Shock!

április 20.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Ősszel jelenik meg Geoff Tate koncepttrilógiájának első része

0630tateSzeptember 18-án jelenik meg a Frontiersnél Geoff Tate új zenekarának első nagylemeze, amely a The Key címet kapta. Mint tudott, a csapat neve Operation: Mindcrime, és egy előzetes már meg is érkezett az ősszel érkező konceptalbumhoz.

Stabil felállásúnak éppen nem nevezhetjük Geoff Tate új bandáját, az Operation: Mindcrime-ot, de azért elég jó nevek segítették a Queensryche volt énekesét az utóbbi években élőben, akik jobbára a lemezen is kitartottak mellette. Ennek megfelelően a frontember The Key című új anyagán hallható lesz majd Kelly Gray gitáros, aki annak idején a Queensryche-ot is megjárta, John Moyer basszer (Disturbed), két neves dobos Simon Wright és Brian Tichy személyében, Randy Gane billentyűs, illetve még egy gitáros, Scott Moughton. Vendégként felbukkan az albumon David Ellefson, a Megadeth basszere, illetve Mark Daily és Scott Mercado is.

Tate a szövevényes történetek nagy híve, így senkit sem lephet meg, hogy a The Key – az előzetes beharangozásoknak megfelelően – egy konceptalbum-trilógia első része lesz, és a volt zenésztársaival tavaly tavasszal kötött megegyezés értelmében kizárólag Tate jogosult teljes egészében, egyedi előadásként eljátszani az Operation: Mindcrime és az Operation: Mindcrime II lemezeket. Vagyis az már ebből is leszűrhető, hogy az új formációval Geoff az epikus vonalra gyúr majd rá, és remélhetőleg nem legutóbbi csúfosan megbukott, még Queensryche-ként kiadott önálló lemeze, a Frequency Unknown színvonalán teszi majd ezt… „Egy roppant izgalmas történetről van szó zenébe ágyazva. Nincsenek előttem határok, szóval teljes szabadsággal fordulhatok akár olyan irányokba is, amelyekbe azelőtt nem haladhattam”, mondta tavaly az énekes egy interjúban.

Alább már némi előzetes is megnézhető a The Keyhez.

 

Hozzászólások 

 
+1 #4 mókuska 2015-06-30 18:27
Jó lesz ez! Mikor alakul újjá a QR?
Idézet
 
 
#3 TelekiPál 2015-06-30 17:05
Erőtlen szar.
Idézet
 
 
+3 #2 mrataxi 2015-06-30 08:59
"Nincsenek előttem határok, szóval teljes szabadsággal fordulhatok akár olyan irányokba is, amelyekbe azelőtt nem haladhattam"

Nekem nem úgy tűnt, mintha nagyon meg lett volna kötve a keze a még a régi bandával készített utolsó QR lemezeken.
Idézet
 
 
+1 #1 queensryche999 2015-06-30 08:29
Vannak jó pillanatok, a 2:26-tól kezdődő témát kvínzrájk lemezen is szívesen hallanám. Kár, hogy az énektémát kiherélték valami effekttel. Lenyugodtak a kedélyek, dolgozik mindkét csapat és ez jó.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Slipknot - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Voivod - Budapest, Club 202, 2011. május 11.

 

Apocalyptica - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.

 

Amorphis - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.

 

Watch My Dying - Budapest, Kultiplex, 2007. július 11.

 

Wackor - Budapest, Kultiplex, 2005. október 8.