Shock!

Elképesztő, de idén már a Hollywoodoo is betöltötte a harmincadik életévét. Sőt, ha a közvetlen előd-formációt is számoljuk, még ennél is többet, de önmagában már a harminc is impozáns kor egy zenekar életében. Még ha jó ideje csendesebb életet élnek is, a csapat soha nem szűnt meg létezni, a kerek jubileum pedig úgy tűnik, új lendületet adhat a rég esedékes ötödik albumnak is. Trócsányi Gergőt Veszprémben látogattam meg, hogy közösen felnyithassuk a zenekar immár több évtizedes aktáját.

Harminc év. Nem döbbenetes ezt így kimondani kicsit?

De. Olyan az egész, mint egy gyerektábor, mikor elmész valahova egy hétre, vagy tíz napra, és lepörög. Fantasztikus, hogy harminc éve együtt vagyunk, talán ez a lehető legjobb dolog az egészben. Hogy harminc éve úgy vagyunk együtt, hogy nem volt gyűlölködés, összeveszés. Az alapja a brigádnak ma is ugyanaz. Ez alatt a harminc év alatt, huszonvalahány ember játszott ebben a zenekarban, ha mindenkit számolok, aki valamilyen szinten is muzsikált nálunk. Volt olyan, hogy tízen voltunk, még a legelején, amikor még Hollywood's New Blood-nak hívták a zenekart, és angolul énekeltem. Három fúvós és két vokalista lány volt az öttagú alap brigád mellett.

Nem lehetett egyszerű ennyi embert koordinálni.

Folyamatosan alakult a dolog. Baromi érdekes ez, azt szoktam mondani, hogy szerintem kétfajta hozzáállás van, az egyik, amikor a zenészek rögtön megtalálják azt a hangot, azt a hangzásvilágot, érzést, ami meghatározó lesz egy életen keresztül. Gondolok itt olyanokra, mint az AC/DC, vagy mondjuk a ZZ Top, akiknél én úgy érzem, hogy nagyon kerek, nagyon egyben van a munkásságuk, egészen az elejétől kezdve. És van egy másik fajta hozzáállás, mint például Mike Patton munkássága, aki nekem nagy ikonom, elsősorban a Faith No More kapcsán, de azon túl is, voltak és vannak azért őrületei. Mi elkezdtünk ebbe az utóbbi irányba egy kicsit mozgolódni. Főleg azért mert amikor '89-ben hallottam őket az MTV-n, az óriási hatással volt rám, valami forradalmian más dolgot hoztak, amire felkaptam a fejem. Ez volt egy tök jó közös pontunk a zenekarban. Viszont tök érdekes az alapfelállásban, hogy a közös zenei metszésponton túl mindig volt, ami teljesen eltért. A dobosunk, Árpi (Hohl Árpád dobos – SzG) például szerette az a'hát, a Depeche Mode-ot, ilyen dolgokat, tőlem ez rettenetes módon távol állt annak idején. Aztán nyílt egy kicsit nekem is a zenei spektrum, elkezdtem konziban is énekelni, és akkor muszáj volt azért komolyzenei darabokat is elénekelni a vizsgák alkalmával.

Nem is tudtam, hogy konziba is jártál.

Pár évig igen, de aztán nem fejeztem be, amiben az egészségem is közrejátszott, az egészségügyi dolgaimmal mindig is hadilábon álltam. De belekóstoltam, és három évet elvégeztem azért. Négy helyett, mondjuk! (nevet) De a lényeg, hogy tágult a spektrumom.

Ez a spektrum-tágulás a zenekar életében is leképezhetővé vált?

Azt gondolom, kábé ötéves periódusaink voltak, amik meghatározóak. Az első az a pár évünk Veszprémben, amikor álmodoztunk arról, hogy egyszer majd valaha bármilyen szinten is egy egyetemi klubban fellépünk, és de jó lesz! Amikor az első koncertjeink voltak a Bedlammal, a Slogannel, ezek ilyen álomszerű dolgok voltak. Én voltam leginkább, aki a földtől elrugaszkodva gondoltam, meg gondolom a mai napig is, hogy lehet, és kell is ilyen álmokat létrehozni.

Álmodozás volt, elkötelezettség, vagy a kettő egyfajta keveréke?

Először még álmodozás. Úgy kezdődött az egész, hogy tesómék rockergyerekek voltak, és volt egy garázs az utcában, ahol zajolgattak. Korabeli KGST cuccokon, annak megfelelő erősítő, meg Jolana gitárokon. Ő idősebb öt évvel, nekem meg egy álomvilág volt, hogy bemehettem, és „megtűrt gyerekként" nézhettem, hogyan zajonganak. Onnan jött, hogy én is nagyon rock/metal beállítottságú voltam az elején, meg az is, hogy de jó lenne ezt csinálni is, nem csak nézni. Aztán összejöttünk Krisztiánnal (Nirnsee Krisztián gitáros/dalszerző – SzG), aki nekem olyan, mintha a testvérem lenne, együtt nőttünk fel. Egy utcába születtünk, egy társasházban laktunk, együtt jártunk bölcsibe, suliba, tényleg egy baráti dologból indult a zenekar is. És meg is maradt abban. Hárman vagyunk, aki leginkább meghatározó. Krisztián, aztán Árpi, aki négy évvel az alapítás után érkezett a zenekarba, és én, aki szintén itt vagyok a kezdetektől.

Angolul kezdtétek, de azért ez elég gyorsan átfordult aztán magyar nyelvre.

Volt egy barátunk, aki amúgy ilyen sajtó-góré bizonyos platformokon, ő látott bennünket akkortájt a Szigeten, és ő kezdte el kapacitálni aztán, hogy csináljátok már magyarul. Tök jól nyomjátok, de mennyivel jobb lenne magyar nyelven magyar közönségnek!

Ekkor még a Hollywood's New Blood időszaka volt?

Ez a Hollywoodoo-vá válás átmeneti időszaka pont, annak a közepe táján valahogy. Már eljutottunk oda, hogy játszhattunk olyan helyeken, mint a Sziget, de a zenekar még nem forrta ki magát. Ekkor jött az ötlet, hogy legyen magyarul, amitől én amúgy baromira megijedtem. Volt egy ismerősünk, aki írt aztán egy magyar szöveget, elénekeltem, csináltunk rá egy gyenge minőségű videóklipet, aztán megnéztük, és hát szerettük is, meg nem is. Valahogy nem volt az igaz, és úgy voltam vele, hogy nem igaz, hogy én nem tudok ennél jobbat. Úgyhogy nekiálltam én magam szöveget írni. Így lettem tulajdonképpen szövegíró, kényszer szülte a dolgot. De nem bánom, mert úgy érzem, hogy az élet visszaigazolta, hogy volt értelme.

Ezt már csak azért is gondolom magam is így, mert utóbb a szövegvilág lett az egyik azonnal felismerhető arculata a zenekarnak.

A mai napig megkapjuk visszajelzésnek, hogy fel lehet ismerni azokat a dolgokat, amiket írok.

Az első kazetta viszont még angol nyelven jelent meg.

Az még New Blood volt. A névváltással együtt stílusban is volt útkeresés, a magyarra váltás is, de egyébként baromi egyszerű, hogy miért váltottunk valójában nevet: egyszerűen nem tudták megjegyezni,hogy Hollywood's New Blood. Leírni meg pláne, el volt cseszve mindenhol, plakátokon, interjúkban. (nevet)

Ez valahogy '94-'95 körül lehetett, ha jól számolok?

Még hamarabb. Azóta nagyon sokat változott a világ, de akkoriban nem volt evidens, hogy ha egy ilyen angol nevet kimondasz, azt mindenki érti és úgy is érti, ahogy van.

Az a kazi még a Trottelnél jött ki, Rupaszov Tamás kiadójánál, aki a punk vonalból származott, és akkoriban leginkább a punk-hardcore vonalon is mozgott, meg a különlegesebb alternatív zenék underground területén. Oda hogy keveredtetek?

Kerestem az utat, hogy ki lehet, aki hajlandó lenne egy saját magunkn által is alternatívabbnak, ilyen különlegességnek számító muzsikát kiadni. És ő kísérletező volt, bevállalta. De nálunk viszonylag sokáig tartott az első gyerek megszületése. Onnan datáljuk igazából ezt a dolgot, amikor a Stabil oldalfekvés lemez kijött, ami már nagykiadónál jelent meg, és rendes stúdióban lett felvéve.

A győri Raptor Records kiadónál azért kijött még előtte egy négyszámos Örvényes maxi. Az a lemez előfutárának készült, vagy az átmeneti időszak egyfajta dokumentációja? Csak mert más kiadó, mint ahol végül az album landont.

Igazad van, az még ott kijött. A majdani tervezett lemezmegjelenés felveleztése lett volna, csak aztán abból már nem lett semmi. A lemezre is leszerződtünk egyébként velük, sőt, finanszírozták is, és Hidasi Barnával akkor a HSB stúdióban fel is vettük a Stabil oldalfekvést teljes terjedelmében. Csak aztán mire leadtuk volna gyártásra az anyagot, megszűnt a kiadó.

Csődbe mentek, vagy mi történt?

Hát, igazából a srác, aki csinálta, amolyan fél-gengszter volt, és egyszer csak pattannia kellett valamiért, valahova, igazából nem követtem később, mik lettek a fejlemények. Mi meg ott maradtunk egy teljes kész anyaggal a zsebünkben, hogy akkor ezzel most mit csináljunk?

És mit csináltatok?

Először megkerestem az 1G Records-ot, beszélgettünk, hogy legyen valami, aztán eljutottam Joós Pisitékhez is, a Warnerhez, amiben Vörös Andris volt nagy segítségemre, aki akkor még a Superbutt-tal nyomta. Ők végül mondták, hogy jó gyerekek, mi vállaljuk, de akkor ti is vállaljátok, és vegyük fel újra az egészet. Úgyhogy gyakorlatilag nulláról újra felvettük az egészet az Aquarium stúdióban is.

Ennek mi volt a ráció? Jogi okok miatt nem lehetett használni a HSB-s felvételt? Vagy a Warner nem volt elégedett az első felvétellel?

Egyszerűen azt mondták, hogy itt van nálunk az ország legjobb stúdiója, ami az Aquariumra igaz is volt, megkapjátok a lehetőséget, éljetek vele. Hát, jól van akkor! (nevet)

A HSB-s felvétel így kvázi egy referencia-anyag lett a Warner felé?

Gyakorlatilag igen.

Azért az nagy fegyvertény volt akkor, hogy ismeretlen csapatként be tudtatok kerülni egy Warner méretű multicéghez.

Óriási dolog volt. Épp előtte hoztunk meg egy döntést, ami egy olyan kaliberű zenekarnak, amilyenek voltunk, hatalmas lépés volt, hogy jó, akkor költözzünk Budapestre. Merthogy Budapesten zajlik az élet, ott lehet kapcsolatokat építeni, érvényesülni valamennyire. Ki az akkor, aki vállaja, hogy költözne? És az alapító hármas költözött, a másik két srác, az akkori basszeros meg a második gitáros srác, ők maradtak. Így került akkor hozzánk Bodnár Peti basszusgitározni, aki aztán nagyon sokáig nálunk is maradt. Most már nem, de sokat alakult azért a dolog, közben játszott a Blind Myselfben is, ma meg, ha jól tudom, aktívan foglalkozik stúdiózással. A lényeg, hogy egy darabig egy gitárral voltunk, aztán Urbán Szabi csatlakozott, aki később a zenekar meghatározó tagjává is vált. Ő annak idején rádiós arc volt, az EstFM-nek volt műsorvezetője, hobbiszinten gitározott.

Amikor a Stabil oldalfekvés kijött, a korábbiakhoz képest zeneileg már keményebb volt, aztán lépésről lépésre tovább tolódtatok a metalosabb irányba. Ez egy tudatos törekvés volt?

Ez egy érdekes dolog, mert a dobosunknak, Árpinak, akinél ugye mondtam, hogy a Depeche Mode meg az a'ha ment, de közben óriási nagy kedvence volt Lombardo és a Slayer. Ez megint közös pont velem, mert a Slayer nálam is favorit. Tulajdonképpen ketten voltunk, akik ütöttük ezt a feketébb odalát a dolognak.

Az addigi rajongók keménymagja hogyan élte meg ezeket a változásokat? A helyi hősök egyszer csak elköltöznek a városból, aztán elkezdtek keményedni, sokkal súlyosabb irányba tolódni.

Valahogy annyira természetes folyamat volt, hogy nem kaptunk ezzel kapcsolatban csak pozitív visszajelzést. Semmi negatív nem csapódott le ránk. Ösztönös volt, jött zsigerből, nem kellett ezen egyáltalán gondolkodnunk.

A Stabil oldalfekvést követően úgy tűnt ténylegesen is beindul valami. Nagy kiadó, támogató háttér, nem sokra rá jött a második lemez is. A Warner meg volt elégedve veletek, hoztátok az elvárásokat?

Én azt gondolom, ezek voltak a leginkább egységes történetek, a Stabil oldalfekvés és a Karmolok, harapok. Minden szempontból, ott találtuk meg leginkább magunkat, én abba az irányba is folytatnám ma is leginkább. Az első lemezzel nem volt semmi gond, hoztuk az elvárásokat. Utána történt egy váltás, teret nyertek a letöltések, és elkezdett megszűnni az igény a CD-vásárlásra. Felére vissza is estek a mi eladásaink is a Karmolok, harapokkal. Nem csak nálunk, mindenki másnál. És akkor a Warner meg is tette azt, hogy Európából vissza is vonult, azaz az európai saját produkcióit el is engedte, és mondta, hogy mostantól csak disztribútorként marad jelen az európai piacon. Minket is elengedtek, pontosabban mondták, hogy jó, kiadják, de finanszíroznunk kell a stúdióköltséget, meg egyebeket. Úgyhogy amit a zenekar kitermelt, abból álltuk a második lemez költségeit.

Ez most tényleg meglepett, úgy hittem, hogy a Karmolok idején még teljes hátszéllel voltatok a Warner égisze alatt.

Nem, sajnos az már ebbe az időszakba esett. Illetve hát, sajnos, vagy nem sajnos, ez akkor tényleg mindenkit érintett.

A harmadik lemezzel ez után kerültetek át az Edge Recordshoz, ami a Hammer istálló egyik labelje volt. Az Isten lába pedig a legmetalosabb albumotok is lett, tulajdonképp ez folyamat ott érte el a csúcspontját.

Annyi kritikát azért a metálszcénából megkaptuk, hogy olyan se hús, se hal a zenekar. Merthogy popzenének túlságosan elkaszálós, meg szőrös, meg hosszúhajú, de metálnak meg nem eléggé szögelős. És egyébként ebben volt is igazság. Ahogy az elején is mondtam, folyamatosan kerestük a helyünket.

Szerinted ez a „két part közé szorulás" lehetett az oka, hogy nem sikerült az igazi nagy kiugrás? Mert hát azért a Stabil oldalfekvésen meg a Karmolokon darabonként is ott volt legalább két-három potenciális slágernóta.

Nem tudom. És ilyenkor jön a nagy kérdés, hogy vajon mi az a pont, ahol átugorja a lécet a dolog, vagy nem? És ezt azóta sem tudtuk meg, de nem is igazán keressük már, mert igazából ott tartunk, hogy szeretjük, ha csinálhatjuk, de már nincs az a fajta mindenáron valahová tartás. Valahol meghozta a zenekar többsége a döntést, rajtam kívül, hogy nem a művészi pálya fogja elsősorban biztosítani a megélhetést. Ott volt, rezgett az a léc, lehetett érezni, hogy akár lehetett is volna... A többiek mára mind a biztos pont felé mozdultak el, én meg nem. Nekem valahogy úgy alakult, hogy mindig ezt csináltam, meg mellette a szervezői dolgaimat.

Az Isten lába után egy hosszabb szünet jött, leszámítva, hogy összeállt egy Hollywoodoo unplugged verzió is, amivel aztán még külön lemez is készült.

Az is egy nagy kísérletezés volt. Hollywoodoo volt, csak azt mondtuk, hogy gyerekek, ami fix és stabil, az a szöveg. Csináljunk hozzá másik fajta zenei szövetet! Egy kicsit unpluggedosan, egy kicsit akusztikus gitárosan, egy kicsit bohóckodjunk el vele, ez tulajdonképpen játék volt. Ami egy-két dal tekintetében végül nagyot durrant, de valójában mégis csak mellékvágány.

Utána viszont valóban egy évekig tartó szünet jött, amit kívülről én két dologgal tudok összekötni, és majd kijavítasz, ha nincs igazam. Egyrészt, hogy elkezdtél a filmezésbe is beleugrálni, másrészt, és talán ez a nyomósabb, hogy több komoly gondod is akadt az egészségeddel.

Kicsit ez is, kicsit az is. Úgy vagyok ez utóbbival, hogy beszélek is róla, meg nem is, nyilván semmilyen takargatnivaló nincs, de nem is akarom tolni ezt a dolgot. Az élet így hozta, valaki szerencsésebb ilyen szempontból, valaki kevésbé. Túl vagyok ilyen szempontból bypass műtéten, rákon, kemoterápián. Azt szoktam mondani ezzel az egészség-dologgal kapcsolatban, hogy egyfelől nagyon szerencsétlen vagyok, egyfelől meg nagyon szerencsés. Mert még mindig itt vagyok, van egy gyönyörű kislányom, egy frankó zenekarom, lehet azt mondani, hogy ez egy sikeres élet.

A filmes világba hogyan kerültél egyébként?

Konkrétan úgy, hogy az Örvényes című dal, amiről szól, az egy valós házibuli volt Örvényesen a Balatonnál. Az nekünk ott egy nyaralónak a teraszán adott koncertünk volt. Ez még a legelején történt, és gyakorlatilag, ami ott le van írva a szövegben, az úgy is történt. És abban a buliban találkoztunk olyan srácokkal, akik érintőlegesen a filmes világban dolgoztak. Fotósok, castingos srácok, ők mondták aztán később, hogy figyelj, Gergő, ahogy kinézel, az kameráért üvölt, nincs kedved eljönni valami szereplőválogatásra? Csináltak képeket, meg portfóliót, aztán rendesen bekerültem ilyen főiskolás vizsgafilmekbe, játszottam reklámban is. Jópofa volt, érdekes melléktevékenység, egyben teljesen más világ is, amibe belecsöppentem. De nem is tanult szakmám, meg nem is küzdöttem érte, hogy ide nekem a szerepeket. Ami jött és megtalált, azt megcsináltam.

A Taxidermia nagyot szólt annak idején, ráadásul ott főszereplő is voltál. Ez azért bemutatott az ország egy egészen másfajta közönségének is.

Az tényleg nagyot szólt. Egyrészt kapott egy nagy farbarúgást akkor a zenekar is, másrészt az életem egy meghatározó időszaka is volt. Rengeteget utaztam, hihetetlen sok helyre meghívták a filmet, nemzetközi filmfesztiválokra. Beutaztam Európát, voltam Ázsiában, olyan helyeken, ahová a büdös életbe nem jutottam volna el. Az egyik legnagyobb, ami Cannes-ban történt: a hivatalos vetítésnél a hangszórókból végig az Erdő című dalunk bömbölt, mialatt mentünk fel a lépcsőkön a filmpalotába. Ez egyben fájó is, hogy nem lehettek ott a többiek, annyira jó érzés volt. OK, egy voltunk a sok közül, de érted, mégis. Azóta is nagyon jó viszonyban vagyunk Pálfi Gyurival (a Taxidermia rendezője – SzG), tartjuk is a kapcsolatot. De azóta is volt még forgatásom, nemrég például Brandon Cronenberggel a Végtelen víztükör (2023, eredeti címe: Infinity Pool – SzG). Ez egy amolyan misztikus sci-fi/thriller, kanadai-francia-magyar kooprodukcióban. Elég beteg egy film, de nagyon érdekes volt csinálni, jó fej volt a stáb is. Azért szeretek nemzetközi filmekben dolgozni, mert iszonyatosan profik. Szögre kiszámítható minden, tudod, hogy mit akar a rendező, tudod, hogy mit akar a fény, minden precízen be van lőve, ehhez lehet alkalmazkodni.

A filmezés visszább húzta a zenekari aktivitást?

Egyik a másikra hatással volt. Kaptunk lehetőségeket is miatta. De a két dolog megfért egymással.

Mindezzel együtt eltelt úgy hat-hét év, mire a Végre lemez előugrott a zsákból. Közben folyamatosan dolgoztatok azon is?

Megállt a munka, aztán megindult, aztán megint megállt, kicsit libegős volt ez az időszak. Akkor volt megint basszusgitáros-váltás is, aztán hazaköltöztem Veszprémbe, mert úgy éreztem, amit ki tudtam hozni a budapesti életemből, azt kihoztam, és nem éreztem már annak szükségét, hogy ott legyek minden áron. Más kérdés, hogy úgy alakult az élet, hogy végül szétmentünk a volt feleségemmel, de akkor az volt, hogy „itt találtam asszonyt, itt temetnek el"! (nevet) És hát így is van, innen nekem közel a Bakony, ahova szeretek gombászni eljárni, közel a Balaton, ami egy másik nagy szerelem, és közel Budapest is, ha bármire szükség van és menni kell.

Azért lett Végre a lemez címe, mert ti is vártátok, hogy végre kész legyen és megjelenhessen?

Igen (nevet), mert már úgy voltunk, hogy hát nem igaz, hogy nem tudunk valamit magunkból kihozni. És ott vannak dalok, amik nagyon jól is sikerültek, a Szerencse, vagy a Csillagos, ami nagyot futott. És vannak olyanok, amiket tök szeretek, de gyakorlatilag nem érintette meg az embereket.

Érdekes, mert nem érzem, hogy picit is csökkent volna a színvonal. És nem volt izzadságszaga sem a lemeznek.

Ilyen értelemben tényleg nem voltunk prés alatt egyáltalán. Csak a saját magunk elvárásainak kellett megfeleljünk. De el kell, hogy ismerjem, hogy a Végre lemeznél születtek kompromisszumos megoldások a zenekartagok véleményei alapján. Lehet, hogy jobb lett volna, ha még egy kicsit formálunk itt-ott, de így utólag már nincs jelentősége.

Ez a lemez megint lazább köntösű lett, főleg Az Isten lábához képest. Ez is a kompromisszumok része volt?

Nem feltétlen, egyszerűen ilyen ötletek jöttek. És most érzem azt, hogy szeretném, és van újra potenciál is abban, hogy megint erősebbek legyenek a friss dalok, és az utolsó két ötlet, amit küldött át Krisztián, ilyen is.

2017 óta azért újra eltelt bő nyolc év, úgyhogy mégis csak meg kell kérdezzem: ennyi idő megint lemez nélkül?

(széttárja a karját) Hát, ez, amit mondtam is. A kompromisszumok, az egészségi dolgok. Meg volt valahol szerencsétlenkedés is, hogy na, most akkor mennyire akarunk ezzel komolyan foglalkozni, és mennyire a civil életnek megfelelni. Ez a többieknek akkortájt már bejött, nekem csak jóval később, mert én csak 2014-ben nősültem meg, és 2016-ban született a lányom. A többieknek akkor már tinédzser gyerekeik voltak, volt egy elcsúszásunk ebben.

Most azt érzem, hogy újra nagyobb a mozgolódás. A harmincéves jubileum lehetett erre hatással?

Igen, mindenképp. Meg az, hogy most végre úgy állnak az egészségügyi dolgaim is. Én erre készültem már, lelkileg is.

A jubileum alkalmából kijött nemrég egy spéci válogatásalbum, dupla vinylen. Ehhez a régi nótákat szedtétek össze, vagy hozzányúltatok valamennyire a dalokhoz?

Csak a hangzásában nyúlt hozzá a hangmérnök, külön a vinyl gyártáshoz optimalizálódott, dinamikájában össze lettek simogatva a különböző lemezes dalok.

Nehéz volt összeválogatni, mi kerüljön rá, és mi maradjon le?

Nehéz. Nekem például mostani fejjel is hiányzik egy-két nóta, de időben nem fért rá több egyszerűen. Triplát meg kiadni azért túlzó lett volna. Még a dupla is komoly. A Magneoton adta ki egyébként, de mi finanszíroztuk meg ezt is.

Soha nem volt vinyl kiadványa a zenekarnak, ráadásul ez most korszellem is.

Abszolút. Meglátjuk, hogy mennyire fogják szeretni. Augusztus elején jelent meg, kétszáz darab készült, kézi sorszámozással, ebből az első száz darabot alá is írtunk. Ez egyébként kizárólag a zenekarnál kapható, bolti forgalmazása nem is lesz.

Idén is megvolt a szokásos örvényesi koncertetek, mi várható még?

A Budapest Parkban játszunk szeptember 6-án a Kowalsky meg a Vega előtt. Aztán az Ördöggel együtt a Turbinában is novemberben, és lesz még egy hazai pályás veszprémi koncert is a két ünnep közt, december 27-én, ahova régi tagokat is szeretnék meghívni majd.

Egy utolsó kérdés, amit nem lehet kihagyni a végén: lesz új Hollywoodoo-lemez? És ha igen, mikor?

Lesz. És hogy mikor, azt nem tudom megmondani! (nevet) Két dal már nálam van, olyan értelemben, hogy a szöveg és a zene már egymásra talált, aztán meglátjuk. Ebben az évben már biztosan nem fogunk új felvételeket csinálni, szerintem a jövő évnek lesz ez az aktualitása. Jó a hangulat a csapatban, vannak új ötletek és jövő évben már várható új dalok megjelenése is.

A Hollywoodoo 30 vinyl megrendelhető a zenekarnál.