Shock!

március 29.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Szinte biztosnak tekinthető Axl AC/DC-s beugrása

Egyelőre hivatalos bejelentést továbbra sem tett az AC/DC azt illetően, hogy kivel nyomják le az amerikai turnéból hátralévő tíz koncertet, de Atlantában egy helyen fotózták le a banda három hangszeresét és W. Axl Rose-t, vagyis a pletykák aligha hazudnak: szinte bizonyosnak tűnik, hogy a Guns N' Roses frontembere ugrik majd be a csapatba ezekre a fellépésekre.

0329axl

Mint mi is megírtuk, W. Axl Rose beugrását valószínűsítik a források az AC/DC Brian Johnson hallásproblémái miatt lemondott tíz koncertjének pótlására Észak-Amerikában. A hírt Malcolm Young fia is megerősítette, és ha mindez nem lenne elég, a TMZ fotósa lekapta az énekest, illetve Angus Youngot, Chris Slade-et és Cliff Williamst Atlantában a hétvégén, méghozzá egyetlen próbahely környékén – és ilyen véletlenek azért aligha létezhetnek...

Axl esetében természetesen bizonyos, hogy csak alkalmi kisegítésről lehet szó, hiszen a Guns N' Roses már bejelentette a nyári amerikai stadionturnét, az AC/DC pedig elvileg Európában nyomul majd a fesztiválszezonban. Továbbra is kérdéses, ki áll majd a csapat frontján ezeken a bulikon: egy francia szervező korábban azt valószínűsítette, hogy addigra rendbejön Brian, mások azonban sokáig Marc Storace-ről, a Krokus frontemberéről suttogtak. Ezt a pletykát azonban a banda basszere, Chris Von Rorh cáfolta: szerinte nemhogy most nem érkezett megkeresés Marchoz, de 1980-ban sem – pedig manapság mindenki kész tényként kezeli, hogy annak idején Storace volt az első jelölt Bon Scott pozíciójára...

0329acdc

 

Hozzászólások 

 
+2 #10 nemmondommegbazze 2016-03-31 10:19
Angus hol az iskolai ruhad vazze??
Idézet
 
 
+11 #9 xperimenter 2016-03-29 22:21
Úgy hallottam, hogy Angus Young megy az újjáalakult Gunsba Izzy helyére, miközben Tony Iommi közösen kooperál Brian Johnsonnal.. A project neve Back In Black Sabbath lesz.:)

Sőt a nagyothalló Briant látták már a vak Stevie Wonderrel is közösen fellépni, de az egész műsor Vaklármába fordult.
Idézet
 
 
+3 #8 neduddmegki 2016-03-29 20:33
Ez teljesen működőképes lehet arra a néhány bulira - zseniális húzás, ha minden rendben fog zajlani :) Simán lehet, hogy a nagy többség, akik értelemszerűen nem lehetnek ott ezeken a bulikon, bánni fogja, hogy lemaradt. CD/LP/DVD/Blu-ray megjelenés is borítékolható siker lenne - persze minden Axl teljesítményétő l függ.
Idézet
 
 
-2 #7 ince 2016-03-29 18:49
Ez nem rocktörténelem lenne, hanem gáz!
Idézet
 
 
+2 #6 Dead again 2016-03-29 18:34
Ez tényleg izgalmas dolog, és kétségtelenül rock történelmi pillanat lesz. Egyébként nekem okés a dolog: néztem videófelvételek et, ahogy Axl nyomja az AC/DC témákat, és nekem okés volt. Ugyanakkor nem egyedi eset ez sem: emlékezzünk arra, amikor Rob Halford ugrott be a Black Sabbath-ba. Az is rocktörténelmi volt.
Idézet
 
 
+3 #5 nikfisz 2016-03-29 16:12
Ekkora zenekarnak nem lehet kispályás énekese!Ez amúgy is jó kis promóció mint a Guns-nak,mint az AC/DC-nek.(és általába véve a rockzenének is hatalmas reklám)Ráadásul Axl mindíg is szerette Angusékat.A 80'as évekbe Guns nyomott is ac/dc számot a koncerteken,még hozzá kurva jól.Amúgy meg ez egy rövid kaland lesz.Utána jöhet a Krokus énekese.
Idézet
 
 
+36 #4 BahnScorper 2016-03-29 08:58
Engem is fotóztak már le egy helyen több zenekar tagjaival is, mégsem mentem aztán egyikbe sem énekelni... :-P
Idézet
 
 
+3 #3 lambertkoma 2016-03-29 08:45
mikre nem képes az élet vazze
Idézet
 
 
+2 #2 heavyervin 2016-03-29 08:32
Meg kellett volna varni Brian-t meg felepul, nem volna fontos lejaratni magukat Axl-el. Sokkal jobb megoldasokat talalhattak volna. Szerintem a kepen Stevie van, es nem Angus.
Idézet
 
 
+25 #1 a75 2016-03-29 07:42
Akár milyen hangja is van, vagy nincs manapság Axl-nak, ez akkor is izgalmasnak ígérkezik.
Egyébként szerintem biztos segítenek neki mindenféle módszerrel, hogy testileg, lelkileg és főként hangilag rendbe rakják, tekintve a közelgő Guns turnét, szóval ez jó kis bemelegítés lesz neki.
De még ha sz@r is lesz... Axl az ACDC-ben akkor is rocktörténeti pillanat.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Iron Maiden - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Volbeat - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. június 18.

 

Riverside - Budapest, A38, 2013. május 23.

 

Leander Rising - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2013. február 7.

 

Motörhead - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Heathen - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.