Shock!

október 15.
kedd
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Hegyalja Fesztivál: „A közönség a rock/metal előadókat látja legszívesebben”

0603hegyalja3Slayer, Down, Newsted, Asking Alexandria, Coal Chamber, Skindred, The Devil Wears Prada, Every Time I Die, Ensiferum – csak ízelítő abból a kínálatból, amely Tokajban vár a rockrajongókra az idei Hegyalja Fesztiválon június 25-30. között. A rendezvény nem csak az egyik legpatinásabb nyári fesztiválnak számít Magyarországon, hanem rock/metal szempontból is évek óta a legrelevánsabbak közé tartozik, és amint a névsorból látszik, mindez 2013-ban sem lesz másképp. A Hegyalja főszervezőjével, Bukovinszky Bélával beszélgettünk arról, mire számíthat, aki idén Tokajban tölti június utolsó hetét.

Mikor kezdtétek meg az idei fesztivál szervezését?

A soron következő fesztivál szervezése általában egyből akkor indul meg, amikor az előző évi véget ér, sőt, bizonyos tekintetben évekre előre kell gondolkodnunk. Hogy csak egy példát mondjak, ma például éppen egy terepbejáráson vettem részt, amely már a jövő évi fesztiválhoz kapcsolódott, ami egyébként a tizenöt éves jubileumi rendezvény lesz. Van, amit egyszerűen muszáj előre megtervezni, elsősorban a tereprendezéssel kapcsolatos feladatokat. Például idén debütál a fesztiválon a beléptetőcsarnok és egy vízi tanösvény, amelyek eleve önkormányzattal közös pályázati projektek voltak, a háttérbázis megteremtése és a kivitelezés egyaránt számos feladatot rótt ránk.

Feltételezem, mióta így kinőtte magát a fesztivál, az önkormányzatok is teljes mellszélességgel állnak mögöttetek.

Abszolút, pedig eleinte nem ez volt a helyzet, mi is átmentünk azokon a bizonyos t betűs szakaszokon... Amikor 2000-ben először rendeztük meg a fesztivált, nagyon nem néztek minket jó szemmel, 2006 környékén állt be érezhető változás a hozzáállásban. Akkorra értük el azt az állapotot, hogy már minden fullon volt: megteltek a szállodák a környéken, az egyik nap lejött egy miniszter, a másikon egy híres színész, és így tovább. Ekkor már mindenkiben tudatosult, hogy ez a rendezvény az egész régió számára előnyös, és azóta támogatják is. Mára elértük azt a szintet, hogy Tokajban a két borfesztivál együtt sem vonz annyi embert, mint a fesztivál, így tényleg kiemelt ügynek számítunk.

Vagyis a politikai széljárások sincsenek hatással a hátországotokra?

Abszolút nincsenek, ez nem politikafüggő. A tokaji polgármester és Rakamaz első embere részéről is színfüggetlen, ciklusokon átívelő támogatásról beszélünk. Ezek kicsi, ötezres városok, ahol a helyi ügyekből igazából senki sem csinál pártpolitikát.

Megítélésed szerint milyen helyet foglal ma el a Hegyalja a hazai fesztiválok sorában?

Úgy gondolom, a lista élmezőnyében helyezkedünk el. Nézőszám és médiaérték tekintetében egyaránt benne vagyunk az első ötben, márkaismertség szempontjából pedig a harmadik-negyedik helyen állunk.

0603hegyalja1

Mennyire vág alátok, hogy egyrészt idén az ismert okok miatt a szokásosnál előbbre kellett hozni a fesztivált, másrészt időben átfedés van egy másik, szintén rockos-metalos jellegű hazai rendezvénnyel?

Másról szól a két rendezvény, hiszen az egy kisebb és sokkal inkább tematikus fesztivál, mint a Hegyalja. Vagyis ők sokkal inkább metalfesztivál, mint mi – és tök jó, hogy van ilyen Magyarországon. Az időpontátfedés egyébként nem újdonság: az elmúlt hat évben talán tavaly volt az egyetlen olyan év, amikor a Hegyaljával párhuzamosan valahol az ország más pontján nem zajlott éppen egy másik zenei fesztivál. Ami a kérdés másik részét illeti, a hóvége alapból nem szerencsés, viszont a bérleteink zöme jórészt elővételben elfogy, tehát ez sem okoz feltétlenül gondot. Majd meglátjuk.

Infrastrukturális szempontból mennyire lesz más az idei Hegyalja, mint a korábbiak?

Említettem korábban az új beléptetőcsarnokot, aminek köszönhetően megváltozik a bejárat. Ez komfort szempontjából is sokat jelent, hiszen a Hegy'-en nincs többé konténerek előtti sorbanállás a nyári hőségben, a fesztiválozók az igényes, légkondis beléptetőcsarnokban vehetik majd át a karszalagokat. De emellett is vannak nagyon komoly változások. Ilyen például, hogy a bekötőúton végre nem egymás mellett haladnak majd az autók és a személyforgalom, hanem sikerült őket elválasztani egymástól. Emellett pedig tulajdonképpen „megfordul" a fesztivál, az új kemping tele van árnyas fákkal, így végre olyan helyen lesz, ahol nem kelti fel az alvókat a hajnali napsütés.

Biztonsági szempontból mekkora előkészítéssel jár egy ekkora rendezvény lebonyolítása?

Egy fesztivál nem játék, hiszen több tízezer ember gyűlik össze egy helyen. Mióta nekem is fesztiválozó korba léptek a gyerekeim, még fokozottabban átérzem ezt, mint korábban, és persze az új, szigorúbb biztonsági rendszabályokat is maradéktalanul érvényesítjük a rendezvényen. Ebbe a kérdéskörbe egyébként nem csak a biztonsági személyzet meg a mentő tartozik bele, hanem az olyasmik is, hogy felkészüljünk az esetleges sárra, az esőre, a vis maior helyzetekre, legyen elég zuhany, és így tovább. Sokszor élőben is improvizálni kell attól függően, mi történik éppen a fesztiválon, és ez nagyon komoly szakmai és technikai felkészültséget igényel.

Drogesetek szempontjából hol álltok a hazai fesztiválok sorában?

Nálunk már csak az uralkodó műfajból is adódik, hogy a drog nem igazán jellemző. Vagyis egy elektronikus zenei fesztivállal ellentétben a Hegyalján sosem azzal foglalkozik az egészségügyi személyzet, hogy a szeren ragadt embereket próbálja magához téríteni. A Hegyalja-élmény részei a pincelátogatás, a borkóstolók és a tokaji borok, a furmint-fröccs, a sörözés a Tisza-parton.

0603hegyalja2

Ha már az uralkodó műfajt említetted, lehetetlen nem észrevenni, hogy a headlinereket tekintve az utóbbi években ha nem is kizárólagosan, de mégis metalos jelleg érvényesül nálatok.

Ez igaz, de ettől még sosem voltunk metalfesztivál. Olyannyira nem, hogy az első nemzetközi sztárfellépőnk például a Kosheen volt. Az ugyanakkor tény, hogy a Hegyalja erősebb rockban a többi hazai fesztiválnál. Ennek persze csak az egyik oka az, hogy mi is elsősorban ezt a zenét szeretjük, ugyanis ebben a régióban ezt igénylik. Miskolc, Debrecen, Nyíregyháza, Edda, Tankcsapda, Alvin és a Mókusok – nem véletlen, hogy épp ezeket a zenekarokat termelte ki Kelet-Magyarország. A piackutatások, fókuszcsoportos beszélgetések egyaránt azt mutatják, hogy a fesztivál közönsége a rock/metal kategóriába eső előadókat látja a legszívesebben a rendezvényen.

Ennek köszönhető a Slayer visszahívása is?

Igen, a teljesíthető kérések körében – tehát amikor nem a Metallicát, a Rammsteint meg az AC/DC-t válaszolják arra a kérdésre, hogy kit látnának a legszívesebben a fesztiválon – kiemelten sok szavazat érkezett rájuk. Hasonló történt, mint pár éve a Motörhead esetében: annyira jó volt a buli visszhangja, hogy utána aki látta, megint meg szerette volna nézni őket, akinek pedig csak a haverok mesélték, pótolni akarta a mulasztást. Ennek eredményeként egyébként a második hegyaljás koncertjük még az elsőnél is jobban sikerült. Remélem, a Slayer esetében is így lesz majd. De ugyanez áll egyébként a Skindredre is, akiket szintén nagyon sokan kértek. A tavalyi bulijukat nézve igazából én is csóváltam a fejemet, hogy miért nem a nagyszínpadra raktuk őket, mert annyian voltak rajtuk. Idén már a főszínpadon játszanak, közvetlenül a Down előtt.

Jason Newsted felléptetésének lehetősége hogy jött?

Jason alapvetően az új bandáját promotálni érkezik most Európába. Mivel a Slayer turnémenedzsere intézi a Newsted programját is, jelezte, hogy szívesen léptetik fel Európában „csomagban" a két zenekart, több fesztiválon is szerepelnek egyszerre. Kérték, hogy ha befér, hadd játszhasson Jason a Hegyalján is. Mivel így gyakorlatilag egy magyar zenekar áráért sikerült őket megszerezni a fesztiválra, erre az ajánlatra természetesen nem mondhattunk nemet. Hatvan perces műsorral érkezik hozzánk a banda, amiben nem csak saját számok lesznek, hanem szinte biztos vagyok benne, hogy a Metallicában töltött éveit is felidézi majd Jason. Úgy gondolom, az ő neve is vonzó a fesztiválozóknak, ráadásul presztízs szempontjából is van jelentősége, hiszen mégis a Metallica egykori tagjáról beszélünk.

0603hegyalja4

Hány nézőt vártok idén a fesztiválra?

Négy nap alatt 70-80 ezer néző ugyanúgy összejön szerintem idén is, ahogy az utóbbi években, a fesztivál ezt biztosan tudja.

Külföldről mennyire „látszik" a Hegyalja?

Kelet-Szlovákia és Észak-Erdély a mi fő külföldi bázisunk, ezekben a régiókban a Hegyalja számít „a fesztiválnak". Hollandok, angolok, németek nem nagyon bukkannak fel nálunk, ahhoz azért kicsik vagyunk.

Meg mered jósolni, melyik nap hozhat látogatottsági csúcsot?

Ez azért nehéz, mert a napijegyesek esetében az időjárás elég rendesen befolyásolja az elindulási kedvet. Vagyis akik az utolsó impulzus alapján, aznap döntik el, hogy lejönnek-e a fesztiválra, könnyebben mondják, hogy inkább otthon maradnak, ha éppen rossz idő van, és könnyebben indulnak el egy igazi nyári napon. Úgy gondolom, a szerdai és a csütörtöki nap egyaránt nagyon erős: 26-án az Asking Alexandria, a Newsted, a Coal Chamber és headlinerként a Slayer, 27-én a Between The Buried And Me, a Skindred, a The Devil Wears Prada és főzenekarként a Down játszik a Hegyalján. Ezeken a napokon mindenképpen sok nézőre számítunk, és természetesen szombaton is, amikor a Scooter a főattrakció.

Ha már a nézőcsalogató vonzerőről beszélünk, visszakanyarodnék még egy pillanatra a Slayerhez, akiknél azért akadtak események az elmúlt hónapokban, és ezek elég alaposan fel is bolygatták a rajongók lelkivilágát. Szerinted befolyásolhatja az ilyesmi érzékelhető mértékben a nézőszámot?

Igazából minden zenekarban előfordulhatnak sajnálatos változások vagy akár kavarások, amik alapvetően kiszámíthatatlan dolgok. Amikor október tájékán elkezdtünk tárgyalni a Slayerrel, még szó sem volt arról, hogy Dave Lombardo pozíciója tisztázatlanná válik, arra pedig természetesen senki nem gondolt, hogy Jeff Hannemant elveszítjük. Bár ő egyébként már a 2011-es koncerten sem lépett fel a zenekarral a betegsége miatt, és idén sem volt tervben, hogy itt lesz a koncerten. Ugyanakkor nem dimenzionálnám túl a személyi kérdéseket, mert ahogy mondtam, a változás egy zenekar életében is teljesen általános jelenség. Itthonról is számos példát láttunk már arra, hogy egy csapat felállása gyakorlatilag teljesen lecserélődött mondjuk egy énekes körül, és a világon semmi nem történt emiatt, ettől még ugyanolyan sokan szerették a zenekart, mint annak előtte. Az emberek ugyanúgy megnézték őket, mint korábban.

0603hegyalja4

Legutóbb hányan nézték a Slayert?

Nagyjából húszezren voltak bent azon a napon, úgy gondolom, abból minimum tízezren biztosan a színpad előtt álltak a műsoruk alatt, pedig az utolsó három számot még el is mosta a vihar. Azt a három számot is biztosan bepótolják idén.

Ki idén a legdrágább fellépő?

A három külföldi headliner, tehát a Slayer, a Down és a Scooter. Ezek nagyjából hasonló árfekvésű produkciók.

És mennyire álltak elő extra igényekkel a gázsi mellett?

Lekopogom, de eddig még nem nagyon futottunk bele olyan zenészekbe, akiknél különösebb allűrökkel kellett szembesülni. A Scooternél akad egy-két igény, fekete Merci, bőrülés, meg hogy mi legyen dohányzó meg nemdohányzó, de ezek is abszolút kezelhető kérések. A Slayerék abszolút nem rigolyásak. Olyannyira nem, hogy két éve például Lombardo a buli után hajnalig DJ-zett a Jägermeister sátorban... A többiek zárkózottabb arcok, de szintén teljesen normálisak. Ők a koncert után egy igen spéci borvacsorán vettek részt az egyik közeli szállodában. Nagyban megkönnyíti a helyzetet, hogy negyven év feletti korosztályról beszélünk, vagyis ezek a zenészek már nem azzal szórakoznak, hogy szétverjék a hotelszobát.

Zenerajongóként melyik fellépőt várod a leginkább?

A Newstedet mindenképpen. Az Asking Alexandriát szintén. Őket egyébként komoly nézőcsalogatónak tartom, hiszen a saját műfajukban nagyon nagy névnek számítanak, és még soha nem játszottak Magyarországon, a Hegyalján fognak debütálni. És ott a Skindred is, akikből legutóbb, a már említett bulin fél számot tudtam elcsípni, és az alapján nagyon sajnáltam, hogy ott kellett hagynom őket. Olyan illúzióim persze nincsenek, hogy teljes koncerteket tudok majd végignézni, hiszen én alapvetően dolgozom a fesztiválon, nem pedig szórakozom. Reálisan nézve három-négy dal a maximum, amire időm jut egy csapat műsorából.

Mikor dőlsz majd nyugodtan hátra a fesztivál után?

Ha minden rendben lement. És ez alatt most elsősorban azt értem, hogy minden fesztiválozó épségben és mosolyogva ér haza.

 

Hozzászólások 

 
+3 #6 Necrofaust 2013-06-07 19:42
Legjobb hazai fesztivál, ha egy darab metal fellépő sem lenne, akkor is megérné kimenni, mint szimpla nyaralásra, a környék eszméletlen szép, a jó borokról ne is beszéljünk! Szimpi a főszervező is.
Idézet
 
 
-2 #5 bélférgek támadása 2013-06-07 10:45
Én nekem nem úgy tünt, hogy a metalt várná ott a közönség.
Utoljára akkor voltam amikor ezek játszottak: Deicide/Belphegor/The Amenta/Hour of penance,alig nézte valaki. Inkább a techno sátorba ugráltak.Rock zenéket azt lehet.Ilyen hooligans szarságokat.Azokat várják.
Idézet
 
 
+4 #4 Norbi 2013-06-05 18:51
Idézet - Norbi:
Idézet - Bandee:
Egy nagyon jó fesztivál, Slayeren voltam utoljára. De az h a két kedvenc fesztiválom egy időben van és választanom kell h melyik előadókat nézem meg inkább szerintem ez azért baj. Nagyon csalódott vagyok ugyanis mindkét fesztiválon kedvencek fognak zenélni.

Gyere Hegyaljára!Iszu nk pár kib...ott sört:)

Ja és a lényeg!A DOWN-t nem szabad kihagyni! :)
Idézet
 
 
+3 #3 Norbi 2013-06-05 18:49
Idézet - Bandee:
Egy nagyon jó fesztivál, Slayeren voltam utoljára. De az h a két kedvenc fesztiválom egy időben van és választanom kell h melyik előadókat nézem meg inkább szerintem ez azért baj. Nagyon csalódott vagyok ugyanis mindkét fesztiválon kedvencek fognak zenélni.

Gyere Hegyaljára!Iszu nk pár kib...ott sört:)
Idézet
 
 
+2 #2 Bandee 2013-06-05 10:49
Egy nagyon jó fesztivál, Slayeren voltam utoljára. De az h a két kedvenc fesztiválom egy időben van és választanom kell h melyik előadókat nézem meg inkább szerintem ez azért baj. Nagyon csalódott vagyok ugyanis mindkét fesztiválon kedvencek fognak zenélni.
Idézet
 
 
+3 #1 Norbi 2013-06-03 12:36
Évek óta járunk.Imádom Hegyalját.Nagyon várom!!!!!
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Perfect Symmetry - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Mátyás Attila Band - Budapest, A38, 2011. július 2.

 

Riverside - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 6.

 

A Life Divided - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.

 

Dark Tranquillity - Budapest, Dürer Kert, 2010. október 14.

 

Wackor - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.