Shock!

szeptember 18.
szerda
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

Depresszió: kik ők?

A Depresszió zenekar tagjai azon kevés kiváltságos emberek közé tartoznak, akik viszonylag rövid idő alatt jutottak el az első lemez megjelenéséig. A "Ki vagyok én?" című anyag elég széles körben fogja át a rockzenei stílusokat, melyre talán egyetlen szó nem is elég. Kisstílű firkászként természetesen nem is sokat bajlódtam ezzel, inkább megkértem Halász Ferenc énekes/gitárost, mutassa be ő röviden a zenekart.

Mit kell tudnunk a csapatról?

A zenekar a kezdeti akadályok legyűrése, és a zenei összhang megtalálása után másfél éve kezdett igazán működni. Tagjai: Hartmann Ádám gitár, Nagy Dávid dob, Reichert Roland basszusgitár és jómagam Halász Ferenc ének, gitár. Az elmúlt évben játszottunk ország szerte klubokban, fesztiválokon, pubokban, művházakban és vendégzenekarként. Voltak koncertjeink az Ektomorffal, az Árnyakkal, a Bomberrel, a Mindcrime-mal és természetesen tavaly év végén a Tankcsapda turnén vendégszerepeltünk. Az eredeti felállás szerint hárman voltunk, de januárban még egy gitáros, Ádám jött hozzánk.

Milyen lett az első lemez?

Talán elmondhatjuk, hogy megtettünk mindent annak érdekében, hogy ha valaki meghallgatja a lemezünket, minőséget kapjon a kezébe. Sok rétegnek szól a lemez, hangulatukban és szövegvilágukban is mások a dalok, de emellett próbáltunk kialakítani egy egységet a lemezen belül. Reméljük zeneileg elég színes és modern az anyag. Ami leginkább jellemző rá, hogy lendületes, kemény, de emellett elég nagy hangsúlyt fektettünk arra, hogy dallamos is legyen.

Milyen körülmények között rögzítettétek az anyagot?

A Bikini stúdióban Németh Lojzival, 10 nap alatt. Lojzinak nagyon sokat köszönhetünk, mert rengeteget segített mindenben.

Milyen lehetőségeitek vannak a lemez népszerűsítésére?

Próbáljuk minél több helyre eljuttatni az anyagot, főleg a szakmának és a médiába, emellett a kiadónk, a Nephilim Records intézi a reklámmal kapcsolatos ügyeket. A népszerűsítésben az is segítségünkre volt, hogy ősszel rengeteget koncerteztünk.

Mi a különbség köztetek és a többi feltörekvő banda között?

Nagyon sok jó banda van országszerte, de egy fontos különbség van köztük és köztünk: legyen akármilyen húzós vagy laza a nóta, mi nem visszük túlzásba, hanem dalokat írunk. Mert ha brutális vadállat is vagy, 15 perc után már elveszik a keménység, ha nem viszel bele dallamokat. Sokan hajlamosak elfelejteni, hogy a közönségnek is játszanak. Ezen kívül egyik egyéni vonása a zenénknek, hogy H-ra hangolva játszunk rock'n'rollt. Szerintünk ez és még sok más érdekesség van, ami sajátossá tesz minket, de csak annyit tudunk javasolni, hogy hallgassátok meg az anyagot, gyertek el egy koncertre, és aztán mindenki szabadon tud dönteni.

Mennyire fontos számotokra az "imidzs"?

Nem vagyunk egy Slipknot, se egy Marilyn Manson, de azért folyamatosan fejlődünk. Az image fontos, mégpedig azért, hogy ne úgy nézzen ki a dolog, mintha az utcáról bejött volna négy srác játszogatni, és azt se tudják, hogy hova keveredtek. Nyújtani kell valamit a zene mellett.

Milyen eredménye lehet az új lemeznek?

Ha eljutott az emberekhez a lemez és talán tetszik is nekik: bármilyen. Persze figyelembe kell vennünk a magyar rock piac adta lehetőségeket. A földön kell járnunk.

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

King 810 - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Deep Purple - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. február 17.

 

Sting - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 30.

 

Sodom - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

ZZ Top - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2009. október 15.

 

Wendigo - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 11.