Shock!

március 22.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Teljes Countdown To Extinctionnel érkezik Európába David Ellefson szólózenekara

Ha már nem vehet részt a Megadeth búcsúturnéján, a maga módján tiszteleg egykori csapata előtt David Ellefson: aktuális európai koncertjein elejétől végéig eljátssza a zenekar legsikeresebb nagylemezét.

david_ellefson_k2024_01

Két éve Budapestet is elérte David Ellefson és gitárostársa, Andy Martongelli közös Bass Warrior turnéja, aminek idén folytatása is lesz. A basszer korábban már hangot adott neki, hogy szívesen részt vett volna a Megadeth áprilisban startoló búcsúturnéján, Dave Mustaine azonban egyáltalán nem akar a koncertekre régi tagokat hívni. Ellefson így a márciusban startoló önálló koncertsorozaton teljes egészében eljátssza majd szólócsapatával a zenekar legsikeresebb albumát, az 1992-es Countdown To Extinctiont. „Mindig is ez volt az egyik kedvenc lemezem a diszkográfiámból, így nagyon várom, hogy a rajongóimmal együtt megünnepelhessem ezeket a nótákat a turnén” – mondja David.

A körút Rómában startol március 12-én, és Milánóban ér véget március 29-én. Hozzánk legközelebb március 18-án Bécsben, vagy a két szlovák állomás valamelyikén, március 21-én Ruttkán, esetleg március 23-án Pozsonyban lehet elcsípni Juniorékat. A vendég a Mado lesz.

A Megadeth utolsó nagylemeze pénteken jelent meg, kritikánkat e hét csütörtökön olvashatod róla. Ellefson jelenleg a Metal Churchben basszusgitározik.

 

Hozzászólások 

 
#10 Zolika 2026-01-28 20:40
Valami siralmas ez a magyar metal rajongóknak nevezett színtér. Könyörgöm ha nem szereted a Megadeth-et minek írtok ide ilyen szánalmas dolgokat? Ha nem tetszik, ne hallgasd, ne menj koncertre, ne vásárolj lemezt. Ennek a zenekarnak a tagjai kiba sok mindent letettek az asztalra, én ezt értékelem.
Idézet
 
 
#9 rockart 2026-01-27 20:36
Legalább lesz még valaki az alapítótagok közül, aki továbbviszi a Megadeth hírnevét, ha már Mustaine befejezte. :-D Elvégre Ellefson még Junior, tehát van ideje bőven! :-p Azt sajnálom, h nem a Youthanasia -val csinálja, úgyis koncerteken alulértékelt album! És szerintem sok Megadeth rajongó egyik nagy kedvence! Enyém biztosan!
Idézet
 
 
#8 wmd 2026-01-27 18:28
Idézet - HBFL:
Idézet - Simon Zoltán:
Talán ha még az "érte " odakerülhetett volna. bocs.

"...Megadeth fanok meg mennybe mennek :) érte ..."

ui. a jelek szerint nagyon gyenge poen volt. ..de bántani senkit nem akartam, hiszen Menzat és a rajongókat is a mennybe helyeztem. ...a többi maradhat a csokis finggal együtt :)
aláírás: a költő

A ki nem fejtett (vagy más néven egyszerű, nominális)
metafora olyan költői kép, ahol a két összehasonlítot t dolog (az azonosított és az azonosító) közvetlenül, magyarázat nélkül kapcsolódik össze, gyakran egyetlen főnévi szerkezetben. Itt a metafora két tagja közötti kapcsolatot a kontextus vagy az olvasó képzelőereje tölti ki, nem pedig a szöveg.


Nem volt rossz poén.Egyébként a Megadeth rajongók egy része azért megérne egy misét.Az egyik nemrég éppen egy külföldi oldalon fenyegetett engem halállal, mert nem tetszett neki, hogy leminősítem a "Megasegg" albumokat, erre most ő adta a lehető legrosszabb pontot az aktuális albumra, csalódottan.


Valószínűleg meg is érdemled, ha eleve úgy állsz hozzá, hogy "Megasegg", akkor egyáltalán minek "minősítesz", oh bocs, fikázol gyűlöletből?
Idézet
 
 
#7 iparmágnás 2026-01-27 16:38
Ez megint a pénzròl szól, saját zenekarai gyengén muzsikálnak.A Countdownnal nagyobbat lehet szakítani
Idézet
 
 
#6 HBFL 2026-01-26 19:10
Idézet - Simon Zoltán:
Talán ha még az "érte " odakerülhetett volna. bocs.

"...Megadeth fanok meg mennybe mennek :) érte ..."

ui. a jelek szerint nagyon gyenge poen volt. ..de bántani senkit nem akartam, hiszen Menzat és a rajongókat is a mennybe helyeztem. ...a többi maradhat a csokis finggal együtt :)
aláírás: a költő

A ki nem fejtett (vagy más néven egyszerű, nominális)
metafora olyan költői kép, ahol a két összehasonlítot t dolog (az azonosított és az azonosító) közvetlenül, magyarázat nélkül kapcsolódik össze, gyakran egyetlen főnévi szerkezetben. Itt a metafora két tagja közötti kapcsolatot a kontextus vagy az olvasó képzelőereje tölti ki, nem pedig a szöveg.


Nem volt rossz poén.Egyébként a Megadeth rajongók egy része azért megérne egy misét.Az egyik nemrég éppen egy külföldi oldalon fenyegetett engem halállal, mert nem tetszett neki, hogy leminősítem a "Megasegg" albumokat, erre most ő adta a lehető legrosszabb pontot az aktuális albumra, csalódottan.
Idézet
 
 
#5 imi 2026-01-26 14:04
ő "peácsének" ejti olaszosan :v
nagyon kínos komment egyébként
Idézet
 
 
#4 Simon Zoltán 2026-01-26 14:03
Talán ha még az "érte " odakerülhetett volna. bocs.

"...Megadeth fanok meg mennybe mennek :) érte ..."

ui. a jelek szerint nagyon gyenge poen volt. ..de bántani senkit nem akartam, hiszen Menzat és a rajongókat is a mennybe helyeztem. ...a többi maradhat a csokis finggal együtt :)
aláírás: a költő

A ki nem fejtett (vagy más néven egyszerű, nominális)
metafora olyan költői kép, ahol a két összehasonlítot t dolog (az azonosított és az azonosító) közvetlenül, magyarázat nélkül kapcsolódik össze, gyakran egyetlen főnévi szerkezetben. Itt a metafora két tagja közötti kapcsolatot a kontextus vagy az olvasó képzelőereje tölti ki, nem pedig a szöveg.
Idézet
 
 
#3 ddrum 2026-01-26 12:48
Idézet - Simon Zoltán:
Az oroszlán és a hiénák még egyszer széttépik a dögöt. Marty meg induljon el a Rust in Peace- val. Aztán egyesüljenek hárman Nick Menza-val és mehet a Youthanasia turné. 5-7 évbe belefér. ...Megadeth fanok meg mennybe mennek :) ....de a zenekar egész történetét nézve ez lenne a stílusos lezárás.


*Rust in Peace-szel
Idézet
 
 
#2 Kempelen Farkak 2026-01-26 12:02
Idézet - Simon Zoltán:
Az oroszlán és a hiénák még egyszer széttépik a dögöt. Marty meg induljon el a Rust in Peace- val. Aztán egyesüljenek hárman Nick Menza-val és mehet a Youthanasia turné. 5-7 évbe belefér. ...Megadeth fanok meg mennybe mennek :) ....de a zenekar egész történetét nézve ez lenne a stílusos lezárás.

Nick Menza vagy 10 éve meghalt. Nagyot akartál fingani de jól összeszartad magad
Idézet
 
 
#1 Simon Zoltán 2026-01-26 11:24
Az oroszlán és a hiénák még egyszer széttépik a dögöt. Marty meg induljon el a Rust in Peace- val. Aztán egyesüljenek hárman Nick Menza-val és mehet a Youthanasia turné. 5-7 évbe belefér. ...Megadeth fanok meg mennybe mennek :) ....de a zenekar egész történetét nézve ez lenne a stílusos lezárás.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Royal Hunt - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Perfect Symmetry - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Fates Warning - Budapest, A38, 2013. október 16.

 

Orphaned Land - Budapest, Club 202, 2013. október 4.

 

Winger - Budapest, A38, 2009. december 9.

 

Wackor - Budapest, Süss Fel Nap, 2006. április 25.