Shock!

augusztus 21.
szerda
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

Threshold: énekescsere

ThresholdAkárcsak az Ark esetében, a helyszín Bécs, de a két interjú közül ez készült először. Már akkor lehidaltam, mikor felismertük egymást a turnémenedzserrel, aki a 2000-es Skyclad koncerteket is szervezte! Az ő jóvoltából kerülhetett sor erre a beszélgetésre Karl Groom Threshold gitárossal, méghozzá a turnébuszban.  

Ez az első alkalom, hogy Bécsben játszotok?

Nos, egyszer már jártunk itt Bécsben, egy másik helyen, csak éppen fellépni nem tudtunk, mert Glynnek (Glynn Morgan, az akkori énekes - a szerk.) hangszálproblémái voltak és emiatt le is mondtunk két bulit. Úgyhogy koncert helyett mulattunk egy nagyot aznap. Amúgy játszottunk már Ausztriában, de nem emlékszem pontosan hol, talán Salzburgban.

Gyakran nyílik lehetőségetek koncertezni, turnézni?

Igen, előzőleg is lenyomtunk pár bemelegítő bulit, most adjuk az első önálló koncertjeinket ebben az évben. Egyébként minden albumunk után csinálunk egy-egy nagy európai körutat, utána jön esetleg néhány kisebb turné, meg a nyári fesztiválok.

Önállóan turnéztok vagy előzenekarként is szoktatok játszani?

Általában főbandaként megyünk. Vendégeskedtünk ugyan párszor mások turnéján, de ilyesmit nem érdemes csinálni, ha magad is be tudsz hozni elég embert. Nekünk többnyire megéri saját turnét csinálni, bár nem mindig. Most játszhattunk volna a Fates Warning előtt, de azt a turnét az utolsó pillanatban lemondták, pontosabban későbbre rakták át, úgyhogy elestünk egy hosszú turnétól és jött helyette egy rövidebb. Ha önálló turnét szervezel, az legyen 25-30 napos és jó, ha tudod, hova érdemes menni, milyen arcok jönnek be a koncertekre. Ha előzenekarként játszol, akkor bizony megeshet, hogy lemondják az egész turnét, elmarad pár buli vagy ki tudja, mi minden történhet... Szóval nekünk az a legjobb, ha önálló turnékat csinálunk. Meg aztán ha az emberek a te koncertedre jönnek, te pedig csak 45 percet játszol, az kiábrándító. Nekünk már öt albumunk van és akadnak elég hosszú nótáink is, ezért ha 45 perc a játékidőnk, abba esetenként 4-5 dal fér csak bele, ami nem túl jó.

Mint minden valamirevaló zenekarban, a Thresholdban is volt már néhány tagcsere és egy időben az énekesekkel voltatok különösen nagy gondban...

Már egy ideje nem voltak tagcseréink. Johanne, a dobosunk még a legfrissebb csapattag, ő 1997 óta van velünk. A korai időkben cserélődtek különösen gyakran a tagok, főleg az énekesek, mert egyiküknek sem volt megfelelő a hozzáállása. Damian (Wilson) jó barátunk volt és bár inkább a folkzene az esete, fantasztikus a hangja ehhez a zenéhez, úgyhogy egy darabig ő énekelt nálunk, viszont utálta a turnézást. Glynn, a második énekesünk direktebb metal zenét szeretett volna játszani, nem ezt a progresszív dolgot, mi pedig nem akartunk megalkudni a stílusunkat illetően. Végül aztán megtaláltuk Mac-et (Andrew McDermott), aki Németországban él, így az angol mellett a német nyelvet is beszéli, ami a turnékon mindig kapóra jön. Szóval jó ideje nem volt már tagcserénk, a jelenlegi felállásunk minden szempontból nagyon együtt van és nincs rá kihatással a turnészervezés vagy bármi más. Mindenki tudja, mi a dolga és hol a helye.

Mit tudsz a két egykori énekesetek mostani dolgairól?

Damiannel elég gyakran összefutunk. Ő a Nyomorultakban szerepelt közel egy évig egy londoni társulattal, most a második szólólemezén dolgozik. Annak idején az Iron Maiden énekesi posztjára is pályázott, ezért lépett ki tőlünk először és eljutott egészen az utolsó körig, ahol már csak 2-3 jelölt maradt. Végül azonban nem őt választották. Aztán benne volt valami másik bandában is, ahol anyagilag komoly hátszele volt a zenészeknek és egy nagy lemezcég is mögéjük állt, mégse lett a dologból semmi, mert az albumukat nem adták ki. Most Rick Wakemannel szeretne valamit összehozni, az ő csapatában énekel, de ott is adódtak gondjai, mert az egyik koncert után átmenetileg elvesztette a látását. Nem a megfelelő fényeket használták és az egyik lámpa belevilágított a szemébe... Ami Glynnt illeti, ő már nem folytatja a Mindfeedet, a barátaival próbál most valami újat csinálni. Nemrég beszéltünk és a jelek szerint minden oké nála.

Hogy alakulnak mostanában a dolgok az angliai metal színtéren?

Angliában nincs kifejezett metal színtér, az egész kemény zene a progresszív irányzatokkal keveredik, így a mi helyzetünk is valamivel könnyebb. Északon van egy hely, ahol a progresszív és a hagyományos metal zene tábora valóságos közösséget alkot, rengeteg zenekar számára és számunkra is adott a fellépési lehetőség. Aztán London belvárosában is vannak helyek, az LA2 és az Astoria. Meg délen is tudunk játszani, ám így sincs túl sok hely a rockbandáknak. Az emberek ma már inkább járnak klubokba, mint koncertekre. A nagyobb zenekarok is csak 1-2 koncertet adnak Angliában, ha egyáltalán... A dolgok ciklikusan körbejárnak és biztosan jóra is fordulnak majd, de most nem valami vidám a helyzet. Szombatonként igen csekély az esélye annak, hogy egy klubban élő zenét halljon az ember.

Vannak-e új, ígéretes rock/metal csapatok Angliában?

A mi stílusunkban nincsenek, így elmondhatjuk, hogy mi vagyunk a legjobb brit prog. metal banda, mivel mi vagyunk az egyetlenek, ha-ha! Nem látni senki mást a felszínen... Nincs túl sok metal banda sem, inkább prog. zenekarok vannak szép számban, néhányuknak hangmérnöki munkát is végzek olykor. Ott van pl. a Jadis, ők a haverjaim. Prog. zenét nyomnak, olyasmit, mint a régi Genesis. Vagy ott az IQ, a Pendragon, az Arena, ezek szintén angol csapatok. HR/HM műfajban azonban csak igen kevesen mozognak.

Anglia amúgy meglehetősen divatorientált ország hírében áll mifelénk. Érdekes azonban, hogy nálatok a szaklapokban milyen jól megférnek egymás mellett a hagyományos és a modern bandák, legalábbis az én tapasztalataim alapján...

Így van, másképp nem is működhetne a dolog, mert nem fogynának megfelelő példányszámban ezek az újságok. Egyébként ennek a zenének a tábora nálunk főként a 30-40 évesekből áll, a fiatal srácokat más érdekli. Roppant nehéz dolga van annak, aki ma a nagy semmiből elindulva zenekart alapít Angliában. Én magam is szeretnék több bandát látni. Jó lenne minél többet megnézni élőben a hétvégéken, de nem lehet. Szeretném pl. látni a Nevermore-t, akiknek imádom a legutóbbi albumát, de mit csináljak, ha nem jönnek át hozzánk?!.. Esetleg ha valami fesztiválon játszunk együtt...

Vagyis kénytelen vagy átlendülni a kontinensre, ha meg akarsz nézni valakit.

Hát ja. Vagy együtt turnézni az adott bandával. Egyszer az Enchant nevű amerikai csapat volt a vendégünk és baromi izgatottak voltak amiatt, hogy életükben először léphettek fel Angliában. Mi persze mondtuk nekik, hogy ne nagyon lelkendezzenek, mert nem egy nagy szám a hely, ha-ha! Talán tízezernyi őrjöngő fanatikusra számítottak, nem is tudom... Azt gondolták, a rock'n'roll hazájában járnak, de csalódniuk kellett. Addig csakis az Államokban játszottak és azt hiszem, arrafelé se jobb a helyzet. Szóval sokkal jobb mondjuk Németországban koncertezni. Vagy Japánban, bár ott talán túl sűrű is a mezőny... Amúgy minden albumunk jobban fogy az előzőnél, úgyhogy valaki csak veszi őket, ha-ha!..

Mit jelent számodra a "progresszív rock/metal" kifejezés?

Nos, mi is csak amolyan egyszerű metal bandaként kezdtük. Jómagam leginkább a Genesis hatására vágtam bele, de nem akartam annyira lágy zenét csinálni, ezért úgy építettük be ezeket a hatásokat, hogy a metalosabb végéről közelítettük meg a dolgot. Szóval nekem azt a szabadságot jelenti a progresszivitás, hogy összetettebb dalszerkezetekben gondolkodhatunk, szemben a "versszak-refrén-versszak-refrén-gitárszóló" képlettel - és billentyűs hangszerekkel tudjuk színesíteni mindezt. Amikor elindultunk, még nem is létezett progresszív metal színtér, az egész azután fejlődött ki, hogy megjelent az első lemezünk, így nagyon jó érzést ad, hogy rengeteg zenekar kezdte velünk egyszerre és hozta létre ezt a színteret. Nekünk meg minden újabb albumunkkal sikerült eladásban felülmúlni az előzőt. Akkoriban persze inkább magunknak zenéltünk, nem gondoltunk bele abba, hogy ez valakinek bejöhet. És azt a szabadságot is jelenti még, hogy megfelelő hosszúságú dalokat írhatunk, nem kell öt percnél megállnunk. Az adott dalhoz illő hosszúság és szerkezet adja a zenénk abszolút kötetlen mivoltát.

Hogyan mutatnád be ennek fényében azt a fejlődést, amelyen a Threshold lemezről lemezre keresztülment?

Talán a dobjáték lett egyre technikásabb. Ezért cseréltünk többször dobost, meg azért is, mert erre a zenére dobolni igen nehéz dolog. Ez az egyik legfontosabb változás. Aztán az énekescseréink is hoztak magukkal némi stílusbeli eltérést. Ezektől eltekintve mindig irányítani tudjuk, milyen lesz az aktuális album. Írjuk a dalokat és leszűrjük, melyek válnak be a legjobban, aztán elkezdünk keményen dolgozni rajtuk, amíg bele nem passzolnak a lemez koncepciójába. De ezek nem előre kitervelt dolgok, sosem ülünk neki úgy, hogy ez legyen egy komplex, tízperces szám, amaz meg legyen mondjuk ballada... Az egész fokozatosan érik magától. Szerintem egyébként is van már egyfajta sajátos megszólalásunk, amelytől nem távolodhatunk el, részben azért, mert ránk is jellemző az a tipikusan brit gitársound. Egy zenekar albumain feltétlenül ki kell hogy alakuljon az a hangzás, amely jellemző arra a csapatra és ezt a hangzást nem is lehet egyik pillanatról a másikra váltogatni!

 

Hozzászólások 

 
#1 Guest 2011-03-21 20:30
Andrew McDermott az igazi Threshold énekes , valami különös hangzást , karaktert ad ennek a kitünő zenének. Damian Wilson is tökéletes énekes de számomra a Threshold hatás elmarad.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Fates Warning - Budapest, A38, 2013. október 16.

 

Destruction - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Poisonblack - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.

 

Wendigo - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.

 

Wendigo - Budapest, Vörös Yuk, 2007. február 24.

 

Wendigo - Budapest, Süss Fel Nap, 2004. november 23.