Shock!

április 04.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Koncert tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Biohazard, Skindred - Tokaj, 2012. július 20.

A Hegyalja Fesztivál az évek során olyan szinten kinőtte magát, hogy ma már nyugodt szívvel nevezhetjük kihagyhatatlannak. Bár tavaly a Slayer akkora durranás volt, amit idén képtelenség lett volna megismételni, a 2012-es felhozatal sem volt épp gyengének nevezhető. Vérzett a szívem ugyan, de a szerdai nyitónapot, és így a Rick Hunolttal felálló Exodus buliját ki kellett hagynom, és csak a pénteki napra értem le Tokajba. Bár az aznapi magyar fellépők nem hoztak igazán lázba, a Biohazard – Skindred duó elég erős párosításnak bizonyult ahhoz, hogy legyőzve a Budapest-Tokaj távolságot, egy napra idén is ellátogassak az ország egyik legjobb borvidékére némi kis fröccsbevitel és pár remek koncert reményében.

időpont:
2012. július 20.
helyszín:
Tokaj, Hegyalja Fesztivál
Neked hogy tetszett?
( 3 Szavazat )

Délután öt körül értem le a fesztiválra, ahol is a becsekkolást követően megvettem az első nagyfröccsöt, és elkezdtem körbejárni a színpadokat. Mivel a háromnegyed tízes Skindred buli kezdetéig semmi kihagyhatatlant nem találtam, csak lézengtem a színpadok között, bele-bele nézve az épp futó produkciókba. Láttam valamennyit az Alvin és a mókusokból meg a Depresszióból (akik ahogy szinte mindig, most is kifogástalanul szóltak), és mint később kiderült, talán valamivel még többen is voltak rájuk kíváncsiak, mint az aznapi főattrakció Biohazardra, ami kissé kiábrándító. Héttől aztán Rudán Joe és Póka Egon műsorán kötöttem ki, ami nagyjából rutinos öreg rókák örömzenélését jelentette egy maréknyi publikum előtt, és őszintén szólva kifejezetten meggyőzően nyomták a Zeppelin és egyéb klasszikusokat. A műsor felénél azonban ott kellett hagynom őket a Skindred interjú miatt, amikor pedig visszatértem, már a Hollywood Rose nyomta ugyanitt a Guns örökzöldeket valamivel népesebb nézősereg előtt.

Az ő sorsukat is megpecsételték azonban a walesi reggae-metalosok, hisz még jóval Vilkóék bulijának befejezése előtt kezdődött a Skindred a Pepsi színpadon. Gondoltam, hogy Benji Webbe nagy bulit fog levezényelni, hiszen csapata élén már tavaly is óriási hangulatot teremtett a Barba Negrában. Ott jó, ha kétszázan voltunk, a Hegyen azonban igen szépszámú publikum gyűlt össze a walesiek megtekintésére, és a csapat bulizós, pörgős, ugrálásra késztető zenéje garancia volt arra, hogy a hangulattal nem lesz probléma.

Már kapásból a nyitó Roots Rock Riot alatt akkora mozgás indult be a színpad előtt, hogy sikerült nagyjából embermagasságú porfelhőt felverni, amely a buli végéig nem is ülepedett le. Bár kicsit nehezen lélegeztünk, de kit érdekel mindez, mikor az ismét lehengerlő formában vezénylő Benji és csapata folyamatosan adagolja az olyan energiabombákat, mint a Ratrace, a Stand For Something, a Doom Riff vagy a Cut Them. A nagyjából egy órás koncert végéré aztán még egy lapáttal rátettek az intenzitásra és alaposan befűtöttek a Destroy the Dancefloor – Nobody – Warning hármassal, sőt, még a Raining Blood eleje is elhangzott. A Nobody közepén aztán egy tetovált, szőke fiatalember – bizonyos Billy – is megjelent a színpadon, hogy a refrént együtt nyomják Benjivel, a Warning alatt pedig a remek hangulatú koncertet végig katalizátorként pörgető feka énekes felszólítására mindenki megszabadult egy ruhadarabjától, hogy a nóta alatt a feje fölött pörgetve azt ugrálja végig az utolsó perceket. Ha egy koncerten úgy akarsz jót bulizni, hogy közben minden energiádat kifacsarják, mindezt pedig remek dalokkal teszik, akkor a következő Skindred bulin ott a helyed.

A Warning utolsó hangjait követően sok pihenésre nem volt idő, épp csak egy pohárka frissítőt tudtam bevinni a szervezetbe, amikor már kezdődött is a Biohazard a fesztivál főszínpadán. Bár Billy Graziadeiék népszerűségben meg sem közelítik az ugyanide tavaly elég komoly tömeget vonzó Slayert, azért így is meglepő volt a kifejezetten gyér érdeklődés a buli iránt. Nem számítottam ezrekre, de az, hogy gyakorlatilag a kezdő nóta alatt simán besétálhattam volna az első sorokig, kissé csalódottá tett. Később azért valamelyest javult a helyzet, és ha nem is a tömeg méretének, sokkal inkább lelkesedésének köszönhetően végül abszolút nem volt kínos a létszám: a jó hangulat – értsd: moshpit, ugrálás és headbang – az utolsó hangokig megvolt. A zenekar persze nagyon jól tudta, hogy Evan Seinfeld távozása miatt azokat is meg kell győzniük, akik eddig feltétlen Bio-fanként tartották magukat számon, így nem is vállaltak túl sok rizikót. A Vengeance Is Mine-nal kezdtek – mégis csak a Reborn In Defiance lemezbemutató turnéjáról van szó –, de aztán rögtön jött is az Urban Discipline, majd szép sorjában a régi slágerek. Az old school fanok persze rögtön meg is őrültek, és bármerre néztem, mindenhol azt lehetett látni, hogy harmincas-negyvenes arcok rohannak előre a moshpit kellős közepébe.

A koncert előtt természetesen a régi/új tag Scott Roberts teljesítményével kapcsolatosan bennem is voltak kérdőjelek, de összességében maximálisan hozta, amit kellett. Bár annyira nem karakteres figura, mint Evan, de azért az sem véletlen, hogy a Means To An End korszakban egyszer már tagja volt a csapatnak (igaz, akkor még gitárosként), ráadásul az orgánuma is eléggé hasonlatos Mr. Seinfeld hangjához. Szóval a jó Scotty engem totál meggyőzött, a többiek pedig hozták azt a lendületet, amit a Dieselben is láthattunk tőlük 2008-ban. Billy Graziadei ezúttal már egyetlen frontemberként pezsgett, Bobby Hambel pedig már az Urban Discipline alatt bemutatta azt a körbe-körbe ugrálva gitározós figurát, amit azóta imádok, hogy először láttam a Tales From The Hard Side klipjét. Mit mondjak még? Nyilván, Evannel az igazi a Biohazard, de ez a felállás is kurva jó.

Bár a koncert nem szólt kifogástalanul – Scott énekét eléggé alulkeverték, és időnként kissé kásás is volt az összkép –, ez egy fikarcnyit sem zavart. Ahogy a többség, úgy én is azért jöttem, hogy a meghatározó első három Bio lemez dalaira meg néhány Reborn In Defiance témára a belemet is kiugráljam. Mivel volt Shades Of Grey, Wrong Side Of The Tracks, Tales From The Hard Side, D.F.L., Each Day meg Black And White And Red All Over is, kell-e mondanom, hogy sikerült? A buli vége felé a Punishment alatt ráadásul még a vendégszereplés lehetőségét is visszaadták Benjinek, és bár szemmel láthatólag nem sok fogalma volt arról, mikor és mit kell üvölteni, azért jópofa volt, ahogy együtt tolták az egyik legnagyobb Bio-himnuszt. A kötelező ráadás előtti visszatapsolást megspórolta nekünk a zenekar, így gyakorlatilag szünet nélkül hangzott el az utolsó két dal, a gigantikus circle pittel feltuningolt Bad Religion feldolgozás We 're Only Gonna Die és a Hold My Own, majd az első sorral való lepacsizás után végleg elhagyták a színpadot.

Aki amiatt fanyalog, hogy Evan nélkül már nem az igazi a csapat, az nyilván ebbe a koncertbe is bele tudott kötni, de ha azért érkeztél, hogy élvezd a 2012-es Biohazardot élőben, akkor tuti nem távoztál csalódottan. Nekem ezzel elég is volt a bulizásból aznapra, hullafáradtan dőltem ágyba azzal, hogy bár számomra rövidebb volt, mint tavaly, azért ismét marha jól éreztem magam a Hegyalján.

Fotó: A-Team

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Slipknot - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Orphaned Land - Budapest, Club 202, 2013. október 4.

 

Eric Martin - Budapest, PeCsa Music Café, 2013. március 9.

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2012. július 11.

 

Rise Against - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Destruction - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.