajdonképpen a „munkahelyem" ma már: Demjén Ferenc, Koncz Zsuzsa és Rúzsa Magdi. Nyilván minden előadótól olyan dalokat érdemes kiválogatni, amit a közönség is ismer, de lesznek azért meglepetések is. Egy kötetlenebb, lazább, beszélgetésekkel, történetmeséléssel feldobott koncertben gondolkodom.

Demjén Ferenc és Koncz Zsuzsa jelenléte semmiképpen sem szokványos egy efféle koncerten...

Én is úgy gondolom, hogy rangot ad a bulinak a jelenlétük, igazán megtisztelő, hogy azonnal igent mondtak a dologra – az lesz tőlük és másoktól is a születésnapi ajándékom, hogy eljönnek. Mint ebből is látszik, jó viszonyban vagyok mindenkivel.

Ez az említett eklektikusság egyébként a kezdetektől fogva jellemző volt rád?

A Beatles volt az első kedvencem, és a mai napig szeretem a dallamos zenéket. Aztán a későbbiekben bejött a Queen, a Pink Floyd, a progresszív vonal, a Genesis és társai, és idővel én is „megkeményedtem": Led Zeppelin, Deep Purple...Tulajdonképpen a Mexet is úgy kezdtük el annak idején, hogy nem kerestünk külföldi mintát – talán éppen ezért is lett a megérdemeltnél kicsit kevésbé népszerű. Eközben feltaláltunk valamit, egy új stílust, amit akkor még senki sem játszott... Ez az újszerűség, illetve az, hogy semmiféle skatulyába nem passzoltunk, elég erősen limitálta a lehetőségeket.

De azért a Mexben mégis a súlyos, rockos vonal volt a meghatározó...

Billentyűs létemre imádom a gitárzenét, az igazi nagy kedvenceim mindig is klasszikus dob-gitár-basszusgitár felállású rockcsapatok voltak, és itt valami ilyesmit képzeltünk el, mert zeneileg abszolút közös szülemény volt a dolog. Madarász Gabi nélkül soha nem is jöhetett volna létre. Számomra is teljesen új volt, hogy elsősorban frontemberként állok a színpadon, nagyon élveztem ezt az időszakot. Azt is, hogy szövegileg sem voltak kötöttségek, teljesen őszintén hozhattam magam. Igazi örömzenélés, igazi hobbi volt az a banda.

0413zg5

Ha jól rémlik, a Griff romjain alakultatok, de a pontos körülményekre már nem emlékszem...

A Griff ugyanabban a stúdióban dolgozott, ahol hangmérnökösködtem akkoriban. Vertig Józsival, az énekesükkel egyből nagyon jól megtaláltam a hangot, sokat dumáltunk, összebarátkoztunk. Józsi pedzegette, hogy szeretne egy másik zenekart csinálni, de én pont akkor zártam le a Viki És A Flört történetet, kezdett formálódni a Demjén-féle dolog, session vonalon elindult a pályám, így nem nagyon akartam belépni egy új zenekarba. Mivel nagyon tetszettek a dalai – Balogh Misi volt a zeneszerző gitáros –, ráadásul olyan kiváló zenészek kerültek képbe, mint Zsoldos Tomi és Kisvári Feri, így abban maradtunk, hogy külsősként szívesen segítek nekik. Ez lett volna az Excalibur, ami aztán Józsival két demót ért meg, a Hungaroton szerződtetett is minket ezek alapján. Az ilyesmi akkoriban nagy dolognak számított, hiszen a '80-as évek végén még nem úgy ment a lemezkészítés, hogy ülsz az öledben egy laptoppal, és összeraksz egy albumot. Neki is láttunk a lemeznek, és a munkálatok közben, gyakorlatilag közvetlenül a feléneklés előtt jött a pofon, amely egyben életem első igazán nagy drámája is volt: Józsi mindössze 19 évesen, az ország akkori toronymagasan legjobb rockénekeseként elhunyt egy autóbalesetben. Ezek után amolyan mankóként felénekeltem az anyagot, hogy kereshessünk egy új énekest, és Józsi emlékére befejezzük a lemezt, de nem találtunk senkit, és közben a Proton kiadó is lehúzta a redőnyt. A lemez végül elkészült az én hangommal, le is gyártották, de hivatalosan sosem jelent meg – ez lett végül a nulladik Mex album. Eleve a név is az In Memoriam Excaliburből jött... A gyűjtőknél akad belőle néhány példány, de kereskedelmi forgalomba sosem került. A későbbi Mexnek már persze nem volt köze ehhez a nulladik albumhoz, csak a név maradt meg.

És valóban nem passzoltatok semmilyen skatulyába...

A Mexnél nem a siker volt a legfontosabb: az egy szoros, a mai napig együtt lévő baráti társaság. Örültünk, hogy együtt vagyunk, és ez volt az egészben a legfontosabb: hogy négy ember vidáman, mosolyogva zenélt. Sokan eleve ezt szerették bennünk egyébként. És hát nem is voltunk azok a hagyományos rockfazonok, nem úgy indultunk, mint a rockzenekarok többsége, vagyis hogy ittuk együtt az olcsó borokat, aztán közben kiderült, hogy van némi hallásunk, és akkor jöttek az első kvintek. Pont fordítva történt: iskolákat végeztünk, megtanultunk zenélni, és utána fogtunk bele egy rockzenekar megalapításába. Ez ma már gyakoribb, de akkoriban egyáltalán nem volt jellemző. Azzal az illúzióval kezdtünk játszani, hogy talán megfoghatunk egy olyan tábort itthon, amelyiknek amúgy senki sem zenélt: azokat az embereket, akik imádják a rockzenét, de nem feltétlenül egy focimeccs jelenti az életük csúcspontját. Ők lehettek volna a potenciális rajongóink, de végül valami miatt nem értük el őket, ránk is azok jártak elsősorban, akik a többi kőkemény rockzenére. Én ebben a közegben annyira nem is éreztem otthon magamat egyébként.

Mennyi fogyott a Mex lemezekből?

0413zg3Nem tudom pontosan. A Bumm! Nesze neked! volt a legsikeresebb, abból olyan 5-6 ezer mehetett el. Ez manapság hatalmas sikernek számítana, de akkoriban nem volt valami nagy durranás – igaz, bukta sem. Aztán a helyzet egyre rosszabb lett. Még az volt a szerencse, hogy a stúdiót letudtuk a saját költségeinkre.

Említetted, hogy a mai napig barátok vagytok. Nem hiányzik néha a Mex?

Nem igazán. Ha hallok valami régi felvételt, nyilván kellemes emlékeket ébreszt a dolog, de nincs bennem nosztalgia. Tavaly, Golobár Tibi születésnapja alkalmából egyébként volt egy hétszámos, alkalmi Mex újjáalakulás a Barba Negrában, amit nagyon élveztem, de közben sem fordult meg a fejemben, hogy na, nekem akkor most 50 éves fejjel vissza kellene térnem ehhez a vonalhoz, és gördeszkára pattanva nyomnám megint a metalt. Madival amúgy összeraktunk a csapat húszéves születésnapjára egy új dalt, a Nimfo Centert, ezt talán hallottad is. Kíváncsiak voltunk, ma milyen lenne egy Mex nóta, meg a Korn és Skrillex közös felvételei is inspiráltak – azt is meg akartuk nézni, tudunk-e csinálni valami ezzel rokon anyagot. Aztán elkészült a szám, és rájöttünk, hogy végső soron a saját tizenöt-húsz évvel ezelőtti önmagunkat sikerült lemásolnunk, nem a Kornt...

A Sing Singgel is sokat dolgoztál, és a Halál a májra legendás techno-verziója is hozzád fűződik...

Pite, a zenekar egyik akkori technikusa nagyon jó barátom, rajta keresztül kerültünk kapcsolatba. Épp megfelelő hangmérnököt és stúdiót kerestek, a harmadik albumuktól kezdve már közösen dolgoztunk. Talán csak az utolsó két lemez nem készült már velem, de ennek sem emberi, hanem pusztán anyagi okai voltak. A Halál a májra diszkóváltozata akkoriban teljes újdonság volt, de egyébként egy hirtelen ötletből született. Volt akkoriban egy születésnapi bulija az E-Klubnak, és ott akartak valami újdonságot játszani. A lemezre is csak bónuszként került fel.

Ma már talán nem okozna akkora problémát egy hasonló remix, de akkoriban ez még két, egymástól hermetikusan elzárt világ volt. A keményvonalas Sing Sing rajongók nem akarták a véreteket venni miatta?

Szerintem is érdekes, de nem. Így visszagondolva mindenki szívesen fogadta. És persze ahhoz is nagyban hozzájárult, hogy a Sing Sing a következő időszakban rendszeresen fel tudjon lépni különböző diszkóhaknikon, amik baromi jól fizettek.

Azt hiszem, nem tévedek nagyot, ha azt mondom, hogy Mex ide, Demjén oda, nagyon sokan ma is elsősorban a Csinibaba filmzene és az Élj vele boldogan dal révén ismernek. Ez a lehetőség hogyan érkezett?

Teljesen hirtelen és véletlen módon. Tulajdonképpen egy S.O.S. munka volt... Madival éppen Somló Tamás lemezén dolgoztunk, amikor befutott a felkérés Timár Pétertől, a film rendezőjétől, hogy szüksége lenne néhány áthangszerelt dalra. A Csinibabának ugye nem volt eredeti zeneszerzője, a zeneanyag régi dalokból állt össze. Timárt előzetesen az összes kiadó elhajtotta ezzel a koncepcióval, mondván, hogy úgy baromság az egész, ahogy van. Utólag ez már akár nevetségesnek is tűnhet, hiszen a lemez végül elképesztő példányszámban fogyott, de ezt előre senki sem tudhatta. Úgy kezdtünk neki a munkának, hogy nem volt kiadó, és így a stúdióköltségeket is a filmforgalmazónak kellett állnia. Maga a munka is éjjelente zajlott, éjféltől hajnali négyig dolgoztunk a dalokon, és mivel végig iszonyatos csúszásban voltunk, nem is nagyon lehetett hibázni. „Srácok, ez holnap azonnal kelleni fog, csináljátok" – így ment az egész. Énekelnem is nekem kellett, hogy a forgatáson tudjanak rá playbackelni. Az Élj vele boldogan pedig annyira megtetszett Péternek, hogy azt mondta: ez marha jó így, nehogy már mással csináljuk meg!

0413zg4

Mit gondolsz ma erről a dalról?

Nagyon szeretem, bár tény, hogy nincs sok köze az egyéb zenei dolgaimhoz. Ugyanakkor az az érdekes, hogy élőben négy évvel ezelőtt játszottuk először a Billentyűsök Éjszakáján, előtte soha nem került elő egyszer sem, akármekkora sláger is volt. Márpedig az volt: amikor nyaranta rendszeresen a ZP-ben, a szeparéban szórakoztunk a barátaimmal, mindig megkaptam, hogy na, megint rám kell bulizni, mert ott is állandóan szólt a nóta...

A beszélgetés elején szóba került Demjén és Koncz Zsuzsa, mindkettejükkel nagyon régóta dolgozol együtt. Hogyan jellemeznéd ezt a viszonyt, demokratikus szakmai kapcsolatként vagy főnök-beosztott nexusként?

Is-is. Úgy gondolom, hogy hosszú távon ez egy egészséges helyzet. Tudod, az az igazság, hogy egy zenekar szempontjából a főnök/beosztott viszony hatékonyabb a demokráciánál. Sok csapatnál éppen az okozza a problémákat, a feszültségeket, hogy mindenki ott van a plakáton, mint tag, és éppen ezért mindenki úgy érzi, hogy neki ugyanannyi jár. Ebben az esetben teljesen másról van szó, hiszen a plakáton nem az én nevem áll, hanem Demjéné vagy Zsuzsáé: övék a produkció, miattuk vesznek belépőt, rájuk kíváncsiak az emberek. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy ha felmerül egy vitás kérdés, akkor nem harcolok az igazamért, de ha megszületett egy döntés, azt tudomásul kell venni. Márpedig az előbb említett okokból a végső döntéseket mindig ők hozzák meg.

Mennyire hallgatnak rád egyébként?

Hallgatnak rám, és értékelik a hozzájárulásomat a produkcióhoz. Vagyis amellett is harmonikus, baráti jellegű együttműködésről beszélünk, hogy főnök-beosztott viszonyban állunk. Igazság szerint elég jó empatikus készséggel rendelkezem, könnyen bele tudok bújni mások bőrébe, és jól tudom képviselni mások érdekeit akkor is, ha az illető ott sincs. Ezért vagyok zenekarvezető is a billentyűsi poszt, a dalszerzői-hangmérnöki tevékenység mellett.

Mi fér be még manapság az idődbe az említett három „munkahely" mellett?

0413zg2Most elsősorban a születésnapi koncert előkészítésével foglalkozom, és az említett Sing Singgel is felvettünk most két dalt: egy régi szám új változatát, illetve egy friss szerzeményt, ennek a klipjét már be is mutatták. A Bon Bonnal is sokat dolgoztam együtt, itt is várható előbb-utóbb egy új lemez, amúgy pedig rengeteg egy-egy dalos felkérésem, munkám van a rengeteg koncert mellett.

Stúdiós szakemberként hogyan érintettek a zeneipari átalakulások?

Érzékenyen. A tíz évvel ezelőtti állapotokhoz képest 90-95 százalékkal kevesebb ma a lehetőség.

Az azért elég brutális...

A nagylemezek gyakorlatilag teljesen eltűntek, évente egy-két album maradt a képben, mert egyszerűen nem éri meg ilyeneket készíteni. Kisebb, néhány dalos melók akadnak inkább, de ezekből is egyre kevesebb adódik. De az az igazság, hogy túl vagyok azon az időszakon, amikor egzisztenciát kellett teremtenem magamnak, és már nem is feltétlenül akarok annyit melózni, mint régen. Korábban tizenöt éven át napi tizenhat órát dolgoztam, ráadásul nagyon jó időszakban, hiszen megérhettem a zeneipar virágzását. Ma már nem lenne lehetőségem ennyi munkára, de őszintén szólva nem is hiányzik. Főleg, hogy így több figyelmet tudok fordítani azokra a munkákra, amik beérkeznek, régen ugyanis állandóan időhiányban szenvedtünk. A külföldi lemezek 90 százaléka nem csak azért szól jobban a magyar albumoknál, mert itthon hiányzik a technikai háttér és szaktudás, hanem mert egyszerűen nem volt elegendő idő jobban elkészíteni őket.

Milyen zenéket hallgatsz szívesen mostanában?

Az utolsó két Nickelbacket például nagyon szeretem, meg Slash vegyesfelvágott szólóalbumát is. Vagy ott van például az utolsó Ozzy, a Scream, ami valami embertelenül profi munka, egészen elképesztően jó a hangzása.

Pedig a Kevin Churko-féle megszólalást sokan utálják, mondván, hogy túldigitalizált...

Lehet, hogy nekem éppen ez tetszik benne, ugyanis imádom ezeket a modern megdörrenésű rocklemezeket. A nagyon pure classic rock hangzás már nem izgat különösebben, mint ahogy az például a Mex lemezekből is leszűrhető... Iszonyatosan jól szól a lemez, és Ozzy sem véletlenül világsztár, hihetetlenül sokat hoztak ki a hangjából is. De szívesen hallgatom a legutolsó Thirty Seconds To Mars albumot is, vagy a Kornnak a Skrillexszel készült dolgait. Mondjuk a Kornt régen is bírtam, még ha rajongónak nem is nevezném magam.

Mi minden idők három legjobb lemeze?

A Pink Floydtól a The Wall, az LGT-től a Loksi, és Demjén Ferenctől a lírai válogatás, a Dalok a szerelemről.

Mi az élet értelme?

A boldogság.

Závodi Gábor ötvenedik születésnapját ünneplő koncertje április 23-án lesz a Barba Negrában.

 

Hozzászólások 

 
+2 #1 queensryche999 2014-04-14 15:35
Alapos riport, Závodit mindig is csíptem, már Mex óta. A "nulladik" Mex-et de jó lenne hallani! Amit pedig a Churko-féle felvetésre mondott, abszolút osztom.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Perfect Symmetry - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Destruction - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Pain of Salvation - Budapest, A38, 2010. október 24.

 

Winger - Budapest, A38, 2009. december 9.

 

Wendigo - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 11.

 

Wendigo - Budapest, Rocktogon, 2007. április 29.