Shock!

Sallai Péter a black metalban erős Bornholm vezetője és első számú zenei agya, ám ezzel együtt és emellett a hazai metal színtér nemzetközi szinten is a legismertebbek közé tartozó képviselője. Az utóbbi években többek között olyan előadóknak készített igen látványos lemezborítókat, mint a Sabaton, a Kataklysm, a Memory Garden vagy az At Vance, de számos hazai album külsejéért és rengeteg, elsősorban sci-fi könyvborítóért is ő felelt. Péterrel a legutóbbi alkalommal szemben, amikor csak a zene volt a téma, ezúttal kizárólag a borítókról, a borítókészítésről beszélgettünk.

Mi jött előbb: a rajzolás, festés, vagy a zene szeretete? Miként kapcsolódott idővel össze a kettő?

Húha, belevágtunk a dolog legnehezebb részébe! Véleményem szerint ez nem számít túlzottan, mert nem az definiálja az embert, amit először csinált – ez a mai kor szemlélete véleményem szerint. De mint mindenkinél, a rajzolás mindennél hamarabb kezdődött. 3-4 éves koromtól az összes rajzom megvan, szóval én csak folytattam azt, amivel kifejezhetem magam. Eleinte semmi köze nem ennek volt a zenéhez: főleg a gimnáziumi évektől a klasszikus tanulmányrajzokkal foglalkoztam, '94-'98-ig Barczi Pál Kossuth-díjas grafikusművész tanítványa voltam, majd a Níregyházi Főiskolán rajz-vizuális kommunikáció szakra jártam. Sok alkotótáborban és egyéb helyen megfordultam, de ennek akkoriban semmi köze nem volt a zenéhez, az egy teljesen más történet. Ami a rockzenét illeti, azzal már a '80-as évek végén találkoztam, elsősorban az AC/DC, Alice Cooper, a Twisted Sister és ilyesmik révén, majd jött a Black Sabbath, és így tovább, szinte minden. Lényegében '95-től gitározom, és ezután még tíz év eltelt addig, amikor az első nagyobb nyilvánosságot kapott borítóim elkészültek. Szóval ebből a szempontból a zene sokkal hamarabb volt. Amikor végeztem a főiskolán, ahol már bőven csináltam a Bornholmot, a saját dolgaink közben alakult ki nagyon lassan ez az összefonódás, de még pár évnek el kellett telnie, mire megvalósult a dolog.

Melyik volt az első lemezborító, amit terveztél, és honnan jött a lehetőség, hogy elkészítsd? Milyen emlékeid vannak erről a munkáról?

Azt hiszem, a Relikvia zenekar lemeze volt az első talán 2001-ben, akikkel egy stúdióban dolgoztunk – többnyire ittunk –, szinte közvetlenül egymás után, és a személyes ismeretség révén kértek meg, hogy esetleg megpróbálhatnánk valamit. Az Ismeretlen földeken című album borítója mai szemmel azért más világ volt, de kellemes emlékek kötnek hozzá. Akkoriban és azután is eléggé vad életet éltünk, és csak olyan 2004 tájékán ismerkedtem meg Havancsák Gyulával, aki éppen teljesíthetetlen mennyiségű munkát kapott, és itt kezdődött el lényegében az egész, először a Hammer Recordsnál, majd mindenfelé. Persze közben volt munkahelyem is a reklámszakmában, a szoftverfejlesztésben. Előbbi nem volt a világom, de utóbbiról nagyon jó emlékeim vannak.

Hogyan kerültél kapcsolatba azokkal a külföldi csapatokkal, akikkel eddig dolgoztál?

Ez is véletlenek sorozata: ismeretségeken keresztül, valamint saját megkeresések révén. Előfordult, hogy több mint kétszáz emailt küldtem el egy nap, hogy hátha, aztán csak elkezdtek jönni a munkák, és így lényegében az évek során kialakult a dolog. De erre nincs recept, ha ilyesmit kellene mondanom. Mindig próbálkozni kell, aztán egyszer csak sikerül, általában akkor, amikor más már bőven lemondott volna mindenről.

Milyen technikákkal, eszközökkel dolgozol a munkáid során, és melyek állnak ezek közül a legközelebb hozzád?

Ma már többnyire – sőt, kizárólag – digitálisan. Ahhoz, hogy mondjuk egy olajfestményt elkészítsek egy borítóhoz, se nekem, se a zenekaroknak nem áll rendelkezésére sem az idő, sem az anyagiak. Ezt most mondjuk elsősorban az itthoni viszonyokra értem: műterem kellene, rengeteg verzió, rengeteg idő. A mai felgyorsult világban a digitális munka a legcélszerűbb.

A külföldi borítótervezők közül kik a kedvenceid?

Általában inkább képek fognak meg. Nem vagyok elvakult követője annak, ki mit csinál, bár ami tetszik, annak mindig utánanézek. De nincsenek példaképeim, vagy ilyesmi.

Gondolom, minden zenekar másképp dolgozik, de alapesetben hogyan készül el egy külföldi metal lemez borítója? Meg tudnád világítani konkrét példákon keresztül a folyamatot? Mennyire tűrik például a zenekarok, hogy a grafikus „önállósítsa magát", további javaslatokat tegyen az eredeti koncepcióhoz képest?

Legtöbbször jön egy koncepció a zenekartól, és itt megjegyezném, hogy a külföldi bandák sokkal céltudatosabbak, mint az itthoniak. Nem próbálják meg megcsinálni helyettem, és elfogadják, ha változtatok valamit, de ahány zenekar, annyiféle eset. Ami fontos, hogy ismerni kell a stílusokat. A zenekarok ma már egyszerűen képtelenek elszakadni a bevált formuláktól, mindenki olyan akar lenni, mint valaki más, ami nem túl jó szerintem. Nem szeretem, és soha nem is engedtem, hogy „a kezemmel rajzoljanak", tehát egy szintig hagyok beleszólást a dologba, de én sem mondom meg nekik, milyen riffeket játsszanak az adott lemezen.

Volt-e olyan, hogy valaki teljesen szabad kezet adott neked?

Nem sokan, de azért van, aki teljesen szabad kezet ad. Ezek jellemzően a nagyobb nevek, a kisebb zenekarok általában sokkal problémásabbak. Amikor például a Kreatornak terveztem a pólóit, Mille annyit válaszolt egy kérdésemre a képi világgal kapcsolatban, hogy „azért szóltunk neked, hogy te csináld meg" – ez mindenképpen örömtelibb számomra. De nem tartom magam alkalmazottnak, szóval ha egy közös munka nem működik, nem erőltetem.

A legismertebb külföldi csapat, akinek lemezborítót készítettél, talán a Sabaton. Velük milyen együtt dolgozni, mennyire adnak neked szabad kezet?

Voltak azért bőven mások is, például At Vance, Crematory, a Slayernek is csináltam egy-két turnépólótervet, sőt, egyszer a Metallica menedzsmentje, az Orion is szóba került, bár ott végül nem lett semmi. Az ilyen lutri dolog: vagy lesz belőle valaha valami, vagy nem... A Sabatonhoz nagyon jó személyes kapcsolat fűz, eléggé simán megy a dolog, bár nekik is megvan a képi világuk, amiből néha azért egy deluxe kiadásnál próbálok kilépni, de szinte alig akad olyan, amin változtatnom kell. Egyrészt tudom, mit akarnak látni, másrészt meg nem lesz jobb attól egy kép, hogy mondjuk a bal sarokba tegyek egy piros valamit, vagy inkább a másik irányba nézzen egy figura, satöbbi...

A Heroes borítója kapott pár elég komoly bírálatot a neten nem a kivitelezés, hanem a téma miatt. Zavarnak ezek a megnyilvánulások, vagy nem érdekelnek?

Nem tudom, nekem megvan a véleményem azokról, akik csak írnak dolgokról. És semmi közöm hozzá, mit írnak. Ha a zenekar elégedett, semmiféle jelentősége nincs számomra, ki mivel tölti az üres szabadidejét pár komment reményében.

Átlagosan mennyi időbe telik, mire elkészül egy olyan borító, mint például az új Sabaton albumé?

Ez is változó, de mivel ott általában már három-négyféle kiadványról van szó, eléggé sok idő. De erre nem térnék ki, mert nem függ semmitől. Egy borító elkészülte valahol egy óra és egy év között mozog.

Miben tér el egy pólóminta megtervezése egy lemezborítóétól? Mennyiben igényel más megközelítést?

Nem túlzottan, tekintve, hogy a legtöbb lemezborító eleve pólón is megjelenik. De ott talán többféle megközelítést lehet alkalmazni: néha teljesen más stílusban készülhet egy-egy turnépóló például, mint maga a lemez artworkje. De munkafolyamatként nem különbözik egymástól túlzottan a kettő.

Mikor kezdtél el könyvborítókat tervezni?

2007 -2008 körül. Az első egy M.A.G.U.S. kötet volt, aztán a Galaktika könyvek kiadójával kerültem kapcsolatba. De az Európa Kiadó, vagy külföldi kiadók is megkeresnek néha, bár utóbbi a könyvborítók terén sokkal ritkább.

Hogyan látsz neki egy könyvborítónak, milyen „előtanulmányokat" szoktál folytatni ilyenkor?

Ha ennyi könyvet el kellene olvasnom, nem lenne idő megtervezni a borítót, így beérem a fülszöveggel és némi kiadói instrukcióval. De a könyvborítóknál sokkal jobban beleszólnak például a végleges verzióba. Persze változó ez is, szóval nem lehet általánosítani.

Melyik borítód született meg eddig akármilyen okból kifolyólag a legnehezebben? Volt-e olyan, hogy valami nem igazán tetszett, de a megrendelő ragaszkodott az elképzeléseihez, és ezért jobb belátásod ellenére készítettél el valamit egy adott módon?

Természetesen volt, de neveket nem akarok mondani, mert az nem jönne ki túl jól. De többször is belefutottam ilyesmibe, sőt, sokszor olyanba is, hogy utólag módosítottak a munkámon, ami aztán katasztrofális is lett. Ilyenkor általában tiltólistára is teszem... Nem egyszer fordult elő hasonló eset. A megrendelő ilyenkor általában vagy olyasmit szeretne látni, ami az adott képből nem hozható ki, menet közben más képet akar csinálni a jelenlegiből, vagy szimplán alkothatnékja támad valakinek, és ez sosem vezet jóra. Sokan nincsenek tisztában a digitális munka lehetőségeivel: a legtöbbjében az él, hogy csak egy gombnyomás, és a számítógép mindent megcsinál. Ez a lehető legrosszabb, mert nem így van: az csak egy eszköz, és például nem tudok térben elfordítani valamit, még ha ő szeretné, akkor sem. (mosolyog)

Tisztában vagyok vele, hogy amiről beszélünk, alkalmazott grafika, azaz munka, de mennyiben nehezíti meg a dolgodat, ha olyan lemezhez, könyvhöz stb. kell alkotnod valamit, ami abszolút nem tetszik?

Maximálisan munkának fogom fel, bár van, amit inkább visszamondok azzal, hogy ez nem az én asztalom. Szabadúszó vagyok, tehát igyekszem annyit és azt vállalni, ami még kényelmes.

Melyik lemez-, illetve könyvborítódra vagy a legbüszkébb?

Többnyire az első tíz perc után már csak a hibáit látom valaminek, és nem érzek büszkeséget vagy ilyesmit, szóval ezt nem tudom. Inkább az adott időszak emlékeit hozza elő egy-egy kép: a készülésének körülményeit, az akkor évek hangulatát. Ez tud kellemes lenni, de semmi több. Szerintem hiba, ha valaki elégedett – ezt sem a zenében, sem itt nem szabad. Bár a zenében eleve nem vagyok hajlandó semmiféle kompromisszumra, az tisztán én vagyok.

Úgy tudom, közreműködtél néhány képregény megalkotásánál is. Ezekről mit kell tudni?

Képregényből csak nagyon kevés volt: egy darab jelent meg a néhai Zap magazinban, egy másikat pedig azóta sem adtak ki. Szeretem a képregényeket, de ha foglalkoznék még ilyennel, akkor csakis magamnak csinálnám meg szívesen a saját kedvenc történeteimet, például Lovecraftet és hasonlókat. De ez a munka egész embert kíván, és eléggé megterhelő is. Másrészt jobban szeretem a fekete-fehér képregényeket, a sötétebb, betegebb dolgokat, és nem valószínű, hogy lenne időm és energiám összehozni egyet, ami talán meg sem jelenhet.

Milyen munkákon dolgozol jelenleg?

Elsősorban a Bornholm dolgain dolgozom most, de akad néhány, főleg sci-fi könyvborító is. Aztán a Korpiklaaninak csinálom a turnés merch dolgait, és van pár német zenekar is, akiknek a borítója még előttem áll. Ezek nem annyira megterhelő dolgok, már rendesen tudok mellettük a Bornholm lemez előkészületeivel foglalkozni, mert most az az elsődleges. Addig csinálom ezt, amíg a kettőt egyeztetni tudom, utána meg muszáj szelektálni. Elsősorban zenész vagyok és arra koncentrálok. Grafikai téren a saját dolgainkkal kapcsolatosan is rengeteg tennivaló akad. Egyébként több külföldi fesztivál arculatán is dolgoztam-dolgozom: Metalfest, Out&Loud, azaz a korábbi Beastival, Thrashfest, Heidenfest, Paganfest, Rockstad Falun, szóval eléggé sokfélével.

Kérlek, jellemezd pár szóval az alábbi lemezborítókat: tetszenek-e vagy sem, és miért?

Manowar: Fighting The World

Bár a lemezt a '90-es években sokat hallgattam, ugyanis ki nem állhattam az akkoriban előretörő grunge hullámot, de a borítójáért nem nagyon voltam oda. (mosolyog)

Iron Maiden: Powerslave

Az Iron Maiden borítóit mindig szerettem. Igaz, csakis a Fear Of The Darkig, de addig szinte mindegyiket. Tetszik a kép szimbolikája: sokan nem is gondolják. mennyi okkult vonatkozása van, a szövegeiknek pedig szintén, gyakorlatilag kivétel nélkül. Derek Riggs a korai munkáival teljesen önálló világot alkotott.

Judas Priest: Painkiller

A lemez szintén jobb lett, mint a borítója...

Emperor: In The Nightside Eclipse

Ezzel a lemezzel szerettem meg a zenekart, és a borítója valami teljesen mást képviselt, mint az akkori metal lemezek borítói. A végletekig zsúfolt, mégis nagyon szeretem: órákig lehet nézegetni, és a zenével együtt egy teljesen más dimenzióba viszi át az embert. Ezzel egy másféle szemlélet indult meg a zenében, ami sajnos mára már szinte teljesen eltűnt.

Stratovarius: Infinite

Derek Riggsnek ezt a világát már nagyon nem szerettem. Ráadásul ez is az ellentétpár-sztereotípia, amit rengeteg zenekar kér. Jó idő-rossz idő, szegény-gazdag, tűz-víz, mindegyik maximálisan lerágott csont, de ennek ellenére mindig hatalmas világmegváltó ötletként tálalják nekem is többek között. És néha nincs menekvés... (mosolyog)

Rush: Roll The Bones

Ezt a borítót nagyon szeretem. Manapság alig találni olyan zenekart, amelyik bevállana egy ilyet.

Psychotic Waltz: Bleeding

Ez kissé videójáték-feeling. Az ilyesmit nem áll hozzám túl közel, akkor már inkább legyen betegebb.

Dream Theater: Images And Words

Újszerű volt ez a borító akkoriban, csak ezt is nagyon sokan lekoppintották mindenféle verzióban. Viszont ez a „gyerekek a borítón"-vonal mindig taszított. Ha itt tartunk, akkor már inkább a Youthanasia a Megadethtől.

Metallica: St. Anger

Hasonló a lemezhez: a szoborparkban jól mutatna.

Behemoth: The Satanist

Ez viszont már egy másik világ. Szinte lehetetlen manapság ennyire csakis az esztétikát szem előtt tartó borítót elfogadtatni valakivel. Olyat, amin nem virít hatalmas zenekari logó, és az oldalai fehérek vagy feketék, mert máshol szentségtörés üres helyet hagyni. (mosolyog) Nagyon szeretem a képet, a lemez témájával együtt tökéletesen működik, és Nergal is a vérét adta ehhez a képhez. A felsoroltak közül számomra a legszimpatikusabb.

Tudom, hogy ezt általában nem szeretitek direkt kihangsúlyozni, de azért mégis sajátos helyzet, hogy a Bornholmban együtt zenélsz Havancsák Gyulával. A grafikai munka tekintetében mennyire szoktatok közösen gondolkodni, egyáltalán mennyire téma köztetek mindez?

Nem veszünk össze rajta, ha erre gondolsz. (mosolyog) Általában megmutatjuk egymásnak a munkáinkat, ami inspiráció szempontjából mindig nagyon jó, de olyan is előfordul, hogy ha valamelyikünk éppen nem tud elvállalni valamit, akkor átirányítja a másiknak. Teljesen külön dolgozunk, szóval egymás munkájába sosem szólunk bele. Nem is szeretném ezt, hiszen mindenki tudja, mitől működik, amit csinál. Ha valamelyikünk azt mondja: „Ó, te rohadék!", az dicséretnek számít.

Mi minden idők három legjobb lemezborítója?

A Candlemasstől a Nightfall, az Emperortól az In The Nightside Eclipse és az Iron Maidentől a Fear Of The Dark. Bár még fel rengeteget fel lehetne sorolni, szóval ha holnap kérdeznél, teljesen másokat mondanék. (mosolyog)