Shock!

május 22.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Tate: „Tudom, hogy sokan megvetnek a köpködésért”

Geoff Tate nem tagadja, hogy leköpdöste és megtámadta korábbi zenésztársait, ám továbbra is kitart azon állítása mellett, hogy teljesen váratlanul tették ki a szűrét a Queensryche-ból. Az énekes egy friss interjúban részletesen beszélt a történtekről.

„Amit tettem, megtettem, nem is mentegetőzöm miatta", mondta Tate Eddie Trunknak a VH1 That Metal Showjában az elhíresült brazíliai köpködős-verekedős incidensről. „A koncert előtt tartottunk egy gyors megbeszélést az öltözőben, ahol közölték velem, hogy épp most rúgták ki a feleségemet, aki tíz évig volt a menedzserünk, a lányomat, a rajongói klubunk elnökét, aki amúgy szintén kulcsszerepet töltött be az irodánkban évek óta, illetve a vejemet, a gitártechnikusunkat, majd hozzátették, hogy most én következem. Én pedig elveszítettem a fejemet. Örülök is, hogy leállítottak, mert visszatekintve is sajnálattal úgy látom, hogy akár komoly sérülést is okozhattam volna valamelyiküknek. És ez nem olyasmi, amire büszke lennék. Ami a köpködést illeti, tisztában vagyok vele, hogy rengeteg ember megvet ezért. De valakinek a leköpése történelmileg is az a mód, amivel a legjobban kifejezi a megvetésedet a másik iránt – és pontosan ennek is szántam."

Tate a műsorban ismét elmondta: kirúgása teljesen váratlanul érte, és véleménye szerint üzleti okok állnak a háttérben. „Csak arra tudok gondolni, hogy ilyen kőkemény, világszerte érezhető recesszióban, nehéz gazdasági helyzetben az emberek furcsa dolgokat cselekszenek. Ez persze csak spekuláció a részemről – mármint hogy a pénz miatt történt minden. Van egy közös cégünk, amiből kirúgtak, és most feloszthatják maguk között az én huszonöt százalékomat."

Geoff a legfrissebb hírek szerint a névhasználatot illető, számára kedvezőtlen bírósági döntés ellenére sem adja fel, és új színpadi produkciója kapcsán valamilyen formában ott lesz a Queensryche név a promóció során. Az énekes ismert zenészekkel tervez turnét, de a neveket egyelőre még nem árulta el.

 

Hozzászólások 

 
+1 #4 senti_ent 2014-06-26 15:59
Rég volt QR hír. Idén még nem köpött le senkit Tate?
Idézet
 
 
+19 #3 2012-08-29 21:29
Soha a büdös életben nem süllyedtem még olyan mélyre, hogy leköpjek valakit is, akármilyen vitánk is volt...
Idézet
 
 
+5 #2 Polgár Tamás 2012-08-29 20:47
Már alig várom mondjuk Rockenfield feleségének cáfolatát.
Idézet
 
 
-17 #1 beddy 2012-08-29 18:01
az vesse ra az elso kovet aki sosem kopott meg le senkit egy vita heveben!

mindenki alszent hazug!
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Iron Maiden - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Testament - Budapest, Zöld Pardon, 2013. június 24.

 

Whitesnake - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. július 13.

 

Voivod - Budapest, Club 202, 2011. május 11.

 

Solar Scream - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.

 

Wendigo - Budapest, A38, 2005. április 29.