Shock!

július 04.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Fish!: „Némi önirónia sosem árt”

FishTavasszal került a boltokba a budapesti Fish! második teljes albuma, ami a hangzatos Csinálj egy lemezt! címet viseli. Kovács Krisztián énekessel és Binges Zsolt basszusgitárossal azért ültünk le, hogy kiderítsük, mit is takar a hardpop elnevezés.

Biztos baromira untok már erről beszélni, de elég lényeges változás, hogy angolról magyarra váltottatok. Miért?

Kovács Krisztián: Egyszer válaszolj már erre te is!

Binges Zsolt: Azért alakult így, mert azt szerettük volna, hogy így alakuljon. Jöttek a jó magyar szövegek, mi meg azt mondtuk, miért ne. Az angol nyelvű kislemezzel sem volt semmi baj, de a közhiedelemmel ellentétben sokkal nagyobb kihívás magyarul zenélni, jó magyar szövegeket írni.

Netán az is benne van már ebben, hogy leszámoltatok a komoly külföldi ambíciókkal?

Krisztián: Benne van az is. Erdőbe vinni fát… Egy-két szélsőséges kivételtől, teljesen underground rétegműfajoktól eltekintve nincs olyan magyar előadó, aki bármilyen csekély szintű sikert is elért volna külföldön. Ott van mondjuk Csihar Attila meg néhány DJ, akik fellépegetnek kint, de ennyi… Jó persze a környező országokban, külföldön játszani, de érted, az Idorunak is ott volt a japán turnéja, és aztán mi történt velük? Jól szórakoztak, de nem lettek világsztárok. Az MR2-nek van most egy Minden határon túl néven futó turnéja, aminek keretében erdélyi nagyvárosokban játszanak zenekarok, remélem, minket is érdemesnek találnak majd rá, hogy meghívjanak, de nagyjából ennyi most a külföldi ambíciónk.

Reménytelen bármit is elérni nyugaton?

Zsolti: Tök mindegy, mivel foglalkozol, kint él egy kép az emberekben arról, honnan jöttél, és ez a kép már egy jó ideje nem valami rózsás.

Krisztián: Szerintem meg inkább az a probléma – és ez nem is feltétlenül probléma, hanem adottság –, hogy külföldön sokkal jobban nyomják, erőltetik és ebből következően hallgatják is a saját hazai előadóikat, mint mi itt Magyarországon. Itthon is alakulnak azért a dolgok az MTV-vel, az MR2-vel, de külföldön ez évtizedek óta így működik. Ha kimész magyar zenekarként, az legfeljebb egzotikus lehet egy kicsit. De igazából kurvára nem az.

Zsolti: Pontosan így van. És emiatt odakint te már csak a második-harmadik sorban férsz el. Másrészt meg a magyar zenekarok nem is igazán veszik komolyan ezt az egészet, ha kijutnak.

Krisztián: A Korai Öröm is volt sokfelé pár éve Európa turnén, etnós-világzenés vonalon és mindenfelé koncerteztek, én meg dolgoztam a WestBalkánban másfél évig és oda is estek be a zenekarok a világ minden tájáról. Mit tudom én, jöttek a portugál utcazenészek tízen, akik egy kisbuszba bezsúfolódva, koszosan-büdösen végigkoncertezték Európát. Tehát így is lehet, csak az a kérdés, hogy a kényelmi szempontok mellett egyáltalán van-e ennek értelme a mi stílusunkban.

Ti magatok mennyire hallgattok magyar nyelvű zenéket?

Zsolti: Tinédzserkoromban sokkal több magyar zenét hallgattam, mint most. A Nyerset például nagyon szerettem, még előtte pedig ott volt az Ossian. Tisztán emlékszem, amikor 14 éves koromban egy akkumulátorról bömböltettük az Acélszívet vagy nem is tudom, melyik lemezt.

Krisztián: Én meg arra emlékszem, hogy az Ítéletnap kazetta gerincén elnyomtatták a feliratot, Tnéletnap vagy valami ilyesmi volt rajta…

Zsolti: A maiak közül az Óriást szeretjük, és koncerten nekem bejön a 30Y is, abszolút hitelesek.

Krisztián: Én a Heaven Street Sevent csípem a mostani kortárs dolgok közül, mert szórakoztató és van benne humor, ami a legtöbb magyar zenére egyáltalán nem jellemző. Ezt a hazai keserű vonalat sosem bírtam… A Kispálnak is a korai lemezeit szeretem, mert abban is volt még humor. És persze a Tankcsapdát is hallgattuk 17-18 évesen, de ma már nyilván nem jelenti ugyanazt. Ha magyar zenét teszek be otthon – ami amúgy ritka –, akkor az vagy undergroundabb metal, vagy valamilyen tánczene.

Milyenek voltak az első reakciók a váltásra?

Krisztián: Amikor tavaly nyomtuk a Keep Your Secretet, utána rendszerint jönnek oda, hogy „ezt hallottuk az MR2-n, de jó, hogy ti már játsszátok!”

Zsolti: Ja, feldolgoztuk, és még az énekes hangja is hasonlít.

Krisztián: Meg jóképűbb! (nevet) De egyébként emellett azzal együtt, hogy ezerszer elmondtam: a szövegeknek nincs mély mögöttes tartalmuk, utólag nekem is leesett, hogy de bizony mégiscsak van. Magamnak is hazudtam… Ez elég szarul érint, mert nem akartam ilyet. De látszik, hogy a gyerekek énekelgetik a bulikon a dalokat, hatással vannak a szövegek a napi életükre, és így tovább. Ettől még persze lehet, hogy szar az egész, de ezt eddig hálistennek nem mondták…

Tehát akkor a többségnek bejön az új album…

Krisztián: Két hónapja jött ki a lemez, így egyelőre még nem dőlt el semmi, de az például teljesen egyértelmű, hogy a VOLT fesztiválon adott bulink simán ott volt az eddigi legjobb koncertjeink között. A gyakorlatilag teltházas MR2 színpadon nyomtunk egy iszonyú jó hangulatú bulit, a közönség pedig énekelte a szövegeket, ami azt feltételezi, hogy eljutott a zene ahhoz a réteghez, amit meg tudunk szólítani. Szeptemberben térjünk inkább vissza erre a kérdésre, de egyelőre úgy fest, működik a dolog. Ami a lemezeladást illeti, nekünk volt nagyjából kétszáz CD-nk, ami már elfogyott. De ezzel nagyon már nem érdemes foglalkozni, hiszen a megjelenés után egy héttel gyakorlatilag mindenhol fent volt már az album a neten… És ez olyan előadókat is érint, akikről sokezres, sőt, tízezres eladást feltételeznél, miközben a valóság kurvára más. Vannak persze ma is lelkes gyűjtők, akik mindent megvesznek CD-n, ők ilyen kőkorszaki emberek. Én is egy csomó mindent megveszek a mai napig, ha tetszik. De a többség már inkább amolyan ajándéktárgyként tekint a dologra. Ha tetszett a koncert, vagy pólót vesznek, vagy CD-t.

Mennyiben hatott a Fish! zenei irányvonalára, hogy a Saint Petrollal van egy másik zenekarod is?

Krisztián: Az azért erős, hogy van! (nevet) A Saint Petrolról nem nagyon érdemes jelen időben beszélni, mert most éppen mindenki mással foglalkozik. Arra nagyon jó volt ez a projekt, hogy elsüthettem benne azt, ami a Fish!-ben már túl durvának találtatott, méghozzá a megfelelő zenésztársakkal: a hangszerén senki sem játszik, csak nagyon konkrét riffek vannak. (nevet) De azt gondolom, még ide is átszivárgott onnan egy csomó ötlet, pár stoneresebb dolog. A két zenekar egyébként bőven elférne egymás mellett, ha lenne.

De nincs?

Krisztián: Minden héten elindulunk próbálni a Saint Petrollal, de aztán valahogy sosem jutunk el odáig. Lehet, hogy majd egyszer lesz folytatás.

És a Fish!-ben hogyan zajlik a dalszerzés?

Krisztián: Néha majdhogynem verekedésig fajul.

Zsolti: Igen, általában mi ketten szoktunk összeveszni mindenen, amin csak lehet… A legtöbb dal Krisztián alapötleteiből születik, ezekből csinálunk normális számokat! (nevet)

Krisztián: Ez tényleg így van. Otthon a legszimplább módon, gitározva-énekelve megírom az alapokat, utána megmutatom nekik, nagyjából mire gondoltam, aztán közösen befejezzük. Általában teljesen más jön ki végül, mint amit eredetileg elterveztem, de ez nem baj. Aztán persze pár dolgot nem tudok megértetni velük, ezek az ötletek kiesnek.

Ez az eltérő zenei háttérből fakad?

Zsolti: Nem is feltétlenül háttér, hanem inkább látásmód kérdése ez.

Krisztián: Igen, ő egy idióta, én meg nem vagyok az.

Zsolti: Olyan ez, mint például ez a hamutartó itt előttünk: te onnan látod, én innen, és hiába beszélünk ugyanarról a tárgyról, neked olyan, nekem ilyen. Ugyanazt szeretnénk, csak éppen mindenki máshonnan közelít.

Krisztián: Zsolti spirituális úton próbálja megközelíteni ezt a háromperces tahó popzenét, de nem biztos, hogy ez erre való. Mi azért valahol punkok vagyunk… Sosem dolgozunk egy számon hónapokig.

Itthon mozog olyan zenekar, akikkel rokonságot éreztek?

Krisztián: Azt gondolom, a „tiszteletreméltó” alternatív zenekaroknál mi zeneileg és szövegileg egyaránt sokkal felszínesebbek vagyunk. Konkrét párhuzamot viszont nem tudok mondani… Hallottam már olyat, hogy mi vagyunk a Hooligans kurva jó verziója, amit kikérünk magunknak. Azt is mondták, hogy kispálosak vagyunk, ami a legnagyobb hülyeség a világon, meg néha még az Óriást szokták emlegetni, de azt sem érzem helytállónak.

A Hollywoodoo-t nem hallottátok még emlegetni veletek kapcsolatban?

Krisztián: Hallottuk, de inkább régebben. Nem is tudom, mit csinálnak ők mostanában, mintha valami akusztikusban utaznának… De az utolsó két lemezük nekik metalosabb volt, ami ránk annyira nem jellemző. A legfontosabb tényleg az, hogy kurva szórakoztatóak legyünk. Mondjuk egy közös nagy kedvencünket, a Rémembert tudnám említeni ebből a szempontból, akik egyébként jól bele is haltak ebbe.

Ti is csak úgymond szórakoztató zenéket hallgattok?

Krisztián: A számomra jó zene egyből hat, de ugyanakkor van is mögötte valami. Ezért is szerettem például nagyon a Faith No More-t, ami a mai napig a kedvencem: elsőre is kurva jók voltak a dalaik, másodszorra viszont már felfedezted mögötte az abszolút nem egyértelmű, mögöttes tartalmat is. Szeretem azt a típusú humort is, amit képviseltek, amiről nem tudod eldönteni, hogy mennyire komoly. Filmben mondjuk Kevin Smith régi filmjeit hozhatnám példának, ami a felszínen harsány és bunkó, valójában viszont ennél jóval több rejlik benne. Viszont akkor is élvezed, ha ezt a mögöttes tartalmat már nem érted.

Zsolti: Én most a legtöbbet egyébként Harcsa Veronikát hallgatok. De az meg jazzpop, szintén szórakoztató zene.

Krisztián: Ahogy ebből is látszik, a lelke mélyén mindenki popper.

Sokak számára ciki a pop besorolás, de ti eszerint nyíltan felvállaljátok…

Krisztián: Abszolút. Ez popzene.

Zsolti: Ha kimész Angliába, ott teljesen mást jelent a pop kifejezés, mint itthon. Régen még a Pink Floyd is azt mondta magára, hogy ők egy popzenekar.

Krisztián: Amit sokan hallgatnak, népszerű és szórakoztató, az pop, és nem az a lényeg, hogy milyen hangszerekkel játsszák. Egy death metal zenekar is lehet pop, ha az szórakoztató, ilyen például a Vomitory, amit nagyon szeretek. De ugyanez a Cannibal Corpse-ról már például nem mondható el. De hogy ne menjünk ilyen messzire, ott a Clutch: mindenki mondja, hogy így stoner meg úgy blues rock, közben meg kibaszottul nem. Nagy kedvencünk, a Blast Tyrant egy poplemez rövid dalokkal, hatalmas, dübörgő refrénekkel, és nagyon szórakoztató. Persze tudom, hogy itthon a pop a szar szinonimája a kereskedelmi rádiókba bevásárolt szemét miatt.

Többször is szóba került az MR2, ami az átalakulása óta viták kereszttüzében áll. Szerintetek be tudja tölteni a célját a rádió, vagy lehetne ennél sokkal jobb is?

Krisztián: Ehhez tudni kellene, mi a célja… Apámnak nyilván nem tetszik, mert ő azt szokta meg, hogy a Petőfi a híreket meg a vízállásjelentést sugározza vasárnap délben, és neki az jött be. Nekem meg az tetszik, hogy hallhatok kortárs zenéket külföldről és itthonról. Tehát ilyen szinten nyilván nincs igazság. Kicsit olyan most az MR2, mint az európai MTV volt a ’90-es években: sikk bekerülni, az emberek beszélnek róla, figyelik, mit adnak.

Zsolti: Az mindenképp jó, hogy beférnek hozzájuk a magyar zenék, és ezért még akkor is megérdemlik a maximális elismerést, ha én még így is el tudnék képzelni több itthoni előadót. Már eleve az is becsülendő, hogy nem lefizetett szerkesztők nyomják azt, amit beerőltetnek hozzájuk, hanem tényleg őszinte fanatizmusból megy a dolog. Nekünk is rengeteget segítettek.

Krisztián: Egyébként egy csomóan megtaláltak minket, hogy azért lettünk slágeresebbek, hogy játsszon minket az MR2, miközben azért egyáltalán nem szerepelünk ott olyan sokat… De azért biztosan nem fogok elnézést kérni, ha betesznek egy Fish! dalt is.

Szerintetek milyen kifutása lehet itthon a Fish!-nek?

Zsolti: Az elmúlt években elindult itthon egy pozitív változás, kicsit nyitottabbak lettek az emberek, talán kicsivel könnyebb eljutni hozzájuk. Ebben nyilván az említett médiumoknak és az internetnek is nagy szerepe van. Szívesebben hallgat a közönség igényesebb produkciókat, utánajárnak, ilyesmi… Ha el tudjuk juttatni a zenénket az emberekhez, én látok magunk előtt további lehetőségeket.

Krisztián: Úgy gondolom, olyan két-három évre előre nagyjából megalapoztuk most a dolgainkat. Ha ezt mondjuk fesztiválokban mérjük, elérhetjük, hogy a Fish! headliner legyen egy kisebb színpadon vagy délután ötös fellépő egy nagyszínpadon. Ez úgy vélem, reális is. A cél azonban nem az, hogy „jövőre ilyenkor mindenképpen háromezer embernek kell játszanunk itt és itt!”, hanem hogy folyamatosan jobbak és jobbak legyünk élőben. Nagy kihívás megérinteni olyanokat egy-egy fesztiválon, akik nem ismernek minket, és ez eléggé be is jött eddig. Az persze még elválik, mit kezdünk majd a Hegyalja fesztiválon délután 4-kor a 40 fokban, feketében aszalódó rockerekkel, akik a Machine Headre várnak.

Vannak egyébként tipikus Fish!-re járó arcok?

Krisztián: Szerintem nincsenek, mert az a zenei sokszínűség, ami jellemez minket – és talán mondhatom, ez az, ami különlegessé teheti a csapatot itthon –, a közönségünkre is áll. Mindenféle ember jár a koncertekre, metalosok, hardcore-osok, bölcsészegyetemista fazonok, olyanok, akik tánczenéket hallgatnak… Mindenhonnan jönnek, és ez nagyon jó.

Az eltérő zenei hatások ellenére biztos nektek is vannak közös kedvenceitek.

Zsolti: Igen, a sör! (nevet)

Krisztián: Majdnem mondtam a nagy csöcsöket is, de az már nem lenne igaz. Ez elég vállalhatatlan szerintem, de majd még alakítunk rajta… Közös pontként amúgy a nagy klasszikusokat tudnám említeni. A Metallicára például szerintem mindenkinek ráment néhány éve az életéből. Meg lehet még említeni a Red Hot Chili Pepperst is, bár ott nekem úgy három lemez tetszik, Zsoltinak meg minden, a bootlegektől kezdve a próbatermi felvételekig… És persze ott a Faith No More is.

Zsolti: Meg a Muse.

Krisztián: Na, az nekem már sok.

Nem elég szórakoztató?

Krisztián: De, kurvára szórakoztató, csak nekem ne írjon senki hatperces számokat. Az én legtöbb kedvenc zeném 3-4 perces dalokból áll, az elvontabb dolgokat, a Pink Floydot meg a Mars Voltát inkább meghagyom Zsoltikának.

Mi minden idők három legjobb lemeze?

Zsolti: A Red Hot Chilitől a Blood Sugar Sex Magik, a Pink Floydtól a The Dark Side Of The Moon… Vagy inkább a Fal, nem tudom. Holnap megbánom, ha most mondok egy harmadikat, úgyhogy maradjunk ennyiben.

Krisztián: A Faith No More-tól a King For A Day, a Helmettől a Betty… A harmadikkal gondban vagyok, mert ugye mi maradjon ki? Legyen a Bad Religiontől a Stranger Than Fiction, de ez csak ma.

Gergővel ugyan már beszéltünk róla, de te is részese voltál a magyar Headbanger’s Ball egyes dolgainak, amik sok vitát váltottak ki, pár szót erről is ejtsünk.

Krisztián: Nem a felelősséget hárítom – már ha egyáltalán lehet itt ilyenről beszélni –, de a dolog Gergő ötlete volt, aki viszont nem nagyon akart beöltözni, így jöttem én. Az összes vita egy borzasztó nagy félreértésből fakadt, ami előtt a mai napig teljesen döbbenten állok. A legtöbb metalzenésznek ugyanakkor a visszajelzések alapján tetszett, és egyáltalán nem sértődtek meg. Azt persze elképzelhetőnek tartom, hogy nem volt vicces a rovatom, mert szar fej vagyok. Ez könnyen lehet. De hogy bárkit is bántani vagy sértegetni akartunk volna, azt Gergő nevében is visszautasítom. Némi önirónia sosem árt. Ennél többet nem tudok mondani erről.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

Riverside - Budapest, A38, 2013. május 23.

 

Magma Rise - Budapest, Club 202, 2011. május 11.

 

Psychotic Waltz - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Overkill - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Orphaned Land - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.

 

Wendigo - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.