Shock!

április 19.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

„Warrel kijelentései csak arról győztek meg, hogy jól döntöttem”

Van Williams, a Nevermore-ból tavasszal távozott überdobos nem vette túl jó néven, amikor egy friss interjúban Warrel Dane simán csak „a dobosként" hivatkozott rá, és azt állította, sosem voltak különösebben jó viszonyban.

„A Nevermore életem kiemelten fontos része volt az 1994-es szerződtetésünktől kezdve egészen néhány hónappal ezelőttig", mondta Van Williams annak kapcsán, hogy Warrel Dane énekes egy interjúban meglehetősen furcsa megjegyzéseket tett rá. „Az eltelt évek során a banda közösen vérzett, izzadt, zokogott és persze sörözött is. Akadtak jó idők és rossz idők, de nagyon jó zenét csináltunk közösen. Személy szerint büszke vagyok arra, hogy részese lehettem ennek az egésznek Warrel, Jeff, Jim és a bandában megfordult többi óriási gitáros társaságában. Ami Warrel legutóbbi nyilatkozatát illeti, szerencsétlen ilyesmit hallani azok után, amiken együtt mentünk keresztül. De az ehhez hasonló megjegyzések csak megerősítenek abban, hogy jó döntést hoztam, amikor kiléptem a zenekarból. És ahogy én is továbbléptem, csakis szerencsét kívánok mindenkinek a jövőre nézve – igen, az ÉNEKESnek is..."

Williams jelenleg Pure Sweet Hell nevű bandájának új lemezén, a Splitting At The Starson dolgozik Chris Eichhorn gitáros/basszusgitáros társaságában. A duó olyan illusztris vendégeket nyert meg a dalokhoz szólózni, mint Glen Drover, Steve Smyth, Chris Amott, illetve a Hatefistben érdekelt John Winters, aki egyben társproducerként és keverősként is jegyzi az anyagot. Természetesen nem maradhat le a lemezről Jeff Loomis sem, és elereszti majd az ujjait az anyagon Vörös Attila is, aki az utolsó egy évben gitározott a seattle-i power metalosoknál, de Warrel a jelek szerint továbbra is számít rá a Nevermore-ban. Williamsék albuma tizenkét dalt tartalmaz majd, és a vendéggitárosok mellett nagy szerepet kap majd rajta Dean Sternberg is, aki néhány dalban megosztja majd a brutál énektémákat Vannel. Pontos megjelenési dátum egyelőre nincs.

 

Hozzászólások 

 
+6 #2 Ary 2011-08-25 16:08
Én azt gondolom, bármit is mond Warrel, de Jeff és Van távozásával megszűnt a Nevermore.
Idézet
 
 
+4 #1 Equinox 2011-08-25 15:58
Én se örülnék ha egy 15+ éves zenésztársi kapcsolat végén "a dobos" lennék. Nagy gondok vannak Nevermore-éknál
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Slipknot - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Nickelback - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2013. november 8.

 

Anthrax - Budapest, Budapest Park, 2013. július 30.

 

Lillian Axe - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

 

Watch My Dying - Budapest, Süss Fel Nap, 2005. február 8.

 

Wackor - Budapest, A38, 2004. szeptember 29.