Shock!

november 22.
szerda
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

Jónás Tamás: „Nem szabad összetéveszteni a célt az eszközzel”

Négyrészes minialbum-sorozatba kezdett tavaly Jónás Tamás, aki néhány éve azzal keltett nagy feltűnést itthon, hogy Steve Vai Favored Nations kiadójának digitális labeljénél jelentette meg első lemezét, a Timeless Hourt. A négy EP a négy évszak hangulatait jeleníti meg instrumentális gitárzene formátumában, és a tavaszi fejezet után idén nyáron a Summer is megjelent. Tamást a friss vállalkozás hátteréről és az előző album utóéletéről egyaránt kifaggattuk.

1111jt2

Szerintem kezdjük az előző lemeznél! Milyen eredményeket ért el a Timeless Hour, milyen visszajelzéseket kaptál rá?

A lemez híre szerencsére sok helyre eljutott, és a szakmai visszajelzések is jók voltak. Számomra az a legfontosabb, ha közvetlenül a zenehallgatótól kapok visszajelzést, és szerencsére ilyenből is volt bőven, sokan megkerestek és megírták, hogy szeretik a Timeless Hour számait. Volt olyan, aki elmesélte, hogy reggel munkába menet ezt hallgatja, és ebből meríti a napkezdéshez szükséges energiát. Emellett a lemezkritikák is kedvezőek voltak itthon is és külföldön is, sok elismerést kaptam. Rádiókban és a nyomtatott sajtóban is szerepelt az album, és nagy örömömre nemcsak hazai újságokból tudtam eltenni példányokat, hanem küldtek tiszteletpéldányt több földrészről is, mint például Indonéziából, Marokkóból és Olaszországból is. Alapvetően én is elégedett voltam ezzel a pár évvel ezelőtti lemezzel, utólag talán a hangszerek hangzása az, amelyről mai füllel hallgatva azt gondolom, hogy lehetett volna jobban is megoldani, ezt egyes lemezkritikák is megemlítették, és teljesen egyetértek ezzel. Azóta az újabb anyagoknál már sikerült ebben is továbblépni. Emellett azóta a zenei stílus is alakult, az újabb zenéim kevésbé szólnak a tűzijátékról, a technikáról, talán mondhatom úgy is, hogy kevésbé szólnak az egóról. Mindenesetre a Timeless Hour album szép emlék, és büszke vagyok, hogy olyan zenészek is szerepeltek az albumomon, mint Andy James, Brett Garsed, Mattias IA Eklundh, Mats Haugen (Circus Maximus), Thorsten Koehne (Eden’s Curse), Marcel Coenen (Sun Caged), Mischa Mang (Dreamscape) vagy Troy Stetina. És persze szerepelt rajta jó barátom, Sergey Boykov billentyűs is, aki az új EP-ken is hallható.

Utólag hogy látod: mennyit számított a Favored Nations munkája a lemez megismertetésében, népszerűsítésében? Bejött-e mindaz, amit az együttműködéstől vártál?

Sokat jelentett, sok kaput megnyitott az a hír, hogy Steve Vai kiadójához szerződtem. Ez meglátszott a sajtómegjelenésekben is, és abban is, hogy onnantól több megkeresés érkezett zenei projektekhez, vendégszólókhoz. És így alakult ki az együttműködés a Riff Axeleratorrel is, akik Jason Becker anyagi támogatása céljából hoztak létre egy haladó gitárosoknak készült applikációt és a hozzá kapcsolódó tananyagokat, amelyekben neves gitárosok mutatják be Jason Becker legendás szólóit, részletesen lebontva a szólók technikai elemeit, kottákkal és szöveges leírásokkal segítve a tanulást. Később egy második hasonló projektben is részt vettem, ahol ezúttal Marty Friedman szólóit dolgoztuk fel. Mindkét projekt bevételeinek száz százaléka Jason Beckerhez került, úgyhogy nagy öröm volt számomra, hogy egyik legnagyobb példaképemnek egy egészen kicsit vissza tudtam adni abból a sok jóból, amelyet a zenéje adott nekem. Emellett csak hab a tortán, hogy olyan gitárosokkal dolgozhattam együtt, mint Dave Kilminster (Roger Waters), Richie Allen, Sam Bell, Jamie Humphries vagy az akusztikus gitáros Ewan Dobson. A két projekt Jason Becker és Marty Friedman személyes támogatásával és jóváhagyásával készült, és a hírt a vezető gitármagazinokon kívül Joe Satriani is megosztotta, úgyhogy egy nagy és jó ügynek lehettem egy kis alkotóeleme. Szintén Steve Vai kiadójának, és az ebből fakadó hitelességnek volt köszönhető, hogy a Timeless Hour megjelenése utáni három évben rendezett három gitárversenyemhez számos zenei példaképemet tudtam felkérni zsűritagnak, és ők elvállalták a feladatot. Jason Becker, Steve Lukather, Rick Graham, Brett Garsed, Mattias IA Eklundh, a Guitar World főszerkesztője Brad Tolinski, Troy Stetina, Dave Kilminster és még sokan mások zsűriztek ezeken a versenyeken, és számomra óriási élmény volt az együttműködés, rengeteget tanultam tőlük. A versenyekre díjat ajánlott fel Paul Wardingham, Martin Miller, Tom Quayle, Mika Tyyskä, a Jam Track Central, a GMC (Guitar Master Class), és számos hazai hangszerbolt és hangszerkészítő is. És talán közrejátszott a Favored Nations híre abban is, hogy a versenyeken rekordlétszámú, kétszáz körüli nevezés volt, amelyre hazai gitárversenyeken még megközelítőleg sem volt példa. Tehát a Favored Nations-szerződés egyfelől számomra volt óriási pozitív energia, és bizonyíték arra, hogy jó úton haladok, de legalább ilyen fontos volt abban is, hogy ezt a sok jó energiát a különféle projektek során tovább tudtam adni, és részese lehettem rajtam túlmutató dolgoknak is.

1111jt4Mi az oka annak, hogy a mostani EP-ket már nem velük együttműködve készíted?

Több tényező is közrejátszott ebben. Az egyik a zeneipar folyamatos változása, amely már a Timeless Hour megjelenése idején is évek óta érezhető volt. Teljesen átalakult az egész rendszer, sok új lehetőség nyílik, és ezzel egy időben a korábbi megoldások jelentős része mára már idejétmúlttá vált. A kiadók számára nem könnyű ez az időszak, hiszen ők a régi rendszer részei. Steve Vai kiadója is kénytelen volt a tevékenységeit átalakítani, és végül felszámolták a Favored Nations több divízióját, egyedül az anyacég maradt fent, amely Steve Vai saját lemezeivel, valamint néhány további legendás előadő, például Tommy Emmanuel anyagaival foglalkozik. Mivel ez három évvel a Timeless Hour megjelenése után történt, ezért nekem szerencsém volt, jó időben voltam jó helyen. A másik tényező pedig az új, minden szempontból 21. századi, azaz a sharing economy alapelveire épülő megoldások megjelenése. Ennek éllovasa a Bandcamp, ahol teljes egészében meghallgathatóak a lemezek, sőt az előadók a YouTube-ra is feltöltik a teljes albumaikat. Nekem ez nagyon szimpatikus. A régi, üzleti jellegű tranzakció során, ahol többnyire csak egy-két számot tettek a kiadók elérhetővé, a mögöttes gondolat ez volt: „ha többet akarsz, fizess”. A mostanában kialakuló új megoldás pedig a kölcsönös tiszteletre épül. Az alkotó ingyen elérhetővé teszi az alkotást, értéket nyújt a zenehallgatónak. Ha a hallgatónak tetszik a zene és örömét leli benne, akkor ez az öröm inspirálja abban, hogy támogassa az alkotót, megvegye az albumot, és/vagy ajánlja a zenét az ismerőseinek. Itt a mögöttes gondolat: „értéket adunk egymásnak”.

A négy évszakból még csak kettőt ismerek, de ennek alapján határozottan az a benyomásom, hogy még dalcentrikusabb, még atmoszférikusabb lett a zenéd az elmúlt években. Célzottan haladsz ebbe az irányba?

Teljesen jól érzed ezt. A korábbi két lemez, a Sharp Guitars From A Flat Planet és a Timeless Hour még gitárlemeznek készült, akkoriban nagyon hajtott az a motiváció, hogy megmutassam a játékomat. Persze akkor is igyekeztem dalokká formálni az ötleteket, és sok helyen írták azt a zenéről, hogy sok kifejező erő és érzelem van bennük, de az azóta eltelt pár évben sokat tanultam, és sokat alakultak a céljaim is. Ennek köszönhető, hogy most már fontosabb számomra a zene egésze, és a dalokból összeálló történet, mint a gitárcentrikusság. Ez a folyamat kívül és belül is lezajlott bennem, mert azt vettem magamon észre, hogy három-négy éve még rengeteg gitáros videóját néztem YouTube-on, és sok instrumentális gitárlemezt hallgattam. Aztán mintha telítődtem volna: a technikás, virtuóz gitározás önmagában már nem kötött le, hallgatóként sem és zenészként sem. Ehelyett az fog meg, amely lelkileg is megérint. David Gilmour egyetlen nyújtással is olyan sokat tud mondani, és olyan sok örömöt ad, hogy nekem sem lehet más célom, mint az, hogy engedjem a zenét kialakulni, magától és belülről érkezni, és ne álljak ennek az útjába gitáros nindzsaként, aki a hangszerével annyi zajt csap, hogy a zene visszariad, és nem bújik elő. Persze ettől még a kiforrott technikának megvan a helye a zenén belül, csak nem szabad összetéveszteni a célt az eszközzel.

Ha zene és négy évszak, nyilván mindenki Vivaldira asszociál, és te is fejet hajtottál előtte a zenében. Ugyan teljesen másban utazol, de ebben az esetben tényleg az egyik legpopulárisabb, a legismertebb motívumait tekintve már-már közhelyszámba menő komolyzenei műről van szó, amelyből tényleg mindenki ismer legalább pár dallamot. Nem határolja be az ilyesmi óhatatlanul is a gondolkodást? Volt olyan, hogy néha azon kaptad magad: na, ez itt túlságosan is vivaldis?

1111jt1Vivaldi az egyik legnagyobb kedvencem, és a barokk zene az egyik kedvenc zenei korszakom. Tehát ha hasonló zenei műfajban készítettem volna a zenét, akkor kétségtelenül felmerültek volna az általad említett kihívások. Mivel a műfaj teljesen más, ezért így ez szerencsére nem jelentett gondot, sőt inkább én tettem egy zenei lépést Vivaldi felé azzal, hogy mindkét eddig megjelent évszak esetén az EP-k második számainak végén a zenében pár másodpercre megjelenik az aktuális évszak legismertebb főmotívuma Vivalditól. Valószínűleg az is segített abban, hogy a klasszikus Négy évszak csakis inspiráló hatással legyen, hogy maga a téma teljesen szubjektív. A tavasz és a nyár is ezernyi hangulatot tartalmaz, és mindenki a saját élményeit írja meg, és az eltérő gondolatokból eltérő zene születik. Például Vivaldinál az Ősz egyik témája a vadászat, az egyik tételben ezt zenésíti meg, számomra pedig az ősz teljesen más dolgokat jelent, úgyhogy a vadászatot Vivaldinál kifejező pontozott ritmus és 3/8-os ütemmutató nálam nem fog megjelenni. Persze előfordulhat, hogy a hasonló műfajban tevékenykedő kedvenc zenészek hatása jelenik meg a zenében. Itt az jelenti a megoldást, ha nyitott vagyok zeneileg, mert ekkor a sokféle zenei példakép hatásai kiegyensúlyozzák egymást, és ez is hozzájárul egy saját stílus kialakulásához. Volt időszak, amikor például Malmsteen-t hallgattam és gyakoroltam viszonylag hosszú időn át, és ekkor a saját zenei ötleteim eléggé neoklasszikusak voltak, mert akkoriban ez az egy zenei hatás ért folyamatosan. Ha viszont Vivaldi, Vinnie Moore, a Venturia és Van Halen egyaránt inspirál (hogy csak néhány V betűs alkotót mondjak), és persze ennél sokkal többen vannak, akik hatnak rám, akkor ezek a hatások elkeverednek bennem. Már a barokk korszakban is így tanította Händelt zeneszerzésre a tanítómestere: az akkori legjobb zeneszerzők kottáit tanulmányozták, és ezekből a hatásokból állt össze Händel stílusa.

Hogyan hozod magadat az évszakoknak megfelelő hangulatba a dalszerzéskor?

Most épp az Őszt írom, tehát ezúttal pont egybeesik a naptári évszak a zenei évszakkal. Ez a Tavasz esetén is így volt, a Nyár viszont télen és tavasszal íródott. Tehát most elég kimenni az erdőbe, vagy akár csak kinézni az ablakon. A saját személyes emlékeimet is igyekszem előhívni az adott évszakról. És inspiráló képeket is keresek a neten, amelyen például egy őszi erdő, vagy egy nyári napraforgó-mező látható. A képeket figyelve jobban előjön az a hangulat, amelyet keresek. Hasonlóképpen, sokat keresgélek természetben felvett hangminták között: szél, hullámok, eső... Ezekkel még egy érzékszervemre tudok hatni. Emellett egyre többet játszom úgy, hogy befelé figyelek. Ennek két előnye is van: először is gitárosként nagy csapda tud lenni, hogy vizuális elemeket, geometriai alakzatokat memorizáltunk évekig, és a kéz ezeket játssza vissza memóriából. Egy adott mozdulat után – például nyújtás a pentaton skáladobozban – rutinból jön a következő mozdulat, például ugyanazon a húron a mutatóujjal lefogott hang megszólaltatása. Ezzel a kreativitás esélye csökken, hiszen ha új zenét írunk, akkor miért adnánk az új zenének begyakorolt, sokszor ismételt megoldásokat? Erről a témáról egy cikket is írtam, annyira fontosnak érzem, és sok gitáros mondta nekem, hogy ők is hasonlóakat tapasztaltak. A másik előny pedig még egyszerűbb: befelé figyelve jobban megnyílnak a „csatornák”, és mélyebb, tartalmasabb zene jöhet ki belőlünk.

Miben tér el egymástól a tavasz és a nyár szerinted, illetve miben lesz más ezekhez képest az ősz és a tél?

Amellett, hogy mind a négy évszakot egységes zenei stíluson belül tervezem (nagyjából progrock/ambient lehetne a két fő címke), az egyes évszakoknak igyekszem saját hangulatvilágot adni. A Tavasz például lassabb, nyugodtabb, különösen az első fele, amikor a természet még csak ébredezik. A Nyár pedig energikusabb, mozgalmasabb. Az összes évszak esetén a legnagyobb alkotói kihívás a kerettörténet kitalálása, mert ha ez már megvan, akkor a megzenésítés már egy fokkal könnyebb feladat. A Tavasznál a történet automatikusan adta magát: a természet újjászületésének folyamatát képeztem le, a legelső márciusi rügyektől a május végi teljes zöldbe és virágba borulásig. Ennek köszönhetően a zeneírás is gyorsan ment, mert végig egyértelmű volt a történet, így három hónap alatt elkészült a húszperces EP. A Nyár esetén már sokkal nehezebb volt a kerettörténet kitalálása, mivel a nyári hónapokban nincsenek ilyen látványos átalakulások. Ezért eleinte arra gondoltam, hogy nyári pillanatképekből készítek zenét, de éreztem, hogy egy összefüggőbb történet mégis jobb lenne. Végül megtaláltam a megoldást: egy nyári napot zenésítek meg, kora hajnaltól késő 1111jt6estig. Ebben ugyanis megvannak a szükséges markáns átalakulások, az ébredező hűvös hajnaltól a délutáni nyári záporig és az esti elcsendesedésig. A nyári zápor esetén is sokat mérlegeltem, hogy legyen-e zenei értelemben is végletekig fokozott felhőszakadás, ahol a hangfalak is szinte ugrálnak a hangerőtől. De aztán arra jutottam, hogy manapság zenében is és az élet más területein is hajlamosak vagyunk túltolni a dolgokat. Akkora az információs túlterhelés, olyan sok tartalom jön létre, annyira kell kiabálni, hogy a hangzavarban meghallják az üzenetet – mára a „fantasztikus” és „zseniális” jelzők is csak azt jelentik, hogy az adott termék viszonylag tűrhető –, hogy ezt a tendenciát nem kívántam erősíteni. Így a „brutális nyári ítéletidő” helyett, ami például a híroldalakon szerepel, amikor hat cseppnél több eső esik egy nyári napon, egy kellemes nyári záport zenésítettem meg. Az erő így is érezhető benne, de ott a harmónia is. A tavasz és a nyár a két kedvenc évszakom, ezek a kinyílás, a fejlődés hónapjai a szememben. Az ősz és a tél pedig a visszafordulásról, lezárásról szól, ezért a most következő két évszak alaphangulata is más lesz. Az eddigi két megjelent évszak vidám, dúr és líd hangulatokban gazdag, a most készülő Ősz pedig alapvetően mollos hangulatot fog képviselni, hasonlóan a későbbiekben megírandó Télhez. Persze ebben a két évszakban is sok szín, sok energia, sok jó dolog van, tehát változatos zenéket szeretnék ezúttal is.

Miért nem inkább egy egységes nagylemezre pakoltad fel a dalokat The Four Seasons címmel?

Ennek is több oka volt. Egyrészt manapság egyre kevésbé egyértelmű, hogy tényleg az album, azaz egy körülbelül 45-60 perces nagylemez legyen-e a megfelelő formátum és keret egy zenei történethez. A világnak a fentebb említett folyamatos gyorsulása, a médiafogyasztás változásai mind arra mutatnak, hogy kisebb egységekben érdemes „tálalni” a mondanivalót. Az üzleti szférában dolgozó ismerőseim is mesélik, hogy pár éve egy prezentációra sokkal több időt lehetett szánni, most pedig ha két percben nem „megy át” az információ, akkor elvesztették a hallgatóságukat. És ezt saját magunkon is tapasztalhatjuk, gondolom mindannyian észrevettük már, hogy ha egy honlap nem nyílik meg azonnal, vagy a kezdőoldalon nem egyértelmű minden, akkor azonnal kiikszeljük, és megyünk tovább. Ezért a 20-22 perc körüli EP mostanában szerintem befogadhatóbb mennyiség a teljes nagylemeznél. A második ok az volt, hogy a teljes Négy Évszak kábl 85-90 perc lenne évszakonként 20-22 perccel számolva, amely amúgy sem férne rá egy nagylemezre. Persze ettől függetlenül majd egyben is megjelenik dupla albumon, amikor a Tél is elkészült, sőt szeretnék bakelit verziót is belőle. A harmadik ok pedig, hogy szerettem volna kilenc-tizenkét havonta új zenét letenni a hallgatóknak. Nagyjából tizennyolc hónappal ezelőtt, 2016 februárjában indult el a Négy Évszak megírása, és eddig a Tavasz és a Nyár jelent meg, most készül az Ősz. Tehát ha vártam volna addig amíg mind a négy évszak elkészül, akkor lehet, hogy 2019 elején jött volna ki a dupla album. Így viszont az „epizódok” (azaz az évszakok) már kint vannak, és lehet várni a folytatást. A tévésorozatoknál sem véletlenül vannak évadok és epizódok, így folyamatosan van történet, sokszor még nincs is meg a folytatás, amikor az első évad véget ér.

Milyenek a visszajelzések az anyagra?

1111jt5Nagyon szép visszajelzések jönnek. Van egy motivációs mappám, és ide teszem el azokat a véleményeket, üzeneteket, amelyek sokat jelentenek a számomra. A legjobban azoknak a visszajelzéseknek örülök, amelyekben azt emelik ki, hogy a zene önmagáért beszél, emlékeket idéz fel a hallgatóban, és pozitív energiával tölti el zenehallgatás közben. Ez sokkal fontosabb számomra, mint az, ha a gitárjátékot említik. Sok kedves zenészbarátom, sőt néhány példaképem is írt, és ők is a zeneiséget, az egyedi hangvételt dicsérték. Nagyon büszke vagyok arra, hogy Jason Becker a Tavaszt is és a Nyarat is megosztotta a Facebook-oldalán. Jött visszajelzés Steve Lukathertől, Rick Grahamtől, Gianluca Ferrótól, és sok más kollégától is. De ahogy az interjú elején is mondtam, a legfontosabb számomra az, hogy a zenehallgatónak legyen igazi öröm az album, olyanoknak is, akik esetleg sosem játszottak hangszeren, hanem csak szeretnének a zene által kikapcsolódni, feltöltődni. Van egy régóta meglevő tendencia a gitáros szakmában, és erről sok kollégát hallok beszélni, hogy hajlamosak vagyunk a szakmának játszani. A gitározás sok szempontból soha nem látott magasságokba emelkedett a felkészültség, technikai készségek, zeneelméleti tudás szempontjából. Mégis, sokszor a legérdekesebb mixolíd 9b (a.k.a spanyol fríg 6#) skála, és a legtrükkösebb hibrid pengetéses arpeggio sem jut el a lélekig. Mégpedig azért, mert nem ezen múlik a dolog. A lényeg szerintem továbbra is az, hogy érzelmeket fejezzünk ki és történeteket meséljünk a zenével. Erre én is kerülő utakon, saját tapasztalatból jöttem rá.

Milyen zenéket hallgatsz mostanság? Hallottál-e olyan instrumentális gitárzenéket az utóbbi időben akár itthonról, akár külföldről, amire felkaptad a fejedet?

Sok klasszikus zenét hallgatok, Händelt mindenkinek ajánlom, és aki még nem ismeri, annak az Opus 6-os concerto grosso-sorozatát javaslom ismerkedésnek. A rockzenén belül a Harem Scarem új lemeze nyűgözött le. Nem tudom, hogy Pete Lesperance és együttese hogy nem lett szupersztár, mert a legízlésesebb, legjobb gitárosok egyike, és ők is nagybetűs dalokat írnak. A prog műfajban a Caligula’s Horse az év felfedezettje. Ausztrálok, onnan mostanában sok jó zene érkezik. A Voyager a másik ausztrál prog kedvencem, és a Karnivool is egyre többször megfordul a lejátszómban. Instrumentális gitárban pedig Plini és David Maxim Micic megkerülhetetlen. Mindketten belülről, természetes módon zenélnek. Hallatszik náluk is, hogy kik voltak a példaképeik, Plini esetén Guthrie Govan ritmusvilága, Steve Vai díszítései és Petrucci futamai is ott vannak, és sok olyan hatás is rejlik a zenéjükben, amely nem a gitáros világból érkezik, hanem népzenéből, vagy világzenéből – például Tigran Hamasyan –, tehát új hatásokat és inspirációkat hoztak be, és megújították ezt a műfajt.

Mik a céljaid, terveid a következő időszakra nézve?

A következő hónapokban az Ősz írása tölti majd ki szinte minden időmet, emellett készül néhány vendégszóló is különféle projektekhez. Folytatódnak a Mezzofortéban megrendezett gitár workshopok, november végén már a tizennegyedik gitárostalálkozót tartjuk. Karácsony előtt pedig már hetedik éve kerül sor a közös karácsonyi gitárszólóra, amelyet a fórumom tagjaival készítünk. Ebben is bárki részt vehet, akinek kedve van. A Riff Axelerator jóvoltából készül egy új jótékonysági projekt Jason Becker megsegítésére, az előző kettőhöz hasonlóan ebben is részt veszek majd. Az Ősz felvételeit és keverését követően pedig rögtön kezdem majd a Tél megírását. A tervek szerint, amikor már mind a négy évszak megjelent, akkor lesznek koncertek is, amelyen a teljes 90 perces művet előadjuk majd. Úgyhogy jelenleg az alkotás a főszereplő, és ez mindig nagyon izgalmas időszak, mert sokszor a zene magát írja, és én is csak megfigyelő vagyok, és várom, hogy milyen dalok jönnek elő. Addig is a Shock! minden olvasóját örömmel hívom egy tavaszi és egy nyári zenei utazásra, a két EP a YouTube-on és a Bandcamp-oldalon is teljes egészében végighallgatható.

1111jt3

 

Hozzászólások 

 
0 #4 rögdög 2017-11-13 09:43
[quote name="Adam"

Valóban milyen ritka, amikor egy zenész odafigyel a hangzásra.
Idézet
 
 
+5 #3 Adam 2017-11-12 22:29
Nagyon tetszik a hozzáállása, és tisztelem, hogy újabb és újabb kihívások elé állítja magát a zenében. A muzsika pedig? Rendkívüli! Az egyetlen instrumentális gitárzene amit nem csak meg tudok hallgatni, de egyenesen szeretem is. Az pedig, hogy Tamás a hangzásra is odafigyel, hab a tortán, bár számomra legalább olyan fontos mint a belbecs, mert az instrumentális zene nagyon steril tud lenni ami a megszólalást illeti.
Idézet
 
 
+6 #2 Sárkány 2017-11-12 06:57
Egyet értek, országunk egyik legjobbja, köszönjük a cikket.
Idézet
 
 
+11 #1 saszi 2017-11-11 10:25
nagyszerű zenész,dalszerz ő. Nagyszerű cikk
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Legfrissebb galériák

 

The Winery Dogs - Budapest, Barba Negra Music Club, 2016. február 17.

 

Devin Townsend Project - Budapest, Barba Negra Music Club, 2015. március 12.

 

Slipknot - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

King 810 - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Alter Bridge - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

The Treatment - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.