Shock!

június 18.
kedd
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

A Nevermore továbbra is számít Vörös Attilára

A Nevermore nem oszlott fel, csak két ember kilépett a bandából – mondta egy friss interjúban Warrel Dane, a banda énekese Jeff Loomis gitáros és Van Williams dobos tavaszi távozása kapcsán. A frontember kijelentette, hogy Vörös Attilával a jövőben is mindenképpen együtt szeretne zenélni a bandában, és valószínűleg megtalálta az új dobost is, bár utóbbi pozíció még nem kelt el véglegesen.

„Nem én váltam el Jefftől, ő vált el tőlem – és ez az ő döntése volt", mondta a görög Rock Overdose rádiónak adott interjújában Warrel Dane. „Azt hiszem, a jövőben sokkal inkább arra szeretne összpontosítani, hogy gitárhős legyen, és inkább szólóalbumokat készítene. És ez az egész szakítás... Már úgy értem, foglalkozhatnék a dobosunkkal is, bár igazából soha nem jöttünk ki egymással, de Jeff mégis a legjobb barátaim egyike volt. Vagyis ez az egész tényleg olyan számomra, mint egy rendkívül fájdalmas válás. Még mindig nagyon felhúz, ha arra gondolok, hogyan történt a dolog, ugyanis fogalmam sem volt a kilépésükről, amíg nem olvastam a hírt a Blabbermouthon. Ez pedig nem a megfelelő bánásmód a barátaiddal szemben. Megbeszélhettük volna... Néha még most is beszélek Jeff-fel, de elvan a saját világában, szóval sok szerencsét neki. Szeretem őt, olyan, mintha a testvérem lenne. Túl sok egyebet nem tudok erről mondani."

Warrel ugyanakkor ismét leszögezte, hogy a Nevermore-t nem állítja meg Jeff és Van távozása. „A Nevermore most is létezik. Mindenképpen tovább zenélünk Vörös Attilával, a bandában a történtek idején játszó másik gitárossal, és azt hiszem, az új dobosunk is megvan – ebben még nem döntöttem véglegesen. Gitárosok tömege küldözget nekem videókat a YouTube-on, és némelyikük egyszerűen kibaszott fenomenális. Lenyűgöz ez az egész, mert nem is ébredtem eddig rá, mennyi tehetséges kölyök nyomul odakint... Jeffet helyettesíteni persze nagyon nehéz, vagyis a folyamat biztosan lassú lesz, és addig nem is kerül rá sor, amíg nem találtam meg a feladatra a tökéletes gitárost: valaki olyat, aki egyaránt tud dalokat írni és szólózni. Ennek a két dolognak egyensúlyban kell lennie."

Dane és Jim Sheppard basszusgitáros jelenleg az újjáéledt Sanctuary dolgaival foglalkoznak: a Nevermore egykori elődzenekara akár már idén megkezdheti egy új lemez felvételeit, amelynek címe a mostani tervek szerint The Year The Sun Died lesz.

 

Hozzászólások 

 
+2 #4 mrataxi 2011-08-22 15:09
Idézet - Mr. Cool:
Hát, ja, ha nem jött ki vele, minek zenélt vele...


pénzért ;)
Idézet
 
 
+2 #3 ddrum 2011-08-21 11:20
Nem az én zeném, de drukkolok Attilának, szimpatikus, jó srácnak tűnt az interjúk alapján. Ennél több nem kellhet senkinek, minthogy az álmait meg tudja valósítani.
Idézet
 
 
+2 #2 Mr. Cool 2011-08-21 10:07
Hát, ja, ha nem jött ki vele, minek zenélt vele...
Idézet
 
 
+1 #1 M 2011-08-21 08:17
remélem aztán ők nem kezdenek el szappanoperázni . mint ahogy már fentebb olvasható, nem is jöttem ki a dobossal....
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Anthrax - Budapest, Budapest Park, 2013. július 30.

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2012. július 11.

 

Motörhead - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Riverside - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 6.

 

Nitzer Ebb - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

Wendigo - Budapest, Vörös Yuk, 2007. február 24.