Shock!

április 19.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Axl Rose ugorhat be az AC/DC félbeszakadt turnéjára?

0322axlLassan tényleg a '90-es évek elejének őrült, csak még netnélküli hír- és pletykacunamija övezi az áprilisban régi tagokkal visszatérő Guns N' Rosest, amelybe ráadásul egészen bizarr szál vegyült az AC/DC-nél kialakult kavarások után: több forrás állítása szerint is W. Axl Rose lesz az a vendégénekes, akivel Angus Youngék befejezik a Brian Johnson fülproblémái miatt félbehagyott amerikai turnét.

Napok óta terjed az amerikai rockportálokon az a pletyka, amely szerint az AC/DC magával W. Axl Rose-zal fejezi majd be a hónap első felében Brian Johnson hallásproblémái miatt félbeszakított amerikai turnét. A koncertsorozatból tíz állomás van még hátra, a zenekar hangszeresei pedig állítólag azóta is javarészt az első lemondott buli színhelyén, Atlantában tartózkodnak – itt látták pár nappal ezelőtt Axlt, és itt készült vele az a rajongói fotó is a hétvégén, amely azóta bejárta a netet. Az énekes több, egymástól független helyi forrás szerint sem csak úgy véletlenül járt a georgiai nagyvárosban, hanem meghallgatásra ment az AC/DC-hez, akik ezzel párhuzamosan több esetleges beugrót is kipróbáltak, de mégis inkább vele játszanák le a koncerteket. Konkrét megállapodás még nincs, de állítólag nagyon közel állnak hozzá – ugyanakkor a dolog mindössze a hátralévő tíz amerikai koncertre szólna, hiszen Axl áprilisban hat bulit ad a Gunsszal, és állítólag már a többi turnéállomás is nagyjából fix a nyárra, csak még nem jelentették be őket (de lehet, hogy hamarosan itt is várható valami).

Innen inkább nem ítélnénk meg, hogy ez most egy rendkívül okosan összehangolt, újabb extra hype-akció a Guns visszatérése előtt, vagy tényleg van alapja – a helyzet az, hogy az AC/DC-nél is megy a kavarás, a GN'R-nél meg tényleg mindig bármi és bárminek az ellenkezője megtörténhet, így akár még igaz is lehet a dolog. Vagy nem...

 

Hozzászólások 

 
+2 #20 Svet 2016-03-25 01:28
Idézet - dunakavics:
Idézet - Svet:
Én azon csodálkozom hogy még Ripper Owens neve nem merült fel. Pedig már egy ideje ha egy ismert zenekar énekest vált, mindig megemlítik hogy Ripper Owens is ott volt a TOP3 énekesjelölt között.
(És amúgyis régen lehetett már hallani róla...el van tűnve.)
Komolyra fordítva a szót. Brian Johnson-t itt ebben a zenekarban már tényleg nem lehetne pótolni, és nem is lenne értelme, de ha ne adj isten, mégis tényleg komolyan gondolják és új énekest keresnek, akkor szerintem egyértelműen Jack Black-et kellene bevenniük.
Ő elég őrült a bandához, ráadásul hatalmas rajongójuk és akik emlékeznek még a rocksuli című filmre azok azt is tudhatják hogy ő legalább képes normálisan, tiszteletteljes en énekelni az AC/DC nótákat. :)
De mondom, én nem örülnék neki ha tényleg más lenne az énekesük, de ha mégis úgy hozza a sors akkor Jacket szívesen látnám velük. Tuti érdekes lenne amit közösen alkotnak.


Owens?? Aranyos srác, de mondjuk ki: egy balfasz. Jack Black???? Adam Sandler esetleg??


Owenst poénból említettem meg mivel a múlt évtizedben kb. minden nagy(vagy majdnem nagy) zenekarnál aminél énekesváltás volt az ő nevét hozták fel mint lehetséges utódét.(Persze ezeknek a legtöbbje csak kamu volt.)
Ettől még nem balfasz, az egyik legjobb énekes a szakmában. De egy igazi haknikirály, mivel kb. már az utolsó útszéli kocsmákban is ő zenél hétvégente a tengerentúlon.
Jack Blacket pedig azért hoztam fel mert hatalmas AC/DC rajongó aki nem csak hogy közel tökéletesen el tudja énekelni az AC/DC dalait, de még képes is valamennyire a saját képére formálni őket így nem csak egy sima majmolás amit csinál.
Hallgasd meg:
https://www.youtube.com/watch?v=y3UEMKgDfn4

Ui.: Egyébként úgy hallottam hogy Adam Sandlernek sincs rossz hangja, de őt már tényleg elég merész lenne elképzelni az AC/DC-ben. :)
Idézet
 
 
-1 #19 vova666 2016-03-25 00:57
Idézet - dunakavics:
Idézet - Svet:
Én azon csodálkozom hogy még Ripper Owens neve nem merült fel. Pedig már egy ideje ha egy ismert zenekar énekest vált, mindig megemlítik hogy Ripper Owens is ott volt a TOP3 énekesjelölt között.
(És amúgyis régen lehetett már hallani róla...el van tűnve.)
Komolyra fordítva a szót. Brian Johnson-t itt ebben a zenekarban már tényleg nem lehetne pótolni, és nem is lenne értelme, de ha ne adj isten, mégis tényleg komolyan gondolják és új énekest keresnek, akkor szerintem egyértelműen Jack Black-et kellene bevenniük.
Ő elég őrült a bandához, ráadásul hatalmas rajongójuk és akik emlékeznek még a rocksuli című filmre azok azt is tudhatják hogy ő legalább képes normálisan, tiszteletteljes en énekelni az AC/DC nótákat. :)
De mondom, én nem örülnék neki ha tényleg más lenne az énekesük, de ha mégis úgy hozza a sors akkor Jacket szívesen látnám velük. Tuti érdekes lenne amit közösen alkotnak.


Owens?? Aranyos srác, de mondjuk ki: egy balfasz. Jack Black???? Adam Sandler esetleg??


Miért is balfasz Owens? Jack Black-et meg szerintem még nem hallottad úgy igazából énekelni...de, végül is, te vagy a szakértő,,,
Idézet
 
 
+2 #18 dunakavics 2016-03-24 23:24
Idézet - Svet:
Én azon csodálkozom hogy még Ripper Owens neve nem merült fel. Pedig már egy ideje ha egy ismert zenekar énekest vált, mindig megemlítik hogy Ripper Owens is ott volt a TOP3 énekesjelölt között.
(És amúgyis régen lehetett már hallani róla...el van tűnve.)
Komolyra fordítva a szót. Brian Johnson-t itt ebben a zenekarban már tényleg nem lehetne pótolni, és nem is lenne értelme, de ha ne adj isten, mégis tényleg komolyan gondolják és új énekest keresnek, akkor szerintem egyértelműen Jack Black-et kellene bevenniük.
Ő elég őrült a bandához, ráadásul hatalmas rajongójuk és akik emlékeznek még a rocksuli című filmre azok azt is tudhatják hogy ő legalább képes normálisan, tiszteletteljes en énekelni az AC/DC nótákat. :)
De mondom, én nem örülnék neki ha tényleg más lenne az énekesük, de ha mégis úgy hozza a sors akkor Jacket szívesen látnám velük. Tuti érdekes lenne amit közösen alkotnak.


Owens?? Aranyos srác, de mondjuk ki: egy balfasz. Jack Black???? Adam Sandler esetleg??
Idézet
 
 
+1 #17 Svet 2016-03-24 23:18
Én azon csodálkozom hogy még Ripper Owens neve nem merült fel. Pedig már egy ideje ha egy ismert zenekar énekest vált, mindig megemlítik hogy Ripper Owens is ott volt a TOP3 énekesjelölt között.
(És amúgyis régen lehetett már hallani róla...el van tűnve.)
Komolyra fordítva a szót. Brian Johnson-t itt ebben a zenekarban már tényleg nem lehetne pótolni, és nem is lenne értelme, de ha ne adj isten, mégis tényleg komolyan gondolják és új énekest keresnek, akkor szerintem egyértelműen Jack Black-et kellene bevenniük.
Ő elég őrült a bandához, ráadásul hatalmas rajongójuk és akik emlékeznek még a rocksuli című filmre azok azt is tudhatják hogy ő legalább képes normálisan, tiszteletteljes en énekelni az AC/DC nótákat. :)
De mondom, én nem örülnék neki ha tényleg más lenne az énekesük, de ha mégis úgy hozza a sors akkor Jacket szívesen látnám velük. Tuti érdekes lenne amit közösen alkotnak.
Idézet
 
 
+1 #16 James Smith 2016-03-24 23:04
King Diamond neve fel sem merült... Nem örülök.
Idézet
 
 
-3 #15 LiliMiciPanniSári 2016-03-24 17:42
ÉsziDiszi élére egy acéltorok kell egy rondácska hapsi
Akin úgy hívnak Endre...a Paksi
Idézet
 
 
+8 #14 vova666 2016-03-24 01:44
Szia Axl, légyszi játszátok má' el az It's a long way to the oxygene tent című számot!
Idézet
 
 
+10 #13 Csabi 2016-03-23 20:35
Egész fiatalosan néz ki Axl, ezen a képen.Lehet mire elkezdődnek a koncertek még a hangja is visszatér! :D :D
Idézet
 
 
+15 #12 wanderlust 2016-03-23 20:01
A hír igaz! Axl már kívülről fújja az összes AC/DC nótát. Jelenleg a koncertkezdésre történő pontos odaérkezést gyakorolja.
Idézet
 
 
+10 #11 keviny 2016-03-23 17:41
Húzd rá, Axl, ki tudja, meddig húzhatod
Mikor lesz a nyűtt Ágnusból Jung.
Idézet
 
 
+8 #10 Rockersoul 2016-03-23 17:40
Idézet - bogar:
Aztán meg meg kellene csinálni fordítva is. Tetszene ahogy Brian Johnson tologatná a fején a melóssapit miközben visítja, hogy velkámtudödzsán gül! :-D



Számomra a nap kommentje! :) Simán elképzeltem a jelenetet :D
Idézet
 
 
+33 #9 bogar 2016-03-23 17:11
Aztán meg meg kellene csinálni fordítva is. Tetszene ahogy Brian Johnson tologatná a fején a melóssapit miközben visítja, hogy velkámtudödzsán gül! :-D
Idézet
 
 
+20 #8 Svet 2016-03-23 16:46
Idézet - redriot:
Idézet - Levi:
Szerintem mind2 bandában Paksi Endrének kellene énekelni a Live in Pécs szent stílusában!


Debrecen lesz az! :) Feltéve ha arra a bulira gondolsz ami a Repatarurgyánna l és a Márhívóval gazdagította az egyetemes rocktörténelmet . :)


A csúcspontját mégis akkor érte el amikor a Fiú a mélyből érkezett közben besegített neki egy feltehetőleg illuminált állapotban lévő úriember a legendás:"Énekejjé má bazmeg! Mé nem énekelsz? Me be vagy baszva azé nem énekelsz!" csatakiáltásokk al. :)
Hihetetlen milyen legendás lett az a koncert hogy a mai napig emlegetik.
Ha lenne egy kis esze az Ossiannak, a következő album helyett azt hoznák ki díszcsomagoláso s kiadásban. Tuti többet adnának el belőle mint az eddigi összes lemezből összesen...
Idézet
 
 
+5 #7 Igor Igorovics 2016-03-23 16:12
Itt már annyi variáció felmerült, hogy már csak egy kombinatorikáva l foglalkozó matematikus tudna segíteni! :)
Idézet
 
 
+9 #6 Jézus 2016-03-23 16:10
Ez már csak azért is baromságnak tűnik, mert Axl nem az a típus, aki elmegy egy meghallgatásra. Ha ő a fől célpont, és meghívták a magasságos Sanyi urat, akkor esetleg.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

The Treatment - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Mátyás Attila Band - Budapest, A38, 2011. július 2.

 

Heathen - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

A Life Divided - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.

 

Beardfish - Budapest, A38, 2010. október 24.

 

Muse - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 15.